Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Petya22

8 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Ez itt Carol, a pincérnő, ő meg Simon, a buzi." Nézi az ember azt, amit hírszerkesztés néven művel a közmédia, és nem hisz a szemének. Itt van most az Együtt-PM látványosnak szánt, de meglehetősen gyerekes akciója a Fidesz-székháznál, aminek során fogták magukat és öten…..
Petya22 2014.01.20 19:03:44
Valahol a sírás, hisztérikus kacagás, kétségbeesés és bölcs elengedés határán ragadok klaviatúrát. Tegnap délután itthon a család, pocakban 7 hónapos bébi, aki édesanyja elcseszett szervezetének köszönhetően végigküzdötte az elmúlt 7 hónapot és még két-három hónap…..
..
Petya22 2013.05.16 21:27:26
Havas Henrik hetekig hiányzott az ATV Tabu és a Civil a pályán műsoraiból és a Klubrádióban is helyettesítették, ám az okokról eddig nem lehetett tudni semmit. A Tanár úr szombaton a Klubrádió Klubdélelőtt című műsorában nyilatkozott először arról, hogy miért kellett…..
Furcsa fák után eukaliptuszok között jártunk, rendőrautó jött szembe az erdőben, kaptunk almát, dinnyét, vacsorát és már majdnem ettem paellát!  Negyed 8-kor indultunk, de még ekkor is nagyon sötét volt. Már októbert írtunk, elmúlt reggel 8 óra is, amikor elkezdett világosodni. Ez egy kicsit…..
Ha a világon körülbelül 2,1 milliárd keresztény van, és tavaly körülbelül 1,3 millió okostelefon lehetett Magyarországon összesen forgalomban, amiből 100 ezer az androidos, akkor abból egy csomó mindenre következtethetünk, de úgyis teljesen mindegy, mert az 5 millió fölötti…..
Breast milk ice cream?! I scream!!!Hol vannak már azok az idők, amikor a sarki fagylaltosnál az obligát csokoládé, vanília, puncs és citrom mellett a különlegességet a rumos dió ízű fagyi jelentette? A kilencvenes években már nem egy helyen akár 30-40 féle nyalánkság közül is…..
Lukács Ervin 1928-2011 Pénteken, 83 éves korában elhunyt a hazai karmesterek Nagy Öregje, nemzedékek nagymestere: Lukács Ervin. A szombat este kilenckor a MÜPA színpadára lépő Budapesti Fesztiválzenekar is szép megemlékezéssel indított, először…..
Petya22 2011.02.21 08:26:45
Medwe: ez játszotta a BFZ megemlékezésül:

www.youtube.com/watch?v=fbWptXo2ndE

Ez nem a teljes darab, hanem a második részének a legnépszerűbb részlete.
Petya22 2011.02.21 08:35:28
@Senkifia: Te sem vagy jobb Bruticsellonál. Miért fikázod Fischer Ádámot? Középszerű? :)Nyilván a középszerű karmestereket hívják meg Bayreuthba, hogy négy éven keresztül állandó dirigensei legyenek a Ring-ciklusnak.
 Hétfő reggel az ébresztőóra csörgésére ébredni – ennek az élménynek minden bizonnyal helye van a civilizált emberiség rémálmainak TOP10-es listáján. Hogyan lehetne megspórolni ezt a horrort? Íme!A csúnyácska dizájn fantasztikus ötletet takar: alapelve, hogy az…..
A TMZ nevű, hollywoodi hírességekkel foglalkozó pletykaszájt egy mai híre gyorsan elérte hazánkat is. Nem csoda, hiszen a hír egy honfitársunkról, Gábor Zsazsáról szól, aki most talán életének legkülönlegesebb ajándékát kapta meg: egy 8 millió forint értékű, 24 karátos…..
Elmegy az öreg az orvoshoz: - Doktor úr, baj van. Egyre rövidül a farkam. - Mutassa, Józsi bácsi! De hisz ez igen szép darab, és van vagy tizenöt centi. Sőt, még tetoválás is van rajta. Méghozzá az hogy: Róza! - mondja az orvos. – Ő volt a régi kedvese? - Jaj, dehogy, drága…..
Elhivatott széplélek vagy a Darwin-díj újabb jelöltje? Melyik elnevezés illik jobban arra Metro című brit lapban említett floridai állampolgárra, aki évekig egy fel nem robbant második világháborús repeszgránáttal támasztotta ki polcain a könyveket? Hajtás után azt is…..
Úgy tűnik, a pofátlanság nem nemzetfüggő. A BBC beszámolója szerint 2001 óta több mint 13 és fél millió forintnak megfelelő rokkantsági segélyt kapott jogtalanul az az 55 éves nő, aki – bár papíron a lakásból is rendkívüli nehézségek árán tudott csak kimozdulni…..
Ma is van mit ünnepelnünk: két kínai úriember jóvoltából immár kerek két órára nőtt a ruhátlanul jégben álldogálás világrekordja. Legalábbis azon esetek közül, amelyek során a delikvens túlélte a kalandot.A The Telegraphban megjelent hír szerint valójában csupán a képen…..
BUÉK mindenkinek! Az év első posztjában egy nős férfi 14 év után rájön, hogy nagyon elkapkodta a házasságot, ugyanis a nagy Ő csak most került képbe. Most megismerheted a két tűz között őrlődő férfi lelki világát. Mert 14 év nagyon hosszú idő… És természetesen az…..
A következő történetben a Dezsoeke levelének vége felé feltett kérdés a legérdekesebb, miszerint mit tesz egy profi buszos cég, ha a járműve egyszer csak lerobban a főúton. Dezsoeke lányát és utastársait 6 órán át várakoztatták a hidegben, információk nélkül. Jöjjenek az…..
Az új évben ismét korlátozták a lehetőségeinket!Nem tudom, vajon az alacsonyabb fenti légnyomás teszi-e, hogy sok embertársunknak támad erős késztetése arra, hogy egy repülőgépen utazva tegye boldoggá valamely útitársát. Ezt a műveletet végrehajtani persze akkor…..
Régi közhely és kedves népszokás, hogy nálunk, ha lehull az első ötcentis hó, megáll az élet, megszűnik a közlekedés, kihirdetik a szükségállapotot és az ellenzékre hivatkoznak. Odaát mindez kissé másképpen van: Japán, Honsu szigete A fenti kép - azonkívül, hogy…..
Év végi kínzó kérdésnek kaptam ma egy vádlotti idézést a bíróságtól indoklás és iratok nélkül, úgyhogy most fogalmam sincs konkrétan melyik ügyről lehet szó (nagyon sokan fenyegetőztek már ezzel a praxisom során), és a téli törvénykezési szünet végéig valószínűleg…..
Petya22 2010.12.28 20:27:56
@atila68: Talán azért, mert nem vagy tényfeltáró újságíró. Vagy ha mégis, akkor nagyon bénán végzed a dolgodat.

Január 1 után a listára gyorsan felkerülhet majd a Médiahatóság is.
Egy kollégánk jelezte, hogy az mr1 ma reggeli műsorában, valamikor hat óra tájékán egy perces, rögtönzött adásszünetet tartott Mong Attila műsorvezető. Az akcióra a ma hajnal három óra környékén elfogadott új médiatörvény sajtószabadságot súlyosan korlátozó…..
Ezt a csodálatos képet szorgos kezek és masinák szerkesztették a Hold déli pólusáról az LROC keringő egység által hat hónap leforgása alatt  készített 1700 felvétel alapján. A megvilágítottsági térkép egyfelől lenyűgöző, másfelől tanulságos. Fény…..
Petya22 2010.12.19 21:31:32
A metróépítés miatt sokáig csak a villamospálya egyik oldalán lehetett autózni a Fehérvári úton a Hamzsabégi út és a Bocskai út között. Most végre visszaállt az eredeti rend, csakhogy ezt útburkolati jelekkel és táblákkal nem sikerült a megfelelő módon jelezni. Az Etele út…..
Az elmúlt fél évben már világos volt, hogy legkésőbb idén télre megelőzi hazai pályán a Facebook az iWiW-et. A Google Trends és az Alexa szerint ez be is következett idén novemberben. Persze azért azt is tegyük hozzá, hogy az iWiW becsülettel állta a rohamot a legutóbbi…..