Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Olcsó kütyük

0 bejegyzést írt és 97 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem nyilatkozik Bajnai, mondta a Híradó ma reggel hat óra hét perckor az ügyeletes Fidesz-kampányvideó első felvonásaként, amiben a közmédia szépen betérdelt a kormánynak. Fájni fog, mondta Bajnai. Akkor is azt mondta, amikor miniszterelnök lett Abban A Sötét Korban, Amiben A…..
Olcsó kütyük 2013.11.12 22:09:51
Tavaly elkövettük azt a hibát, hogy nem indultunk a Meki "Az én hamburgerem" című versenyében, a Meki pedig elkövette azt a hibát, hogy nem hívott minket zsűrizni. Idén arra gondoltunk, megmutatjuk, hogy velünk nem lehet szórakozni. Mindent vagy semmit lesz. Vincent Vega. Egy…..
Olcsó kütyük 2013.06.12 16:17:06
@System Volume Information: Sajna nem, de egy haverom apjától hallottam aaki a tejiparba dolgozott. Állatból kiszedni nekik is drágább szerencsére. Ja jó a paneer is, de pizzára nem rakhatod. Sabji meg jó sajt nélkül is:) Éljen a wok.
Black Sabbath – 13(Vertigo/Universal) Szerkesztőségünk egyik tagja azt kérdezte a Black Sabbath új albumának többszöri meghallgatása után, hogy jó-jó, de minek kellett ez egyáltalán? Én meg azt kérdezem, miért ne? Ha meg lehetett csinálni négy évvel ezelőtt a Heaven &…..
Olcsó kütyük 2013.06.12 08:13:58
Tegyük fel, hogy van nekem egy tévém. Mindegy, hogyan jutottam hozzá, van és kész. Én vagyok a góré, az én pénzemből vágnak a vágók, sajtóznak a sajtósok és főznek kávét a titkárnők. Én mondom meg, hogy ki mennyit keres, és ha valakinek nem tetszik a pofája, hát kirúgom,…..
Olcsó kütyük 2013.06.08 11:46:42
A korábbi évek arab felkeléseihez hasonlóan most az isztambuli eseményekről is elsősorban a közösségi médiából tájékozódhat a nagyvilág, mivel a helyi média igyekszik elhallgatni a halálesetekkel és személyi sérülésekkel is járó tüntetések részleteit. A demonstrálók…..
Olcsó kütyük 2013.06.03 20:48:40
Holtan találtak egy 14 éves gyermeket egy kínai elektronikai üzemben mely az Asusnak készít alkatrészeket, ezzel ismét felszínre került a gyermekmunka problémája az országban. Liu Fuzong május 21-én halt meg a Dongguani gyár alkalmazottjaként, jelentette a város Emberi…..
Olcsó kütyük 2013.06.03 12:30:54
@Frizuravarjú: :) Ja ez nem jó reklám az Asusnak.
Nagyon elszántan védik a tüntetők Isztambul kivágásra ítélt fáit továbbra is. A paprikaspray se segített, ez az önjelölt Hulk például annyira bekattant tőle, hogy megpróbálta egyedül felborítani a rendőrségi vízágyús autót. ..
Olcsó kütyük 2013.06.03 05:43:11
@Gyurcsany F.: Csak nem az exminiszterelnök?
Az új Daft Punk-album körüli felhajtás miatt biztos sokan vannak olyanok, akik elfelejtik, hogy idén nem csak a francia duó (illetve a Black Sabbath, persze) tér vissza friss nagylemezzel, hanem a Queens of the Stone Age is. Josh Homme és a csupa all-starból álló sleppje 2007 után végre…..
Olcsó kütyük 2013.05.30 12:59:59
Újabb lebilincselő részletekkel kedveskedünk a Szepesi úszónő munkásságáért rajongóknak, ezúttal a Bors jóvoltából. Mint azt a mai számukban írják, Szepesi szerintük egyértelműen leírja könyvében, hogy az egyik kereskedelmi tévé valóság showjának forgatásán, melynek…..
Olcsó kütyük 2013.05.30 11:32:02
Nagyon felháborodtak a kínai internetezők, mikor az állami média hétfőn hírt adott egy újszülöttről, akit sikerült kimenteni egy bérház csatornájából, miután szegényt szó szerint lehúzták a WC-n. "Szerencsére a baba megmenekült. Az elkövetőt, aki ezt tette,…..
Olcsó kütyük 2013.05.29 11:28:59
huh
Ha már a cink is megírta, akkor bedobjuk mi is, hogy Szebeni István, a közmédiából káromkodásért kirúgott híradós műsorvezető 20 millió forintra perelné be az MTVA-t, ha nem helyezik vissza az állásába. Mint ügyvédje, Mester Csaba a Borsnak elmondta, "ha az MTVA magától…..
Olcsó kütyük 2013.05.28 14:24:29
Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!    Délkelet-Magyarországon, egy állásinterjún történt: tíz embert hívtak be egyszerre egy pékáru üzletvezetői és -eladói állásra. A hirdetésben feltételként szerepelt az idegennyelvtudás. Először egy kétoldalas tesztet kellett…..
Olcsó kütyük 2013.05.24 09:44:31
Nyitom ki a postaládát, dobálom a halom szórólapot a szemetesbe, azért rájuk szoktam pillantani. Ilyenek vannak: Gázszerelő. Köszönjük, nincs gáz az egész házban, csak a házközponti fűtéshez. Magánszemély lakást venne ebben a házban. Bedobva a környék összes házába.…..
Olcsó kütyük 2013.05.23 15:18:09
Május 3-án jelentette be a családja, hogy eltűnt Maribel Ramos, egy 36 éves, Irakot is megjárt egyetemista (a képen jobbra). Pár nappal később Maribel barátnője Emily C. nyitott a Yelp közösségi oldalon egy topikot, hátha valaki tud segíteni plusz információval a…..
Olcsó kütyük 2013.05.23 12:00:34
@[megmondoember]: Egyetértek
Az első észrevételem technikai, nem tudom, hogy kinek sikerült ilyen kodeket használnia, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csak nem bénák még ebben (is) ennyire! Tiszta pixel és zajos a hang. OK, én is nemrég tértem át az XVID-ről az x264-re, de nem is közpénzből…..
Olcsó kütyük 2013.05.23 09:09:29
@vontod75: Én is azt hittem:)
Kristóf egy kiszakadt csomagolású szeletelt kenyeret cseréltetett másikra egy Sparban, ami az indokoltnál mélyebben felkavarta a személyzet lelki világát: A mai napon (2013.05.18, szombat) egy nagyon kulturálatlan eset történt velem a Wesselényi utcai 4-6-os megállónál…..
Olcsó kütyük 2013.05.22 18:18:30
Eddig sem ment rosszul Tóth Gabinak, ebben az évben azonban az ország egyik legfoglalkoztatottabb sztárjává lépett elő. Olyannyira, hogy őt ültették az X-Faktor mentori székébe is, Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Geszti Péter mellé. Mint arról már eddig is szó volt, a mentori…..
Olcsó kütyük 2013.05.22 13:10:16
A thai társadalom egyik véglete az a család, amelyből az apa pár év után lelép, az éjszakai életre kényszerítve ezzel az anyát, de a legtöbb családban imádják a gyerekeket és nagyon összetartóak. Folytatódik a múlt héten a bulgáriai poszttal megkezdett sorozatunk, melyben…..
Olcsó kütyük 2013.05.21 16:34:42
Tekerés forgalommal szemben a legzsúfoltabb budapesti főutakon, átgázolás pirosban többsávos kereszteződéseken, ezek az attrakciók rendszeresen előfordulnak a kerékpáros futárok gyorsasági versenyén. A futárok világszerte több mint tíz éve rendezik meg saját maguk számára…..
Olcsó kütyük 2013.05.21 15:37:11
Olcsó kütyük 2013.05.21 16:26:55
Tamás szerint nem különösebben izgatja a MÁV-ot, hogy egyes utasaik nemcsakhogy tudnak olvasni, de még a menetrendet is képesek értelmezni. Bár interneten nem jelölték pótjegyesnek, gond nélkül hozzácsapták a 355 forintos gyorsvonati felárat egy mezei járat…..
Olcsó kütyük 2013.05.21 16:22:44
A zeneipar ugye válságban van, ezt mindenki tudja. Kanye West is, aki most csatlakozott azokhoz, akik a lehető legnagyobb felhajtást csapják egy-egy új daluk, albumuk mellé. A rapper péntek este, New Yorkban, egy házfalra vetítette ki magát, illetve mutatta be ezzel együtt a New Slaves…..
Olcsó kütyük 2013.05.19 14:38:18
Olcsó kütyük 2013.05.21 16:18:45
@MrZombieEater: Szerintem is. Aztán persze még perelhetnek is...:)
Képzeljük el, péntek reggel fél tíz van, kint langy májusi szél lengedez, az irodájában kávéscsészéjére támaszkodva arról álmodozik a fővárosi önkormányzat kommunikációs munkatársa, hogy már csak négy óra és indulhat a balatoni vityilóba sövényt nyírni, szusszanni…..
Tegnap írtunk arról, hogy a Microsoft végre a Windows Phone 8-as rendszer részévé teszi a Google CalDAV és CardDAV protokolljait, és ennek kapcsán holmi hidegháborút emlegettünk. Nos, úgy tűnik, ez nem csak, hogy nem túlzás, de még most is tart. Időközben ugyanis a Microsoft…..
Olcsó kütyük 2013.05.16 14:44:25
@pushalias: Nem szabad IE-t használni, öngyilkosság.
Olcsó kütyük 2013.05.17 13:13:06
@pushalias: Hát Chrome-val is van probléma de az IE...

Lehet Safari kéne:)
comment:com Lilu kapta az X-Faktort 2013.05.17 10:00:00
Megvan Ördög Nóra helyettese az X-Faktor műsorvezetői posztján: az RTL Klub nem túl nagy meglepetésre a legrutinosabb személyt választotta a feladatra, azaz Lilut, aki a Csillag születik, a Szombat esti láz, a Feleséget keres a gazda és a Való világ háziasszonya is volt, szóval…..
Olcsó kütyük 2013.05.17 12:47:54