Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bodecsabi

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásánal található elágazó műtárggyal kapcsolatos írásra számos észrevétel érkezett. Némelyik építő jellegű volt, de természetesen akadtak negatív felhangot megütő, a konstruktivitást mellőző megnyilvánulások is...
Magyar kreativitás kimaxolása dölux: pár nappal azután, hogy be kellett szüntetnie az utasok szisztematikus lerablását a Wizz Air budapesti földi kiszolgálójának, a Malév GH megtalálta a megoldást a kieső bevételek pótlására: a telefonokra pdf-ben letöltött beszállókártyát nem fogadja el, 30 euróra…..
bodecsabi 2019.08.11 18:02:45
@ComLo: Bordeaux már csak két óra TGV-vel 2017 óta, amikor ott is kész letta nagysebességű vasút
  Sokat fejlődött a MÁV, mióta gyerekemberből felnőtt lettem, és dagasztja is keblem honfibüszkeség, mikor az internet csodájának segedelmével csak úgy, otthonról vagy telefonról veszem a vonatjegyet, s nem mint nagyanyáink idején, mikor jegypénztárak előtt még…..
Kedves olvasóink! Folytatódik az egykori jugoszláv területek vasútjának világát bemutató cikksorozatunk, természetesen középpontba a terepasztallal! A 2. részben az egykori Goša FOM (Goša Fabrika Opreme i Mašina) Y kocsijai kerülnek górcső alá. melyek az A.C.M.E. gondozásában jelentek…..
bodecsabi 2018.12.15 23:29:45
Sziasztok! Nagyszerű cikk, lenne hozzá pár kérdésem illetve kiegészítésem. Persze a források szűkössége miatt egyáltalán nem biztos, hogy nekem van igazam, inkább azt írom le, hogyan látom én a kocsik történetét.

Az első a sárga "Avala" színezés. Nekem gyanús, hogy ez a belgrádi igazgatóság saját színterve volt, nem pedig egységes JZ arculat. Az egykori JZ-n belül az egyes igazgatóságok elég nagy önállóságot élveztek, beleértve az arculatot, vagy járműrendeléseket is - anno a Ganz is a szarajevói igazgatósággal tárgyalt V46-osok exportjáról. Ezt a sárga színezést én csak az ex ZTP Belgrád - azaz durván a későbbi utód szerb vasút színeiben láttam, a Zágrábiak "prémium" színterve az a későbbi kék HZ színtervre hajazott (amit ki is hozott az ACME Croatia IC-ként)

A másik a Horvát és Szlovén Z1-es kocsik története. Bizonyos források azt sugallják, hogy a kocsik megrendelésekor egy prémium, csupa 1. osztályú Zágráb-Belgrád expressz volt a tervek között, aztán persze jött a történelem, és lett Mimara EC, először még JZ színekben talán pár hónapig. Az elkészült ülőhelyes kocsik viszont belső térre azonosak voltak, mind az első mind a másodosztályú kocsik 60 ülőhelyesek voltak, 2+1 üléselrendezéssel - ez megerősíti azt, hogy rendeléskor még 1. osztályú kocsit akart a megrendelő, aztán mire elkészültek a járművek változott a koncepció. A kocsik ilyen elrendezéssel futottak majd két évtizedet - 2003 környékén a Kvarner IC-ben tapasztaltam: az 1 és 2. osztály között nem volt semmi különbség. Azaz a végén az lett, hogy a vasutak pár kocsit 1. osztályúnak, másokat másodosztálynak minősítettek de a járművek azonosak voltak.
Ebből a szempontból a szlovén kocsit a legérdekesebbek. Ahogy a vagonweb töredékes állományi listája alapján összerakom a történetet: a Mimara indulásakor még JZ volt, majd a függetlenné váláskor az ex. zágrábi (azaz HZ) és ljubljanai igazgatóság (azaz SZ) osztozott a kocsikon. A szlovénok kaptak egy étkezőt és pár másodosztályt (talán 8 vagy 9 kocsi). Ezek a kocsik a Mimarában futottak, a Youtube-n is van fent videó, ahogy a horvát kocsikkal közösen alkotják a Mimarát. (érdekes lehetett a forduló, vagy talán Ljubljanában rakták a vonathoz a szlovén kocsikat?)
Aztán a 90-es évek második felében ugyanezeket a kocsikat kinevezték 1. osztállyá, így futottak pár évet, majd lett belőlük 1/2. osztály - és a kétezres években kaptak egy belsőtér ráncfelvarrást, immár 2+2-es másodosztályú üléselrendezéssel. De emlékszem olyan kocsira, amiben a 2. és 1. osztály különbsége az eltérő huzat volt, semmit több.

