Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ben2

0 bejegyzést írt és 2324 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
George Lazar: "Kudarcba fulladt a Szánthó Miklós, Alapjogokért Központ igazgatója által gründolt budapesti de amerikai támogatású Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű rendezvény. Egyetlen aktív amerikai politikus sem jön el. A fő szónok Orbán Viktor miniszterelnök lesz aki…..
Méltányosság Mindjárt vége? 2022.05.09 14:51:24
A hosszú ideig regnáló kormányok diktatúrához vezetnek. A NER-hez hasonló rendszerek pedig viszonylag hamar elbuknak. Két tévhit, amiket Rajnai Gergely blogbejegyzésében cáfol...
ben2 2022.05.10 12:08:35
@Pepejoe:

Ha az egész beszédet meghallgatod, akkor pontosan az jön le belőle, hogy Gyurcsány a hazudozást konkrétan a kormánykoalícióra értette.
Hogy aztán a beszéd nyilvánosságra kerülte után előálltak a "teljes közéletre gondolt" narratívával, az már a kármentő szerecsenmosdatás része volt és a kognitív diszonanciával küzdő DK-sok azóta is utolsó fűszálként kapaszkodnak bele.

Idézet a beszédből:

"Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy azt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolnunk az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

Ebben egy szó nem esik a Parlament egészéről, annál több magárol a szoclib kormánykoalícióról.
ben2 2022.05.10 13:01:46
@bordon:

"a párom elintézte, hogy nekem adót se kelljen fizetnem" tehát a saját definíciód szerint "szarmagyar" vagy?
A harmadik választást nyeri egymás után a Fidesz úgy, hogy nem volt választási programja, a kormányalakítást követően pedig várhatóan ezúttal sem lesz leírt stratégiája, amit később számon kérhetnének a választók. Ez egyrészt rendkívül lehangoló képet mutat a magyar közállapotokról, másrészt…..
ben2 2022.04.08 16:37:39
@dare:

Szerintem nem nagyon érted az egész helyzet dinamikáját.

Orbántól senki nem várja el, hogy a körülöttünk lévő világtól függetlenül biztosítsa a jólétet és a gazdagságot mindenkinek.
A Fidesz szavazói azt várják, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt és hozza ki az ország aktuális lehetőségeiből a maximumot. Se többet, se kevesebbet.
Ahogy egy ügyvédtől sem azt várod el, hogy megnyerje neked a lottóötöst, hanem hogy menjen el a falig az érdekeid képviseletében.
Ha Orbán helyt áll (márpedig miért ne tenné), akkor inflációtól, energiaáraktól, recessziótól függetlenül egyben fog maradni a Fidesz törzsszavazói bázisa és a kormány támogatottsága stabil marad.

Az egy tipikus ellenzéki "wishful thinking", hogy hurrá, jön a válság és amint az emberek megérzik a bőrükön, akkor Orbán bukik és automatikusan ők jönnek, elég csak vágni a cetlit meg konstans kampányüzemmódban végig acsarkodni a következő négy évet, és majd magától az ölükbe hullik a kormányzás.

A szavazóbázisok nem így működnek.
Az MSZP pl. 1994-ben 33%-ot kapott listán, majd brutális infláció, megszorítások, pénzügyi és szociális válság és Bokros csomag után 0.8%-al csökkent a támogatása 1998-ban. (Sőt ugyanez a tábor egészen 2006-ig egyben maradt, amíg Fletó sikeresen szét nem verte.)
Ha 1998-ban a jobboldal kemény munkával nem szervezte volna újra önmagát és áll be a Fidesz mögé, hanem az MDF-es fingreszelő gittegylettől és a Torgyán szektától várta volna, hogy automatikusan váltsa a Horn kormányt (mert ugye a válság nekik dolgozik), akkor kb. ugyanazt a katasztrofális utat járta volna be az akkori jobboldali ellenzék, mint a most a baloldali.
Orbán Viktor vasárnapra virradóra hétmérföldes csizmáját kisuvickolta és úgy rálépett azzal a gyurcsányféle moslékkoalíció szesztől vöröslő nyakára, hogy azok menten kipurcantak a nehéz lábbeli pressziója alatt és csak annyira tellett utolsó szusszantásuk kileheléséből, hogy még egyszer utoljára…..
ben2 2022.04.06 16:22:12
@dare:

A Fideszt csak addig nem lehet leváltani, amíg egyben marad a tábora.

Ez az MSZP-vel is így volt 2010-ig: adott volt a 2.5 milliós szoci tömb, a 90%-os médiafölény, szemben vele meg a Fidesz mindig pár százezerrel lemaradva.

Aztán jött Fletó és szétverte az egész MSZP-s blokkot, ami azóta sem képes újra összeállni nem kis részben pont azért, mert ahhoz Fletóval kellene ismét tömörülni.

A Fidesz tehát nem azért "leválthatatlan", mert a választási rendszer nekik dolgozik, hanem mert nincs hasonlóan szervezett és egységes erő, ami érdemben felvehetné vele a versenyt.

A Fidesz tábor egységessége ugyanakkor nincs kőbe vésve, ahogy az sem, hogy mindenképpen pár százalékos mikropártok konglomerátumának kellene szemben állnia vele.

Ahhoz viszont, hogy az ellenzéki tábor érdemben felnőjön a Fidesz szintjére az ellenzéknek (és a szavazóinak) paradigmát kellene váltania.
Ide s tova a negyedik választást bukják el azzal, hogy ugyanazt csinálják és más eredményt várnak tőle.

Nem a szövetségi politika működésképtelensége, nem is a Jobbik szavazók elvándorlása vezetett a kudarchoz, ezek mind következmények és nem okok.
A hibás stratégia az volt, hogy elhitették magukkal: elég 4 éven át üres hangulatkeltéssel hergelni a szavazóikat és vágni a cetlit, mert ha a "bizonytalanok" jól megutálják Orbánt, akkor majd alanyi jogon az ölükbe hullik a kormányzás.

Ez az a paradigma, ami 2010 óta semmit sem változott és ebben ugyanúgy hibás a DK-tól a Momentumig mindenki, de nem csak a pártok, hanem a választóik, aktivistáik és értelmiségi holdudvaruk is.
  "Az Orbán-kormány nem húzza ki az elkövetkező négy évet. Rájuk fog omlani az a válság, amit Orbán Viktor maga idézett elő." - jövendölte Facebook-bejelentkezésében Jakab Péter a választás éjszakáján, majd arról beszélt, hogy az ellenzéknek kell átvennie az ország vezetését, amint a népharag…..
ben2 2022.04.05 17:44:30
@Sir Gombóc:

Téveszme az, amikor még egy ekkora zakó után és a tegnapelőtti mantrát tolod.

Ezt a "jogilag nem kötelező érvényű a népszavazás, ezért elbukott" narratívát még Gyurcsány vezette be a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ellen, mert nyilvánvaló volt, hogy megnyerni nem tudják, így maradt az érvénytelenítés.
Akkoriban ez szimplán hatalomtechnikai kérdés volt: képes lesz-e az akkori ellenzék áttörni a kormánypárti szavazógépen vagy sem. Nem tudott, ezért Gyurcsányék "elbukott" önfelmentő agyhalott magyarázkodása is sikeresen landolt. (A sors fintora, hogy többek között emiatt szólt akkorát a 2008-as - érvényes - népszavazás, hogy szétesett tőle a kormány koalíció.)

Azóta viszont mind Gyurcsány, mind az egész ellenzék immár sokadjára a hatodik emeletről zuhant arccal a flaszterra a demagóg narratívájukkal együtt, így halál tök mindegy, hogy közjogilag kötelező érvényű-e a népszavazás vagy sem, ha az új parlamenti többség önmagára nézve kötelezőnek tekinti, mivel senki sem lesz, aki megakadályozhatná... kb. akármiben.

Nem a népszavazás bukott tehát el, hanem az ellenzék szánalmas obstrukciós taktikázása.
Óriási pofont kaptak a kormányváltásban reménykedők tegnap, az újabb kétharmad még a kormányközeli kutatóknál sem volt benne a pakliban. Kommunikációs szinten is előkészítették a sima győzelmet, nagyon úgy tűnik, hogy még a fideszesek is meglepődtek az arányon. Előre tehát nem látta szinte senki,…..
ben2 2022.04.05 12:12:40
@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Csak az a baj, hogy aki elhiszi, az szavazhat... "

Ez már nagyon régóta így van, mert aki ma elhitte, hogy MZP háborúba vinné az országot, az tegnap még elhitte, hogy a fidesz 23 millió románt akar betelepíteni, hogy Kövér László fel akarja őket akasztani, hogy a kettős állampolgársággal a külhoni magyarok elveszik a nyugdíjukat, hogy Mikola István körmössel akarja móresre tanítani őket, és így tovább.

Tehát nincs új a nap alatt, csak közben a Fidesz is megtanulta manipulálni ezt a réteget és a saját kárán már megtanulta, hogy a jelöltjei ne hadováljanak olyanokat a kampányban, amit könnyedén ellenük lehet fordítani.
ben2 2022.04.05 16:56:24
@dare:

"A trollkurzusból a Fidesz épített ki olyan erős fegyvert, amellyel nagyon kevesen merik csak felvállalni a harcot. "

Ez az "úgy kezdődött a verekedés tisztelt bíró úr, hogy ő visszaütött" logika.

A Fidesz a saját kárán tanulta meg ("Kövér László fel akar kötni minket", "23 millió románt fognak betelepíteni", stb.), hogy a nyugati kampánytechnikákat alkalmaznia kell, mert vele szemben garantáltan alkalmazzák.

MZP azzal cseszte el, hogy a fideszes trollok a bőség zavarában már nem is tudták, hogy hirtelen melyik vállalhatatlan kirohanását fújják fel.
Gyakorlatilag elég volt bejátszani a vágatlan videót és már kész is volt a kampányanyag.
A Fidesz is átesett ezen, 2006-ban ugyanilyen "hatékony" volt Mikola István is, amikor szingli hordákról, meg körmösözésről beszélt. Nyilván nem azt mondta, nem úgy, nem azért, de bele lehetett kötni, szét lehetett cincálni, ezért belekötöttek és szétcincálták.

Valójában mindkét oldal ultrái is pontosan tudják, hogy minél alpáribb és elborultabb trollkodással állnak elő, annál kevésbé hatékony, sőt egy ponton túl kontraproduktív, de ha a másik fél szolgáltatja a muníciót, akkor önsorsrontás lenne nem lecsapni a magas labdákat.
Ez egy ilyen műfaj.
ben2 2022.04.05 16:56:39
@dare:

A "kelet vagy nyugat" demagógiával már a rendszerváltás első napjától folyamatosan bombázzák a magyar lakosságot, így nem csoda, hogy immunissá váltak rá.
Az átlagember valójában egy dolgot szeretne átvenni a nyugattól: a gazdagságot.

Ehhez képest '89 óta a legkülönbözőbb társadalomkísérleti agyrémeket, a nyugati piaci érdekek gátlástalan kiszolgálását és brutális megszorításokat akarnak lenyomni a torkukon a "a nyugat sajna ezzel jár, be kell nyelni" dumával.

Így egy idő után az emberek úgy vannak vele mit a viccben a kismacska, amikor az apja elviszi b..szni, de megcsúsznak a tetőn és az ereszben kapaszkodnak órákon keresztül: "apa én szerintem ma már eleget b..sztam, inkább hazamegyek".

Tehát nem az volt a probléma, hogy a kelet vagy nyugat üzenetet elnyomta a háború vagy béke, hanem hogy túl sokan vannak ebben az országban, akik már a saját kárukon tanulták meg, hogy ne dőljenek be a nyugatozós mantrának.
Tegnap bebizonyosodott, hogy az ellenzék jelenlegi formájában soha nem fogja tudni leváltani a Fideszt. Próbálkoztak már mindenhogy, együtt, külön, így, úgy és még amúgy is, de sose sikerült. Egyértelmű, hogy ennek a hat pártnak egyszerűen nincs jövője a magyar politikában. Az az elmélet is megdőlt,…..
ben2 2022.04.05 14:14:30
@s:

"súlytalan figura lett abban a szövetségi rendszerben, ahova Magyarország tartozik, egy nemzetközi büdösbogár (putyin) támogatója, miközben egyoldalú emergiafüggőséget alakított ki Oroszországtól"

Az ilyen megállapítások egy kampányba beleférnek, de elhinni nem érdemes, mert a hibás helyzet értékelés hibás stratégiát eredményez, aminek látjuk mi lesz a vége.

Vegyük sorra:

- súlytalan figura lett :
Orbán nem lett súlytalan figura a nemzetközi színtéren, pont akkor a súlya, amekkora Magyarországé (ami tényleg nem túl nagy, de ez ugye objektív adottság).
És mivel a mögötte álló társadalmi támogatás (ismét) megkérdőjelezhetetlen, sokkal jobban ki tudja hozni a maximumot az ország nemzetközi lehetőségeiből, mintha idehaza folyamatosan rezegne a léc a lába alatt. (Elég csak visszagondolni, hogyan törölték bele a lábukat a nemzetközi szereplők Göncz Kingába, pedig milyen jó volt a külföldi sajtója ugye.)
Nyilván mindenki azt az ügyvédet preferálja, aki a bíró ivócimborája, de ha a bíró a barátságáért cserébe az ügyfél érdekeinek feladását kéri, akkor már inkább azt választjuk, aki hajlandó akár a bíróval is összebalhézni és tovább vinni az ügyet a legfelsőbb fórumokig.

- Putyin támogatója:
Na ez az a kampányhazugság, amit így 2022-ben lehet ugyan mondogatni, de nagyon veszélyes elhinni.
Orbán nem támogatja Putyint, hanem üzletel vele. Tegyük hozzá, hogy nagyságrendileg kisebb mértékben, mint mind a mai napig az USA, Németország, de még Lengyelország is.
Ezt a "putyinpincsi" narratívát még az MSZP-s retard kampányguruk találták ki 2014-ben, hogy az (akkor még) oroszellenes jobboldalt megosszák vele, mert pontosan tudták, hogy a magyar gazdaság, és vele együtt a válságkezelő kormány energetikai szempontból kényszerpályán mozog, tehát politikai okokból csak nagyon súlyos áron lehetne leválni az orosz energiahordozókról.
Akkor azt hitték, hogy ha Putyinnal tematizálnak, miközben Orbán _kénytelen lesz_ Oroszországgal üzletelni, az majd erodálja a Fidesz szavazóbázisát. Nem jött be, de az ellenzék azóta is sikeresen beleragadt a "putyinpincsizős" mantrába.

- "miközben egyoldalú emergiafüggőséget alakított ki Oroszországtól"
Ez pedig tényszerűen nem igaz. Orbán nem kialakította, hanem megörökölte az energiafüggőséget. Jellemző az ellenzék következetlenségére, hogy 2014-ben már Putyinnal kampányoltak, míg 2010-ben ugyanazok az emberek az akkori MSZP-SZDSZ többségű parlamentben 90%-al szavazták meg a Paks 2 projekt előkészítését, 2011-ben pedig még önsorsrontó pénzszórásról kajabáltak, amikor a magyar állam kivásárolta az orosz tulajdonrészt a MOL-ból.
Na jó, jön erre a válasz, de az elmúlt 12 év alatt miért nem enyhített Orbán az orosz függésen ugye. Hát talán azért, amiért Németország, Franciaország, Lengyelország, USA sem. Mert az ország versenyképességét rontotta volna.
Most, hogy Oroszország visszaminősítette magát Szovjet Unióvá hirtelen mindenki 180 fokot fordult (tegyük hozzá, joggal), és ebből a sorból Orbán sem lóg ki, csak míg a nyugati gazdaságok a méretükből adódóan könnyebben elviselnek nagyobb veszteségeket, addig a _bármilyen színezetű_ magyar miniszterelnök mozgástere nyilvánvalóan kisebb.
A szimbolikus politizálásból kitörni képtelen ellenzék számára persze mindez felfoghatatlan, de Orbán csak addig bocsátkozik ideológiai küzdelmekbe, amíg azok nem terjednek át a húsbavágó kérdésekre. Márpedig ez az "aki nem lövi lábon a gazdaságát és nem ugrik fejest egy atomháborúba, az putyinbérenc" narratíva talán jól eladható egy Facebook buborékban, de egy miniszterelnöktől a választók többsége nagyobb gyakorlati érzéket vár el.
    Sic transit gloria mundi. És így múlt el a világ dicsősége Márky-Zay Péter számára. Oké, tudom, volt ott pár szomorú alak még (mind a saját családtagja), de ő hat párt MINISZTERELNÖK jelöltje volt! Hat párt állt mögötte. Hat párt "kapitánya" volt. Még vasárnap reggel is, amikor még éltek…..
ben2 2022.04.04 11:34:35
@morph on deer:

"Az alapvető tévedés ott van, hogy NEM tolták maguk előtt, hanem tolakodott!"

Őőő, akkor most az ellenzéki előválasztás mégsem a demokrácia legszebb ünnepe volt, ahol az ellenzék jól megmutatta az autoriter Orbánnak, hogy hogyan is kell egy valódi demokráciában miniszterelnök jelöltet állítani?

Nem azzal okított eddig az ellenzék a magas lóról, hogy a demokrácia nem más, mint a népakarat képviselete jóban-rosszban? És hogy lám-lám MZP előválasztási győzelme a bizonyíték, hogy az ellenzéknek a népakarat mindenek felett?

Azzal, hogy az ellenzéki pártok még csak a látszatra sem adva ilyen sebességgel hátrálnak ki MZP mögül, hogy most puccsról, furakodásról és az előválasztás meghekkeléséről beszélnek, gyakorlatilag beismerik, hogy a fennen hirdetett demokrácia felfogásukból egy szó sem igaz.
Ismételten bizonyítékát adták, hogy számukra a demokrácia nem a népakarat képviselete, hanem csak egy technikai eszköz arra, hogy az érdekeiket lenyomják a szavazóik torkán.

Félreértés ne essék, lehet ezt így is. Más demokratikus országokban se megy ez másként.
Csak ha már így, akkor legalább fogadják el a játékszabályokat és hogy mindenki az érdekei szerint lép és ne csináljanak gagyerák hangulatkeltő kampányeszközt a demokráciából.

Ha másért nem, hát legalább azért, mert úgysem jön be.
ben2 2022.04.04 17:59:35
@morph on deer:

Ez ennél jóval egyszerűbb kérdés:

Engedték indulni Márky-Zajt az előválasztáson? Igen.
Ő nyerte az előválasztást? Igen.

Innentől elfogyott az ellenzéki pártok mozgástere.

Ami valójában betett az egész ellenzéki összefogócskának, hogy az előválasztáson vesztesek gyakorlatilag kivonták magukat a kampányból és magára hagyták az egyéni jelöltet adó pártot, emiatt vidéken - kapacitás hiányában - nem tudtak mozgósítani.
Pont a veszteseknek kellett volna extrém energiákat kellett volna beletenni vidéken, hogy mondjuk a DK szimpatizánsokat meggyőzzék, hogy menjenek el a jobbikos jelölt gyűlésére biodíszletnek, hogy szórólapozzanak és agitálják az ismerőseiket. Hogy továbbadják az igét, hogy hát jah, jobbikos, de ezt dobta a gép és Orbán ellen az ördöggel is.
Na ez a munka maradt el és alapvetően ezen úszott el a választás.

