Regisztráció Blogot indítok
Adatok
deeed

0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Számos hasonlóság fedezhető fel Orbán Viktor 2006-os és 2015-ös politikai cselekedei között. Ő diktálta akkor is a gyűlöletet, az országmegosztást - és most is. 2006-ban is hónapok alatt készítette elő a fizikai erőszakot és ezt tette 2015-ben is. Kilenc éve az őszödi…..
A miniszterelnök otthona előtt békésen sem lehet tüntetni – szögezte le a rendőrség. De ha a felhergelt tömeg alakzatban masírozik cigányok otthonaihoz, ott ordítva fenyegetőzik, köveket hajigál, a rendőröknek nem kötelező beavatkozni. Erről bírósági ítélet szól.  Az…..
Tisztelt Blog! Mint több éve Máv-nál dolgozó vasutas munkavállaló, van néhány  a Máv-nál bevezetett vizsgák rendszerében. A vizsgára kötelezett munkakörök számát jelentősen megemelték olyan dolgokból oktatnak és vizsgáztatnak szigorúan amire az adott munkakörben semmi…..
Nyúljunk forró témához. A legforróbbhoz. Kényelmesebb lenne persze hallgatni, tudván, hogy egy ilyen témában balról meg jobbról is súlyozni, centizni, méricskélni, mondatonként, szavanként elemezni szokták az egyszeri véleménynyilvánítót, de mit lehet tenni. Beszélni, írni,…..
Az ETO vezetése kitiltotta a szerdai Győr-Maccabi mérkőzésről a Nagy-Magyarországot ábrázoló és Árpád-sávos zászlókat, illetve drapériákat. Ezen felül minden szektorban két, kifejezetten csak erre a célra alkalmazott, kamerával is felszerelt (!) antirasszista komisszár fogja…..
Aki hitelt vesz fel, ne csodálkozzon, ha visszakérik – kamatostul. Egyes devizahitel-adósok viszont, úgy tűnik, csodálkoznak, hiszen a Kúria csütörtöki döntése nyomán Orbán Viktor házához indultak tüntetni. Pedig ha van valami, amiről a miniszterelnök tényleg nem tehet, az az,…..
Amennyire biztos lehet ebben az ember, én fehér, heteroszexuális, adófizető férfi vagyok, tehát vagy a világ ura, vagy annak a kisebbségnek a szerencsétlen tagja, amelyet a társadalom marginális kisebbségeiből alakult hadikoalíció kinevezett többségnek. Erre bizonyára nyomós okuk…..
Kezicsókolom, van még az EMMI-ben olyan szakértő, aki tisztában van a kitüntetni kívánt szereplők valódi kilétével? Egy friss hír tovább apasztja ebbéli reményeinket. Nem elég, hogy szerencsétlen, a jelennél szebb múlttal rendelkező Szaniszló Ferencet is megforgatták, előbb…..
Most szárnyalok négy keréken, de nem is olyan rég volt ez teljesen másképp is. Néhány percre, órára, azt éreztem tegnap, hogy nem bírom tovább, elfáradtam, sok ez nekem. Nem az élet, nem a betegség, nem a munka, nem a küzdés, hanem a felesleges plusz akadályok, amiket könnyedén…..
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint megbonthatja a formálódó szakszervezeti egységet, hogy a vasutasok ötmilliárd forintot kapnak a MÁV-Cargo privatizációs bevételéből. A Vasas Szakszervezeti Szövetség üdvözli, hogy a vasutasok részesülnek a MÁV-Cargo privatizációjából…..
deeed 2011.12.03 15:01:58
Mostanában megérkezett az igazi, farkasordító hideg, s természetesen a MÁV-nak ez megint problémát okoz. Megszámlálni sem tudjuk, hány alkalommal fagyoskodtunk a vonaton, még 10 évvel ezelőtt. Külön öröm, hogy úgy látszik, sok helyen még most sem változott semmi, az utasok a…..
deeed 2011.11.26 10:42:54
@fővizsgáló:
Akkor ebben a konkrét helyzetben ki hibázott ?
Nem lehetett volna összetolni egy másik előfűtés alatt álló szerelvénnyel ? Főleg ha már az indulás előtt jó időben látszott hogy egyenlőre nincs vonatgép ?
Bérlő: MÁV Zrt. Üzemirányító Központ Bérlő profilja: Vasút Irodaház: Kerepesi út Kiadó irodák Alkalmazottak száma: 200…..
deeed 2011.11.24 16:21:42
@füligjimmy9:

Hát a kezdet-kezdetén mentem már ki ott a Kerepesi útra.
