Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nyulontul (törölt)

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mai Égéstér-adásunk kommentposztja...
nyulontul (törölt) 2012.08.31 09:37:54
@Gomulka Béla: Nem azzal van a baj, hogy az újságírók foglalkoznak a aktuálpolitikával. A politikai újságírónak ez a dolga. Legjobb tudomásom szerint viszont ők nem azok.

Ők most eldöntötték, hogy próbálkozzunk meg az oknyomozó újságírással. Oké.

Az egész politikai tervezet a felvezetéstől a megvalósításig ezer sebből vérzik. Ezer szakmai indokkal lehetett volna sarokba szorítani az embert.

Ehhez képest ezt szerencsétlen egeret mivel hívják fel: hogy akkor most a-tudod-ki, tényleg felhívott téged anno és akkor éppen tényleg a létrán álltál?

Ez nem profi munka. Gyakorlatilag ziccert hagytak ki. Ha rendesen átrágják az esetet és felkészülnek és úgy csörögnek rá, akkor akár lényegi kérdésekben is meg lehetett volna fogni.

Ebben a szituációban az egységsugarú párt-gyalog jogosan mondja, hogy az ő kis eredetmítoszához nem sok köze van a tisztelt publikumnak.

Még egyszer nem biztos, hogy lesz egy ilyen alkalom.

Gratulálok, jól rá szorították az asztalt.

Suszter, no meg a kaptafa.
nyulontul (törölt) 2012.08.31 21:03:26
@kickers: @Gomulka Béla: Ez a soha el nem homályosuló tekintetű, drága főszerkesztő ugyanúgy bő nyállal, csámcsogva rágja a gittet, mint ama másik bagázs, csak neki máshol rakják az anyagot a szájába.

Nem sok tavaszt éltem meg eddig, de azért mégis van egy történet, ami azt mondatja velem, hogy nem kell mindenhova kényszeresen bevinni a politizálást, ahová nem való.

Kb. 15 éves lehettem, amikor egy választás két fordulója között, egy családi ebéd alkalmával vita alakult ki az aktuálpolitikáról az asztal mellett. Egy pillanat alatt mindenki feszülté vált, szót szó követett, majd a dolog végül oda vezetett, hogy nagyanyám remegve, zokogva rohant át a szomszéd helységbe. Mikor utánamentem, csak annyit mondott, hogy ha tudja, hogy ide vezet a dolog, akkor soha nem szavaz xy-ra, és eltüzeli az összes választási papírt, ami van a háznál. Ennyit nem ér meg a dolog.

Akkor értettem meg, hogy a magyar politikai sárdobálás egy valamire igazán jó: közösségek bomlasztására.

Elismerem, hogy a sztori nem olyan pátoszi, mint a képviselő úr szocreál gondolatfreskója a megvilágosodása pillanatáról, de talán érthető, hogy mit akartam kifejezni.

Persze, pártos parázsvitákat az iskolákba, munkahelyekre, vasárnapi ebéd mellé, hiszen mindenkinek ki kell vennie belőle a részét...
Csak majd következmények visszamenőleges értékelésekor gondolkozol el rajta, hogy megérte-e.

Nagyon remélem, hogy nem a TC-s közösség lesz a következő társaság, ami többet veszít ezzel az egésszel, mint nyer.

Van erre a célra index, blogszféra, M.Narancs, NSZ (és ezek tengelyes tükrözéssel vett megfelelői a másik oldalon)

Ne haragudjatok, hogy ennyire elhúztam irreleváns irányba a hozzászólásomat.
Miért van mindenki kibukva azon, ha egy állami vállalat pont úgy működik, mint maga az állam? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
nyulontul (törölt) 2012.08.29 14:33:41
Nekem erről a cikkről a Csinibaba c. film egyik jelenete ugrik be, amikor Dolák-Saly Róbert odamegy a Helsinki ideológiai hovatartozása felől érdeklődő fiatal elvtárshoz, hogy:

- Látom megérintett a politika...

www.youtube.com/watch?v=wup1RkAkflk

Azt hittem, hogy az index csoport lapjai között egyedüliként, a TC marad politika mentes. Hát akkor mégsem.

Erre az egész "azért ilyen a BKV, mert milyen is lenne ebben a politikai közegben" kérdéskörhöz csak annyit tennék hozzá, hogy a magyar politika a magyar társadalom tükre is egyben.
Én, te, mi mindannyian szavazzuk meg őket (igen akkor is, ha strucc-polikát alkalmazva nem mész el szavazni, vagy a másik ugyanilyen köztörvényes bűnözőkből álló párt képviselője mellett teszed le a voksodat).
Ugyanilyen kormányok váltották eddig is egymást, és ez SOHA sem fog változni.