Márki retardsága már csak hab a tortán. Kb. azt csinálta, mint 2006-ban a Fidesznek Mikola: nem volt képes lakatot tenni a szájára, így az ellenfél az egyik magas labdát üthette le a másik után.
Valószínűleg egy kiélezettebb versenyben Márki sikeresen elbukta volna az ellenzéknek a választást és akkor joggal savazhatná mindenki, de az egy millió szavazatkülönbség nem Márkin múlott, hanem az ellenzéki pártokon.
Ellenzékcsere? Ugyan már! Időre van szükség. Eltelik pár nap és győztesek és vesztesek szépen megemésztik, mi is történt 2022. április 3-án. Tarolt a Fidesz és tarolt Orbán Viktor. Ismét, talán sohasem akkorát, mint ezúttal. Úgy illik, hogy ezt mindenki elismerje és gratuláljon. Nyilván most…..
ben2 2022.04.04 14:11:53
@Mankel:

"Folytasson normális diskurzust a dolgokról.
Horribe dictu fogadjon el javaslatokat a másik oldalról. Ne érezze a társadalom egyik fele, hogy az ő igényei le vannak szarva.
Ne csak a táborának kommunikáljon/politizáljon. "

Ezek teljesen jogos igények, csak éppen ehhez az kellene, hogy a másik tábornak legyen tárgyalóképes képviselete.

Az alaptörvény vitája erre a legjobb példa: a Fidesz erősen törekedett rá, hogy ne csak a Fideszes kormánytöbbség szavazza meg az alkotmánymódosítást, ezért tett gesztusokat az LMP és a Jobbik felé, viszont az ellenzéki pártok egész egyszerűen el sem mentek az egyeztetésekre. Nem kizárták őket, hanem önszántukból távol maradtak.
Emlékszik már bárki is, hogy mi volt akkoriban az aktuálpolitikai indokuk?
Nem.
Csak annyi maradt meg, hogy ez egy Fideszes alkotmány, amit az első adandó alkalommal el kell törölni.
Még érdekesebb, hogy akkor több - erősen nem kormánypárti - alkotmányjogász is felszólalt a kérdésben, vagy 100 pontban összegyűjtötték a problémáikat és konkrét javaslatot is tettek: a kormánytöbbség javítsa ki a jogászok által aggályosnak tartott passzusokat, cserébe az ellenzék nyilvánosan fogadja el az alaptörvényt új alkotmányként és esküdjön fel rá.
A civil kezdeményezésből semmi nem lett, és megint csak nem a Fideszen múlott.

Félreértés ne essék, nem az "úgy kezdődött, hogy visszaütött" logika szerint próbálok felelősöket keresni, hanem azt a lehetetlen helyzetet leírni, hogy képtelenség gesztusokat tenni a másik politikai tábor felé, ha azok választott képviselői és média hátországuk minden ilyen irányú kísérletnek keresztbe fekszenek, mert a rövid távú érdekeikkel ellentétes a politikai közhangulat normalizálódása.
Ha ilyen környezetben próbál bárki is együttműködni, az gyakorlatilag saját maga ellen játszik, mert minden gesztusát maximálisan kihasználják ellene.

A másik kérdés a szimbolikus és gyakorlati politika szétválasztása.
Orbán sosem fog szimbolikus kérdésekben gesztusokat gyakorolni (sőt!), viszont gyakorlati ügyekben nagyon is van rá esély.
Ha belegondolunk, ez érthető is. A szimbolikus politikai kérdések minden demokratikus berendezkedésben vízválasztók még akkor is, ha a felelős politikai szereplők számára gyakorlati kérdésekben szűk a mozgástér.
Bármilyen politikai erő első sorban szimbolikus, ideológiai alapon határozza meg önmagát. Egy jobboldali kormány sosem fogja pl. a melegházasságot törvénybe iktatni, vagy a magyar államiságot világnézetileg semleges alapokon meghatározni. Ugyanígy nem fog lebontani egy turul szobrot csak azért, mert egyes magukat antifasisztának valló mozgalmak azt követelik. Egy ilyen gesztus az adott politikai közösség önazonosságának a feladása lenne.

Ugyanakkor gyakorlati, praktikus kérdésekben nagyon is elképzelhetőek komoly gesztusok. Orbán maga is rendszeresen műveli ezt a külpolitikában: különböző hajmeresztő akciókkal triggereli a nyugati liberálisokat és ideológiailag fűtött vitákat gerjeszt, miközben gazdasági és nemzetközi politikai kérdésben maximálisan együttműködik velük.

De ugyanezt tette anno a Fidesz ellenzékben is. A plenáris üléseken ideológiai alapon ostorozta az aktuális kormányt, de a szakbizottságokban együttműködtek azon kérdésekben, amikben nem voltak lényeges törésvonalak a politikai oldalak között.
Ma hasonlóan konstruktív ellenzéki magatartást még nyomokban sem látni.

Az ellenzéknek tehát (vagy ha már a politikai elitjének nem megy, legalább az értelmiségi holdudvarának vagy a törzsszavazóinak) meg kellene tanulnia a szimbolikus és a gyakorlati kérdéseket különválasztani és aszerint támadni vagy támogatni a kormányzati döntéseket.

Amíg viszont mindenre meg az ellenkezőjére is csak alpári acsarkodás a válasz, addig az összes, nem a saját tábornak tett gesztusból öngól lesz, az meg egyetlen versenyzőtől sem várható el, hogy a saját kapujába rugdaljon, csak mert az ellenfelének nem megy.
ben2 2022.04.04 16:52:07
@Mankel:

"Csak a történelmi hűség kedvéért a járvány intézkedéseket meg akarták szavazni de úgy lett megírva, hogy az elfogadhatatlan legyen. "

Látod ez megint csak remek példa a szimbolikus kontra gyakorlati kérdések összemosására.
Ma már kevesen tudják megmondani, hogy egyáltalán mit kifogásolt az ellenzék, de aki emlékszik annak is egyértelmű, hogy zéró gyakorlati alapja volt és hogy az idő a kormányt igazolta.
A járványügyi intézkedések érdekében ugyebár hatékonyan és gyorsan kellett _átmenetileg_ törvényeket módosítani, amit a parlament normál működési ütemében lehetetlen lett volna végigvinni. Erre kért a kormány extra felhatalmazást a parlamenttől. A vitatott kérdés az volt, hogy legyen-e ennek a felhatalmazásnak időbeli korlátja.
Ez azért volt fontos, mert a járványügyi intézkedések azonnal érvényüket vesztették volna, amint a felhatalmazás kifut az időkeretből és ha közben a járvány miatt kihullik néhány kormánypárti képviselő, a hosszabbítás megakadályozásával vagy lassításával az ellenzék el tudta volna lehetetleníteni a járványkezelést. Ilyenbe semmilyen kormány nem ment volna bele, se jobb- se baloldali.