Hasonló lehet szerintem a z2-es kocsik sztorija - ha megnézitek az összes kocsiról készült képet, mindegyik 10 szakaszos, 4 hosszabb és 6 rövidebb fülkével - azaz igazából szerintem az összes elkészült kocsi mindegyike 1/2 osztályú kocsinak gyártódott - az más más kérdés, hogy zömmel 1. osztályú kocsiként hagyhatták el a gyárkaput - az Avala képn is egy ilyen kocsi van, és az ACME Avala szett 1. osztályú kocsija is ilyen.

Csabi
Noha az elmúlt években inkább azért kárhoztatták állami személyszállító vasúttársaságunkat, mert az utolsó pillanatig sem nagyon lehetett tudni róla, hogy mi is fog változni, idén már elég hamar ismertté vált, hogy jó néhány vonattal, közvetlen kocsival és komfortszinttel…..
bodecsabi 2017.12.09 12:27:09
@lüke: Azzal egyetértek, hogy a fapadosok korában a Bp-Berlin nappal vonattal már versenyképtelen, de semmiképp sem koszos és horror. Prága felé a CD elég jól hozza a színvonalat, és minden baja ellenére a Hungária szerelvénye sem rossz. A magyar étekezőkocsiról viszont ne beszéljünk...
bodecsabi 2017.12.09 12:27:50
@lüke: Ahogy nézem a Sprinter ICE-re (ami tudja a 4 órát) nem nagyon van Spar jegy.
Lassan kifogyok a saját élmények megírásából, hiszen nem utazok már Ausztria és Németország sínjein. A téli estékre marad így az álmodozás, lehetőleg valamilyen meleg országról. Fiumelatte vasútállomása (Kép forrása: Wikimedia Commons) Az interneten bogarászva találtam a…..
Burzsuj A vonatok Ferrarija 2012.04.30 13:30:00
A budapesti metrókocsikat gyártó Alstom megcsinálta a vonatok FerrarijátOlaszország olyan szempontból mindenképpen szerencsés, hogy társadalmának 20. századi közös tudatát nem katasztrófák sora, hanem olyan dolgok formálták, mint a jó foci, a divatközponttá válás, vagy éppen…..
Új MÁV blog Európa messze van 2011.05.21 15:00:00
Ugye nemrégiben volt szó az országimázsról és erről jutott eszébe Norbinak is egy története, melyet megosztott velünk. A szereplők: 1. MÁV kaller, 2. amerikai fiatalok, 3. MÁV tarifarendszer. Ez már így garantálja a történetet, ugye?Még annyit tennék hozzá, hogy az Eurotrip…..
Tamás jól megszívta a Bécsi utazásának hazafelé tartó részét, amikor az osztrák kalauz a magyar MÁV dolgozó hibájából megbüntette őt. Bár örök igazság, hogy reklamálni a pénztártól való távozás előtt kell, bevallom láttam én is már olyat, hogy például valakinek egy…..
Félhivatalosan bejelentette a JR EAST, hogy még idén, december 5-én adja át a forgalomnak a Tohoku Shinkansen új szakaszát, Hachinohe-Aomori között. És az építkezés nem áll le, folytatják a vonalat Hokkaidó szigete felé.Bár eredetileg jövő tavaszra tervezték, már…..
Több éves tervezés után várhatóan az év végén megkezdődik a szlovák főváros vasúti főpályaudvarának rekonstrukciója. Az elképzelések szerint a 2013-ra befejeződő kivitelezési munkálatok után rá sem lehet majd ismerni a felvételi épületre és környékére. A…..
bodecsabi 2010.04.06 21:46:42
@Káposztakukac: A nagy budapesti pályaudvarok az odatelepített zugárusoknak, késdobálóknak köszönhetően nagyon gáz helyek, Belgrádban nem néz így ki a főpályaudvar, mint itt.

