Regisztráció Blogot indítok
Adatok
joco2057

2 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyílászárót nem 5 évre vesz az ember, így aztán teljesen érthető, hogy Laci a garázskapuján felbukkanó - a fenti képen is jól látható - jelenséget nem tudta sem kissé rusztikus képzőművészeti alkotásnak, sem békebeli hangulatot kölcsönző nosztalgikus patinának látni, hanem csakis annak, ami: egy…..
joco2057 2018.07.07 18:14:56
@onlajnok: Nekem logikusnak tűnik, hogy kiáll a garázsból járó motorral, benyomja a távírányitót, aztán telózik egyet és elégedetten elindul :)
Ez itt fent a Deuce előzetese, az HBO-ra ősszel érkező David Simon-George Pelecanos sorozaté, ami az 1970-es és '80-as évekbe viszi majd el a nézőt, abba a korba, amiben a New York-i Times Square volt a pornó egyik fellegvára, nem pedig a budapesti Gattyán-villa. A The Deuce-ban James Franco lesz a…..
joco2057 2017.06.01 10:18:13
@DaveEr: Bizonyára y vagy z generációs emberke vagy :)
A vásárlókkal, ügyfelekkel való megfelelő kommunikáció mára nem luxus vagy extra gáláns szolgáltatás egy cég részéről, hanem alapelvárás, hiszen egy perc alatt végifuthat a neten egy-egy szaftosabb sztori, ami aztán kinek kell? Mégis, sokszor egészen nagy cégeknél is tapasztalható hiányosság ebben a…..
joco2057 2016.12.16 17:14:40
joco2057 2016.12.16 17:16:27
@a gyűlölködő uszítás eredménye; egy rendőr meghalt:
Nem is igaz!! Már a Jobbik jelentkezett ovállal is :)
Szegény levélírónk rettenetes helyzetbe került, ami miatt érthető módon adta ki magából a feszültséget ebben a lendületes, káromkodós-beolvasós levélben, de sajnos úgy tűnik, a bank helyesen járt el. Legalább is a GVTI-fogyasztóvédők ezt írták kérdésünkre:  Az a rossz hírünk a panaszosnak, hogy a…..
Mert minden hozzám hasonló átéli ezt családi ebédek, kocsmázások alkalmával. Akinek még nincs autója, nem tudja, hogy mit gondoljon erről. Ő most talán közelebb kerülhet az igazsághoz. Vagy mégsem?..
joco2057 2016.09.20 19:24:11
@Márk_Márk: Drága barátom ha valamihez nem értesz ahoz ne szólj hozzá :)
1, A gyári előírás 30 ezer km volt olajcserére 12 éve!!! kapis? Én 15 ezrenként cseréltem!
Gátlókat akkor kell cserélni ha nem teszik a dolgukat, az enyém hibátlan volt.
Vezérlést 150 ezernél kellett cserélni, megvolt!
Végig márkaszervizben, szervizkönyvvel vezetve. Szerinted nem volt rendben? háát vegyél jobbat :D
A veranda pontos definíciója a Wikipédia szerint üvegablakokkal kerített erkély, de van ennél pontosabb megfogalmazása is, miszerint a ház szélmentes oldalához toldott oszlopos, kültéri, fedett terület. A veranda gyakorlatilag megegyezik a tornáccal, ami évszázadok óta a magyar építészet része, és…..
Azt nem lehet a szemünkre vetni, hogy nem szoktunk minden céget és eljárást szidni, amit csak lehet, de ezúttal nem teljesen világos, ha egyszer a küldemény azonosítója nem nemzetközi postai azonosító, tehát nem szerepel a Magyar Posta rendszerében, akkor mégis honnan kéne tudniuk, hogy mi van vele?…..
Ha az ember bioterméket vásárol, akkor valami nagyon természetes, adalék- és egyéb anyagoktól mentes dologra számít, így elvárja és megnyugodva konstatálja a no artificial flavors (mesterséges aroma nélkül) feliratot egy ilyen terméken. De vajon jót, és egyáltalán mit jelent…..
joco2057 2015.08.25 10:38:40
Gergely 3 levélből és 1 videóból álló anyagot küldött nekünk. Ezek intermediális erőteret képeznek, túlmutatva a vizualitás és textualitás egymásmelletiségén. Vagy mi. G levele az E-höz: Tisztelt Hölgyem/Uram! Elvileg online diktálnám a mérőállást, csakhogy a…..
Az árfeltüntetési szabályozás szerint az ömlesztett árukat és a vendéglátásban kínált árukat leszámítva nem oké "az „X Ft + áfa”, valamint az „X Ft + áfa Y Ft” típusú ártájékoztatás." A  tófólia tuti nem vendéglátásban kínált termék, és nem igazán tűnik…..
Az előválogatók katasztrófája után egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Sixx az élő adás után is arra a konklúzióra jutott, hogy a Rising Starnak már tényleg semmi értelme nincs. Aztán kiderült, hogy két figyelemre méltó énekes csak akad a mezőnyben, ez a szám pedig alig…..
A TV2 tegnap útjára indította a harmadik generációs tehetségkutatók zászlóshajójának hívott Rising Start (amiben a néző applikáción keresztül szavaz, élőben azt hívják így), amiről a 2 óra 45 perces műsorfolyam végére sem tudtam megállapítani, hogy minek került…..
joco2057 2014.11.11 11:26:27
@Madox Williams: A paraszton kívül minden másban egyetértek :)
joco2057 2014.11.11 11:38:22
@Leone_510: Hihetetlen tapló vagy hallod!
Legalább annyi tisztelet lehetne benned, hogy a neveket megjegyezd.
Ha nem tetszik akkor ne nézd. Véleményed lehet de kultúra is kéne, hogy azt normálisan kinyilvánítsd.
Az általános iskolát Erzsébeten az Ady Endre utcában jártam ki. Nagyon szép emlékeim vannak róla. Olyan pedagógussal csak jóval később, felnőttként találkoztam mint akik ott tanítottak. Máig hálás vagyok a kémia biológia tanárnőnknek, hogy személyesen eljött és…..
Tiszteletem az olvasónak. Mostanában annyi mindent olvasok az un. Kádár korról, hogy megakarom veletek osztani az én tapasztalataimat is. 57-ben születtem, a forradalomnak köszönhetem létemet, anyám nem mert elmenni a kórházba elvetetni, akkor már lövöldöztek mindenfelé. Proli család voltunk,…..
_ 2014.09.01 13:07:20
Talán tegnap járta körbe a sajtót az a hír, hogy valamelyik magyar egyetem gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt. Mielőtt elolvastam az Index vonatkozó cikkének facebookos kommentjeit, már biztos voltam benne, hogy a közvélemény kb. két másodperc alatt, a tények alapvető…..
joco2057 2014.09.02 13:00:10
@mel gibson: Egyetértek veled!