Nem (csak) a politikusokkal van a probléma, hanem a magyar emberekkel, akik nap-mint-nap asszisztálnak ehhez az egészhez.
nyulontul (törölt) 2012.08.29 16:28:23
@Kiflitzsömlével: Hadd magyarázzam el.
Ha nem tudnak a tisztelt választópolgárok kilépni a saját komfortzónájukból, az önsajnálat mocsarából és kezdenek el maguk építkezni, akkor itt soha, semmilyen változás nem lesz.
Amíg nem lesznek (tömegesen) alulról építkező kezdeményezések, amik nem hajlandóak hanyatt dobni magukat egyik jelenlegi (dinasztikus) alapon működő politikai csoportosulásnak sem, addig nem jogos az igény a változásra.

Hányszor kell végighallgatni, hogy engem már nem érdekel az egész, vagy hogy most szavazok a másikra, hátha jobb lesz. Nem lesz.
A jelenlegi kínálat mellett minden döntés rossz döntés.

Könnyű kijelenteni, hogy bocs, én most nem játszom, de ennek hozzáállásnak a következménye hatással lesz rám, rád, mindenkire.

Vagy mindenki önszerveződő módon elkezdeni megoldani lépésenként a problémákat, vagy nem lesz történik semmi.

Fölösleges várni bárkire.

Két perc utópia című műsorunkat hallották.
TComment Az agyad is beleremeg 2012.08.28 09:00:06
Előítéleteink mit sem értek, mert sok embernek igenis tetszik. Lehet, hogy bennünk van a hiba? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
nyulontul (törölt) 2012.08.28 11:59:40
@Rocko-: Persze, van igazság abban, amit mondasz, de közelítsük meg gyakorlati oldalról a dolgokat.
Én eddig csak olyan külföldiekkel beszéltem angolul, akik nem anyanyelvi beszélők voltak. Akik tanult nyelven beszélnek, azokban mind jelen van (általában) egyfajta bajtársiassági érzés a másik iránt, és akkor is jóindulatúan áll a másik nyelvtani hibáihoz, ha azok néha zavaróak.
Anyanyelvi beszélőknél már nehezebb kivívni ezt a jóindulatot.
Ezekben a videókból az derült ki számomra, hogy minden alany természetes módon reagált mindenre, anélkül, hogy érződött volna valamiféle távolságtartás, ne adj isten lesajnálás.
Ez nekem azt mutatja, hogy a srácok már túl vannak azon a kritikus ponton, ami felett könnyű szimpátiát gerjeszteni. (ugyanezért nem fogadja el senki a vietnami papucsárust, mint egyenlő felet, holott érted, hogy mit akar mondani)
Több helyről is hallottam már, hogy előfordul, hogy egyes natív angol beszélők szeretik egy fajta kekec méregetéssel nyakon önteni a beszélgetést, csak azért, mert nem éreznek egyenlő partnernek.
Valószínűleg ez összefügg azzal, hogy mára követelmény lett angolul tudni, és ezt ők is természetesnek veszik. Egy német anyanyelvű pl. mindig meg van egy kicsit lepődve, hogy a nyelvén szól hozzá egy külföldi, mert ez nem annyira evidens.
Indul a tréler Sabc művekhez, mivel a lámpákkal nem végeztem, csak a csomagtartóba dobáltam be őket, bebugyolálva Egy hónapig állt a garázsban, mielőtt összehoztuk Sabccal az elvitelt. Közben átnéztük, kiderült, hogy milyen patent, bizgera, egyéb semmisült meg az évek…..
A döbbenettől nem nagyon tudok mit hozzáfűzni - talán csak annyit, hogy ezek egyszerre hülyék és félelmetes hősök a semmiért, a másodpercekért. Dekadens, mégis felemelő, önpusztító, mégis csodálatos. Az Egyesült Királyságban nem csak az Isle of Man TT létezik: számos egyéb…..
nyulontul (törölt) 2012.08.22 12:31:39
Tessék: a jó fej gazdag ember, van ilyen. Farmeringek helyett Lamborghini Miurákat gyűjt, minden szava tízezer dollárt ér és mégsem hordja fenn az orrát. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
nyulontul (törölt) 2012.08.15 16:28:14
Mindenkinek, akinek megakad a videó (magyarul mindenkinek :)

1. Töltsd le az Orbit Downloader-t innen:
www.brothersoft.com/download-orbit-downloader-54366.html
2. Telepítsd fel.
3. Elindítod a programot és a "Tools" menüben rákattintasz a "Grab++"-ra.
4. Frissíted a TC oldalt és elindítod a videót (rögtön le is állíthatod).
Ekkor feldob egy listát a letölthető tartalmakról. Itt bepipálod a "cdb7_leno1.360.mov" fájl melletti kis négyzetet, majd rányomsz a "Download"-ra.
5. VLC player-rel (és feltételezem egyéb lejátszókkal is) akadás mentesen végignézed.

