Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jani2

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A hadsereg mindig is a csúcstechnika, az újdonságok sok pénzzel rendelkező támogatója és felhasználója volt. Nem meglepő tehát, hogy az első számítógépek, mint az ENIAC vagy a COLOSSUS is (az USA, illetve a brit) katonaság támogatásával jöttek létre. Ez eléggé…..
Jani2 2011.10.24 10:33:51
@Panzer: Az értő szem ( :-) ) megvezetéséhez, aki le tudta ellenőrizni, hogy nincs-e elronva a lyukasztás a leírt programhoz képest.
Hát a gyengélkedő is egy más világ. Elkülönített rész az elkülönített részben, állam az államban. Senki ne abból induljon ki, amiket első világháborús filmekben látott, tehát nagy hodályokat, nyöszörgő, a reinkarnáció szélén álló emberekkel, már minden mindegy…..
Vannak, akik beismerik, és vannak, akik nem, de az első éles gránátdobás valahogy vízválasztó minden katona életében; onnan kezdve semmi sem olyan, mint azelőtt. BigJoe egy olyan bajtársáról mesél, aki biztosan nem felejtette el azt az emlékezetes napot.   Néhány…..
BigJoe folytatja visszaemlékezéseit az ezerszer áldott (és olykor átkozott), majd pár éve tokostól-vonóstól megszüntetett Határőrség sorállományában töltött időszakáról.   Napsugaras augusztus, alakizás, takarítás, AK-47, határrendészeti ismeretek, meg egy csomó…..
Ki hinné, hogy egy olyan katona, mint Jani2 (akiről tudjuk, hogy mozigépészként futott be szép karrierívet) a fogdaőri szolgálatot is felpróbálta..? Erről az időszakról osztja meg velünk emlékei egy részét. Főiskola után 16 hónapra az MN keblére fogadott, ez úgy 1978-1979…..
Proletair kolléga a mélységi felderítők egy újabb, városi körülmények közepette lebonyolított taktikai műveletéről ad beszámolót, melynek során – a valódi, nemes magyar katonahagyományoknak megfelelően – nemcsak italozásra, hanem kulturális programra is sikerült…..
Szögyiről szerintem már mindenki tudja ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, hogy annak idején mindent kipróbált, ami a zöld egyenruhával akár csak távoli köszönőviszonyban is van. Mai posztjában katonaévei kapuszolgálati mozzanatáról emlékezik meg. Minden csapatsport…..
Jani2 2011.05.26 11:28:14
@VanessaBlue:
:-)
1/6, 1/10, 1/20 . Az illető nem metekzseni volt, hanem látnok. Nem erefelé tendál a világ?
Hegyhátsál egy kis falu Vas megyében, nem messze Zala megye határától. Az első okleveles említése 1366-ból származik. Lakóinak száma 2008-ban 153 fő volt a Wikipédia szerint. A Zalaegerszegen szolgáló katonák számára ez a település azért volt fontos, mert a falu határában…..
Furcsa dolog a nosztalgia – kezdi ZöPö a mai posztját, majd így folytatja:Képes utólag megszépíteni olyan emlékeket, amelyek a maguk idején egyáltalán nem tűntek olyan kellemesnek vagy éppen felejthetetlennek. Ilyen a sorkatonai szolgálat emléke is. Nem kell messzire menni,…..
Jani2 2011.05.06 10:48:38
@Rókakígyó:
Ez engemet is érdekelne.

