Regisztráció Blogot indítok
Adatok
RailGun19

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tristania 3D released! 2011.10.04 15:11:00
Üdvözletem minden kedves látogatónak és nézőnek!Mint azt nyilván sejthettétek, a hosszú távollétemnek igen nyomós oka volt. Olyasmit készítettem, amit előttem egyetlen játékvideós sem: Számítógépes játékot. A Lambda Team saját készítésű számítógépes játékát, ami…..
Mikor a RPCJS leállása után nálam a régi konzoljaim a reneszánszukat élik, gondoltam veszek pár játékot, fene sem tudja, meddig kapni majd még őket. Freddyné nagy Gyűrűk ura rajongó, szóval kedveskedtem neki egy példánnyal, hátha így ő is játszik majd Playstationön. És…..
Ezt a filmet már sokan ajánlották, és nem véletlenül. Alapjába véve talán nem is lenne annyira szörnyű, de a rengeteg röhejes ötletnek hála a készítőknek még azt is sikerült elrontani, ami egyébként nem lett volna totális csőd. Jó szórakozást!..
 Most olvasok egy cikket, amelynek a tartalma röviden:Obama végignézte Oszama megölését Az amerikai elnök élő videóközvetítésen nézte végig a negyven perces kommandós akciót, melynek során megölték az al-Kaida vezetőjét.  Na vajon hány nap míg kikerül ez a…..
Hetek óta példásan ment a Duna TV-n minden pénteken a nagyszerű “Élet a Marson” című sorozat, erre az előbb a port.hu-n véletlenül észrevettem, hogy nagy francokat. Egy hét kimarad... Mi jön helyette? “XVI. Benedek pápa keresztútja a Colosseumból”... Engem ez…..
Ahogy a videóban is elhangzik, hamarosan Froggal, Sparowwal és Nexusszal - akik közül Frog és Nexus előkelő helyezést értek el a Filmelemzők Oscar-ján anno, és azóta saját blogot készítenek (Perfect Insanity, Movietank) - együtt megnézünk egy általatok választott gányolmányt,…..
Nagy megvetéssel néztem eddig ezekre az igénytelen papírtasakos DVD-kre, mert részben ezek is felelősek azért, hogy a magyar DVD piac mára vegetál és a lassú halál felé tart. De úgy voltam vele, hogy a fene egye meg, most már érdekel is, miféle kiadványok lehetnek ezek, ahol…..
Elvileg rövid videót akartam csinálni, de valahogy mintha krónikus szófosásom lett volna, mert memóriakártyám állandóan betelt. Úgyhogy inkább hangüzenetet vettem fel, ahol néhol elkalandoztam, de a lényeg benne van. Elfelejtettem megköszönni a sok fanworköt, a sok kedves…..
Nos, ahogy az előző bejelentéses poszt végén $a$ irta, lenyugodtak nagyjából a kedélyek, békés megegyezésekkel viták és anyázás nélkül sikerült megegyezni Othalával és a megújult RPCJr. csapatunk elkezdte újjáalakitani a régi, hagyományos RPCJr. oldalt!Erről szeretnék…..
RailGun19 2010.12.04 10:21:43
@-=RockerLaLee=-: Ne értsd félre, mint azt az előző kommentben írtam, tetszik amit csináltatok az oldallal. Csak engem még mindig zavar ahogy elértétek. Megértettem az álláspontodat, így nem is szeretnék erről vitatkozni(ha egyáltalán ez vita).

Szerintem, ha Visor nem élvezte volna amit csinál az egyetemmel párhuzamosan, nem csinálta volna, szóval ez amit Visorrol írtál kicsit sántít. Szerintem Visor pont az az ember akit nem érdekel mi van körülötte (Vivá lá revolúción: itt is kijelentette, hogy Ő középen áll)és ha szereti amit csinál akkor csinálja. És nem tudom, ha YeshNo-s akkor miért ne lehetne jóban veletek. Mert ha Othalát és Effectát kirúgjátok, azt még meg tudom érteni, mert mindketten olyat követtek el, ami Nektek nem tetszett, de Visort szerintem meg lehetett volna tartani.