Valójában persze teljesen felesleges volt ezen rugózni, mert eleve elméleti felvetés volt, de az ellenzék azonnal felépített rá egy hisztériakampányt, hogy az "Orbán a diktátor" narratívájukat erősítsék mondván, hogy Orbán a járványra hivatkozással majd jól eltörli a demokráciát, meg évtizedeken keresztül rendeleti kormányzás lesz és megszüntetik a szabad választásokat.
Ez vezetett aztán a rendkívül kínos Szijártó CNN interjúhoz is, ahol a szerencsétlen műsorvezetőt belekergették abba a nyilvánvaló és könnyen cáfolható hazugságba, hogy Magyarországon felfüggesztették volna a parlament működését, aki a teljes interjút erre alapozta, így minden további kérdésébe is beleégett.

Na én pont az ilyen, csak a rövidtávú hangulatkeltést célzó, szimbolikus ellenzéki akciókról beszéltem, hogy pont ezekbe nem szabadott volna belemenni, főleg nem egy járványügyi vészhelyzetben.

Ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék mindenben feküdjön alá a kormánynak (éppen ellenkezőleg), csak fel kellett volna mérniük - a saját érdekükből is - hogy mikor kell a "hallgattál volna bölcs maradtál volna" elvet követni.

Pl. teljesen felesleges volt nekitámadni a kínai vakcinának, amiben az ellenzék a "kelet vagy nyugat" szimbolikus kampánytémát akarta felfuttatni, miközben a társadalmat a 100%-ban gyakorlati, "lesz-e elég oltás, hogy kimozdulhassunk végre a karanténból" dilemma gyötörte.

Pedig a járvány alatt n+1 alkalom kínálkozott, hogy az ellenzék kompetens politikai szereplőként exponálhassa magát pl. pont az oltásellenesség letörésére azzal, hogy kormánytól független szereplőként kiáll nem a kormány, hanem az oltás fontossága mellett. Ehelyett jól belenavigálták magukat a "nyugati oltás vs. keleti oltás" narratívába, amire persze a Fidesz azonnal lecsapott, hogy aki ilyen h.lye, valóságtól elrugaszkodott álkérdésekkel akadályozza a járványkezelést, az valójában a vírusnak drukkol.

TLTR: Azt akarom az egésszel mondani, hogy azzal kormányoldalról nem nagyon lehet mit kezdeni, ha minden létező kérdést csak is kampány logikával kezelnek.
Ha tehát az az elvárás, hogy a kormánytöbbség foglalkozzon az ellenzéki szavazók igényivel is, akkor meg kell fogalmazni azokat a valós, gyakorlati problémákat, amik őket érdeklik, a szimbolikus pártpolitikai alapú üzengetést pedig száműzni a kampány időszakba.
Ehhez viszont első sorban az ellenzéki szavazóknak kell aktivizálni magukat a _saját_ képviselőikkel szemben, mert a pártok viselkedése magától nem fog megváltozni, ha nem szembesülnek a saját táboruk önmoderációs törekvéseivel.
ben2 2022.04.04 17:37:34
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

" A kínai vakcina hatékonyságát látjuk most Sanghajban. "

És?
Akkor a kínai vakcinának nem a nyugati volt az alternatívája, hanem a semmi.
Ezt nem volt képes felfogni az ellenzék. Pontosabban felfogták ők, csak gondolták jó kampánytéma lesz.
Végül is az lett, csak nem nekik.
Zord idők Veni, vidi, Viki 2022.04.04 11:39:31
Két fontos közlemény. Ez a rövid poszt szigorúan 18 éven felülieknek szól. Teljesen nyugodt vagyok, hideg, megfontolt és cinikus: engem semmiféle politikai meglepetés nem ért tegnap este. Megmondtam előre. Minden szavamat átgondoltan fogalmaztam meg, indulat nincs bennem. ♦ Ebben az…..
killtheradical 2+2=1 2022.04.04 07:41:35
"2018-ban jó néhányan azt gondolták, hogy kettő meg kettő az öt, most pedig kiderült, hogy kettő meg kettő az egy." - Schiffer András, 2022.04.03. Én nem szóltam. Kussolok egy ideje, mert ha szólok, akkor emezeket gyengítem, amazokat  meg erősítem (vagy fordítva, kinek-hogy). Csak bizalmas körben…..
Választási eredménykimutatás az NVI honlapjáról - 2022.04.04. - 1:20. Gyorsjelentés az ellenzéki vereség okairól Talán van, aki emlékszik arra, amikor Magyar György párás szemekkel papolt az előválasztás éthoszáról, miközben Márki-Zay Péter szájából a legdurvább negatív kampány dübörgött a háta…..
ben2 2022.04.04 13:56:22
@midnight coder:

Sokszor leírtam már, hogy Gyurcsány és a DK az a baloldalon, ami Torgyán és a kisgazdák voltak a jobboldalon.
Orbánnak is meg kellett küzdenie egy vállalhatatlan szektával és a se velük, se nélkülük dilemmával, csak neki sikerült.

Az ellenzéknek minimum négy dolgot kellene megtanulnia:

1. Érdemi mondanivaló nélkül, csak hangulatkeltéssel és szimbolikus ügyekre épített narratívákkal nem lehet sikeresen politizálni. Külföldi segítséggel sem. Hiába tartanak fenn konstans kampányállapotot évtizedeken keresztül (tapasztalt bárki érdemi különbséget az ellenzék megnyilvánulásaiban a kampány hivatalos startja előtt és után?), ha ugyanazt cselekszik, akkor mindig ugyanaz lesz az eredménye.

2. Az érdemi mondanivaló (ha van) nem mehet szembe a választók döntő többségének akaratával. SZDSZ-es, neoliberális társadalomformáló agyrémekkel a többségi társadalom ellenében a legjobb esetben is csak belvárosi körzeteket lehet nyerni, választást nem. Orbán sikeresen triggerelte a nyugati ballib médiaelitet a szimbolikus kérdésekre adott szélsőjobbos (szimbolikus) megoldásaival, de közben a gyakorlati kérdésekben megmaradt a kemény pragmatizmus szintjén. Na ez az, ami az ellenzéknek sosem sikerült. Minden egyes Orbán által odadobott gumicsontra rávetették magukat, mert fontosabb volt számukra egy New York Times buksi simogatás, mint az, hogy mit akarnak a választóik. Egyedül Schiffer próbált meg a valós kérdésekre fókuszálni, ki is törték a nyakát.

3. Le kell nyelni a DK-val való szakítással járó szavazatveszteséget. Jól látható a Fidesz eredményein, hogy a megfelelő társadalmi támogatás bőven fedezi a matematikai szavazatveszteségeket. Sőt, minél erősebb a támogató trend, annál kisebb a veszteség, mert nem csak a másik oldaltól, hanem a saját oldali riválisoktól is szavazatokat von el.

4. Az ellenzéki értelmiségnek ki kell állnia végre valamely progresszív politikai erő mellett. Egységesen, támogatólag és nem követelőzően, a kézi vezérlés igényével. A jobboldalon már 1996-ban létrejött ez a támogatás a Fidesz mögött és Orbán azóta is erre támaszkodik. Ehhez képest az ellenzéki oldalon vagy volt elvtársi alapú szívességtételek (kerekítsetek légyszi felfelé egy kicsit a kutatásokon, mert nyakunkon az előválasztás), vagy komoly veszteségeket okozó ideológiai bozótharc folyik. Így hiába bukkannak fel kezdetben sikeresnek tűnő formációk (LMP, Milla, Momentum), azokból vagy mini SZDSZ lesz (értsd: elfogadják a liberális értelmiségi kézi vezérléssel járó mikropárti létet), vagy kicsinálják őket.
    Na, akkor most dőljünk hátra. Az Orbán rendszer megbukott. Nem, nem nyert Orbán és rendszere a választáson, hanem ármánnyal, csalással és zsarolással hatalmat lopott. Ezt bizonyítja az eredmény és nem többet.  Soha nem volt ilyen gyenge a zsarnok. Az egész tákolmányt gyufaszálakkal kiékelt…..
Egyre kevésbé használható a Fidesz számára az a retorika, amit az orosz-ukrán háború óta használ. Ennek lényege, hogy a gyakorlatban lényegében együttműködik az EU és a NATO legfőbb döntéshozóival, verbálisan azonban teljes semlegességet hirdet. A Fidesz szavazóit azonban egyre inkább zavarja az a…..
ben2 2022.03.22 17:19:50
@Igazamvanvagyigazamvan?:

Paks-ot illetően 2010 előtt összpárti konszenzus volt, ezt rúgták fel Mesterházyék némi rövidtávú politikai nyerészkedés kedvéért.
Stratégiai partnerséget sem Orbán kötött először Putyinnal, hanem Gyurcsány, itt Budapesten és a repteret sem Orbán adta el Abramovicsnak (volt is szemöldök ráncolás USA részről).

2011-es találkozó azért tűnik fordulópontnak, mert onnantól Orbán valóban felhagyott az oroszellenes retorikával, viszont ezt egyáltalán nem váltotta fel valamiféle kiemelkedően oroszbarát hozzáállás. Amikor Orbán az Oroszország elleni szankciókat kritizálta, azt is Magyarország gazdasági érdekei felől közelítette meg (többet ártanak nekünk és az EU-nak, mint az oroszoknak) és nem azok geopolitikai céljait vitatta.
Ez az "Orbán Putyin haverja" csak ellenzéki kampány-mantra, részben - ahogy feljebb már említettem - a jobboldal megosztására tett (sikertelen) kísérlet, részben a szokásos demagóg kelet-nyugat szembeállítás, részben a "nálunk diktatúra van" nettó hazugságból jön, hogy Orbánt egy kalap alá vegyék a poszt-szovjet diktátorokkal.

A gond nem is az, hogy az ellenzék ilyenekkel kampányol (a kampány már csak ilyen műfaj), hanem hogy idővel el is hiszik a saját hazugságaikat, így teljesen félreértelmezik a politikai folyamatokat.
Így jutnak el odáig, hogy a kampányban rájuk ragad a háborús uszító, Orbánra meg a biztonsági játékos imázsa.
Lecserélhető-e MZP 27 nappal a választás előtt? A közel 12000 indexes válaszadó véleménye a választás előtt 27 nappal enyhén szólva sem bíztató az ellenzék számára. Szokták volt mondani, hogy innen szép nyerni, de a valóság az, hogy innen szinte lehetetlen. Hogyan jutottak el azonban a…..
ben2 2022.03.07 12:25:37
MZP-vel az a baj, hogy az "ellenzékváltás" az előválasztás második fordulójában zajlott le, míg az elsőben a DK-Jobbik háttérmutyi érvényesült.
Így lehetetlen helyzetbe hozta az ellenzéket: azokon múlik a kampány sikere, akik ellen a miniszterelnök jelölt nyert.
Tehát nem különböző ellenzéki alternatívák csaptak össze és a győztes team mögé álltak be a többiek, hanem ledealelték a csapatot, majd az ellenzéki választók eldönthették, hogy kinek az arca kerüljön a plakátra.
Nonszensz.

Másodsorban pedig az a probléma, hogy MZP mögött nem áll ott a ballib szerecsenmosdató média.
Folyamatosan arról szól a kampány, hogy MZP "nem is azt mondta", "nem is úgy", "jó tényleg azt mondta, de nem azt értette rajta".
Persze a kormányzati lakájmédia unfair módon kiforgatja minden szavát, de a kampány műfaj már csak ilyen: ha 2002-ben Kövér "köteles" beszédét kiforgatva tudott nyerni a baloldal, majd 2006-ban Mikola szerencsétlen mondataiból kreálták a kampány főtémáit, akkor miért csodálkoznak, ha MZP arrogáns és/vagy kretén megszólalásait ellene fordítják?
És ha azt gondolnánk, hogy hát kezdő még a szerencsétlen, majd csak belerázódik, akkor kiderül, hogy nem, ez nem fog, mert még büszke is magára!
Bakker pénzdíjat kínált fel annak, aki bizonyítani tudja, hogy tényleg azt mondta, amit a Fidesz állít. Aztán amikor az arcába tolják a videófelvételeket elintézi annyival, hogy neki az nem bizonyíték. (Mert ugye azt ő dönti el és nem a választó a józan ítélőképessége alapján.)
Önként házhoz menni a pofonért mekkora idiótaság már?

Egy dologra viszont tökéletes MZP: egy személyben el tudja vinni az újabb buktáért a balhét, miközben Fletóék még jobban beássák magukat az ellenzék vezető szerepébe így további jó néhány generáción át ellehetetleníthetik a kormányváltást.
ben2 2022.03.08 13:53:57
@apro_marosan_petergabor:

Ugyanez a műsor 1994-2002 között lezajlott a jobboldalon is.

A 94-es választás után volt egy 72%-os MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzék vezető ereje a Torgyán féle Kisgazdapárt volt.
Nagyon úgy nézett ki, hogy ez a felállás marad időtlen időkig, mert Horn Gyuláéknak a civilizálatlanul acsarkodó Torgyán + kiüresedett, megcsömörlött MDF + mikropárt Fidesz és KDNP volt az ideális ellenzéki felállás.

Az akkori helyzet kísértetiesen analóg a jelenlegi ellenzékkel:
acsarkodó Torgyán -> acsarkodó Gyurcsány
vezető Kisgazdák-> vezető DK
kiüresedett MDF-> kiüresedett Jobbik
+ mikropártok.

Miért tudott mégis az 1994-1998-as jobboldal 2002-re már teljes egységbe tömörülni a Fidesz mögött és miért nem képes egyetlen komolyabb gyűjtőpártba összeállni a mostani ellenzék már 12 éve?

Az 1998-2002-es egység első sorban nem a jobboldali pártokon, hanem a jobboldali értelmiségi holdudvaron múlt. Gyakorlatilag a jobboldali gondolkodók, megmondóemberek, stb. többsége 1996-ban (kb. a Tocsik ügy kipattanásakor) lemondott az MDF-ről és beállt a Fidesz mögé, továbbá működött a jobboldal önmoderációja, azaz az értelmiség sikeresen ki tudta szorítani a vállalhatatlan alakokat a táborból.

Hasonló értelmiségi önmoderáció a jelenlegi ellenzékben viszont egyáltalán nincs, sőt a ballib értelmiség nem hogy moderálná a vállalhatatlan acsarkodást, de még szítja is.
Az értelmiségi támogatás pedig nem egységesen vállalt értékek, ne adj isten hallgatólagos stratégia mentén történik, hanem személyes, elvtársi alapú szívességtételek szintjén.
Ezért nem kapott sosem érdemi támogatást az LMP (emiatt hagyta ott az aktív politizálást Schiffer), ezért ragadt be a kis-szdsz szerepbe a Momentum, ezért szűnt meg az Együtt és fog eltűnni a közös listán már csak szennyeződésként értékelhető Párbeszéd is.
Jah és ebbe fog teljesen nyilvánvalóan belebukni MZP és a mozgalma is.

Akármit is vergődnek az ellenzéki pártok, nem alakul ki mögöttük egységes civil támogatás, hanem különböző átláthatatlan, személyes kapcsolatokon és pillanatnyi érdekszövetségeken (értsd: korrupció) alapuló média zsonglőrkötés zajlik (a ki üvölti hangosabban, hogy O1G vetélkedőt leszámítva), így az egész az átlag ellenzéki szavazó számára úgy tűnik, hogy a csapatuk saját maga és nem a Fidesz ellen játszik.

Amíg tehát az ellenzéki értelmiség nem képes saját magával dűlőre jutni és nem képes felismerni az ellenzék politikai érdekeit, amíg szimbolikus politikai kérdésekbe hergeli magát a valódi társadalmi problémák kitárgyalása helyett, amíg nem képes moderálni a saját politikai elitjét, addig nem lesz Magyarországon parlamenti váltógazdálkodás, legfeljebb ha a Fidesz nagyon elcseszi, akkor egy-két ciklusnyi rombolás és elk..rás után kezdődik minden elölről.
  Két kérdés foglalkoztatja jelen pillanatban a magyar társadalmat, amelyet néhány nap alatt szinte teljes egészében átitatott az Orosz - Ukrán háborúval kapcsolatos vélekedés és közbeszéd. Az első kérdés a társadalom józanabb, empatikusabb részében fogalmazódik meg és így szól; Hogy tudok…..
ben2 2022.03.04 11:15:41
Már egymilliószor elmondtuk (a Paks2 körüli ultrademagóg Putyin-pincsizés után is), hogy a kormány nem barátkozik az oroszokkal, hanem _üzletel_ velük.
Paks 2, gázszállítás, bankok, stb. ez mind üzlet.
Ahogy pár nagyságrenddel nagyobb tételben üzlet Németországnak és Franciaországnak is. (Lásd még: kínaiak.)

Hogy egyébként az üzletkötés egymás kölcsönös körbenyalogatásával zajlik (kitüntetés, díszpolgár, stb.), az a szokásos diplomáciai látvány-kurválkodás témakörbe tartozik, semmi köze a haverkodáshoz.
Gyurcsány dettó ugyanezt csinálta kormányon, amikor az orosz gázszállítások érdekében látványosan smárolt Putyinnal (aztán kiszállt az európai Nabucco projektből).
A ruszofóbiába csak a 2014-es kampányban ragadt bele a baloldal, amikor azt hitték, hogy ezzel meg lehet bontani a Fidesz tábor egységét. Nem lehetett.

És ahogy Putyin szemrebbenés nélkül hajlandó lenne már másnap lerohanni Magyarországot, miután kezet fogott Orbánnal, ugyanúgy Orbán is simán megszavazná a NATO-ban Oroszország leradírozását a térképről, ha Magyarország érdekében állna.
Hagyjuk tehát ezt a "Putyin haverja" demagóg baromságot. Magyarország eddig sem volt a ruszkik barátja, ezután sem lesz, de ettől még vehetünk tőlük gázt és eladhatunk nekik sertéshúst, mert ez nem haverkodás kérdése.

A kormány semleges(-ségre törekvő) álláspontját tehát nem megalkuvás, nem kettős játék, hanem a JÓZAN ÉSZ diktálja.

Kissinger mondta, hogy a diplomácia az, amikor mondogatjuk, hogy "jó kutya, jó kutya", amíg keresünk egy követ, hogy hozzávághassuk.
Értsd: majd ha ott állomásozik az ukrán határ mellett százezer NATO katona, akkor talán lehet beszólogatni a ruszkiknak, addig marad a "jó kutya".

Egy atomháború kitörése meg nyilván nem Magyarországon múlik, de hogy a következő hónapokban szarrá bombázzák-e Kárpátalját, hogy elvágják a rajtuk áthaladó fegyverutánpótlást, már nagyon is.

Persze értem én, így a választások nyilvánvaló elvesztése küszöbén az amúgy sem a stratégiai éleslátásról híres ellenzék számára most már tök mindegy, nem nekik kell majd megküzdeniük a válsággal, viszont a szokásos véresszájú acsarkodással talán pár hellyel többet még meg tudnak csípni maguknak, számukra erről szól ez az egész, nem Ukrajnáról.
ben2 2022.03.04 11:39:54
@Etniez:

"Aki keletre tart az a nyomorba tart. A keleti "nyitás" egy f... g."

Erről felvilágosítottad a németeket és a franciákat is?

"A ti egyik tragédiátok az, hogy mi kb egymillióan itt vagyunk nyugaton. "

Őőőő... az Európai Unióban nem szabad a munkaerő áramlása? Mert ha az, akkor miért is meglepő, ha áramlik?
Én is dolgoztam nyugaton, most per pillanat (egy IT cégnél) itthon vagyok és a munkatársaim kb. egy harmada nyugati országból jött. A jólétből egyenesen ide a nyomorba.

"Nem véletlenül nem engednek minket szavazni"

Ugyan ki nem enged? Bármikor hazajöhetsz, regisztrálhatod magad és szavazhatsz, vagy elslattyoghatsz egy nagykövetségre. Persze ilyenkor jön a "de a határon túliak levélben is szavazhatnak" demagóg h ülyeség. Jah, szavazhatnak: összesen két képviselőre és nem anonim módon.
Ezerszer ki lett már tárgyalva, hogy a külföldről érkező levél szavazással nem lehet egyszerre garantálni a választások tisztaságát és a választó anonimitását, mert vagy le kell ellenőrizni, hogy pontosan ki szavazott és kire (ez kizárja az anonimitást) vagy bárki annyi szavazatot küldhet be, amennyit nem szégyell , menet közben "elveszhetnek" levelek (USA választásokon újabban megesik), stb.

"kicsit máshogy látjuk a világot innen, mint ti ott a krumpliszsákok mögül."

Jaj istenem, még mindig itt tartunk? Nyugaton pucolod mások WC-jét, miközben az "otthoniak" pökhendi kioktatásával táplálod az önbecsülésed? Komolyan?
Olykor némi pedagógiai célzattal – túllépve online elköteleződésemen – a negyedik évéhez közeledő unokámmal elsétálok a közeli újságárus pavilonjáig és mindkettőnknek veszek egy-egy újságot.A minap is ez történt.Domika verdákról szóló kiadványához két szép mini játékautó is járt, éppen ezért…..
ben2 2022.01.26 20:52:01
@Boldeone2:

A szekértáborok 1994-ben alakultak ki, amikor az SZDSZ beállt ötödik keréknek a Horn kormányba, ehhez végleg semmi köze a mai választási rendszernek.
Az csak annyiban kényszeríti az ellenzéket, hogy az a választások _előtt_ tegyék nyilvánvalóvá, hogy ki kivel akar kormányozni.
Nem lehet fű alatt elkummantani a választást, hogy kampány szinten a liberális nem közösködik a neonácival, az meg az elkúrókkal, de ha már túl vannak a választásokon, akkor mégis.
Na meg olyat se lehet, hogy majd nyerünk valahogy és majd utána kisakkozzuk, hogy mi legyen az országgal. Elég csak Karigeri főpolgármesterségét megnézni, hogy hova vezet ez a logika.

"Az ellenzèki szavazók , a kormányt leváltani akarók viszont nagy számban vannak . Megközelítően annyian vannak , mint kormányt támogatók, ez a lènyeg ."

Csakhogy a kormányt leváltani akarók érdekei között nagyobb a szakadék, mint köztük és a Fidesz között. Gyakorlatilag az O1G-n kívül nincs olyan pontja a közéletnek, amiben lenne valódi közös álláspontja a csalamádé koalíciónak.
És ez első sorban nem az ellenzéki pártokon múlik, hanem az ellenzéki szavazóbázis sokszínűségén.
Akárhogy is matekozzák össze a szavazatokat, a Jobbikra a vidéki hőbörgő melós fog szavazni, a DK-ra a vérgőzös Gyurcsány hívők, a Momentumra a belvárosi szélsőliberális értelmiség, az MSZP-re és Karigeriék statisztikai hibahatár alatt mozgó szabadcsapataira pedig kb. a maradék pár százalék nyugdíjas megszokásból.
Futottak még a bizonytalanokra pályázó Márkiék féle összeszervezhetetlen valami, akik nem tudják, hogy mit akarnak, csak azt, hogy mit nem, de azt nagyon.

Ezeknek a társadalmi csoportoknak egész egyszerűen összeegyeztethetetlenek az érdekeik, ez már a 2010 előtti szoci kormányzás alatt kiderült, hogy nem lehet a nyugdíjas szavazóbázisra építve vizitdíjat bevezetni. És ugyanígy nem lehet majd homofób neonáci szavazóbázisra építve bevezetni a melegházasságot sem, de a nyugatmajmoló liberálisokra építve megtagadni sem.

Ez az ellenzék alapvető problémája, nem "diktatúra" vagy a választási rendszer vagy a miniszterelnök jelölt kommunikációja vagy a kamupártok: egész egyszerűen az ellenzék nem tud összeállni kormányzóképes erővé, mert bármennyire is próbálják letagadni, a szavazóbázisaik nem kompatibilisek egymással.
Így viszont hiába állnak össze választási kényszer koalícióba, valójában nem 50% Fidesz áll szemben 50% ellenzékkel, hanem 50% Fidesz különböző intézményekbe szerveződő 10%-15%-os különálló politikai blokkokkal.
Miért buknak meg kormányok Ausztriában akár két hónap után, és ehhez képest miért képes a Fidesz már több mint tíz éve kormányozni? Erre a kérdésre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése és a Méltányosság legújabb kötete is...
ben2 2021.12.07 12:10:27
@antiindex:

A többségi és az arányos választási rendszerekről beszéltem, nem arról, hogy mi a demokrácia és mi nem az.
A gyakorlatban a teljesen arányos rendszerek is ugyanolyan parlamenti túlsúlyt eredményeznek a kormányozhatóság érdekében, mint a többségiek, csak egyrészt a stabil nagykoalíciós ciklusokat megelőzi egy hosszan tartó váság időszak, másrészt a kormánykritikus erők teljesen kiszorulnak a választási rendszerből, mert az ideológiai paletta minden oldalát a kormányzópártok foglalják el.
A stabil nagykoalíciós kormányzás ráadásul a szőnyeg alá söpri a koalíciós partnerek konfliktusait, míg a többségi választási rendszerekben az egyébként ideológiailag nem kompatibilis erőknek a nyílt színen, a választók előtt kell ütköztetniük az álláspontjaikat és nem háttéralkuk során.
Frederick Bywaters, Edith Thompson, Percy Thompson Csaknem éjfél volt 1922. október harmadikán, amikor az észak-londoni Ilford lakóit egy az utcán kétségbeesetten kiáltozó és zokogó nő jajveszékelése verte fel álmukból. A hamar kiérkező rendőrök szeme elé egy elvérző férfi eszméletlen, földön…..
ben2 2021.11.29 10:56:49
@Bandibacsi34:

A vád dolga a bizonyítás, ami nem történt meg, hanem az esküdtszék felületes előítéletek alapján döntött. Innentől max. magánvélemény, hogy ki hisz és ki nem hisz a nő bűnösségében, de semmiképpen sem lehetett volna a bizonyítékok alapján ilyen ítéletet hozni.
Az önkormányzat megszorításai miatt két éve egy helyben toporog az óbudai egészségügy,  hiába folyósít idén a magyar állam közel 460 millió forinttal többet a Szent Margit Rendelőintézet működésére, mint a 2019-es évben. Eddig minden alkalommal bebizonyosodott, hogy ha Szabó Tímea vagy Kiss…..
ben2 2021.11.24 22:18:03
@Etniez:

A 770 milliós többletből hogy sikerül levezetned, hogy elvették a pénzt?
A negyvenes pasi úgy érzi, hogy a húszas csaj többet akar tőle, de hamar rájön, hogy csak egy számára érthető játék részének szánja.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők…..