Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dr Sör Kálmán

7 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az állami elvonás aránya és a gazdasági versenyképesség nem függenek egymástól, többek között ezért is jár teljes tévúton a hazai gazdaságpolitika. Két, rendkívül tanulságos táblázatot közölt honlapján a német statisztikai hivatal. Az első az EU 27 tagállamának…..
dr Sör Kálmán 2013.04.12 19:42:35
Úgy látszik, az elfogulatlan magyar média szerint csak Orbán cikis, ha ellenzékben "évértékel", amennyiben a Bajnai-Kónya-Juhász édeshármas teszi ezt, az nem. Persze ez a legkisebb probléma az Együtt2014-gyel - felőlem például az évértékel aki csak szeretné, sőt, ha időm…..
A tippet köszönöm törzsolvasómnak. A lényeg, hogy a Fidesz-kormány nem elég, hogy elbukta az államadósság elleni harcot, de már 2011-ben is elbukta, aztán tavaly, idén meg pláne - kétszer is. Nem is értem, miért nem mondanak le azonnal és adják át a válságkezelő Bajnainak a…..
dr Sör Kálmán 2013.02.13 11:03:51
@Engem a keresztény hitem miatt támadnak: azt azért érdemes hozzátenni, hogy tavaly CSAK az IMF felé 2 milliárd eurót törlesztettünk abból a hitelből, amit Gyurcsányék vettek fel. Éven belül trendekről beszélni államadósság tekintetében pedig sarlatánság - nem véletlen, hogy az index is pont a január végi állapotot pécézte ki, amikor hirtelen 300 közelébe szökött fel az euróárfolyam. Ha aznap törlesztettünk volna valakinek, eurót véve forint ellenében, akkor valóban realizáltuk volna a veszteséget az árfolyamon, de egyébként ez virtuális.

A recept egyszerű: egy-egy visszafizetés vagy árfolyamváltozás másnapján írni kell egy cikket, hogy nem csökken az adósság. Én, amíg a <3%-os hiányadatot hozza egy (bármilyen, csak hát ilyenre szocik nem voltak képesek) kormány, nem aggódok. És ha már hasonlítgatunk, azt hozzá kell tenni, hogy a szocialista kormányok egy hatalmas konjunktúra idején produkáltak elképesztő, ~9%-os hiányadatot - míg most egy elhúzódó recessziós környezetben kellene csökkenteni a hiányt.

A kormány (és nem "mi") sokat hibázik, de ugyanilyen komikus, hogy a médiában egy olyan kép rajzolódik ki róla, aminek a valósághoz nem sem köze van. Persze ennek indokai nem a gazdaságpolitikában keresendők.
Amikor az e-útdíj pályáztatási kudarca után a főnök bejelentette, hogy akkor majd ők megcsinálják, enyhén szólva szkeptikus voltam. Lehet, hogy csak velem született babonáról van szó, de úgy gondolom, hogy az állam nem képes komplex feladatokat hatékonyan megoldani. Ez az állam…..
dr Sör Kálmán 2013.02.09 12:08:23
@Anyád, a szúnyogok!!!: az ellenőrzés (enforcement) tippem szerint ugyanúgy folyik majd, mint eddig, járművekbe telepített plusz néhány fix rendszámfelismerő végponttal.

@Banyasi: az állam mint kivitelező, de erre szakosodott alvállalkozók nélkül (akikből van egy-két tucat a világon) ezt nem lehet megoldani.

