Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pádár Ádám

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Igaza van Dunai Tamásnak, valami valóban megváltozott, vagy legalábbis változóban van a képregény hazai megítélésében. A debreceni egyetem oktatója, a képregényes körökben is jól ismert médiakutató a Szépirodalmi Figyelő 2013/4., tematikus számának a bevezetőjében fogalmaz így, és az a tény, hogy…..
Pádár Ádám 2013.10.22 10:16:25
Nagy örömme lfogtam a kezembe a kiadványt, de aztán, megmondom őszintén, amikor elolvastam a kritikát a gyümiről elég fancsali képet vágtam. Nem mert hogy a kritika pozitív vagy negatív felhangú lett volna. Hanem egyszerűen tényleg azon kaptuk magunkat hogy mintha a kritika nem tudna magáról. Hogy a kritkusok ne mfeltétlen tudnak mit kezdeni magával a kritika tárgyával. Miután gáborral elolvastuk, arra a konklúzióra jutottunk először, az írás alapján hogy mint a külföldi szerzőiskenél itt is egy vaskos, önkifejezős/ az itthoni képregénykultúra világmegváltó igazi művét keresték. ehhez képest ne mezt kapták és ezzel nem tudtak mit kezdeni. Történetesen a munkagyümi írásának az első fele szépen (de hibásan) felvázolja az itthoni képregényes helyzetet, majd a cikk másik fele az impresszummal foglalkozik nagyrészt és maga a mű kb kapott két három érdemleges sort, ami szintén olyan dolgokból lett levonva amit a műfaj ismeretében nem kellene feltételezni. Kapásból kiemelném itt pl az imopresszum szerepét hogy állítólag a bizonytalanságunkat próbáltuk bebiztosítani a művel kapcsolatban. Nos ez nem így volt. A projekt egy jó másfél éves időt felölelt, mind forgatókönyvírás mind rajzolás terén, és ennyire biztosak szerintem még soha semmiben nem voltunk semmiben Gáborral. Az impresszumnak két szerepe volt, helykitöltés illetve érdekesség. Semmi több. A másik amit felróttak nekünk hogym ért nem a KZV-ben jeletettük meg mégis a művet mert hogy annak az olvasói valószínűleg jobban magukénak tudnák a művet, az animések igen széles közösségével az utóbbi időben igen sokszor és sok irányban felvettük a kapcsolatot, és sajnos csak cáfolni tudom az állítást, a mangások között is rengeteg a szerzőis, és bár sokkal nagyob ba közösségi élet, a felvevőpiac ezen a téren sokka lzárkózottabb is, a híres és ismert címeken kívül nagyon nehezen nyitnak az olvasók más irányba, főleg nem a szerzőisek felé, amit persze nem róhatunk fel nekik mert nem kötelezhetjük őket hogy olvassanak el mindent ha nem érdekli őket. De tény hogy szerintem ilyen téren a mi kis picic képregényes szubkultúránk tagjai sokkal nyitottabbak a keleti kultúra irányába, mint visszafelé. A harmadik dolog amit kiemelnék az a grafikával kapcsolatos bizonytalanságok, ami fell lett nekünk róva. Egy deka nem volt. Minden tudatos döntés eredménye, az egyedüli rész ahol némi bizonytalanságot lehet felfedezni az az utólsó két oldal. Azt is aláírom hogy a történetünk tényleg nem egy világmegváltó valami, viszont amennyi említést kapott és ahhogy ahoz képest szerintem igen is többet érdemelt volna és egyáltalán nem érzetem úgy hogy ezen a téren bármi gond is lett volna. Az én részemről nagyon köszönöm az érdeklődést és a kritikát a kiadványunk iránt. Az nagyon erősen látszik hogy a kritikusok dicséretes módon utánanéznek a háttérinformációknak, viszont a műfaj alkalmazott elméleti részeivel érezhetően nincsenek tisztában.
A képregénykiadás igen mostoha helyzetben van Magyarországon, pedig több nagyobb kiadó is felkarolta egy rövid ideig és olyan a képregényes világban nemzetközinek számító sikereket adtak ki, mint a Hellboy, Neil Gaiman Sandman-sorozata, Stephen King Setét tornyának…..
Pádár Ádám 2013.10.04 11:25:54
@Case: Úgy tudom az előfizetők kérhetik hogy ott vehessék át a példányiakat, ezt az igényt az oldalon tlaálható előfizetői űrlap megjegyzés rublikájában érdemes feltüntetni. Egy számra is elő lehet fizetni, ha valaki bizonytalan, ami érthető, a semices blama óta.
A Kommentár Alapítvány rendezvénysorozatába illeszkedő kőszegi "Fesztivál a határon" programjában szerepel egy beszélgetés a képregényekről. A "Kép, regény - Kortárs magyar képregény és irodalom" című, szeminárium jellegű beszélgetésre 2013. augusztus 22-án, csütörtökön, 19:00-20:30 között kerül…..
Sanyi A Bagoly néven bölcselkedik Szabó Éva / Evu, míg Lakatos István Lencsilány történetét rajzolta meg. Hazánkban a képes elbeszélések alkotói és olvasói között is kevés a nő, de azért léteznek csajos sztorik is.  Az internet sztárját Evu gondozza. A mindig…..
A szilveszteri kötelező jókedv és mókázás ideje köszönt ránk pár napon belül, így ezen apropót megragadva ajánlok Nektek pár parti-játékot. Nyugodt szívvel vihetitek mindegyiket bármilyen társaságba, mert nagyon egyszerű szabályuk van, gyorsan lepörögnek és jókat lehet…..
Olyanok vagyunk, mint a Lannisterek – nem, nem aljas rohadékok, hanem mindig megfizetjük a tartozásunkat. Két nyereményjáték lezárásával is adósak vagyunk jó régről, de ahogy a régi meós közmondás tartja, az elefánt nem selejt. És mi sem: tattararaam, jöjjön először a…..
Pádár Ádám 2012.11.06 13:22:31
Bár nálunk nem rohangálnak jelmezes gyerekek az utcákon édességet kunyerálva, mégis szívünkhöz közel állónak érezzük Halottak napja előestéjét. Így idén is megemlékeznénk eme jeles napról, egy rövidke képregény formájában, ami ráadásul új alkotónk, Barta Szabolcs…..
Pádár Ádám 2012.10.24 11:31:23
Csak néhány postot kell visszamenni, hogy lássuk, milyen találgatásokba is bocsátkoztam az idei börzével kapcsolatban. Hogy mi hol lesz, zsiráfos pecsét, stb… Nos, nem véletlenül nem lottózok: az egyetlen dolog, amit eltaláltam, az az „idén sem fogunk eltévedni” volt – habár…..
Sokan a tegnapi képregénybörzén kezükbe kaphattak egy szórólapot, ami már tájékoztatta őket eme műről. Ez az én büszkeségem, mert új, sosem látott alkotókat mutathatok be, valamint régi jól ismert arcokat az új oldalukról. De van itt még valami más is. Egy személyesebb ok.…..
Pádár Ádám 2012.10.17 20:17:44
Olvasván vala.

Lököm a verdiktet. Grafikailag majdnem csillagos ötös egyedül a 149 éves tudósember történeténél voltak gondok, Szerintem Csongornak érdemes lenne más technikákat is kipróbálni és sokat gyakorolni mert ez még nem az igazi. A többi rendben volt.

Sztori szintjén már akadtak problémáim először is ki kell jelentenem hogy a kezdeti bigott, csak hosszú sztorikat csinálunk nézethez képest sokat változott a csapatszemlélet. Látszik hogy az idő és a tapasztalás szépen lassan bedolgoz titeket is, hogy lássátok nem minden úgy van ahogy először elképzeljük. Viszont kicsit visszájára is üt a dolog, mert a jobb ötletek nagyobb teret érdemelnek a kevésbé érdekesek pedig abban a két-három oldalban is elsikkadnak.

Parazita: A koncepció nem rossz, viszont van annyira rövid az egész hogy nem biztos hogy a csattanó kellő töltettel rendelkezik hogy maradandó legyen, lényegében annyi történt hogy egy élősködő idegen faj beszivárog egy tisztogató egységhez és gond nélkül álcázva magát elintézi őket. Ez a sztori kapásból olyan hogy több kellett volna belőle ahhoz hogy megfogjon, kifejteni a xenovadászok hátterét, a a főszereplő karakterét elmélyíteni jobban, és így az ő bukásuk egy sokkal katartikusabb élmény lett volna, így csak annyi történt hogy egy egyen badasst kinyírt egy egyen alien.

Utódaink Intelmei
Na ennek se füle se farka, misztikus meg minden, sci-fi szerű és még hangulatot is teremt, és lehet hogy ez csak személyes problémám de annyira direkt homálybaa van tartva az egész hogy nem igazán tudok hol kötődni hozzá. Balázsnak egyébként a másik sztorijánál jobban jön ki a rajz, itt pl az utolsó oldalon nem egyszerű eldönteni hogy a nőnek hirtelen ekkora hasa nőtt vagy a segge van ki. Képileg vártam még volna valamit a szöveghez, mert ez így igazából nekem kevés, nincs igazán semmi olyan pont a szövegben ami úgy kifejezetten egyértelműen összekötődne a képpel, ez koncepciónak egyébként jó, de itt most én eléggé bizonytalan vagyok hogy itt most azon kívül hogy egy bizonytalanságérzetet keltő hangulatot kaptam mi lenne még a lényeg.

Háborúverzum: Kevés, érdektelen.
149: Szintén, bár kevésbé mint az előző. Viszont grafikailag rosszabb.

Valamilyen Hivatal - Évszakok: Na ebből jöhet még ez így rendben volt szerintem, urban fantasy hangulat kellő mennyiségű információk, talán kicsit több is belefért volna. De mindenképp a kötet legjobbja. Kis fricskának is elment volna a Busók irányába, de annyi energia nem lett belefektetve. Ha lesz ebből több, és több mindent láthatunk, és több mindent megtudunk, akkor jó. Ha ez ennyi lesz akkor viszont kevés.

Fuvar: Erről nem tudok nyilatkozni mivel csak egy felvezetés, bármi lehet.
Pádár Ádám 2012.10.12 10:53:01
Közzétették a szeptember 27-30. között Belgrádban megrendezett Salon Stripa pályázat végeredményét. Összesen 287-en neveztek, közülük messze a legtöbben Szerbiából (175), utánuk a horvátok (17), bosnyákok (14), irániak (13) és magyarok (9) következnek. Bár a nyertesek nagyrészt a hazai indulók…..
Még gyűlnek a Hummeres játék nyertesei (kis türelmet kérünk azoktól, akik már elküldték az elérhetőségüket), de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy újabb nyereményjátékot posztoljunk. Ezúttal a Digital Reality jóvoltából a cég új játékát, a Sine Morát lehet…..
Pádár Ádám 2012.06.15 16:41:44
IDDQD Fantasy az állam pénzéből 2012.05.29 09:10:00
A GQ remek, a Sportgézán is publikált tanulmánya alapján az amerikai kosárlabdázás nagyjai karrierjük végeztével nem a dicső nyugdíjba, hanem a csődbe menekülnek. (Ugye, mindenki hallotta már, hogy a pályán mindig zseniális Michael Jordan állítólag az életben súlyosan…..
Jobbára már szinte elfeledett sorozatunk ereibe egy kis revitalizáló folyadékot fecskendezünk (a la Re-Animator) egy nagyszerű hír apropóján: rendkívül tehetséges magyar grafikusaink közül hárman bekerültek az igen nagy presztízsnek örvendő amerikai Spectrum antológiába, olyan…..
Bár az első rész a maga bárgyú módján egész szórakoztató volt, a második enyhén szólva aggályosnak tűnik, mert 1. kit érdekel ez olyan filmek között, mint a Bosszúállók, a Prometheus és a Dark Knight Rises? 2. mi jót várhatunk a Stephen Sommerst váltó Jon M. Chútól,…..
Mit tegyen az ember, ha nem csak online olvas képregényt, hanem szeretné összegyűjteni az itthon megjelent összes Superman füzetet? Vegyük sorba a lehetőségeket: Időutazás. Visszamenni a boldog kilencvenes évekbe és kikérni a friss, ropogós képregény a Moszkva téri…..
A Random az elmúlt két évben több digitális magazint adott ki, melyek különböző képregényeket gyűjtöttek egy csokorba. Mostantól viszont olvasóink külön-külön is élvezhetik a történeteket! Az egyes képregényeket sorban fogjuk publikálni a blogon, de akik az antológia…..
Pádár Ádám 2012.03.05 13:12:14
Jajj de jó, mostmár kisebb adagokban is fikázhatok. :D

Viccet félretéve, örvendetes dolognak tartom hogy kiléptetek a "csak antológia" formátumból. Túl sok idő telt el így egy-egy életjeladás között.

Megmondom őszintén fostam hogy a város legendái magában próbálkozik, mert eddig ölég felemás kapcsolatban álltam az eddigi részekkel. Balázst ismerem és jófejnek tartom, nem egy közös kapcsolódási pontunk van (a J-Hawk anthem, amit a No More Gravity csinált, valami istenség), és alapvetően a Város legendái sem egy rossz koncepció, csak még kiforratlan és nincs eldöntve az iránya. Ez mondjuk a 4. számmal végre valahára változik.

A promóképek alapján féltem Zsolt írásától, néha hajlamos baromira túlerőltetni a menőséget, illetve bármi más olyan elemet ami túlfűtött érzelmekkel jár (lásd előző Város LEgendái szám), ha elszalad vele a ló akkor nehezen lehet visszatéríteni a kevesebb több koncepicó útjára illetve hogy bármi mással foglalkozzon ezeken kívül.

Kellemesen csalódtam.

Alapvetően nagyon örülök neki hogy a 4. részre végre kezdenek kibontakozni a karakterek egyéniségei, végre már különálló személyiséget is lehet társítani itt ott az emberekhez, legfőképpen Képmutató karaktere jött be, eddig talán ő a legmarkánsabb mind fegyverhasználatát, mind jellemét tekintve, bár még mindig sok átfedés van nemtörődöm lezserségben az előző számban látott Jézussal, akiből most elég keveset kaptunk, de ez nem is baj, így nem nem ütközött lényegében egyik karakter jellemével sem, és volt lehetőség a többeket kicsit jobban kibontani. A néma halálosztó láthatóan macséte mániás, ez is tetszett, a turbékoló galambok meg a pisztolyt részesítik előnyben. Van lehetőség bennük is de még messze nincsenek kibontva, azt a kis lámúros aggódós jelenetet először amikor láttam az előzetesben, nem csíptem, mert azt hittem, hogy össze akarjátok boronálni azt a kettőt és ahhoz kicsit direkt lett volna, aztán mikor kiderült hogy már együtt vannak akkor elsimult a dolog. Sok lehetőséget látok ebben főleg annak a szövegnek a fényében, amit lenyomott Képregény ember Titkárnővel kapcsolatban. Potenciális későbbi nagykedvencem lehet képregényember, ha ügyesen játszátok ki ezeket a kártyákat, igencsak jó azonosulási pont egy olyan fiatalember aki még mindíg a saját kis burokvilágában él, és még mindig a gyereksémákhoz ragaszkodik, és nehezen lép ki a nagybetűs életbe mert nem tudja hogy kell, hogy felelősséget vállaljon a dolgaiért, és élje az életét, ez egy baromi nehéz téma, és a mai generációra (köztük rám is) nagyon jellemző, és jó téma, nem véletlen futott be a Scott Pilgrim sem. Remélem jófelé kapisgálok, és remélem ti is.

A történetvezetés itt ott finomodott, az akció igencsak mellékes volt, bár mint megszokott háttérzaj, egyáltalán nem volt zavaró, de nem kifejezetten ezek a túlpörgetett erőltetett macsó akciózások lesznek a legnagyobb erénye a történetnek, ilyen téren kicsit úgy is érzem hogy picit talán még katyvasz van a fejekben, hogy mi legyen az igazi csapásirány, hogy ez még nincs igazán átgondolva a koncepció, hanem örömírás és örömrajzolás van, ezeknek a dolgoknak a kiélése, mintha még mindig nem lenne eldöntve hogy akkor a hardboiled, egyáltalán nem realisztikus, túlpörgetett és talán kicsit erőltetetten menő akció a lényeg (bár mostanra ez eléggé másodlagos lett szerencsére, és ezt jó dolognak tartom, bár így a fő sztoirivonal a polgármesterrel teljesen érdektelen és elsikkadt), vagy a karakterek lassan kibontakozó személyiségéből és kapcsolatrendszeréből kialakuló történetfonal a lényeg, vagy az első számban felvázolt, realista konfliktuskból fakadó történetvezetés lenne itt a lényeg, nincsenek leosztva az arányok, és a sorrend hogy mire kell koncentrálni és mi az, ami csak adalék, ezek arányait, helyét és módját még meg kell találni.