A peronzáras ellenőrzésről meg annyit, hogy nem tűntek el a Taxisok, akik már a vonat megállása előtt vadásznak az áldozatokra....
bodecsabi 2010.04.06 22:10:16
@gramercy: Én is biztos vagyok benne, hogy a helyi vasutas kiskirályoknak és késdobáló tulajdonosoknak valahol egy az érdekük....
PTinfo Az első kínai exportmetró 2010.03.27 22:17:00
 Tavaly ősszel arról számoltam be itt a blogon, hogy a kínai gyártók a robbanásszerű, elképesztő, és más hasonló jelzőkkel illethető hazai metrópiac mellett immár Európa közvetlen közelébe kerültek az Izmirben kiírt tender megnyerésével. Akkor viszont nem számoltam…..
  Peronajtókat szerelnek fel Tokió legfontosabb vasútvonalán az utasok védelme érdekében. Az ötlet egy sajnálatos baleset kapcsán merült fel, és most eljutott a megvalósításig. Tokió legnagyobb városi-elővárosi vasúthálózatának üzemeltetője, a JR East…..
A repülésnek egy óriási előnye van minden más utazással szemben: mégpedig a gyorsaság, ami az utazással töltött időben mutatkozik meg. Azonban ha hozzávesszük azt az időt, amíg kijutunk a nagyvárosoktól olykor több km-re lévő repülőtérre és várakozunk a csekkolásra, már…..
bodecsabi 2010.03.06 23:13:34
@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:

A HSL-en elférnének európai vonatok is, pl egy ICE3.

Csabi
bodecsabi 2010.03.07 00:36:41
@gabor144: Amikor megnyílt a csatorna alagút, arra számítottam, hogy sokfelé megy majd közvetlen vonat Londonból. (pl. Amszterdam, Köln, Frankfurt, Zürich)

Voltak tervek, kétféle elképzelés létezett:

1. A Brit nagyvárosokból közvetlen nappali vonatok Brüsszelbe és Párizsba. Ha megnézed a jelenlegi Eurostar flottát, az kétféle szerelvényből áll, egy hosszabb, és egy rövidebb. Elvileg a rövidebb vonatokat szánták ezekre a "North-of-London" viszonylatokra.

2. Nightstar projekt: éjszakai vonatok Nagy-Britanniából európai nagyvárosokba. Talán még skóciai célállomás is szerepelt a tervek között. A járművek beszerzése is megkezdődött, majd lefújták az egészet, az elkészült hálókocsikat Kanadába adták el. Az angol wikipedián van erről összefoglaló.

Csabi
bodecsabi 2010.03.07 00:42:53
@gabor144: Akkor tán mégis van remény?

Többször felmerültek pletykák, a Modern Railways tavaly írt is róla. Számomra azért itt több kérdés is van:

1. Mivel járművet használna a DB? A jelenlegi ICE3M flotta teljesen kihasznált, az új vonatok majd csak pár év múlva jönnek:

2: A Csalagútba nem mehet le csatolt vonat, az egyik biztonsági előírás, hogy a vonatok végig átjárhatóak kell, hogy legyenek, valamint a két vonatfél önállóan is tudjon működni (baj esetén az utasokat a másik félbe terelik, és az önállóan elhagyja az alagutat - ez legalábbis az elképzelés). Nem tudom, hogy az új ICE3 képes-e erre (gépészetileg tényleg két négykocsis egységből áll,de nem hiszem, hogy simén szét lehetne-e szedni)

3. ebből eredően: a DB-nek nem lesz "nagy" szerelvénye, a jelenlegi kábé 200 méteres vonathosszban gondolkoznak. Számomra viszont kérdéses, hogy megéri-e Londonba (a csalagút magas pályahasználati és állomási költségek miatt) ilyen kicsi szerelvénnyel járni.

