Adatok
Rebuild
0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, tartja a szakimondás, és ezt most mi is megerősítjük.
Mi dolgoztunk.
Dolgoztunk a SPAM-szűrőnk tökéletesítésén, hogy a postafiókodat megkíméljük a tömegével rázúdított potencianövelőt, afrikai csodaörökséget, és sok más…..
Rebuild
2014.11.27 07:48:22
Én írtam is nektek kétszer is, de sajna nem jött válasz még tőletek sem. D örülök, ha teljesen helyreállt a hiba !

Sajnos van néhány olyan fiók, ami pár órája nem fogadja a beérkező leveleket. A hibát egy rosszul beállított központi SPAM-szűrő okozta, ami miatt a levél feladói azt az automatikus üzenetet kapták, hogy próbálják meg később újraküldeni a levelet.A szűrőt kikapcsoltuk, ezért a feladók nem kapnak már…..
Rebuild
2013.09.04 09:39:59

Akadozva beszélt, furcsán hangsúlyozott, újrakezdte a szöveget, ráadásul amit egy rádióstúdióban tilos: kommentálta a hibáját, nyugtatgatta a technikusokat, megbicsaklott a hangja, nem tudott artikuláltan beszélni. Sokaknak úgy tűnhetett, részeg volt, ivott. El is terjedt gyorsan…..

A. elkövette azt a klasszikusnak mondható hibát, hogy nem olvasta végig pontról pontra a 15 oldalas lízingszerződését, mielőtt aláírta volna. Azóta meglepő módon mindenféle címen levont már tőle pénzt az MKB Euroleasing.Elkövettem azt a súlyos hibát, hogy kiemelt…..

Ilyet se látott még a Homár! Naiv telefont részletre vásároló ügyfél úgy gondolta, hogy előre befizet még két-három hónapot. Hiába, mert állítólag van egy a logika minden csíráját mellőző szabály, hogy ha nem jön havonta pénz, akkor elporolják a seggét. Kétségkívül…..

Üdv Tibi! Csodálom, hogy eddig még senki nem írt az ország talán legnagyobb modoros közösségéről, a Híradóbuzikról. Ha elnyerte tetszésed, tedd ki a blogra. Közhelyekről pedig soha ne feledkezzünk meg: jó a blog, régóta olvasom, itt a tavasz... Üdv: Fearzone Ebben az…..

"Eljött az a pillanat, amire nem hogy nem vártam soha, de igazán még fogadni sem mertem volna rá, hogy eljön valaha: távozom az Index szerkesztőségéből. Közismerten vonzódom az új kihívásokhoz, már pendelyes koromban is új kihívásokkal játszottam a porban. Az…..

János a Somogy megyei Békéltető Testületnek írt, miután a januárban felmondott IPTV-je után 7 hónappal a T-Home váratlanul ki szeretné fizettetni vele a két leadott set top boxát, illetve a routert is: Állásfoglalásért fordulok Önhöz, amelynek tárgya a mellékelt…..
Rebuild
2011.08.24 00:59:25

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Tisztelt Praxis…..

A zöld-fehér B-közép nem bírta tovább, és tüntetett a Fradi-székház előtt, miután a Pécs 1-0-ra nyert az Üllői úton. Prukner László próbált szót érteni a szurkolókkal... nem mindig ment. Prukner László mérkőzés utáni nyilatkozata ITT!Forrás. hatharom.hu Lájkolt a…..

Sírva vigad a Homár. Ha már senkinek nem lesz nyugdíja, legalább röhögjünk azokon, akik még egy karton sört se bírnak venni a reálhozamukból. László többet biztos nem megy az AXA Magánnyugdíjpénztárhoz, de mi se. Az ilyenektől kellett megvédeni a zemberek nyugdíját:Mi ezúton…..
Rebuild
2011.08.03 12:53:34
Mindenkinek Jehova Tanúiról
Jehova Tanúi vallásának irányítóbizottsága vádemelés elé néz Ausztráliában
2011.05.16 19:15:00

2006-ban a Victoria (Ausztráliai) kormány kötelező gyermekvédelmi jogszabályokat vezetett be a gyermekek megvédésére szexuális, vagy fizikai bántalmazástól. A megelőző intézkedés azokat érinti, akik kockázatot jelenthetnek a gyermekek biztonságára a munkájukból vagy önkéntes…..