Essék szó a rajzról is, sokkal letisztultabbnak tűnik mint a korábbiak, az arcokra kifejezetten sok figyelmet fordított Balázs úgy érzem, ugyanennyi figyelmet és részletességet kéne fordítania minden másra is, lásd például anatómia, a térhatású beállások például az előrefelé lövő, pisztolytartó kezekkel például nem működnek, Képregényember nagyon eltorzul ilyen esetekben, hirtelen elveszti a hosszát a karja és ettől olyan csökött lesz, értem én hogy szembe tartja a karját az olvasóval de ettől még a hossz és a méret nem fog eltűnni. Az autók is és a környezet is igen elnagyoltak lettek, amikor Képmutatót telibekapja az a kocsi az egy igen szép kép, de például előtte a felvezetés már nem kapta meg a kellő figyelmet, a háttérben lévő kocsi nincs kellően kidolgozva elnagyolt és nem érzékelhetőek az arányai, vannak nagyon szép, karakteres, Balázs stílusára jellemző erős pillanatok amik megkapták a megfelelő részletességet és odafigyelést, amikor Jézus és a Titkárnő hátranéznek a kamionban az ukrán maffiavezérre, az egy gyönyörű szűk közeli kép, és Balázs inkább a karaktereket és az arcmimikát tudja megfogni, ugyanezt az odafigyelést igényelné az összes többi részlet is.

Végszónak még annyit hogy ezzel a történettel kellett volna kezdeni 1. számnak, mert kb ha az előző 3-at leveszem, akkor is ugyanott vagyok mintha csak ezt az egyet olvastam volna el, a legelső szám kifejezetten öncélú volt azzal hogy nem szólt másról, csak és kizárólag az akcióról, holott annak a bemutatás lett volna a lényege, itt végre már vannak figyelemfelkeltő sejtetések, és végre elkezdtek a karakterek élni, létezni, nem csak unalmas egyen gyilkológépek módjára irtják a gonoszokat, ez a gyilkolászás a sztoriban teljesen el is sikkad, de ez ad egy abszurd milliőt az egésznek, szóval én a helyetekben nem a keménykedésre mennék a harcokkal, mert alapvetően bárki is legyen az ellenfél bármennyire is leamortizálják a csapatot, kizárt hogy megöljék őket. Alapvetően a kemény beszólások pedig akkor működnek, ha tudunk izgulni a harc alatt a hősért hogy életben marad-e és hogy túl tud-e lépni a korlátain ahhoz hogy győzedelmeskedjen, itt semmi korlát nincsen így a hősies beszólások és a győzelmek a padlón koppannak, ott is csak nagyon halkan, ettől ami jelentéktelenségéből fakadóan elég kellemetlen. De ezt már leírtam akkor amikor mondtam hogy nincs eldöntve a csapásirány. Alapvetően úgy érzem hogy itt lényegében a karakterek hátterére és a kapcsoaltrendszer kellene hogy legyen a középpontban, a hétköznapi konfliktusokat (lásd nem járnak a buszok stb.) teljesen elhanyagolni, az akciórészt és a konfliktusokat pedig még inkább az abszurd hülyeség irányába tolni mint ahogy ez történik is az utóbbi két szám óta, csak még jobban, és a macsózást is lehagyni, ez a tahó, kiégett, menőcsávó szerepkör legyen Képmutató privilégiuma, neki jól áll.
Pádár Ádám 2012.03.06 11:34:03
@doggfather: Durvább a kontraszt @magyarcsajok.com-mal. :)
Random Képregények Random #3 2012.02.06 07:00:00
Megkésve bár, de törve nem, emitt prezentáljuk a harmadik Random Virtuális Képregénymagazint! Az új szám lapjain kettő kivételével folytatódnak sorozataink, illetve az Árnyékfalu című fantasztikus történetünk ezúttal a finisébe érkezik, ahol végre megtudhatjuk, mit is rejt…..
Pádár Ádám 2012.02.07 00:53:07
Na mondom.
Tetszett az Idő Tréfája, az Árnyékfalu vége és a Rossz bőrben.

Az Idő Tréfája a két újonctól bemutatkozásnak megteszi, a sztori nem túl bonyolult és az utolsó pár oldal előtt már kilométerekről ordít a megoldás, viszont a hangulat, s az egész felépítése viszi az egészet nagyon szépen, kifejezetten jó dolog hogy egy egyrészesről van itt szó egyszerűen felvázolva, követhetően. Megmarad, több ilyet kéne a többieknek is, mert a rétestészta folytatásosakkal egy aprócska gond van, hogy túl ritkán jönnek a számok és nehéz képben lenni főleg ha gondok is vannak a sztorikkal. A rajzstílusról annyit hogy passzol a képregényhez, egyszerű, látványos, átgondolt, nagyon minimálisan tudnék itt ott belekötni, de ez orvosolható annyival hogy itt ott a kidolgozásra jobban oda kell figyelni, meg kicsit még gyakorolni és az az egy két merevebb beállítás is eltűnik. Faja lett.

Első Naptól Az Utolsóig, találó a cím az első nap is úgy jött, mint a legutóbbinál. 120-al el mellettem. A második részben ugye némi karaktert kapta a katonák, mostanra ezt már kevésnek érzem, megint elsikkadtak, és nem tudok kötődni hozzájuk, a sztori nem ragadt meg, erre rátesz a folytatásos jelleg is mint említettem már, de alapvetően a történetvezetést is kissé átgondolatlannak érzem, ha jól értem mikor a katonák kimennek, a droidmanus megvilágosodik és már nem támadja őket, és pár mondattal lerendezi a magyarázkodást rádión keresztül. Apropó mondatok, néha nagyon túlnarrálják a karakterek az eseményeket, ami egy idő után fárasztó. Megmondom őszintén nekem a sztori eddig is elég érdektelen volt, a robotos gyilkolásokat elnézegettem és kész, és ezzel el is lennék, ha nem lennének ilyen markánsan vad váltások a történetben.

A Város legendái, hát ööö izé... inkább kezdem azzal ami tetszett, a poénok itt ott faján ültek, az rendben volt. Ennyi.
Ha ez egy újabb sztori felvezetése akkor nem volt elég csigázó, A konfliktust okozó barát baromi hirtelen és baromi érdektelenül lett bemutatva, ráadásul a végén meg is hal, Jézust is meglövik, de aztán jobban lesz szóval így lényegében annyi történt hogy jönnek az ukránok oszt szevasz, felvezetésnek ez harmatgyenge volt. A párbeszédek helyenként nagyon erőltetetten próbálnak menő és trágár lenni, itt ott a történetvezetés is ilyen. Túl lassan és túl kevés információt kapunk a szereplőkről, azt sem túl érdekfeszítően tálalva, a néma muki jelenetei közül se tudtam mindet hova tenni.

Árnyékfalu Azt hittem hogy nem lesz semmi érdekes, de tévedtem, a sztori kétharmada tök érdektelen a sok csatázással, amúgy rengeteg harcjelenet van a kiadványban, ami egyszerre elolvasva, immúnissá teszi az olvasót ilyesmivel szemben, egy idő után már nem igazán izgatott hogy melyik sztoriban ki ütlegel kit és milyen menő beszólásokat próbál sziporkázni. Szóval a kétharmada lement úgy ahogy, az előzetes szövegét olvasva ráadásul inkább el is ment volna a kedvem hogy elolvassam a sztorit, mert hát ez az idegenfajos dolog a mindenféle részleteivel ahogy le volt írva, egy eget verő baromságnak tűnt. Ami nem lenne baj mert rengeteg ilyen sztori van ami klassz, csak azokban ezek a részletek annyi adagban, ott és ahol szükséges, vannak tálalva. Itt meg azért a második résznél kaptunk egy rahedli háttér információt, a harmadik részben is féltem mikor a végére jutottunk hogy a holo-bula csak darálja darálja a mondandót, de egész jól sült el, a lezárás kifejezetten tetszett, jó volt látni hogy nem egy tipikus végletekben gondolkozó történetvezetést láttunk, hanem egy kifejezetten a sci-fik és fantasyk stílusába nagyon jól bele illő árnyalt, önös érdekű fajrendszert láttunk végletekig lecsupaszítva, csupán 3 ember szerepeltetésével, az utolsó pár oldal telitalálat, megkockáztatom annyira, hogy az első két rész ordenáré mód átgondolatlan történetvezetését is elhomályosítja. Van ott valami.