Egyébként ez egy ötletes megoldás, amíg parallel kiválasztják az alvállalkozókat és kiépül a rendes e-toll rendszer. Az eredeti határidő nyilván nem volt realisztikus, ezt látta be most a kormány. A használatarányos útdíjfizetés kamionok esetén pedig megkerülhetetlen, legalábbis én nem szívesen finanszírozok egy olyan autópályahálózatot, ahol a legnagyobb igénybevevők kilométeralapon nevetséges árakon használják azt, miközben a magyar háztartások és vállalkozások finanszírozzák a fenntartás oroszlánrészét.
Hölgyeim és Uraim, tartozom egy vallomással - egy kicsit félek. Félek, mert nem beszélhetek nyíltan, őszintén arról, amit gondolok. Nem tehetem - és hozzám hasonlóan sokan nem merik megtenni -, mert egy szűk véleményformáló réteg által felhergelt csőcselék onlájn és…..
dr Sör Kálmán 2013.01.28 20:11:25
@Engem a keresztény hitem miatt támadnak: köszönjük a tippet, utánanézünk - várjuk a további füleseket is! :)
dr Sör Kálmán 2013.02.07 12:42:43
@Jakab Andor: a probléma a facebook bejegyzéseddel, hogy azt a tipikus baloldali sablont hozza, ami ellehetetlenít mindenféle párbeszédet. Onnantól kezdve, hogy a másik oldalt (aztán a szimpatizánsait, a végén mindenkit, aki máshogy gondolkodik mint te - nézd meg, milyen kommentek születnek az ilyen nácizó bejegyzésekre) az ultimatív gonosszal hozza összefüggésbe, onnantól kezdve miről beszélgessenek az árok két oldalán? Egyszer azt írod, hogy a fidesz nem náci, a következőben meg azt hogy nagyon sok párhuzam van a fidesz és a nácik politikájával. Ilyet nem ír le olyan ember, aki nem csak aljazni akarja a másként gondolkodókat, hanem értelmes párbeszédre törekszik.

Fogalmam sincs, hogy ezért pénzt kapsz -e, meg erről vitatkozni eleve egy tévút. Attól, hogy valaki pénzt kap hogy leírjon/mondjon valamit még lehet igaza. A te esetedben azonban valószínűleg inkább csak a szokásos kognitív disszonanciára való feloldási stratégia egy példája a bejegyzésed, illetve a nyájszellem erősítésére (=a fidesz és Orbán a patásördög, ezt kell sulykolni folyamatosan, minden ellenkező állításhoz vezető tényt vagy véleményt pedig kigúnyolni vagy elhallgatni, lásd a kommentelőket a bloghun vagy akár FB-n). A bérrettegésből a bér része lehet hogy nem igaz - attól még ugyanúgy írsz, ugyanúgy érvelsz, ugyanazokat a sablonokat hasznosítod újra, amit már megszokhattunk a (bér)rettegőktől.

Pontosan erről szólt a bejegyzés: hogy lehetetlen bizonyos dolgokról beszélni, vagy akár csak gondolni rá is bűn, mert egy olyan agresszív csőcselék által leszel (egyelőre virtuálisan) meglincselve, amelyik nem ismer irgalmat.

Ne add alájuk te is a lovat, légy szíves.
dr Sör Kálmán 2013.02.07 14:23:23
@Engem a keresztény hitem miatt támadnak:

Ez egy ostoba gyerekes szokás, arra emlékeztet, amikor a homokozóban két enyhén visszamaradott kisgyerek veszekszik, hogy ki rúgta szét először a másik homokvárát. A baloldalon és a jobboldalon is vannak rasszisták, fasisztoid beállítottságú egyének, kretének és zsenik.

Továbbra is fenntartom, hogy nácikhoz hasonlítani valamely csoportot nagyjából annyira elegáns és konstruktív, mintha azt kezdenénk el boncolgatni, hogy a vitapartner édesanyja mely ősi mesterséget űzi és milyen alantas egyénekkel teszi ezt. Az, hogy valaki egyből azt kéri számon itt tőlem, hogy az a csoport, amelyhez engem tartozónak vél, milyen vélt bűnöket követett el, tisztán mutatja, hogy szinte lehetetlenné vált bárminemű érdemi párbeszéd - és ez a konstans nácizásnak és egyéb hergeléseknek köszönhető, ami élete végéig ad muníciót a lincselni és hőbörögni vágyó tömegeknek.

Az pláne nem érdekel, hogy ki miért kap fizetést - én akkor irogatok ide amikor a kedvem és időm megengedi. Engem nem zavar az sem, ha valaki médiamunkásként a politika zsebében van (ahogy hazánk legtöbb újságírója, nem véletlen, hogy ilyen siralmas a sajtó) amíg lehet vele észérveket felvonultatva vitatkozni, a hőzöngést és az érzelmeket meg a begyöpösödött, sablonos attitűdöt félretéve.
Apa, kezdődik! Nem is Magyarországon élnénk, ha a Getronics visszalépésével meghiúsult e-útdíj tender nyomán nem kezdett volna el minden hazai (többé-kevésbé) írástudó szakérteni a témában. A legújabb a Levegő Munkacsoport ötlete, miszerint össze kellene rakni…..
dr Sör Kálmán 2013.02.02 14:02:36
@KopaszMercis: remélem "magyar" alatt nem a T-Systemsre gondolsz. :)
dr Sör Kálmán 2013.02.02 14:13:06
@vamá:

1. Ez félreérthető volt - az enforcementhez mindenképpen kell valamilyen "átjárás" a két adatbázis között. Ahogy a parkolós cégek is csinálják.

3. Ez így van, de nem is állítottam az ellenkezőjét.

Az egységes útdíjszedés európában egy álom egyelőre - nem tudok arról, hogy ez működne bárhol. Mivel jelentős bevételi forrásról van szó, ehhez, pláne válság idején, senki sem szeretne nyúlni szerintem.

Az írás lényege az volt, hogy teljesen felesleges a szlovák rendszer üzemeltetőjével (Skytoll) együttműködésre törekedni - náluk nincs meg az a know-how ami nálunk most kell, ráadásul kérdés az is, hogy a szlovák rendszer milyen licensz alapján működik (a szoftverek és a központi rendszer fejlesztői nem örülnének szerintem, ha az általuk a szlovákoknak leszállított rendszert elkezdenénk a két országra használni, ráadásul nem vagyok benne biztos, hogy ez egyáltalán technikailag kivitelezhető). A kifejlesztés itthon nem opció - bár van egy-két olyan szakmai műhely, ahol értenek hozzá, de kész rendszert egyikük sem tud felmutatni. Marad az, hogy megkeressük a megfelelő beszállítókat. De ha van konkrét elképzelés, hogy hogyan is működne ez a szlovák kooperáció, én szívesen meghallgatom, lehet, hogy én nem értem amit mondotok.
2012 a konszolidáció éve volt. Talán még emlékszünk a 2011-es hőbörgések egyik legfőbb motívumára - dehogy emlékszünk, hadd segítsek. A Fidesz politikáját ekézők egyik legfőbb érve az volt, hogy a 2011-es költségvetést és hiányt még könnyedén behúzza a kormány az…..
dr Sör Kálmán 2013.01.24 09:41:59
@nagyjoco: @forgalomkorlatozas: tévedés. Volt egy tranziens megugrás az európai szuverén adósságválság kiéleződésével párhuzamosan, de azóta a kamatok 7 éve nem látott szinten vannak. Még a szocialista kormányok is magasabb kamatokra vettek fel hitelt jóval a válság kitörése előtt (!!) is.

Köszönöm hogy szóltatok, pont erről akartam új bejegyzést írni!
dr Sör Kálmán 2013.02.01 22:09:49
@Engem a keresztény hitem miatt támadnak: bocsánat, elsiklottam a kérdés felett - ehhez átlagosan kellene évi 6%-os növekedés, ami ilyen környezetben a következő minimum 4-5 évben lehetetlen szerintem, függetlenül attól, hogy milyen kormány van hatalmon. Esetleg ha valami extrém szerencsés szcenárió üt be, de hát lottónyereményre nem alapozunk.

Írtunk már arról, hogy az adósság leépítésének (ami külső és belső kényszer egyaránt) növekedési áldozata van, amit a következő 10-20 évben fizetni fogunk - és ennek nincs politikailag vállalható alternatívája, hiába szónokol itt néhány, a hatalomba való visszatérés által motivált (és a szar, hitelből hülyeségre költekező gazdaságpolitikában személyesen is felelős!) politikus arról, hogy növekedésösztönző politika kellene. Az a hajó kérem, 2008 előtt elúszott. Magyarország az a tücsök, aki egész nyáron csak hegedült, és most hogy itt van a tél, sajnos rohadtul felkopik az állunk.
Fejlődés és a Nyugat vs. ellenforradalom és provincializmus - ez a cseh elnökválasztás legfontosabb üzenete. Előttem van, ahogy kinyitják a jobboldaliak a Magyar Nemzetet vagy bármelyik jobboldali weblapot, félelmetes, hogy mennyire nem működik a Fidesz ellenség/barát felismerő…..
A gazdasági növekedés rendszeres "várása" az elmúlt évek során fokozatosan a magyar folklór részévé vált, a néplélek testébe ivódott. Egyes kormánytisztviselők esetében komoly hitéleti feltöltődéssel jár a folyamatos reménykedés, míg az ellenzék végletekig fetisizálva,…..
dr Sör Kálmán 2013.01.28 17:29:46
@Vitéz Kőbányai Világos: minden lehet, akár az is, hogy nem egyváltozós függvényről beszélünk.
dr Sör Kálmán 2013.01.28 21:54:15
@vkaresz6: örülök, hogy ezt felhoztad! Erről írtunk nemrég - a kamatok csökkenése is azt mutatja, hogy a piacok egyre jobban bíznak az országban: orangeorder.blog.hu/2013/01/26/szukseg_van_-e_az_imf-re
dr Sör Kálmán 2013.01.28 21:57:08
@Vitéz Kőbányai Világos: bár annak a kiváló apparátusnak a tagja lehetnék!
Az IMF-et Orbánék elküldték a búsba. Helyesen cselekedtek, vagy hülyeséget csináltak? A tavalyi évben az egyik legmeghatározóbb kérdés az volt, hogy mi lesz az IMF-saga vége - megállapodik -e a kormány a Valutaalappal vagy sem. Év végére világossá vált, hogy az IMF és a…..
dr Sör Kálmán 2013.01.28 20:21:37
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: itt szerintem nem a forint/euró árfolyam a kérdés - sőt, tudatosan a kormány (úgy látom) a mostani gyengébb árfolyamszintet preferálja az export miatt.

Szufficit jó ideig nem lesz, viszont a jó hír, hogy már pár éve az elsődleges egyenleg pozitív. Az, hogy az adósságunkat gyorsan ledolgozzuk, az szerintem egy álom - itt arra kell felkészülni, hogy egy-két évtizedig törlesztünk, miközben épphogy nem döglünk bele. Addig a fogyasztásnak reszeltek.
Alig egy hónapja, hogy az országgyűlés elfogadta a 2013-as büdzsét, máris a szétesés jeleit mutatja. A nyári kapkodást követően rekord számú változtatás és módosítás után a három Matolcsy-csomag segítségével végül megszületett a nagy mű, de lehet, nem ússza meg…..
Úgy tűnik, hogy az új, 7 éves uniós költségvetési és fejlesztési ciklusban a kormányzat radikálisan át akarja alakítani az EU-s fejlesztési források elosztásának rendszerét. A korábbi, egységes szemléletű fejlesztési ügynökség helyett a minisztériumokra bízná a…..
Úgy néz ki, az NFÜ-nek vége - örüljünk vagy bánkódjunk? Az NFÜ működését egyféleképpen lehet megítélni: az elérhető (megítélt) támogatásokból mennyi pénzt sikerült lehívni. Sajnos a szocialisták által létrehozott hivatal nem áll túl jól ebből a…..
Csupán annak lehet meglepő Laborc Sándor és a korábbi, MSZP-s kötődésű nemzetbiztonsági vezetők legújabb, a baloldali sajtó által feltűnően agyonhallgatott botránya, akit eddig is sikerült a sötétben tartania és manipulálnia a botrányosan elfogult magyar…..
dr Sör Kálmán 2013.01.22 09:49:14
@fofilozofus: esélytelen. Orbánék 2010-ben az első lépések egyikeként próbáltak erre kísérletet tenni, de a volt kommunista káderek és reflexek a mai napig teljesen átitatják a médiát - szinte mindenhol balliberális bábuk ülnek. A legtöbb ember pedig megdöbbentően könnyen manipulálható, nézd meg a kommentelők hogy bevesznek mindent kanyar nélkül a bloghun vagy a hvghun.
Fizessenek a nyugdíjasok is egészségügyi járulékot - mondta Bodrogi József egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős egykori miniszteri biztos. Mert mi is ma a helyzet hazánkban, miért lenne erre oly égető szükség? Az…..
-Jujj, utazhatsz megint? De jó neked, jujj, Argentína, Kína, Indonézia? Jajj, de sajnállak, te szegény, mindjárt megszakad a szívem... kis hely a bőröndödben van még esetleg? Mert ugye a céges út az jutalom, elismerés, megtiszteltetés, nyaralás, üdülés, világjárás. És…..
Hídpénz, kapuadó, termény-beszolgáltatás, miért is ne! Sőt, éppen itt volna már az ideje! Valamiért rögtön a Monty Phyton Gyalog galoppja jutott az eszembe, mikor olvastam, hogy Tarlós főpolgármester dugódíj helyett esetleg hídpénz bevezetésén, illetve sokkal inkább már a…..
dr Sör Kálmán 2012.06.18 15:45:56
@Orbán kiscicákat kínoz a pincében: a "modern európai városok" közül egyre többen van (és lesz) Londonhoz és Stockholmhoz hasonlóan dugódíj, vagy használatarányos útdíjfizetés (pl Hollandiában már jó ideje készítik elő). Én egy olyan városban szeretnék élni, ahol nincs folyamatosan dugó az ablakom alatt, meg nem kocsival jár dolgozni a paraszt (tökegyedül persze), csak mert megteheti.
dr Sör Kálmán 2012.06.18 15:48:51
@Dr. Cica75: kognitív képességeiddel minden rendben?
dr Sör Kálmán 2012.06.18 15:51:39
@Don Quixote de la Ferko: remélem legalább dízellel jársz, úgyis kevés a rákos beteg meg az asztmás gyerek.