A patkány nem szürkés-barnás? Macska volt az biz'a. A baltás baka meg be volt b@szva. :-)
A katona több tekintetben is hasonlít az úttörőre kiscserkészre, és itt most elsősorban nem az antialkoholizmusra gondolok, hanem inkább arra, hogy ahol tud, segít. Proletair ma kivételesen nem hadgyakorlatról, túlélésről és ejtőernyőzésről mesél, hanem egy olyan mozzanatról,…..
A Lemilblog Házitrollja folytatja címer- és zászlótani kalandozását a fekete kontinensen. Mai posztjában is rácsodálkozhatunk Afrikára, és talán nem lesz értelemzavaró azt mondanom, hogy ez a kontinens nem is egyértelműen fekete, hanem ellenkezőleg: roppant…..
Papírzsepi barátunk (aki amúgy a Lemilblog legfrissebb szerkesztője) itt, a Milstoryn is bemutatkozik. Mindjárt egy olyan történettel szolgál, amely egyfelől családi vonatkozással is bír, másfelől a nemzetközi fegyverbarátság új dimenzióját villantja fel, harmadrészt pedig a…..
Jani2 2011.04.19 09:06:07
@Jani2:
Lemardt, Veszprémi lakos volt.
Jani2 2011.04.19 09:25:08
@Öngerjesztő Erg:
"a jóval szerényebb eszközökkel rendelkező ároknak" :-D

Stanislaw Lem Kiberiada. Ugye innen a nicked?
Halajos, Atomáté, Vizidor, negatív sárkány.
De rég olvastam, és nincs meg a könyv. :-(((
Jani2 2011.04.19 12:49:32
Nem kell ahhoz katonának lenni, hogy az élet egyik alaptörvényének igazságtartalmával tisztában legyünk: ha menni kell, hát menni kell. És most nem az elmúlásra gondolok. Jani2 is átélte, milyen az, ha az ember emésztőrendszere kérlelhetetlenül követeli a magáét. És persze…..
Jani2 2011.04.18 07:57:31
@Kopfrkingl:
:-)
Ez a Magas Tátra egy sz@ros hely. A középiskola után a haverommal elmentünk oda, de csak egy hétre, mert katonai sorozása miatt nem volt több időnk. Az egyik cél az volt, hogy lanovkával felmegyünk a Lomnici-csúcsra. Sajnos a szó-szoros értelmében elsz@rtam az időt, így nem keptunk jegyet rá.
Elindultunk gyalog felfelé, a Kőpataki tót véve célpontnak, mint a több túrista. Már a törpefenyők birodalmában jártunk, amikor újból rámjött az ÉRZÉS. Hív a természet.
Kicsi noteszlapunk volt csak, meg a törpefenyők. Én még ilyen helyzetben és fedezékben nem voltam. Még jó hogy csúszott az indulásunk, és nem a lanofkán történt meg az esemény, mert azt vegyvédelmileg nem lehetett volna kezelni.
Jani2 2011.04.18 08:35:30
@Optika:
"mobil" :-D

Átérzem a helyzetedet. Én sarokcsont töréssel voltam telepakolva fémmel, de az ágytálhoz szintén nem vonzódtam. Szerencsére a Feleségem behozta a mankót, így amikor nem figyeltek kellően a nővérkék elosontam azon az űtvonalon, amerre nem fedezhettek fel.

Éreztem, hogy merrefelé lehet a budi. Szerencsére nem tévesztettem el az űtirányt. Mennyei érzés volt. Utánna kiabáltak rám, de lesz@rtam Őket. :-D
Jani2 2011.04.18 08:55:34
@BGYCS:
:-D
A miskolci busz pu. mellett van egy piac, na ott vett egy kolléga sült kolbászt, amely megevése után nagy problémái lettek. A beceneve KUTYÁS, mármint, hogy kutyakolbászt evett.