Látom volt munkaerő a Rossz Bőrben mögött, nagyon faja volt, tetszett, kíváncsi vagyok a folytatásra, persze nem túl szerencsés hogy egy részen belül két rajzolót is kellett váltani, de hát ez van, ezt kell szeretni, dicséretére váljon a bagázsnak akik dolgoztak a cuccon hogy minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy az élmény zökkenőmentes és folyamatos maradjon. Feltűnt ám hogy nem hirtelen váltás történt hanem először csak egy karaktert rajzolt Emtrexx aztán szépen átvette az egészet, ott ütött el nagyon a dolog amikor az árnyékolást is átváltottátok, kezdésnél ez viszonylag egyszerűen nézett ki aztán a végére már nagyon ilyen efektessé vált. Teljesen rendben volt hogy a fegyver el lett sütve, ha egy pisztoly megjelenik a történetben akkor az általában el is kell hogy süljön, ez megvolt, gondolom ennek lesz jelentősége, sejtésem szerint a sztori több felé fog ágazni, ami nagyon biztatónak tűnik. Kicsit fura volt viszont a lezárás, mert ahhoz képest hogy mekkora akciók zajlottak le, kicsit kiábrándító, az utolsó kép hogy így lesz veszte annak a bizonyos karakternek, de azért nem vágja taccsra persze a sztorit csak kicsit kihagyott ziccer élménye lesz tőle az embernek. Annyit még megjegyeznék hogy számomra nem volt tiszta hogy Szergej teljes jogú farkasember-e vagy sem. Magyarán ha megharap valakit, az is farkasember lesz később? És elvileg őt nem csak az ezüstgolyó nyírhatja ki akkor? Gondolom erre a következő adagban azért kapok választ, de ezek a dolgok most kicsit esetlegesnek tűntek, minden esetre a Rossz Bőrben, jelenleg számomra a kiadvány legjobbja, és alapvetően az összes folytatásos sztori közül is ez tetszik a legjobban, ha tudjátok ezzel tartani és emelni a tétet, én istibizi jelölni fogom alfa-bétára amikor vége lesz, persze ha akkor még mindig MKSZ tag leszek (valószínűleg igen).

Na kaptatok mindent a nyakatokba, örüjjetek! :)
Szergej makacs srác. Nem hitt a megmagyarázhatatlanban. Egészen addig, míg utól nem érte. A furcsa események közepette vajon sikerül elnyernie kiszemeltje vonzalmát, vagy inkább elfogyasztja őt vacsorára? borítórajz: Lőrinczi Balázs színek: Antal Márton szakkommentár: Ács Zsolt..
Mivel Stöki megint halálra dolgozza magát Las Vegasban, újabb lehetőség nyílt arra, hogy a heti retró szokásos témavezetését kicsit megtörve kutakodjunk a közös emlékezetünkben. Mert abban biztos vagyok, hogy az alábbi néhány videó mindenkinek beleégett az agyába, aki annak…..
Pádár Ádám 2012.01.14 15:09:08
@ravon: Igen a Safeguard, az nem jutott eszembe, a "projectile" is Safeguard logo volt. a studió berendezése meg egy fürdőkád volt zuhanyfüggönnyel, a cigiset is meg a fürdőset is a szombatonként menő 567-nak a színész/műsorvezetői csinálták, emlékszem az 575-ot is hogy vártam minden szombaton, mindíg tudtam hogy amikor Gyümölcsfalva Lakóit adnak akkor utána 576 lesz, és reklamáltam is mikor nem volt 576 hogy dehát gyümlcsfalva lakói volt, tök természetesnek vettem hogy a kettő egymással összefügg. :D
Pádár Ádám 2012.01.14 15:16:14
@White_Rabbit:
Tessék olvasni kommenteketet, az a Füstölgő Füst Ölő volt, az elején úgy lehetett megszerezni a buzogányt hogy ilyen no cigi jellel kellett lődözni a lovagot hogy leszokjon és akkor odaadta a buzogányát és azzal lehett írtani a várban mászkáló csikkeket, 2 variáns volt belőlük, az egyik simán az úton masírozott, meg volt pár kígyó szerű is a 3 kapu elött amiket kerülgetni kellett. Hogy én azt hogy szerettem, visítanék ha a program meglenne valahol, meg a Safeguardos is. :)
A G4 nevű kábelcsatorna, ami az NBCUniversal egyre értékesebb portfóliójáénak kifejezetten fiatal férfiakra kihegyezett adója, szerződést kötött az EpicMealTime című YouTube-sorozat készítőivel és a tévében is bemutatja az extrém főzős/kajás/zabálós sorozatot. A…..
Pádár Ádám 2011.12.21 11:23:13
Az írországi Dublinban található Harlech Házat nem lehet éppen minimalista épületnek nevezni, sem belül, sem kívül. Az épület kevesebb, mint egy hektárnyi területen található, de ennek bizony minden szeglete tele van varázslattal. Az eredeti funkcióját tekintve hét hálószobás…..