Adatok
szaja
154 bejegyzést írt és 105 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az NB1 nemrég lezárult szezonjának számait feldolgozó sorozatunk előző két részében megnéztük a saját nevelésű, külföldi és fiatal focisták előfordulásának arányait, most pedig egy még izgalmasabb témakört fogunk feldolgozni: bemutatjuk, hogy egész pontosan honnan kerülnek elő azok a játékosok,…..
Ahogy azt a múlt heti bejegyzésben ígértem, tovább nyüstöljük az NB1-es szezon játékos adatbázisát, amelynek keretein belül ezúttal a fiatalok ügyével szeretnék foglalkozni. A hétvégi sportsajtó nagyon előzékeny volt velem, ugyanis két olyan állítás is szembe jött velem, aminek a valóságtartalmával…..
Bár ezen a blogon sokat foglalkoztunk már hazánk szeretett labdarúgó bajnokságával, eddig a fókuszunk jellemzően a nézőszámokra helyeződött. A rendkívüli helyzet azonban megfúrta a terveinket, és minden nézőszámokkal kapcsolatos fejtegetést parkolópályára helyezett, így sem a tavalyi tippek…..
Az út hossza: 12 kmAz út eleje: Szombathely, 87-es főútAz út vége: Bucsu, határátkelő (Ausztria) Érintett főbb települések:
Indítótábla az első végponton:
A legmagasabb sorszámú kétszámjegyű főút Szombathely északi határában ágazik ki az észak felé tartó 87-es főút körforgalmából ahol nyugatra…..
Az út hossza: 12 kmAz út eleje: Sárvár, 84-es főútAz út vége: Vát, 86-os főútÉrintett főbb települések:
Indítótábla az első végponton:
A kétszámjegyű főutak listájának legmeglepőbb képviselője a 88-as, ami annak ellenére, hogy kifejezetten rövid, ebben a formában nemrég épült, és igazából semmi…..
Az út hossza: 47 kmAz út eleje: Kám, 8-as főútAz út vége: Kőszeg, határátkelő (Ausztria) Érintett főbb települések: Szombathely
Indítótábla az első végponton:
A 87-es főút Kám északi határában ágazik ki észak ki irányban a 8-as főútból, majd egy jó kilométeren keresztül a település külterületén…..
Az út hossza: 192 kmAz út eleje: Rédics, határátkelő (Szlovénia)Az út vége: Mosonmagyaróvár, 1-es főútÉrintett főbb települések: Körmend, Szombathely, Csorna
Indítótábla az első végponton:
A 86-os főút az ország egyetlen főútja, amelynek a kilométerszámozása az országhatárnál kezdődik, így mi is…..
Az út hossza: 70 km Az út eleje: Győr, 1-es főútAz út vége: Nagycenk, 84-es főútÉrintett főbb települések: Csorna, Kapuvár
Indítótábla az első végponton:
A Győrbe tartó négy darab kétszámjegyű főút közül a 85-ös az egyetlen, amelynek a számozása a Győrben kezdődik, mivel a 81, 82, 83 trió másik…..
Az út hossza: 132 kmAz út eleje: Balatonederics, 71-es főútAz út vége: Sopron, határátkelő (Ausztria)Érintett főbb települések: Sümeg, Sárvár
Indítótábla az első végponton:
A 83-as főút Városlőd északi határában, már külterületen ágazik ki észak felé a kelet-nyugati 8-as főútból. A főúton…..
Az út hossza: 75 kmAz út eleje: Városlőd, 8-as főútAz út vége: Győr, 82-es főútÉrintett főbb települések: Pápa
Indítótábla az első végponton:
A 83-as főút Városlőd északi határában, már külterületen ágazik ki észak felé a kelet-nyugati 8-as főútból. A főúton elindulva hamarosan kapunk még egy…..
Az út hossza: 80 kmAz út eleje: Veszprém, 8-as főútAz út vége: Győr, 1-es főútÉrintett főbb települések: Zirc
Indítótábla az első végponton:
A 82-es főút a veszprémi körgyűrű keleti oldalán ágazik ki észak felé a 8-as főútból, hogy aztán maga is rövid ideig a város körgyűrűjeként szolgáljon, majd…..
Az út hossza: 81 kmAz út eleje: Székesfehérvár, 7-es főútAz út vége: Győr, 1-es főútÉrintett főbb települések: Mór, Kisbér
Indítótábla az első végponton:
A 81-es főút Székesfehérvár északi külterületén ágazik ki a várost északról elkerülő 7-es főútból. Az út először erdős, majd mezős tájon…..