Csabi
Vasárnap (2010. jan. 24-én) elbúcsúzott Tokió az első könnyű-motorvonat sorozatától, a 209-estől. Szinte hihetetlen, hogy a még ma is korszerű, 15 éves kocsikat kivonták a forgalomból, pedig ezt eleve így tervezték: ezeknek a jószágoknak bizony csak ennyi az…..
 Karácsonyi ajándékként adta át a Tokió-Nagoja-Oszaka közötti, mintegy 500 kilométer hosszú új Maglev vasútvonal nyomvonalterveit a JR Tokai a közlekedési miniszternek. Alapvetően 3 terv létezik, de a leghatékonyabb a legrövidebb nyomvonalú lenne: csak ehhez hosszában…..
PTinfo Öten a negyediken 2010.01.31 16:05:00
Ismét elérkeztünk a debreceni villamostender azon pontjához, amikor a résztvevők neve ismertté vált, s várjuk, hogy vajon sikerül-e nyertes pályázatot hirdetni, s milyen áron, vagy ismét eredménytelen lesz a tender, mint a korábbiakban. Ez már ugye a negyedik villamostender…..
Nagyon sokszor írt már az Index és a Kötött pálya is az új Traxx mozdonyokról, amelyekből 25-öt vásárol a MÁV (ugyanekkora mennyiségre van még opciója). A gazdasági válság miatt ugyanis nehezen jött össze a járművek finanszírozása, az erről szóló tender egy évvel…..
bodecsabi 2010.01.22 19:56:34
Hétfőtől új beosztása van Tömpe Istvánnak, aki addig a MÁV Start üzleti vezérigazgató-helyettese volt. Most ismét az anyacégnél dolgozik (2003-2004-ben volt már a MÁV stratégiai vezérhelyettese). Az új fejlesztési igazgató a pályavasúton korábban is létező fejlesztési…..
bodecsabi 2009.12.23 16:44:07
@Comandante en Jefe:

Egy teljes állomásköz helyett (arról nem beszélve, hogy Városföldön 40-re kell lassítani, ha a másik vágányt használni akarod) a 2-3 kilométerrel meghosszabbított állomásfejek sokkal többet érnének: 4-5 perc késést lenyelnek gond nélkül, ráadásul sokkal olcsóbbak.

A többször idézett Svájcban rengeteg ilyesmi van, persze pont ott, ahol a vonatok találkoznak. És így lehetséges egyvágányú vonalakon is időveszteség nélkül a vonattalálkozás.

(Állomási keresztkor valamelyik vonatnak félre kell állnia, és várnia kell, ha még egy kis tartalékkal is számolsz, mindjárt 4-5 plusz keresztenként)

Csabi
bodecsabi 2009.12.23 16:45:46
@Jermann Kálmán:

Én is meg lennék lepdőve, ha idióta vasutunk most egy csapásra normálisabban kezdene működni, de nincsenek illúzióim...
A menetrendből nem könnyű rájönni, hogy nem kell Pesten átszállni. Ismét a most már életbe lépett, persze a sztrájk miatt még sohasem működő menetrend lesz a témánk. Ám ezúttal egy egyértelműen pozitív változást szemelünk ki. Ez pedig a közvetlenül Pécsről Miskolcra…..
Hát már egy fokkal jobb a MÁV-Start weboldala mint az előző, de még sok hiányosság van. Sziasztok! Az komolyan vendégem egy sörre, aki megtalálja  a MÁV honlapján, hogy mennyibe kerül egy Budapest - Bécs jegy. A Budapest - Prága is ér egy sört, mert az sincs ott. Ehelyett…..
Nemcsak a rossz humor, de a Homár éve is lesz az idei: az egyik legnagyobb monopolszolgáltató rögtön az első napon beleröhögött a nyomorult fogyasztók arcába, és anélkül, hogy azt kommunikálta volna, szombati rend szerint indította el a vonatokat. Állítólag a hó miatt, persze…..
Ma előkerült egy eset, ami érdekes kérdéseket vet fel. Mi a 15 perc a MÁV szerint? Nálunk kultúráltisztánban megmondjuk a nevünket, úgy látszik máshol nem. Helló,   A következő ma este történt.   Miskolc-Budapest IC  ma 2007 aug 20 Miskolcról 18:28 kor…..