Regisztráció Blogot indítok
Adatok
angithiaa

23 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Minden szerencse, ami engem ért, belőlem fakadt.” Több mint egy év telt el a legutolsó írásom óta és örömmel látom, hogy még így is van a blognak látogatottsága. Teljesen átszoktam facebook-ra, mint ahogy ezt jeleztem is, így aki szeretett volna az megtalált. :) Hogy miért tűntem most fel újra a…..
Anya az MRI vizsgálat után még visszament dolgozni és délután 3:30-ig várta, hogy a leletem felkerüljön az adatbázisba, de nem került, így hazajött. Másnap reggel rohant a kórházba, és az első dolga az volt, hogy megnézze, hogy elkészült-e. Az eredmény megvolt, amiből kiderült, hogy nem rák, hanem…..
Megnyugodva a rák miatt, azonban klausztrofóbiás révén izgulva az MRI vizsgálat miatt átkocsikáztunk a másik kórházba, ahol elvégzik a vizsgálatot. A váróban mire szólítottak, majdnem megettem az összes kekszemet és megittam a vizemet így apa elment élelemszerző körútra a…..
„Az egészséges agy százmilliárd idegsejt szimfóniája. Minden egyes agysejt működése belesimul a nagy egészbe, s ez teszi lehetővé a gondolatok, a mozdulatok és az emlékképek születését - még egy tüsszentést is. De elég csupán egyetlen disszonáns hangszer a szimfónia…..
„Aminek nem kell megtörténni, az nem történik meg, aminek pedig meg kell történnie, az megtörténik. Ezért ne veszítsd el a nyugalmadat.” Hahó mindenkinek, aki továbbra is hűségesen látogatja a blogom! :)Tudom, hogy már csak nagyon ritkán járok erre, de tudtuk, hogy ez be fog…..
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! Ui.: Holnap egy hosszabb bejegyzéssel jelentkezek, ma már a felét megírtam, de a másik fele már nem megy, mert fáradt vagyok. Kellemes estét mindenkinek!..
Itt vagyok, itt vagyok! :) Eddig még sose fordult elő, hogy ilyen sokat kelljen várni a PET-CT eredményre. Minden nap izgalommal téptem fel a postaládát, de sose volt benne semmi. Most végre megérkezett az eredmény és természetesen nem okozott meglepetést! NEGATÍV! :) ..
Múlt hét hétfőn (2015.09.14.) ismeretlen számon csörrent meg a telefonom és miután felvettem a debreceni PET központból mutatkozott be egy hölgy. Az ügyben kerestek, hogy lemondta egy páciens az időpontját, így aznap délutánra felszabadult egy hely, úgyhogy ha tudnék menni, akkor…..
„Vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva. Az elszalasztott lehetőség soha nem tér vissza, és ha csak várakozol, az nem jelenti azt, hogy erős vagy, vagy azt, hogy igazad van. Néha csak annyit jelent, hogy félsz a változástól. Mindenkivel előfordul. Tudod, mire jöttem rá? Az…..
„Fura kapcsolatban állok a múlttal. Vagy mélyre temetem, vagy rágódom rajta.”Újra itt vagyok! Az oldalam nézettsége megcsappant, de nem is csodálkozok, hiszen bejegyzések sincsenek. Viszont még mindig vannak olyan lelkes követők, akik napról napra visszatérnek és ellenőrzik, hogy került-e fel új…..
„Ha rövid időre is, néha nem árt megtorpanni, hátranézni, nyugodtan áttekinteni a megtett utat, és talán - miért is ne? - örülni neki, hogy eljutottunk idáig.” Sikeresen megtartottuk a dedikálással egybekötött könyvbemutatómat, amin a doki bácsim is részt vett a…..
Várok mindenkit sok szeretettel! :) :) 2015.április 19. 16:00 Miskolc, Művészetek háza I.emelet Pellini kávézó..
Íme a csodálatos borítóm! :) A könyvem várható megjelenése: 2015.április 15. Előrendelhető a Líra honlapján ide kattintva vagy a bookline oldalán ide kattintva, esetleg az Alexandra oldalán ide kattintva. Van lehetőség a személyes megvásárlásra is, amire a könyvbemutatómon…..
"Úgy tűnik, mintha egy könyv megírása önálló munka lenne, de a valóságban, ha azt akarjuk, hogy ezrekhez, sőt lehetőleg milliókhoz eljusson, akkor egy egész csapatra van szükség hozzá."Létrejött szerzői facebook oldalam, ami ide kattintva érhető el. Minden lájkot és…..
„Az a helyzet a vakmerő húzásokkal, hogy félelmetesek. Lehet, hogy könnyekkel és törött csontokkal fognak végződni, de pont ez teszi őket olyan rohadt izgalmassá.” Kedves Olvasóim! Régen írtam már, és most amikor idepofátlankodok a saját blogomra, akkor is egy drasztikus…..
„Még mindig jobb őrültségeket csinálni, mint belefáradni a sok hibába és kötelezettségbe.”Múlt hét csütörtökön, kontroll vizsgálaton voltam. A szokásos időben, tizenegykor megjelentünk apával és most egy kisebb tömeg fogadott minket. Türelmesen várakoztunk, aztán dél…..
"Újév. A fogadalmak időpontja, amikor hisszük, hogy reggel valami jobb és boldogabb kezdődik. Elég, ha hagyjuk, hogy hasson ránk a fizikusok és csillagászok által megállapított kezdet mágiája, lenullázzuk a számlálót, összeállítjuk a fogadalmak és eskük listáját, amelyet…..
„Az emlék olyan, mint a halott fa: ki kell vágni, ha tovább akarunk lépni.” Pár nap múlva ez az év is eltelik és mivel eddig mindig volt egy kis statisztika, ezért gondoltam, hogy idén se hagyhatom ki. A különbség pedig hatalmas, mert idén már nem hatalmas számokkal van teli…..
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!  ..
„Mostanában minden olyan furcsa. Csendes káosz uralkodik körülöttem. Mint akit beérzéstelenített az élet, érzem, hogy történni fog valami, de nem tudom, mi az. Vagy talán csak azért gondolom így, mert vágyom a változásra.” A mai napon kardiológusnál jártam. Egyszer…..
„Valahogy ez mindig így van... mindig a rossz dolgok hagynak mélyebb nyomot az emberben, a sérülések örökké tátonganak. A jó nem okoz sérülést, maradandó nyomot, ezért is tompul az érzése. A jó mindig elmúlik... mintha sosem lett volna.” Múlt héten valamelyik napon…..
„Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem…..
„Semmiségekről is néha mennyi minden jut az ember eszébe. Pillanatok alatt rohan át az időn, események peregnek, majdnem fájó gyorsasággal, sebesre dörzsölik az emlékezetet. Aztán elfut az utolsó kép is, és a következőt már élni kell megint.” Tizenegy órakor a szokásos…..
Pénteken megérkezett a CT eredményem, de addig, amíg nem látta a doki bácsim és adta rá az áldását, addig nem akartam közhírré tétetni. Ma reggel ez megtörtént, átolvasta, mindent rendben talált és ő is kijelentette, hogy ez teljesen negatív. Volt benne egy rész, amit nem…..
angithiaa 2013.07.23 17:29:32
@Jorsi: dehogy Te! :) Te jól kèrdezted, mert a hajam hosszúságára voltál kíváncsi! ;)
angithiaa 2013.07.23 17:30:07
@zitarella: köszi!!! :) várunk haza ;)
Ma végre megérkezett a PET-CT időpontja. Július 16.(kedd) 10:45, kicsit messze van még ez a dátum, de addig is pihengetek én is meg a vénáim is. A délelőtti időpontnak kifejezetten örülök, mert így nem kell egész nap éheznem. Gondolom, hogy szokás szerint lesz kb. egy órás…..