VLC beszérzése innen:
www.videolan.org/vlc/

Valószínűleg a kódolással van a probléma, de a VLC simán túlteszi magát rajta.

Egyébként tényleg jó lenne, ha felraknátok az teljes interjút. Szerintem nem én lennék az egyetlen, akik szívesen végignézné...
Próbálnék mit hozzátenni, de nem tudok. Már tizedszer nézem újra, orromat szúrja az édeskés fűszag, szememre ködöt von az LSD, hátam mögött hippik csapzott kupacai vonaglanak. Akarok egy Puchot, de legalább egy Purple Haze Babettát. ..
nyulontul (törölt) 2012.07.25 09:33:43
@Gomulka Béla: Szerintem arra célzott a kolléga, hogy ez egy olyan szövet fajta, amit gyakran alkalmaztak ravatalon a koporsó letakarására.
Inkább ne szagold egyhamar...
Szemelvény a mai, szerkesztőségi levlistáról. Winkler: Egyszerűen megsemmisült a hangszóróm membránjának gumirésze. A jobb oldaliban ennyire, a balban még ott van, de annak sincs jobb állaga. Egy hónapja még megvolt. Mitől van ez? Doki: Ez egy jellemző meghibásodás. Autókban…..
Egy gyorshajtás, ami talán meg sem történt, sorozatos eljárási hibák, eltűnt harmincas tábla. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
nyulontul (törölt) 2012.07.19 14:03:55
@Tigriske: Persze, de van a kezedben valami, és nem kell vöröslő fejjel, hadonászva bizonygatni az igazadat.

Ha van egy ilyen gps-el kombinált, hitelesített berendezésed, az még persze nem jelenti azt, hogy el is fogadják bizonyítékként, de legalább nem kell magyarázkodnod, ha esetleg a sajtóhoz fordulsz az ügyeddel. (egyébként még az sem elképzelhetetlen, hogy kapsz egy rágalmazási pert a nyakadba)

Egyszerűen muszáj lesz ilyen önvédelmi praktikákat bevetni, mert hamarosan egy polcra fogunk kerülni a FÁK államokkal. (ha már nem vagyunk ott most is)

Apropó, egy ilyen cucc ára kb. büntetés ára:

www.detektorbolt.hu/karacsonyi-akcioink/karacsonyi-akciok/smarty-bx1000-n-gps-autos-kamera-ajandek-sd-kartyaval
TComment A zöld Merga titka 2012.07.15 10:32:00
Ha úgy vesszük, negyven éve ismerem ezt az autót. És most már az enyém. De ez még semmi, van egy ok, ami miatt végtelenül sokat jelent nekem. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok közlekedéséről. Biztosan elsiklott valami fölött vagy éppen az orvosnál volt” – bökte oda az iskolavezető a számítógépe mögül. Így a negyedik napon már éreztem magamban valami…..
nyulontul (törölt) 2012.07.15 00:50:18
@spal: Nana. :) nyulontul nevű kommentelő sok sikert kíván a leánynak. Biztos menni fog neki. Múltkor csak azért írtam, mert ha már egyszer "dzsémszbond", álnév meg minden, akkor legyenek elvarrva a szálak. Az is lehet, hogy Te már csak a módosított nevet láttad. (az is lehet, hogy elve csak félrevezetés érdekében maradt benne):P
Kolléganőnk, Petra most kezdi a nagy kalandot: jogosítványt szerez, vagy legalábbis megpróbálja. Mivel mostanában többször is foglalkoztunk az autósiskolákkal, az oktatás színvonalával, a szexuálisan zaklató, vagy csak simán türhő oktatókkal, esetleg a távtanulási…..
nyulontul (törölt) 2012.07.10 01:05:44
@Bende Tibor: Az bug, vagy feature, hogy benne maradt a hölgy neve a képek címében?
nyulontul (törölt) 2012.07.10 13:18:42
@spal: Ne becsüld le őket. Már meg is változtatták a nevet. :)
(persze a képek a régi linken ugyanúgy megvannak)

Mindegy, akadjunk le róla, nem erről szól a történet.
Teljesen mindegy, melyik "bársony" szerkesztőről van szó...
Nem akármi, amit meg lehet most megnyerni nálunk. Kint voltunk a Carrera VB-n, végigizgultuk a futamokat, és lecsaptunk az egyik döntős kocsira. Ha már kéznél volt az 1990-es DTM bajnok, a versenyző-dinasztia jelenlegi feje, Hans-Joachim „Strietzel” Stuck, aki a Carrera VB-pályát…..
Kézifék? Nem szoktam használni. Visszahúzom eggyel, lelépek a kuplungról és már megy is keresztbe - mutatja be Balázs a gépet. A száz százalékos sperr, a.k.a. hegesztett diffi nem túl kezdőbarát, de annál látványosabban lehet vele autózni, ha ráérzel. Gyomromban háború dúl a…..
nyulontul (törölt) 2012.06.14 19:02:10
@Peetee: Itt skandináv móka, amit említettél (6:00-tól)
www.youtube.com/watch?v=2bmqdnx5R1U

Így lehet igazán megtanulni vezetni. Kimi Räikkönen is mesélte, hogy ő is ilyen versenyeken kezdte egy Lada-val. :)
 Sarlós Péter Papas, Picanter sonkaműhely Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de számomra az elmúlt hét legizgalmasabb gasztro híre a Segal Viktor – Zöld Pardon házasság volt. Régóta – még a Barakás időkből – figyelemmel kísérem Viktor pályafutását,…..
nyulontul (törölt) 2012.05.29 14:00:08
Szerintem egyszerűen a jelenlegi területen nincs helye a ZP-nek.
Több okból is:

1. Egy nagyon forgalmas kereszteződés közepébe sikerült betelepíteni. Akinek van helyismerete, az sejtheti, hogy egy komoly baleset csak idő kérdése. A terület egyszerűen nincs felkészülve nagy gyalogosforgalomra.

2. A Bogdánfy utcai házak direktbe fogják kapni a zenét, amit feltehetőleg hamarosan nehezményezni fognak a lakók. Mivel is indult a ZP tavalyi vesszőfutása? Csak nem lakossági panaszokkal?

3. Az InfoPark üzemeltetői joggal nehezményezik, hogy a szomszédjukba települ a ZP. Nem azért invesztáltak sok milliárd forintot a park létrehozásába, hogy kompromisszumra kényszerüljenek illegális területfoglalókkal. Az érved, miszerint "bezzeg milyen sok munkaerőt foglalkoztat ZP", egyszerűen nevetséges.
Az InfoPark területén több ezer, magasan képzett ember dolgozik. Szerintem nem kell magyarázni, hogy merre dől a mérleg nyelve.

4. A Kopaszi-gát, aminek a bejárata 100m-re sem lesz a ZP-től rövidesen elkezd majd intenzíven leamortizálódni. A terület az itteniek számára kicsit olyan, mint sokaknak a Margit-sziget. Sétálni, sportolni járnak ide az emberek. Ha melegszik az idő, akkor egy-egy kora esti órán már így is túlzsúfolt a terület. Ide érkezik meg pár száz tinédzser, akik itt fogják meginni a bemelegítő sörüket, majd zúznak le, amit érnek (Tudom miről beszélek. A régi helyen a Goldmann tér is borzasztóan nézett ki egy-egy hétvégi buli után. Mióta nincs ZP, nincsenek összetört térkövek, elmozdított tereptárgyak, nincs tagekkel tele az aluljáró)

Még mielőtt megkapom a "tudálékos nyugdíjas" megtisztelő címet: a hely célközönségénél alig vagyok idősebb, és bizony telibe fogom kapni a jót esténként. Még jó, hogy a hely egyik fő erénye, hogy bp.-i viszonylatban nagyon csendes... (volt)
nyulontul (törölt) 2012.05.29 14:00:21
Szerintem egyszerűen a jelenlegi területen nincs helye a ZP-nek.
Több okból is:

1. Egy nagyon forgalmas kereszteződés közepébe sikerült betelepíteni. Akinek van helyismerete, az sejtheti, hogy egy komoly baleset csak idő kérdése. A terület egyszerűen nincs felkészülve nagy gyalogosforgalomra.

2. A Bogdánfy utcai házak direktbe fogják kapni a zenét, amit feltehetőleg hamarosan nehezményezni fognak a lakók. Mivel is indult a ZP tavalyi vesszőfutása? Csak nem lakossági panaszokkal?

3. Az InfoPark üzemeltetői joggal nehezményezik, hogy a szomszédjukba települ a ZP. Nem azért invesztáltak sok milliárd forintot a park létrehozásába, hogy kompromisszumra kényszerüljenek illegális területfoglalókkal. Az érved, miszerint "bezzeg milyen sok munkaerőt foglalkoztat ZP", egyszerűen nevetséges.
Az InfoPark területén több ezer, magasan képzett ember dolgozik. Szerintem nem kell magyarázni, hogy merre dől a mérleg nyelve.

4. A Kopaszi-gát, aminek a bejárata 100m-re sem lesz a ZP-től rövidesen elkezd majd intenzíven leamortizálódni. A terület az itteniek számára kicsit olyan, mint sokaknak a Margit-sziget. Sétálni, sportolni járnak ide az emberek. Ha melegszik az idő, akkor egy-egy kora esti órán már így is túlzsúfolt a terület. Ide érkezik meg pár száz tinédzser, akik itt fogják meginni a bemelegítő sörüket, majd zúznak le, amit érnek (Tudom miről beszélek. A régi helyen a Goldmann tér is borzasztóan nézett ki egy-egy hétvégi buli után. Mióta nincs ZP, nincsenek összetört térkövek, elmozdított tereptárgyak, nincs tagekkel tele az aluljáró)

Még mielőtt megkapom a "tudálékos nyugdíjas" megtisztelő címet: a hely célközönségénél alig vagyok idősebb, és bizony telibe fogom kapni a jót esténként. Még jó, hogy a hely egyik fő erénye, hogy bp.-i viszonylatban nagyon csendes... (volt)
A magyar piac még ellenáll, de az elektromos kerékpárok a világ nagy biciklis országaiban az eladások egyre jelentősebb hányadát teszik ki. A hibridautók felé kacsintgató német autógyárak is szükségét érezték, hogy bekapcsolódjanak az üzletbe, amely ráadásként a cégek…..
nyulontul (törölt) 2012.05.14 23:14:31
@Goose-T: Köszönöm. Pont ezt akartam mondani.

Néztem is cikk láttán, hogy mi ebben a világrengető újdonság, meg innováció, mikor tényleg minden második nyugdíjas ilyennel nyomul. (csak a kínai gyártóktól jóval olcsóbban szerzik be)
"Ennyi volt a TCTV idei 10 epizódja. A jelek szerint leszünk jövőre is, sőt, állítólag talán olyan idősávban, amikor ébren is vagytok. Én szerettem a közös, klubhangulatú virrasztásainkat, de ha nappal kell dolgozni, azt is elviselem valahogy. Ha addig nem találkoznánk,…..
nyulontul (törölt) 2012.05.10 12:39:25
@Neurotoxin: A feladatok évadról-évadra változnak. Meg nem erősített információk szerint a következőben az lesz a feladvány, ki tudja egyetlen mozdulattal letarolni az összes objektumot a pályán. Na, Kapócs Zsóka akkor lesz sztárvendég. :)
Norvégia annak idején nem csatlakozott az eurózónához, és jelenleg úgy néz ki, hogy ez igen bölcs döntés volt a részükről. Gyanítom, hogy mostanában nem is fognak kapkodni a lehetőség után.A jelek szerint a Mario Draghi, és az ECB piramis-játékából is kimaradnának.Nem is…..
nyulontul (törölt) 2012.05.07 19:47:52
@andaluzkutya: "- Miért van az, hogy bár Norvégia lényegében mindenféle zöldséget/gyümölcsöt importál, eddig magyar termékekből egyedül csak fejessalátával találkoztam, de pl. a vöröshagyma sokszor Új-Zélandi eredetű? "

Röviden: köszönhetően az EU torz támogatási politikájának a magyar mezőgazdaság az utolsókat rúgja. Aki besétál egy itteni nagyáruházba, azt ugyanezek az állapotok fogadják, hiszen magyar árút csak elvétve látni.
A teljes rokonságom generációkon át földműveléssel foglalkozott. Néhány veszteséges év után sorra hagynak fel vele, mert senki nem hajlandó tisztességes árat fizetni a terményért, hiszen ott a spanyol paradicsom, kínai hagyma, holland uborka, stb. dömpingáron.
A behozott EU-s árút vám nem sújtja, a hazai termelők pedig rosszabb feltételek mellett gazdálkodnak.

Mivel ásványkincsünk nekünk nincs és ezáltal számottevő iparunk se, így marad a szolgáltatóipar, amit az éppen aktuális pénzügyi válságok kényük-kedvük szerint zilálnak szét.

Irigylem a norvégokat...
Racing Dream Norbi itthon nyert! 2012.05.06 15:35:00
Baromi nehéz írni, tele vagyok érzelemmel. Mit tele, túlcsordultak, könnyekkel küszködő gyerek vagyok. Köszönöm! De kezdjük az elején. A ma reggeli warm up nem volt egy nagy durranás, Norbi kb. azt az időt autózta, amit szombaton. Tűkön ülünk, várjuk a repülő (gördülő)…..
A morgás joga Álomháború 2012.04.27 10:19:00
A kormány és a 18 évesek háborúznak. Álomháborúznak. Mert mit is akar a kormány? Megmondani, ki mit tanuljon és mi legyen ha nagy lesz. És mit akarnak a fiatalok? Saját álmaikat követni, tudásukat, tehetségüket a legjobban kibontakoztatni, komparatív előnyeiket kihasználni. Az…..
nyulontul (törölt) 2012.04.28 01:02:26
@pimpalini: Valamiért a 12 dühös ember 3. esküdtje jut eszembe rólad a hozzászólásaid alapján. (engedtessék meg a tegeződés, ami ugye látatlanban nem szokás, de hát az internet már csak ilyen angolszász találmány, ahol mindenki "you")
Nem tudom, hogy mi az a trauma, ami ért, de azért lássunk tisztán.

Először is látom, hogy valamiért van egy fix ideád, mi szerint a mai fiatalság tűzre való, semmirekellő egy bagázs, akikre bizony jó ráférne egy jó kis átnevelő tábor, ahol végre megtanulnák "kutyafittyet" (hogy klasszikusokat idézzek)

Azonban hagy tegyek fel egy kérdést. Tegyük fel, hogy igazad van. Mitől lesz egy ember azzá, aki?

Nem felelősek-e esetleg a kialakult helyzetért ezeknek a gyerekeknek a szülei? Egy generáció nőtt fel a TV előtt, mert hát ugye "kinek van ideje velük foglalkozni"? A képernyő majd vigyáz rájuk, tanítja őket, amíg a szülő megkeresi a kábel tv előfizetésre valót.

Örökös mókuskerék, hogy bizony ez a nemzedék ilyen meg olyan, bezzeg régen minden jobb volt.
Tetszett volna többet foglalkozni velük és akkor nem lenne ilyen probléma.
nyulontul (törölt) 2012.04.28 01:04:23
@pimpalini: Oktatás:
Frissek a tapasztalataim, úgyhogy had tekintsem magam a téma ismerőjének.
A jelenlegi intézkedések óriási gyenge pontja, hogy mondjuk úgy, tüneti kezelést alkalmaz. Ha elfedjük a problémákat, akkor nincsenek is.

Amit ma megpróbálnak kieszközölni az az, hogy megfelelő felkészítés nélkül állítanak, gyakorlatilag még gyerekeket válaszút elé, akik (szülői-, társadalmi-, politikai-) elvárások erőterében próbálják eldönteni, hogy mit fognak csinálni a következő cirka 40-50 évben, miközben fogalmuk sincs mibe fognak belecsöppenni.

Amiből ma erős deficit van, az elhivatott középiskolai tanár és gyerekével tényleg törődő szülő.
Ezeknek az embereknek az lenne a feladatuk, hogy elhivatott, érdeklődő fiatal felnőtteket neveljenek, akik mire eljön az idő, pontosan tudják, hogy mit szeretnének csinálni. (mert tudják, hogy egy szakma mivel jár)
Tudatos felkészítés nélkül belökni valakit egy területre olyan, mintha úszásoktatás nélkül dobnál be valakit a medencéce. (bármennyire is sablokízű a példa)

Anélkül, hogy a közoktatásban rendet tennének ez az egész színjáték mit sem ér. Nem több szimpla erődemonstrációnál.
Ha kicsit is érdekelné a döntéshozókat, hogy mi lesz a fiatalokkal, akkor nem az érettségi évébenben próbálnák formára hajtogatni őket.
Egy átfogó oktatási reform nagyjából 20 év alatt hozna eredményt, amit persze az illetékes "elvtársak" is tudnak, csak éppen magasról tesznek rá.
Hosszú távú intézkedéseknől nem lehet politikai tőkét kovácsolni.

Szakképzés:
Egy korábbi kommentemben már kifejtettem, de akkor dióhéjban elmondom még egyszer. A szakképzést gyakorlatilag lenullázták. A régi elhivatott szakik elmentek nyugdíjba, utánpótlás meg nincs szaktanárokból.
Ma csak az tanul szakmát (tisztelet a kivételnek), aki még azt az alacsony lécet sem üti meg.
Hiszem és vallom, hogy egy szakképzett embernek (legyen az mondjuk egy CNC esztergályos) nincs jövője belföldön.
Alkalmazottként kihasználják, saját vállalkozást indítani és megtartani pedig a mai körülmények között legfeljebb az öt százalékuk lesz képes.
Tudom milyen egy vállalkozás. Tudom milyen az, amikor mondjuk két hónapon keresztül alig-alig jön be munka, miközben neked hónap végén ugyanúgy ki kell fizetni a számlákat és törleszteni a hitelre vett termelőeszközt.

Hát ezért nem mennek az emberek szakembernek. Még call center is kiszámíthatóbb pénzügyileg, még ha meg is öli a lelked.

Elnézést a hosszú nyúlt szövegfolyamért, de igyekeztem érvelni, bár tudom, hogy ennek ma nincs kultúrája.

üdv.
Egy semmirekellő fiatal
nyulontul (törölt) 2012.04.28 15:44:45
@pimpalini: Abban, hogy a felsőoktatást át kell alakítani egyetértek, de az eszközökkel nem.
Most az történik, hogy az oktatási rendszer diplomás munkanélküliek helyett diploma nélküli munkanélkülieket fog termelni, mondván "ha a foglalkoztatottságon nem tudunk javítani, akkor legalább ne az adófizetők pénzén képezzünk olyan embereket, akiket a munkapiac pillanatnyilag nem tud felszívni".

Be kell, hogy valljam, hogy érintettségem okán nem tudok teljesen elfogulatlan lenni. Van egy húgom, aki a közgazdasági szakközépiskolában tanul, és idén felvételizik.

Lévén ez egy szakosodott iskola, kémiát, fizikát, biológiát és földrajzot mindössze az első két évben tanultak.
Most ezzel a tanulmányi háttérrel kell eldöntenie, hogy természettudományos / műszaki pályát válasszon-e, vagy eladósítva magát menjen-e gazdasági szakra, esetleg próbáljon boldogulni valamilyen OKJ tucatszakmával (mert hogy ő nem lesz esztergályos, az biztos)
Az ok, amiért egy személyes példát felhoztam az az, hogy ez egy tömeges jelenség. Így döntsd el, hogy "hova tovább".

Én magam műszaki irányultságú vagyok, és tudom, hogy akinek ehhez nincsenek megfelelő alapjai, annak egy reálos szak maga lesz a pokol, ahol csak kudarcok érik, és rövid időn belül gyűlölni fogja az egészet. (arról nem is beszélve, hogy sosem fog végezni)

Tanácsadói rendszer:
Egy ilyen rendszer nem csak hogy hasznos lenne, de szerintem ez az egyetlen mód a helyzet normalizálására.
Én azt mondom, hogy ez csakis alulról szerveződve valósulhat meg. Állami segítségre várni teljesen felesleges. Működhetne ez alapítványi-, EU- és piaci forrásokból is, így nem válhatna politikai játszótérré.

Első lépésben oda kell vinni ezt a dolgot, ahol direkten el lehet érni a célközönséget, kézben tartható költségek mellett: közösségi oldalak, internetes fórumok.
Mindeközben keresni kell a kapcsolatot a leendő munkáltatókkal, fejvadász cégekkel, akiknek érdeke lehet egy ilyen fajta orientáció. Meg kell találni azokat a tanárokat, akik megfelelően elhivatottak, de eddig szervezettség híján nem tudtak ilyen irányba elindulni.
A leendő munkaadókat be kell vinni az iskola falai közé, a diákoknak pedig meg kell mutatni, hogy milyen egy munkahely belülről.
Ha elkezd látszani, hogy működik a rendszer, és nem lép senki tyúkszemére, akkor egy idő után megszerezhető a állami hátszél is (hiszen egy kész mechanizmusból már lehet politikai tőkét kovácsolni)

A szakképzés újraélesztéséhez szerintem a következők kellenek:
1. Leendő munkáltatók bevonása az oktatásba (gyakorlatilag maguknak képzik a munkaerőt)
2. Eredmény orientált tanulói- és tanári ösztöndíj-rendszer.
3. Egy fajta friss vállalkozás "keltető", ami áll tanácsadásból és kedvezményes hitelkonstrukcióból.
4. A frissen végzetteket nem csak arról kell meggyőzni, hogy munkavállalók legyenek, hanem munkahely teremtők is egyben.