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Tisztelt Munkahelyi terror szerkesztőség!
Abban a…..
Rebuild
2011.07.26 15:32:21
Figyu Balázs.
Fordulj az egyenlő bánásmód hatósághoz. www.egyenlobanasmod.hu
Ők jogszabály szerűen járnak el az esetedben. Max 5 millió Ft-ra büntetik azt, aki ezt megsérti.
Ezen kívül téged zaklatás is ért, mivel az emberi méltóságot sértõ, szexuális vagy egyéb természetû magatartást tapasztaltál, amely a védett tulajdonságoddal függött össze, és célja az volt, hogy hatása legyen valamely személlyel szemben megfélemlítõ, ellenséges, megalázó, megszégyenítõ vagy támadó környezet kialakítására.
Lehet, hogy ez egy kicsit bonyolult, de ha értelmezed, akkor látod, hogy igaz. Én azt mondom, hogy ne hagyd magad. Szedd össze azokat az infókat, amiket te és a többiek is tapasztaltak. És fontos, hogy már az is bizonyíték, ha "erre utaló" magatartást tapasztaltál !
Tehát nem csak a konkrét bizonyíték a fontos.
Az jó, hogy nem hagytad magad, hanem tisztelettudóan válaszoltál. Ezzel is kimutattad, hogy te erősebb vagy nála.
Egyébként az ilyenek mind vadparasztok, akik hóót tapló barmok. Viselkedni nem tudnak.
Ha tényleg ez történt, akkor jobb is, hogy leléptél. Ezt nem lehetett volna sokáig bírni.
Egyébként csak halkan jegyzem meg, hogy a vastagbél gyulladás és egyéb, vastagbéllel kapcsolatos betegségek, a legnagyobb részben pszichoszomatikus betegségek. Vagyis mindig összefügg, hogy mennyire bírod idegileg az életet és benne a problémákat.
Sok sikert !

Amikor a Köztársasági Elnöki Hivatalban dolgoztam, volt egy nagyon egyszerű policy, amelyet nem is én találtam ki, megörököltem, de boldogan követtem. Ha az államfő beszédet mondott, azt mi magunk is rögzítettük, elkészítettük a szó szerinti átiratát, és amint tudtuk,…..

Rebuild
2011.07.22 17:12:34

Ennyi!..
Rebuild
2011.07.22 00:44:23

Másfél hete Silvio Berlusconi a harmadik választási vereségét szenvedte el egy hónapon belül: a választók 57%-a ment el szavazni, és 96%-os arányban mondott nemet három komoly kérdésben a kormány politikájára. Egyfelől a vízművek privatizációjára (a rendszer tökéletesen…..
Rebuild
2011.06.22 17:04:14

Furcsa egy hely lehet a közszolgálati tévé, a Szerencseszombat című műsorban például lehet simán lófaszozni (Kovács Áron), nem rúgják ki az embert érte, de ha valaki "képtelen összetartani az adásmenetet", a porba hullik a feje hamar. Így járt Görög Zita, a műsor…..
Rebuild
2011.06.21 00:21:29

Rebuild
2011.06.17 14:40:36

Az ingatlanközvetítő cégek egy része nemcsak az ügyfelekkel, hanem a saját alkalmazottaikkal is ellentmondásos, kibogozhatatlan szerződéseket kötnek, amelyre hivatkozva perlik később őket. Vajon etikus lépés-e bejelentést tenni a megfelelő szerveknél? Tisztelt Zugügyvéd…..
Rebuild
2011.06.07 22:29:19
@knbm: Full igazad van. Pontosan erről van szó !!

Rebuild
2011.05.27 08:56:49

Mielőtt a nyugati civilizáció erkölcsi összeomlását készpénznek vennénk, érdemes Dominique Strauss-Kahn esetét egészében vizsgálni. Ugyanis pont az ellenkezőjét bizonyítja. D. S. K. lehet, hogy molesztálta a szobalányt, de még nem biztos. Mivel van rá esély, hogy igen, D. S.…..
Rebuild
2011.05.17 10:30:13
@Trompf: én ezt nem így érzem. Szerintem végre van egy ember, aki kerek-perec megmondja, hogy az egész papság képmutató. A vallás égisze alatt teszik, amit tesznek. Olyanban hisznek amiben más nem és ezért rákényszerítik az embereket, hogy ezt az állapotot fogadják el. Mármint azt, hogy a papok ezt mind megtehetik. De miért tehetnék meg ?
Szerinte Tóta.W. egyértelműen lerántja a leplet a képmutatásról úgy, hogy ezt mások is vegyék már észre. Csak az a baj, hogy ezt mások nem nagyon veszik észre.
Aki vallásos, az legyen őszintén, szívből vallásos, méghozzá úgy, hogy alkalmazza azt, amit tanul.
Én sok cikkével nagyon egyet tudok érteni.
És ő legalább meg tudja fogalmazni, hogy mit akar írni. Ha ezt nekem kellene megtennem, akkor csak zagyválnék, mert olyan ideges leszek a képmutatástól, hogy az valami eszméletlen.

Néééééz! Mutatja, hogy fiú és lány, és aztán mindkettő! ..
Rebuild
2011.05.06 18:00:45
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz