Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Venlo

170 bejegyzést írt és 105 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
                             A Pozsonyi út és a rakpart között 1911-ben épültek fel a Palatinus házak. 1876-ban megépítették a Margit hidat.  1896-ban megnyílt a Vígszínház. Ekkor kezdte elnyerni ez a terület mai arculatát. 1896-ban adták át a még csak részlegesen betelepített, akkor II. Lipót…..
Szántó Piroska: Kár   (Szántó Piroska Kossuth-díjas festő, grafikus, író, érdemes és kiváló művész, Vas István költő feleségének visszaemlékezése Czóbel Béláné, Modok Máriára)   - Festőnő, olyan pedig nincs. Jaj de ügyes ez a kislány, tanuljon festeni, könyörögjük be a főiskolára, legyen…..
Nagyszüleim, szüleim, további rokonaim születésem óta roppant gondosan óvtak attól, hogy túl sok információt rámzúdítsanak a huszadik századról. Nem azt mondom, hogy elhallgattak ezt-azt, csak tapintatosan válogatták össze a kisgyereknek szánt tényközléseket. Elég hamar…..
Venlo 2015.07.11 14:08:58
Ismét remekbe szabott írást publikáltál, ami néhány gondolatot ébresztett bennem.

Azt hiszem, nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Szüleimnek, akik még az Osztrák-Magyar Monarchiában születtek, iskolások, fiatal házasok a Horthy érában voltak, édesapám a II. magyar hadsereg írnokaként ’csak’ Beregszászig jutott el (szerencsémre!), már jócskán a háború után született, a széltől is óvott, egyszem kislányuk voltam.

Nekem az ötvenes évek gyerekkora jutott osztályrészül, amiben szüleim nagy társasági életet éltek (jelzem e szokásukat megtartották mind a ’60-as, mind a ’70-es években). „Minden lében két kanál” kislányukat mindenhová magukkal vitték, ahol jelenlétemben beszélték meg egymással az akkori aktualitásokat. Voltak persze dolgok, amiket nem értettem. Ezekre otthon ’rákérdeztem’, és édesapám mindig mindent elmagyarázott nekem. Így a gyermeki kötődés legtisztább forrásából, a szülői házból ismerhettem, milyen is volt az élet Horthy Magyarországán, az üldözéseket, a szenvedéseket, a háború borzalmait.

Tőlük hallottam gyerekkorom éjszakai csengőfrászáról, Kistarcsáról, Recskről, a pécsi uránbányáról…. A népnevelők erőszakosságát, rámenősségét gyerekként éltem át. A NAGY TABUT, melyet évtizedekkel később a hivatalos Magyarország „októberi sajnálatos eseményeknek” aposztrofált, már az általános iskola harmadik osztályos kisdiákjaként személyesen éltem át.

Attól kezdve, egészen pontosan hetedikesként, amikor az osztályfőnöki órák „E héten történt a nagyvilágban” részénél Kennedy elnök beiktatásáról számoltam be osztálytársaimnak, már ’tudatos’, saját világképem és értékrendem volt. Hogy ez így lehetett, azt az én soha, semmit el nem hallgató, meg nem szépítő szüleimnek köszönhetem. Ezért írtam kommentem legelején, hogy szerencsés vagyok.
Tanácstalanul keresgélsz a hirdetések között, hogy végre megtaláld életed első saját otthonát? A most következő gondolatok túllendítenek a mélyponton és végre célba érhetsz! A lakásvásárlás egyike életünk legnagyobb befektetéseinek, éppen ezért meglehetősen nagy…..
Nem tudom, mit érzett Berta (akkor még nem néni) 1945. január 27-én, amikor kinyitották a láger kapuját. Tényleg nem tudom, belegondolni sem merek, mert akkor bele kellene gondolnom mindenbe, azt pedig nem merem. Berta 10 testvéréből ketten maradtak életben – az Olga (akkor még nem…..
Édesanya megállapította a múltkor, hogy tényleg szerelmes vagyok Budapestbe, mert egyszerűen ahogy a szerelmesek nem veszik észre kedvesük rossz tulajdonságait, én sem látom meg a várossal kapcsolatos rossz dolgokat. És valóban: tátott szájjal bámulok málló vakolatú,…..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
Cosmopolitan-47 "Spring in Red" 2015.04.15 13:19:05
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
Cosmopolitan-47 "Spring in Yellow" 2015.04.15 13:07:56
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
Cosmopolitan-47 "Spring in Pink" 2015.04.15 06:40:11
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
Cosmopolitan-47 "Tornyok 3." 2015.04.08 07:17:16
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
Cosmopolitan-47 "Tornyok 2." 2015.04.08 07:11:45
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
Cosmopolitan-47 "Tornyok 1." 2015.04.08 07:10:21
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..
juditlaszlo készítette ezt a képet. ..