Az út hossza: 54 kmAz út eleje: Veszprém, 8-as főútAz út vége: Lesencetomaj, 84-es főút Érintett főbb települések: Nagyvázsony, Tapolca
Indítótábla az első végponton:
A 77-es főút a Balaton-felvidék északi lábánál haladva kifejezetten érdekes módon két 8-assal kezdődő utat köt össze. Keleti…..
Az út hossza: 82 kmAz út eleje: Balatonszentgyörgy, 7-es főútAz út vége: Nádasd, 86-os főútÉrintett főbb települések: Sármellék, Zalaegerszeg
Indítótábla az első végponton:
A 76-os főút Balatonszentgyörgy külterületén a 68-as főút nyomvonalának folytatásaként ágazik ki a 7-es utat keresztező…..
Az út hossza: 69 kmAz út eleje: Keszthely, 71-es főútAz út vége: Rédics, 86-os főútÉrintett főbb települések: Bak, Lenti
Indítótábla az első végponton:
A 75-ös főút Keszthely keleti külterületén ágazik ki a várost keletről elkerülő 71-es főútból. Az indítótáblát a körforgalomból kilépve rögtön…..
Az út hossza: 75 kmAz út eleje: Nagykanizsa, 7-es főútAz út vége: Vasvár, 8-as főútÉrintett főbb települések: Bak, Zalaegerszeg
Indítótábla az első végponton:
A 74-es főút a Nagykanizsát északról elkerülő 7-es főútból ágazik ki észak felé a város külterületén. Az első szakasz nyomvonala ebben a…..
Az út hossza: 13 kmAz út eleje: Csopak, 71-es főútAz út vége: Veszprém, 8-as főútÉrintett főbb települések:
Indítótábla az első végponton:
A 73-as főút nagyon hasonlít a 72-eshez: mindkettő a Balaton északkeleti részén köti össze a tópartot Veszprémmel egy kétszámjegyű főúthoz képest…..
Az út hossza: 7 kmAz út eleje: Balatonfűzfő, 71-es főútAz út vége: Litér, 8-as főútÉrintett főbb települések:
Indítótábla az első végponton:
Az ország legrövidebb kétszámjegyű főútjához kapcsolódóan nem voltak túl merész várakozásaim, így kellemeset csalódhattam, amikor rögtön a kiindulási…..
Az út hossza: 116 kmAz út eleje: Lepsény, 7-es főútAz út vége: Keszthely-Fenékpuszta, 76-os főútÉrintett főbb települések: Balatonfűzfő, Balatonfüred, Badacsony
Indítótábla az első végponton:
A Balaton északi partján feltáró 71-es út a tó délkeleti csücskétől nem messze, Lepsény külterületén…..
Az út hossza: 95 kmAz út eleje: Barcs, 6-os főútAz út vége: Balatonszentgyörgy 7-es főútÉrintett főbb települések: Nagyatád, Marcali
Indítótábla az első végponton:
A 68-as főút az országhatártól alig pár száz métert haladó 6-os főútból ágazik ki Barcs külterületén, és észak felé végighalad a…..
Az út hossza: 91 kmAz út eleje: Szigetvár, 6-os főútAz út vége: Balatonszemes, 7-es főútÉrintett főbb települések: Kaposvár
Indítótábla az első végponton:
Az ország talán leghíresebb kétszámjegyű főútja távol a Balatontól, Szigetvár keleti határában ágazik ki a 6-os főútból és indul el észak…..
Az út hossza: 54 kmAz út eleje: Pécs, 6-os főútAz út vége: Kaposvár, 61-es főútÉrintett főbb települések: Sásd
Indítótábla az első végponton:
A magyar Route 66 Pécs keleti részén ágazik ki a 6-os főútból, és észak felé fordulva jó 3 kilométeren keresztül a városban halad. A városhatárt elhagyva…..
Az út hossza: 85 km Az út eleje: Szekszárd, 6-os főútAz út vége: Siófok, 7-es főút Érintett főbb települések: Tamási
Indítótábla az első végponton:
A 65-ös főút déli kiindulópontja igazi senki földjén, lakott területektől kifejezetten távol helyezkedik el - hivatalosan azonban Szekszárd…..
Az út hossza: 37 km Az út eleje: Simontornya, 61-es főútAz út vége: Enying-Balatonbozsok, 7-es főútÉrintett főbb települések:
Indítótábla az első végponton:
A 64-es főút Simontornya központjában kanyarodik el észak felé a 61-es főútból, majd egy rövid ideig még a városban halad. A lakott…..
Az út hossza: 90 kmAz út eleje: Szekszárd, 6-os főútAz út vége: Székesfehérvár, 8-as főút (M7-es autópálya)Érintett főbb települések: Sárbogárd
Indítótábla az első végponton:
A 63-as főút Szekszárd északi külterületén, a Kapszeg-tónál ágazik ki északi irányban a 6-os főútból. Az út egyből…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz