Adatok
mentanyuszi
21 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azt hiszem a világ egyik legjobb melója lehetett a Budapest Modell elkészítése és karbantartása, amikor volt rá pénz, meg akarat. Ugyanis a hetvenes években - a New York-i vagy épp a drezdai mintájára - fővárosunk modelljét is elkészítették fából, mégpedig 1:500 léptékben. Ez…..
Ez a fránya Deákné a felelős mindenért. A mondás azt sugallja, Deákné vászna nem elsőrangú magyar termék. Pontosabbat nem tudunk felőle, lehet, hogy másodosztályú, de az is lehet, hogy kritikán aluli. Micsoda borzalmas teher, történelmi felelősség nyomja tehát Deák…..
Ha jól számolom, Csikivel szép jubileumot ülünk, mert ez a tizedik beküldése. A tizenegy és a tucat sem várat sokáig magára, hiszen nem kíméli a BBC Sherlock sorozatának első évadát, és mind a három részből beküldött egy rakat találatot. Imhol az első.A BBC-s Sherlock c.…..
A mai írást egy államtitkári ötletelésről tartott sajtótájékoztató ihlette, mely szerint állítsunk újból repülőhidat Pest és Buda közé. (A sajtótudósításban a „repülő komp” kifejezés szerepel, de bízom benne ez újságírói és nem szakpolitikusi…..
Az alábbi írás apropója az Uzsoki kórházban kipattant botrány, de nem a konkrét esetről szól. A méltóságteljes halál megválasztásának joga időről időre napirendre kerül minden demokratikus országban. A TASZ alapítása óta kiemelten kezeli az élet végén hozott döntések kérdését, az önrendelkezési jog…..
Még adós vagyok az utolsó nap eseményeivel, illetve élményeivel. Kissé lusta vagyok, úgyhogy legyen így a végére kevés szöveg néhány képpel.A Koppenhágáig tartó úton kis izgalmat okozott, hogy a horsensi állomáson automatákból lehetett jegyet venni, de nálam már cash-ben…..
Igen, ma van az utolsó uldumi napom. Mindenki tudja, hogy elmegyek, mert én vagyok az egyetlen :-) (a másik fiú, aki most távozott volna, végül nem jött el velünk Norvégiába, és így 3 itteni hét után meglépett). Megjegyzem, jót derültem ma megint, az afganisztáni srác, aki…..
Kora reggel a zeneházban volt a kötelező reggeli gyűlés, és a kórus bemutatta, milyen új dalokat tanultak a legutóbbi bemutató óta. Megint roppant szórakoztató volt, és Pernille nagyon ügyesen mozgatta meg a csapatot, volt több szóló, és a szólamokat is változóan bontotta,…..
Igen, ez is eljött, a nemrégiben újságolt "első"-k után most az "utolsó"-k jönnek az élményekből. Már csak négyet kell aludni...Nagyon sok írnivalóm nincs, tegnap megvolt az utolsó rövidfilmes óra, amit vagy 5 animációs rövidfilmmel ünnepeltünk. Ma pedig…..
Ezt már Uldumban írom, mert a jelek szerint lusta voltam frissiben lejegyezni...Szóval a szerdai napon a "stille og roligt" kirándulás volt betervezve (a riverrafting volt az alternatíva csekély 750 NOK-ért). Na most, a korábbiak után a kirándulás felénél azt gondoltam, hogy…..
A hétfői program egy kultúrösvény fedőnevű túra volt (pénzes alternatívák a kenu- és a terepjáró(?) túra volt). Itt elsőként elmesélem, milyen veszélyes a felszínes nyelvtudás. Az első napi programnál azt gondoltam, hogy valami hajókkal visznek fel a folyón és onnan kell…..
A buszok menetrend szerint 6 órakor startoltak az iskolától (még sötétben). Frederikshavnbe mentünk, ahol felszálltunk a 10 órakor induló Stena Line járatra. Ez a cég bonyolítja a skandináviai tengeri közlekedést. A Stena Saga nevű hajón utaztunk, amelynek méreteit megpróbáltam…..
Eltelt hát az egy hét, újra Uldumból jelentkezem. Hát, nem voltam egy nagyon szorgos blogíró a héten, de azért következzenek most az összefoglalók...
Ismét eltelt egy hét, nagyon röpülnek a napok...Ma dán órán lefordítottam Lázár Ervin meséjét, a Nyúl, mint tolmács-ot, megkezdve műfordítói pályámat (itt kérek elnézést az írótól...). Az a tervem, hogy (miután már megvolt az első korrektúra), még egy átnézés után…..
Ma megint zene nap volt. Egyrészt délelőtt próbált a band, ahol megint volt "első" élmény: megvolt az első szólóm. Ma mindenkinek kellett egy kicsit szólózni. Nem nagyon akaródzott, a komolyzenei előzményeimben semmi improvizálás nem volt, de végülis nem volt rossz, és…..
Gondolkodtam egy darabig a címen, de talán ez volt a mai meghatározó élmény. A reggeli össznépi gyűlés. Ami ugye mostanában a jazzesekkel kiegészült tömeget jelenti. Hogy ez miért érdekes? Nos, a mai morgensamlingot a külföldi diákok tartották, pontosabban azok, akik felvették…..
Ma elég sokáig azt gondoltam, nem is írok bejegyzést, bár ez némiképp lelkiismeretfurdalással töltött el, hiszen tegnap sem írtam. Mentségemre szolgáljon, hogy tegnap aztán végképp semmi nem történt, pontosabban volt egy öregdiák találkozó, dehát az nem velünk…..
Igen, barátaim, ma végre eljutottam Århus-ba is (ejtsd: "Órhusz"). És nem csalódtam. Na de, csak szép sorjában:Reggel borzasztó 7 órakor felkeltem. Meg kell mondjam, erősen vacilláltam, menjek-e, mindenki húzta a lóbőrt, az felhőknek az alja meg majdnem bekönyökölt az…..
Ma tényleg csak vigyorgok. Reggel Kurt (az iskolaigazgató) tartotta a nyelvóra első felét, mert Charlotte a pocakbabát vitte orvoshoz. Kurt a dán demokráciáról beszélt nekünk, mivel küszöbön állnak a választások. Hogy miért vigyorgok? Mert egész jól megértettem, amit…..
Mivel csak jövő utáni héten megyünk, tényleg csak készülődünk. Volt egy kis fejtágítás norvég történelem és földrajz témában, meg részleteztük a programot is. Én alapvetően kultúrtúrára veszem a figurát, mert az extrémebb programok pénzbe kerülnek (pl. rafting 730 DKK,…..
Nem tudom, mondtam-e már, hogy a fürdőket fűtik. Na nem nagyon, de kézmeleg a radiátor. Amúgy persze nem számít semmit, mert ezt valószínűleg csak én vettem észre, és mindenki tárva-nyitva hagyja az ajtókat, ablakokat, ezért aztán csak az utcát fűtjük - megjegyzem, rá is…..
Hát, azt hiszem, ma egy rövidebb beszámolót kaptok. Ma zene nap volt, délelőtt és délután is a band-dal gyakoroltunk. Sőt, van 2 új darab is, a Bad moon rising és a Twist and shout. Hát, ha valami, akkor az éneklő csajok a zenekar gyenge pontjai. Én nem mondom, hogy könnyű, de az…..
Igen, ez is eljött. Amikor nem vagyok kirobbanóan optimista, inkább kissé csalódott és teljesen reménytelen.Ma reggel dánnal kezdtünk. Megint kiscsoportos foglalkozás volt, a mi hármasunk ment "szobára" utolsónak. Odáig még ment a dolog, hogy a múltkori történetet…..
Egy rövid kulturális ajánló: az esti filmként a "Blinkende lygter" című dán filmet néztük meg, dán nyelven, angol felirattal. Mindenkinek nagyon tudom ajánlani, ha meg tudja szerezni, kicsit az "In Bruges" enyhén fekete humorával készült film, nagyon-nagyon…..
Az éjszakai ivászatot és ordítozást ma hosszú méla csend követte, majd a 10 órás kibővített reggelire nagyjából előtámolygott a csapat - nagy része. Elég hervatag volt a brigád, akivel beszéltem, az többnyire súlyos másnaposságot emlegetett:-). Én bezzeg nem ittam, nem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Persze a fej felett is jó, de a 2,10 m nem lehet elég, a Mátyás-templom vagy a Szabadság-szobor a mai magas fiatalok homlokát lekarcolná...