Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tbátya

3 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mai "menetrendjobbító" szándékú írásunk segítségével Észak-Magyarországra, az encsi és gönci járásba utazunk. Hogyan lehetne jobb elérhetőséget biztosítani a hétvégi időszakban egy döntően kis- és középfalvas térségben, azzal a napi néhány járattal, úgy, hogy az erre fordított teljesítmény érdemben…..
Tbátya 2016.01.19 21:13:10
@Thomas a laprugós:
Van igazság benne, valóban vannak olyan térségek, ahol már az ilyen képzettséggel rendelkező munkaerő is csodának számít. Anno a Rakaca-vidéken is küzdöttek az emberhiánnyal, volt arra is példa, hogy Felsőnyárád környékéről gurult ki a jármű rezsimenetben embert/buszt pótolni, így csak ezekkel a ki- és beállásokkal össze is jött 80-100 km. Vagy beszéltem sofőrrel, aki Miskolcról autózott ki Viszlóra.
Viszont nem mindenhol igaz ez a mértékű elvándorlás és bizony az ilyen fix, bejelentett munkahely kincset ér. A szabadnapokon meg lehet futni pénzt keresni, kiegészítendő a 110e Ft-ot.

Igaz, hogy a munkaórák miatt is szükséges a kiállás, nem ismerem a pontos fordákat, de a menetrend alapján azért vannak rekorderek a tornabarakonyin kívül is.
Ládbesenyő 7:42-12:30; Viszló 12:57-18:27?, 9:05-14:40, Kánó 13:09-16:00, Lak 8:17-11:45. Ezek között lehet, hogy van olyan, ahol váltás is történik, de a többség egy emberes/buszos.
A hosszú barakonyi szünet pedig gombászásra, busztakarításra, vagy autószerelésre is alkalmas, utóbbit ezúton is köszönöm.:)
Október első szombatjára izgalmas program szerveződött az index.hu közlekedési fórumcsoportjának Borsod Volános topikjában. A mintegy másfél tucatnyi résztvevő kora délelőtt gyülekezett Kazincbarcikán, hogy aztán egy öreg Ikarus 266-os fedélzetén végigzötyöghessen a…..
Tbátya 2014.10.15 17:19:30
@újember: Ezekben az aprófalvakban már régen működnie kéne ennek az igényvezérelt közlekedési rendnek. Például az egyik galyasági település, Égerszög 63 lakója közül kb 29-30 fő az, aki életkoránál fogva potenciálisan eljárhat valahová dolgozni (nem nyugdíjas és nem kiskorú). Ennyi ember közlekedési igényeit szerintem bőven össze lehet gyűjteni és ezt kb menetrendváltások előtt újra egyeztetni. Nem hinném, hogy a 30 jóember mindegyike naponta járna be Kazincbarcikára, vagy Szendrőre dolgozni. Szerintem a volán és az önkormányzatok egyeztetése mindenképp fontos, és itt még a völgy többi faluja is beszállhat az összehangolásba. És akkor nem kell majd olyan élményekkel találkozni, hogy akár fél napig is ellátatlan egy település, vagy éppen a 0 utassal a faluba kilátogató volán autóbusz potenciális utasai intenek a sofőrnek a megállóban, hogy ők a két perc múlva érkező falubuszt várják, így nem érdemes megállni.
avagy van-e élet a malátán túl?  2012 év utolsó napjaiban kicsit felpezsdült az organizáció: a Nagy Keleti Kiküldetés projekt keretein belül megpróbáltuk frakcionálisan felidézni az ilyenkor általános nagy téli, geográfus csapatást. Az óbudai degesz típusú vacsora…..
Szeretném, ha 2013 olyan lenne, amilyennek szeretném......hogy valahogy egy igazán jó év legyen, megőrizve az elmúlt esztendőkből a jót, és elhagyva a nem jó dolgokat......ilyen persze úgy sincs, de azért én szeretném...így például: (sajnos azóta negatív update)...szeretném,…..
 A Wekerle-telep neve sok kisgyermek számára még ismeretlen fogalom, de létezik egy Kabócza, aki - ugyan játszóterek segítségével tájékozódik a világban - a Határ útnál irányba állítva biztosan felismeri a Wekerle-telep közepén elterülő jóféle Kós Károly teret.Igaz,…..
Állandó olvasónk, a kommentelni permanensen b*szó, ám real czukk módon cikkeinket rendre követő Horváth Balázs, a.k.a. Kövér, a.k.a. Yggdrasil szép csöndben a hazai metal underground undergroundjának egyik feltörekvő gitárhősévé nőtte ki magát. Anno Gudi is nyomult csapatokban…..
Május 9, GyőzELEM napja, tudjuk, mindig meg kell hallgatnunk e remek hasonlatot old Kupecz barátunktól. Ma azonban megelőzzük és az alábbi cikkel kedveskedünk neki, ami pont egy 1945. május 9-i Berliner Tageblattból származik, és Doki egyik távoli szellemi elődjéről…..
Hát ez is eljött, 10. alkalommal rendezzük meg a tavaszt nyitó, évindító cabrió sörözésünket, mely ezúttal professzionális folytatásba torkollik majd, és az első körös, a történelmi, legelső TÜ-re emlékező helyszínválasztás eredményeképp eldöntött Lágymányos rájdot…..