A baj az szerintem, hogy nincs igazi viselkedés nevelés sem a családban sem az iskolában.
Biztosan olvastatok már az áldozat típusról, aki predesztinálja magát erre a szerepre. Amikor úgy öltözködöm, úgy viselkedek és átlépek bizonyos határokat akkor az esély, hogy áldozat legyek megsokszorozódik.
Nem dicsekvésképp mondom de két lányt neveltem fel a fiam mellett és soha nem kerültek még csak ilyen helyzet közelébe sem.
Viszont rengeteget meséltek a baráti társaságban előforduló "ribi" viselkedésről ( ők mondták így )
És félre ne érts!! Ott rohadjon meg a sitten a tetű, aki visszaél ezzel!!!!!
Az a munkánk, hogy vezessünk. Autózunk idehaza és külföldön, így elég jól látjuk a különbséget az országok és földrészek között. Nem a magyarok a legrosszabbak, de a dicső úrvezetők dobogójától fényévekre vagyunk. Az első irodai kávé mellett rendszeresen előkerül a…..
joco2057 2011.12.27 19:33:47
@Pan Modry:

Tudod erről mindig az egyik barátom felesége jut az eszembe:)
Békásmegyeren lakott és végig a belső sávban ment a szentendrei úton befelé, mivel elmondása szerint:)), az árpád híd pesti végén balra kell kanyarodnia a váci útra:D:D
joco2057 2011.12.27 19:59:00
@Pan Modry:

Ne haragudj de te nem érted, hogy én mit akarok közölni:)
Eleve mi a fenének kell bárhol folyamatosan közlekedni a belső sávban??
Még városban is felesleges és irritáló!
Ha telítettek a sávok akkor ok de egyébként sztem bunkóság, már bocsánat!
joco2057 2011.12.27 21:52:07
@Pan Modry:
Úgylátom soha nem fogunk ebben egyetérteni:) de nem baj, jó a vélemények sokfélesége!
Én továbbra se értem, hogy miért kellett megengedni a folyamatos haladást a belső sávban.
Ezért van az a sok hígagyú, aki az autópályán is ezt teszi!
A háromsávos részen pedig eszébe sem jut a szélső sáv, azthiszi, hogy a középső a kijelölt sáv neki:)