Adatok
CAFEDEAD
0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A közoktatási és a felsőoktatási törvény története között sok a párhuzamosság, de ebben az esetben korán és látványosan léptek fel a kezdeti koncepciók ellenzői. A hallgatói önkormányzatok és rektorok ellenállása két alkalommal is (januárban és októberben), ahhoz…..
Hosszú, erőltetett menet ért véget tegnap este a Megasztár fináléjával, hét hónapig tartott a szerényen csak legendaként aposztrofált tehetségkutató. Szombatonként, az X-faktor ellen kezdte, majd pánikszerű menekülés után pénteken folytatta, ahol már simán hozta az elvárt…..
Szeretném leszögezni, hogy erősen szubjektív leszek. Jónéhány műsor óta Wolf Katit tartom a legjobbnak a versenyzők közül. Nem csak azért, mert jól néz ki, jól mozog a színpadon, jó a hangja és jól is énekel vele, de teszi mindezt olyan természetességgel és…..
November 27-én egyslágeres előadóktól adtak elő dalokat az X-Faktor még bent lévő versenyzői. A hat énekes ma nagyszerű produkciókat adtak elő, szerintem ez volt a legjobb adás eddig.A múlt héten Vastag Tamás és Shodeinde Dorka párbajozott, utóbbi került ki vesztesnek azután,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Túlképzés van (jééé), amit láttam nap mint nap, amikor az 5billiárd egyetemistát láttam a városban lófrálni, semmittenni éveken át
Az én szakmámban sok-sok diák végzett és mostanában látok párat a teszkóban, vagy itt ott boltokban eladóként tevékenykedni! No, ezért megérte tanulni! :) Ja és a tisztánlátás miatt: 2 dolog lehet nagyrészt, ami miatt ez a sok ember nem kap munkát:
1. Mert FINGJA sincs a szakmáról, ami NEM, ismétlem NEM az egyetem hibája, hanem a sajátja, mert baszott a dolgok mögé nézni éveken át! Persze hogy fasza volt bulizni meg minden, de ennyi kevés, ezt megszívtátok! (hiába minden, ha nincs lelkiismeret furdalásod sem, akkor tényleg egy idióta vagy, aki céltalanul elbaszott 5-6 évet)
2. Mert nincs álláslehetőség, de az illető egy jó szakember.
Utóbbi igazán megszívta, de azért azt is látni kell, hogy ha a szülei egy csöppet a dolgok és a lehetőségek mögé néztek volna 18 éves korában, akkor nem küldik el tanárnak, hogy 5-6 év múlva árufeltöltőként dolgozzon. Ment volna szakmát tanulni! Másik lehetőség, hogy kimegy külföldre.
Itt azonban megállnék egy szóra. Ezek a diákok az adófizetők (mi) pénzén tanulnak, aztán meg itthagyva minden szart kimennek a nagy pénz reményében?!?! Hát basszák meg! Akkor menjen és tanuljon kint orvosnak 10szeres pénzen és utána próbálkozzon Angliában, stb... Kibaszott idegesítő tud lenni, amikor állami finanszírozásból élnek az egyetemisták (ismétlem, hogy az ADÓFIZETŐK pénzéből) aztán meg mindent leszarva kimennek, mert ott minden jobb. Tanuljanak szakmát és helyezkedjenek el itthon. Figyelem, halló: MAGYARORSZÁGON MA SZAKEMBERBŐL HIÁNY VAN!!!!
Kérdem én: mi a fasznak kell annyi büfé szak, amikor senkinek sincs erre igénye?!?!?! Tömve vannak az egyetemi kocsmák ezekkel és nem értem mit fognak kezdeni magukkal... a saját (egyébként felkapott) szakomon láttam, hogy az emberek 70%-a nem ért a szakmájához, illetve 60%-a nem is ebben helyezkedik el... (pedig itt nem kellenek milliók a taníttatáshoz, csak le kell ülni és meg kell tanulni, illetve meg kell érteni a dolgokat, ami egy egyetemistának igazán nehezére tud esni két sör között)
Szopás az élet, de remélem a jelenlegi 300E diák helyett max 100E vagy annál kevesebb lesz, mert különben 10 év múlva mindenki olyan kúrva okos lesz a diplomájával, hogy fel kell találni vmi újat. (netán a phd hallgatók fognak kasztot alkotni és ők fogják osztani az alacsonyrendű diplomásokat) Már alig várom.
Illetve még vmi: röhögnöm kell azokon a béna faszkalapokon, akik egyetem utolsó 1-2 évében jönnek rá, hogy jééé, mit is fogok magammal kezdeni, a szakmámban túlnépesedés várható :) Gondolkodj Micimackó!!!!