A központi műhelyben mindenféle állat van, köztük volt 1 kutya is, amelyet Kuplungnak hívtak. :-D
Azt mindannyian tudjuk, hogy az emberi memória véges. Személytől, egyéniségtől függ, hogy milyen gyorsan szabadulunk meg emlékeinktől (vagy azok tőlünk). A katonaidő számos momentuma előbb-utóbb feledésbe merül, de minden katonaviselt ember megerősítheti brit tudósok egy…..
Szögyitől eddig jobbára szolnoki és pécsi történeteket olvashattunk. Mai posztja a lángoktól ölelt egy újabb szegletébe, Nyíregyházára kalauzolja el azokat, akik arra kíváncsiak, hogy hogy lett egy szépreményű repülős hallgatóból hazai pályán játszó mezei nyúl –…..
Minden búcsút körülleng valami szomorkás hangulat. Optika a seregben eltöltött utolsó lövészetéről mesél, no és arról az érzésről, ami minden katonát elfog, amikor (reményei szerint) utoljára nyújtja át ellenőrzésre a fegyverét. A cím alapján gondolni lehetne, hogy…..
Az egyik múltkori posztban megismerkedhettünk Jani2 sanyarú mozigépészi katonaéletével. Most arról írt nekünk, hogy milyen volt, amikor a rakétalövészetre készülő katonák búcsúztatását kellett megörökítenie a mezőkövesdi repülőtéren. Gépészként végeztem,…..
Jani2 2011.03.18 12:37:49
@Szalacsi_Dezső: Legalábbis az én érdeklődési körömet az átmérője jelentősen meghaladta. :-))

@Nisoria: Sajnos nem ismertem, legalábbis név szerint.
A szori érdekelne, mert a miskolci laktanyáből a sorállományúak közül kevesen mentek. Az egyik énekelni és gitározni. Ő meg nem engedték a lényegi részhez.
Mai történetünket, amelyben a Magyar Néphadsereg további nemzetközi kapcsolatairól hull le a jótékony fátyol, Jani2 kollégának köszönhetjük, aki bebizonyítja, hogy egy jól képzett mozigépész honvéd már a Kádár-korszakban sem ismert lehetetlent. Pedig – legalábbis a…..
Jani2 2011.01.19 12:12:01
@ZöPö (inda):
Nem rossz, nem rossz. :-)))

Nekem is több kalandom volt a vetítőgéphez kapcsolódóan, pl. egyszer majnem megvert fél laktanyányi erőszakos katona. :-D

De ha már tisztek előjöttek. Tiszti gyűlés volt, hivattak, hogy hozzam a vetítőgépet. Parancsba kaptam, hogy az ott átadott filmet helyezem készültségbe vetítésileg, mutassam meg, hogy melyik gombot kell megnyomni (azt az 1szem piros gombot), majd nyomban húzzak el, mert ez titkosított. Később ismét hívattak, és jól rámparancsoltak, hogy cuccoljak el és a filmet tekerjem vissza és adjam le a polhának.
Irány a stúdió, a fimet behelyeztem a gépbe. Mivel feliratos volt, így visszafelé nézve nem volt gond, még érdekesebb is volt. Legalább nem kellet kézzel visszatekerni.
Ja, atomháborúról szólt. Akkor láttam először kötelékben repkedő Tu-22-es bombázókat. :-D
Jani2 2011.01.19 12:54:46
@Öngerjesztő Erg: Ez igaz, de ez csak illusztráció, de annak látványos. :-)
Jani2 2011.01.19 13:02:44
@Krux: Igen, a högy volt koreai, de nem akartam bonyolítani az amúgyat.
A miskolci Petőfi laktanyában, az ezredközpontban játszódtak a fő események. Amúgy Tardona kivételével a többi alakulatnál is megfordúltam, néha csak igen rövid ideig.

Pl. a mezőkeresztesi reptéren rakéta éleslövészet előkészületeinél, Pingyomon influenza miatti elkülönítés miatt Aszalón kultúrális táborban, vagy Veszprémben zenekari tecnikus minőségben. Na ez utóbbiról lehet hogy írok egyszer.
Szűk két héttel ezelőtt újabb szavazást engedtem útjára a Konteóbarátok Körének tagsága körében. A témák közé nagy mellénnyel bevettem az azonosítatlan repülő tárgyakat (ufókat) is, és bevallom, nem okozott túl nagy meglepetést, hogy amikor összeszámoltam a voksokat,…..
Jani2 2010.12.26 16:43:32
Köszönöm a postot. Kellemes Ünnepeket Nektek! :)

Nem rossz, a szokott linkelések elmaradtak. Pl.
konteo.blog.hu/2009/06/15/roswell_es_az_m_12
vagy:
konteo.blog.hu/2010/08/23/men_in_black_2

Viszont a zárójel "( )" arány talán kevesebb a szokottnál. (?)