Tbátya 2012.04.13 10:24:00
Az egész úgy indult hogy 2012.03.29-én egész nap nyaggatott a Doki, hogy az előző napi Pivózáson felbuzdulva kísérjem el üveges Nagyárpit (azaz Sklepnit) venni otthona. Kell belé a futás után. Mivel a pályázat leadást eltolták a délután folyamán, nagy nehezen rábólintottam.…..
Elveszítette a "Kishombár" megnevezést Vegyélvissza, a WFK ipari formatervezője. Ma hajnalban ugyanis megszületett a Doktor és Doktorné, azaz Elemér és Zsuzsi kislánya, a WFK első, születésétől kezdve tagsági igazolvánnyal rendelkező  czukkinája. Az MTI és a WFK…..
Igazi, csípős február volt, nem olyan, mint amilyennek a mostani 29.-e ígérkezik. A délutáni esőcseppek után maradó nedvesség visszatükrözte a körút fényeit, amint az esti szürkületben a két fiatal srác egymás mellett, vállvetve haladt a Nagykörúton. Kb. egymagasak voltak, az…..
Jubileumi, 10. Tavaszünnepére készülhet idén a WFK geográfus frakciója. A szép hagyományról tavaly már írtunk, e mostani poszt inkább kérdésfelvetés, közvélemény-kutatás. Hol legyen kivitelezve az idei szeánsz? Miközben a tavasz még fényévekre, az egyszeri posztoló minden…..
Tbátya 2012.02.16 14:00:11
@Doc Holliday: Doctor! Ha elintézed a Hrabalban, hogy az Orczy-kert egyik padjához lerakjanak egy kocka sört és madzagon egy sörnyitót, illetve a Hombár ölébe beutalod a szigorú tekintetű pincerinát, hát legyen:) De szigorúan cabrio üzemmódban!
Wekerle-telep messze van Máriaremetétől. Igaz, a távolság tüzelőszállítás esetén negyven perc alatt letudható még egy plafonig fával megrakott családi autóval is, de egy tömegközlekedési hazajutás bizony éjszaka kitehet két órát is. A Wekerle-telep viszont a Nagy Geográfus…..
Galambok Zalakaros közelében fekvő kis település, a Balaton Kiemelt üdülőkörzet része - utóbbinak a Tisza-tóval összehasonlított helymarketing-tevékenységéről Ex-IKON barátunk írt 2007-ben remek és méltatlanul elfeledett szakdolgozatot a KVIF-en. Galambok tehát kies, szép,…..
Új sorozatunkban régebbi útjainkra tekintünk vissza, ahol a WFK jellegadó tagja(i) képviseltették magukat s maradandó élménnyel beégve a kognitív tudattalanba érkeztek haza az ódon kispesti munkástelep utcáira. Mai első epizódunk az eszme hazájára tekint vissza, 2008…..
Wekerlei Faszagyerekek Klubja Focik 2011.04.14 18:16:00
Kora gyermekkorom óta imádom a focit. Nézni is, játszani is. Mint afféle magyar típusszurker, én is azok kasztját erősítem, akik inkább jeleskednek az NB1-es meccs korlátjánál állva való végigszakértésében a taktikának, semmint a tényleges sporrtevékenységben: cselekben,…..
"Az ünnepek azért fontosak mert tartalmassá teszik, mintegy strukturálják életünk"- nyilatkozta volt Radvánszki szobatárs itt a melóhelyen, és milyen igaza van. Az ünnepek, hagyományok valóban fontosak, főleg ha baráti társaságok kohéziós erejeként szolgálva töltik…..
Tbátya 2011.03.31 09:26:24
@Vegyélvissza!: Hát pontezaz, hogy a pénteki ünnepnapok erdejéből hósipkás csúcsként villan ki az évadnyitó, ami még a jópívók mellől is kicsalja az embert a fényre!
Én meg kértem engedélyt otthon, meg is kaptam azonnal az Ünnepre való tekintettel!
...s szent Corvin útján suhant végig nesztelencsöndes Március-előn, halovány napfénybens találkozott velem...Ady Endre (tudjuk, a költészet Metallicája) nyomdokain így lehetne röviden és patetikusan jellemezni az elmúlt 2 nap történéseit. Pénteken még a Vátiban senyvedve fájt…..
A Labda igazi, öreg, békebeli labda volt. Régisulis, még igazi bőrből készült, még valahol Európában. Nem számított mai gyereknek, a klasszik fehérre festett bőr felső rétege már le-lepattogzott megviselt felszínéről. Ő mégis büszke labda volt. Nem az a 2 játék után…..
Annyi mindent hallunk szilveszteri műsor- és programajánlóként: EU elnökséget beharangozó megaparty (csak nehogy a résztvevőkbe fagyjon a stoetz a mínuszokban), buli itt és buli ott, fergeteges DJ fellépők, veteránok, miazmás. A fiatalok az alkohol és a K betűs népbetegség…..
Hideg, nyirkos, szürke. Ezek voltak az első benyomások a mai reggelről. Nehezen is sikerült az elindulás otthonról, a kádból kiszállás vagy 30 percig tartott-  el kellett szánni magam, na. Fogva tartott a kellemesen kihűlt víz és Schmidt Mária prof.asszony decensen elfogult…..
Tbátya 2010.12.06 16:16:42
@Wekerlei Gyöngéd Barbár: Így a tegnap esti sörök alatt végig a Csapatás Pápájára gondoltál...:)