@Cinkes: 2013-tól a terv szerint jön a használatarányos autópályadíj, hogy valami jó hírrel is szolgálhassak.
Michael Knight Cavinton gyanánt 2012.06.13 12:04:24
Azt írja az újság, hogy a 2013-as költségvetési tervezet szerint a 2011-ben még 360 milliárd forintos lakossági gyógyszerártámogatás 158 milliárd forintra, vagyis a tavalyi összeg 43 százalékára csökken. Ez pedig igencsak brutális gyógyszeráremelést vetít előre az…..
dr Sör Kálmán 2012.06.13 22:59:57
@roomster: így van, a gyógyszerártámogatáshoz a pénzt meg majd kivesszük a levegűbűl, mi?
Orbán Viktornak a múlt héten újabb ötlete támadt: vegyük el az állami költségvetési támogatást a pártoktól a következő két évben, hiszen olyan rossz helyzetben van a magyar költségvetés. Hogy miért van rossz helyzetben a költségvetés, az elmúlt két év unortodox…..
dr Sör Kálmán 2012.05.21 13:15:11
@komplikato: az összeg publikus, a számla részletezése nem az.
dr Sör Kálmán 2012.05.21 13:24:48
@nemecsek ernő áruló: impresszív adatok, mérnöki bravúrok, a mobil-előfizetők száma is nőtt, hát ez itten kérem egy ARANYKOR volt!
dr Sör Kálmán 2012.05.21 13:25:25
@Fehérwinnetou: így van, az egyik esetben loptak, a másik esetben meg loptak, ég és föld.
Amikor azt olvassa az ember, hogy egy 80 éves író menekültstátuszt kér a világ másik felén, legalább egy pillanat töredékére valószínűleg összeszorul a gyomra. Számomra kétségtelenül ez egy megrázó hír és momentum, annál is inkább, hogy nemrég értekeztem arról, milyen…..
Senkinek nem mindegy, hogy mennyibe került az üzemanyag - még annak sem, aki nem autózik. Ha az elmúlt fél-egy év magyarországi fejleményeire tekintünk, láthatjuk, hogy a benzinár emelkedése erősen csökkenti az autóhasználatot, így az üzemanyag fogyasztását is. Ez ugyan jó a…..
El is felejtettem, hogy jövő vasárnap időközi választás lesz Budán, a II. kerületben (Rózsadomb, Pasarét, Hűvösvölgy stb). Jómódú, jól szituált értelmiségi jobboldali a kerület, így az ex-MDF JESZ-plakát egyenes telitalálat: Kovácsics Ádám: "A jelenlegi…..
Jól bekezdett a megalakulóban lévő (remélem elég diplomatikusan fogalmaztam :) új parlamenti frakció, azon belül is Molnár Csaba „frakcióvezető”. Idéznék tőle néhány mondatot egy index-es cikkből: „Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a frakció létezik és…..