Ha egyszer nyerek egy lottó ötöst, akkor ez lesz az egyik első dolog, amit megvalósítok (remélem értik a megfelelő helyen ;)
Szabályos tűzcsapról építkezéshez vizet vételezni? Szabályos egy nemzetközi kerékpáros útvonal részét képező gyalog-kerékpárutat teljes szélességében lezárni, megfelelő kikerülési lehetőség biztosítása nélkül? Hogyan befolyásolja a kerékpáros közlekedést a Zöld…..
nyulontul (törölt) 2012.04.16 10:24:17
Szerintem egyszerűen a jelenlegi területen nincs helye a ZP-nek.
Több okból is:

1. Egy nagyon forgalmas kereszteződés közepébe sikerült betelepíteni. Akinek van helyismerete, az sejtheti, hogy egy komoly baleset csak idő kérdése. A terület egyszerűen nincs felkészülve nagy gyalogosforgalomra.
Szerintem egyszerűen el fog lehetetlenülni a kerékpáros forgalom a kereszteződésnél.

2. A Bogdánfy utcai házak direktbe fogják kapni a zenét, amit feltehetőleg hamarosan nehezményezni fognak a lakók. Mivel is indult a ZP tavalyi vesszőfutása? Csak nem lakossági panaszokkal?

3. Az InfoPark üzemeltetői joggal nehezményezik, hogy a szomszédjukba települ a ZP. Nem azért invesztáltak sok milliárd forintot a park létrehozásába, hogy kompromisszumra kényszerüljenek illegális területfoglalókkal.

4. A Kopaszi-gát, aminek a bejárata 100m-re sem lesz a ZP-től rövidesen elkezd majd intenzíven leamortizálódni. A terület az itteniek számára kicsit olyan, mint sokaknak a Margit-sziget. Sétálni, sportolni járnak ide az emberek. Ha melegszik az idő, akkor egy-egy kora esti órán már így is túlzsúfolt a terület. Ide érkezik meg pár száz tinédzser, akik itt fogják meginni a bemelegítő sörüket, majd zúznak le, amit érnek (Tudom miről beszélek. A régi helyen a Goldmann tér is borzasztóan nézett ki egy-egy hétvégi buli után. Mióta nincs ZP, nincsenek összetört térkövek, elmozdított tereptárgyak, nincs tagekkel tele az aluljáró)

Még mielőtt megkapom a "tudálékos nyugdíjas" megtisztelő címet: a hely célközönségénél alig vagyok idősebb, és bizony telibe fogom kapni a jót esténként. Még jó, hogy a hely egyik fő erénye, hogy bp.-i viszonylatban nagyon csendes... (volt)

Tesznek ezek mindenkire, nem csak a biciklisekre.
nyulontul (törölt) 2012.04.16 10:50:49
@Spadla z oblakov: a "bp.-i viszonylatban" melyik részét nem érted? A híd zaja elhanyagolható, a vasút pedig legfeljebb csak akkor zavaró, hogy ha a vonat vezető a kürtre tenyerelve teszi meg pesti rakpart-Budafoki távot.

Nem tiltakoztam a régi hely ellen, jó volt az ott. Legfeljebb a FKF-nek fájt, hogy néha bokáig lehetett járni a szemétben.

A jelenlegi helyről viszont mennie kell.
Bízok benne, hogy a német diplomácia leintézi.
Persze régen minden jobb volt. A Facebook is régen volt csak igazán jó, még a Timeline előtt, arról már nem is beszélve, amikor még Telnet-klienssel kellett belépni a Hollosi Information Exchange-be. Az MTV-n pedig amúgy is minden szar, az elmúlt években, vagy a kommunisták csináltak…..
Vastagbőr Ezért ment a sírás? 2012.03.09 08:01:00
A Zöld Pardon vezetőségének nyílt levele Rétvári Bencének, a XI. kerület országgyűlési képviselőjének: Tisztelt Képviselő Úr! Örülünk, hogy Tabi Norbertnek írott és a Facebookon közzétett képviselői válaszlevelében nyíltan is kifejezte szimpátiáját a Zöld Pardon…..
nyulontul (törölt) 2012.03.09 19:15:18
@rókuci: Nekem is ez jutott eszembe. Tekintve, hogy magántulajdondonban van, ha elkezdik leamortizálni, akkor valószínűleg hamar fizetőssé fog válni a belépés.
Én itt lakom a gáttól 800m-re, így ha jó az idő, alap az esti kocogás / séta. Most a környék utolsó nyugis terepét is hazavágják.
:(
nyulontul (törölt) 2012.03.09 20:13:09
@facsig: Ebben tévedsz. A Kopaszi-gát a budai oldalon van. A leendő ZP és a gát bejárata között lesz kb. 150 méter.