Úgy látszik, hogy a MOSZAD sem a régi.
Az APOLLO (ós) topicban írtam, hogy elvetemült amatőrcsillagász (voltam) koromban, sokat lestem az eget.
Jöttem haza (régen-nem a Ronald) a boltból, jól felpakolva, és kiegyensúlyozottan a (nálam 2 ) karokra megmarkolt cuccokkal, amikor az égen megláttam:

A fényes ellipszis alakú UFO-t. Navégre, ennyi idő után!

Tévedtem!

Amit láttam 1 mezei MiG-21(x) forsázzal (utánégetővel) meg a delta szárnyával, aztán fordult és csillogott a lenyugvó Nap viszfényében.

Ezekiel MÁST látott. Ma sem tud többet :P
Kedves olvasó! Biztosan emlékszel a múlt hét péntekjén megjelent, és A mormon-összeesküvés címet viselő posztra itt, a konteóblogon; nos, annak a legvégén ezt írtam: "Nagyon tudnám értékelni, ha a bennfentesek (vagyis mormon vallású felebarátaink) közül is nyilatkozna…..
Közel negyven évvel ezelőtt, 1969. július 20-án Neil Alden Armstrong amerikai űrhajós kilépett a holdkomp ajtaján, csizmás lábával megérintette a Hold felszínét, és elmondta az azóta egészen pontosan 1.989.576.214-szer idézett mondatot: „Kis lépés az embernek, hatalmas…..
Jani2 2010.11.26 13:12:24
jnos csak most találtam ide.

Grat. tiboru, remek poszt.

A hozzászólások némelyikénél majd leestem a székről röhögésileg.
Az Apollo programban én is részt vettem :). A világ amatőrcsillagászait felkérték, hogy vulkángyanús jelenségeket (ez komoly) keressenek a Holdon, nehogy lefejeljék a lávát. A miskolci csillagda távcsövével egyet én is észleltem, kb. 23 másodpercig pulzált szabálytalan a pontszerű fényforrás az Aristarchos kráter mellett. Az észlelési adatok el lettek küldve a Smithsonian Intézetnek.
A csill. Szakkörben le lett vetítve mind a 7 Apollo küldetés filmje. Kb 20 perces volt és csak szűk körben publikálták. A holdjárgánnyal ralliztak is. Verte a port rendesen. :)
A holdra szállást nem hogy az amatőrök távcsövével de még nagyobbal sem lehetett látni.
A SzU N-1 rakétáival a hajtóműgondok végeztek. Nem tudtak negyméretű-nagy teljesítményűt összehozni. Talán a 20 db kicsinek az összehangolása okozott gondot.

Műholdfelvételek a Holdon maradt cuccokról, meg űrhajós ösvényről.
www.origo.hu/tudomany/vilagur/20090726-holdkomp-eloszor-fotoztak-le-az-apollo11-leszalloegyseget-a-magasbol.html

A kapcsöltartásban az ausztrál rádiócsillagászok segítettek.
Soha nem látott felvételek bukkantak elő a holdra szállásról
www.mno.hu/portal/739298

Hogy miért nem volt Apollo-18?

(Saját konteóm: Az Apotto-11 Sas egysége azért nem szállt le, mert a leszállási célterület a Nyugalom tengere (latin nevén Mare Tranquillitatis) volt és éppen 5-ös erősségű vihar tombolt.)