Úgy emlékeztem hogy az a Keleti fth vezetőségi épülete...-:)
Azért kiengedtek, mert kijelentettem, hogy nem fogok annyit megint lépcsőzni....-:)
deeed 2011.11.24 17:55:15
@füligjimmy9:
Pontosan onnan...)))
deeed 2011.11.24 17:59:48
@füligjimmy9:
Van, de a sajté egy tótkalap szar ! Ha vonathoz megyek először a tr-est nyitom meg, mert főleg a gyengébb forgalmú szakaszokon ki lehet szúrni melyik vonat-melyik. Viszont ha kattintok be adja a sajt-linket és az ő oldalukon is lehet látni. Viszont ott derül ki a vonatszám, a késés, stb..
Egy nagy gond van vele: A válósnál jóval hátrébb mutatja a vonat helyzetét. Késtem le miatta vonatot. Még Balatonmáriánál járt a sajt szerint a vonat, aztán vágodott be Bs-re, majd ki is járt. Nélkülem....
Ötmilliárd forintot csoportosít át a kormány a vasúti dolgozók ösztönzésére. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke azt nyilatkozta az Origonak, hogy ez a pénz az, ami szerintük a MÁV-Cargoi privatizációja után járnak a dolgozóknak. A VDSZSZ 2008-ban azért sztrájkolt,…..
A MÁV-val viszonylag megelégedett olvasónk küldte be az alábbi történetet, mely a goyrsbeküldővel érezett. Olvasónk Bzmot (Studenka) vonatokkal jár haza, de a legutóbbi alkalommal azt látta, hogy a 3 kocsis szerelvény helyett csak 1 kocsi érkezett, amire természetesen nem fért…..
deeed 2011.11.17 11:50:43
@Adani:
Amint látod most sem volt.
Ne,m értem egy induló állomáson, főleg ha olyan jelentős mint Sg, miért nem tudtak még legalább 1 melléket odavarázsolni ? ! Röhej, vagy inkább az ottaniak hozzáállása, a "beletojni" effektus. Legtöbb helyen szóló Bz-k járnak, úgy hogy nem lehet olyan kevés mellék. Vagy ha az nem volt, akkor egy másik motort is lehetett volna csatolni....
deeed 2011.11.18 02:12:26
@Adani:
Azért főleg télen fűtés nélkül.....
Most csak arról beszélek amit ismerek:
Elöljáróban annyit hogy valamikor pl. Somogyszobon mikor még meg volt a Sb-B.ker vonal, az 1. vágányon ott állt 1-1 mellék...
Most hogy egy szóló Bz billeg Nagyatád felé... Sv-ről Komárom felé az újranyitott vonalon szóló Bz jár...
Bátaszék-Ud közt Bz jár...Hol van a Bzx kerítés Ud, Sv-ről ? Hangsúlyoznám nem ismerem a mellékkocsik számát, a kocsihelyzetet, de ! Akkor legalább ott lennének kocsik ahol valós utasigény is lenne....
Ha már annyi startos okostóni, kocsizé, izébizé koordinátor előadó van, akkor valóban felmérhetnék a valós igényeket. Nemcsak a szolgálati autókból pislogva, hanem a kallerok véleményét meghallgatva, vagy uram bocsá ! Ki-ki utazgatva. Legalább a maradék utasokat nem kellene elüldözni. Fűtés, bizonyos szintű tisztaság, ülőhely, nem konstans zsúfoltság. Ennyi, több talán a pontosságon kívül nem is kellene....
Mondom én aki "belsős", viszont eleget, tán túl sokat vonatozó személy lennék. Nekem is nagyon rosszul esik mikor az ismerős civilek piszkálnak a személyszállítás visszásságaival, valljuk be jogosan.....
Lehetetlen eldönteni, hogy melyikük a szánalmasabb: Fekete Pákó, aki beszart Joshi Barath és Cooky közé, vagy Hajdú Péter, aki ezzel fos sztorival promózza az amúgy tényleg béna műsorát. ..
Most már könyörtelen vagyok. Amikor az első őszi levelek lepotyognak, a gazdaboltban már az egérméreg után tekergetem a nyakam.Még régen történt, amikor egy reggel a konyhában, a kenyereskosár szélén egy meglepődött egér nézett szembe velem. Azóta tudom, ahogy hidegebbre fordul…..
deeed 2011.11.03 12:56:29
@Idet:
A güzüegér a fene tudja melyik. Viszont: A háziegér szürke, és a macska ha megfogja vidáman elfogyasztja. A mezei barnás, és hoszúkás feje van. A macska csak leharapja a fejét, viszont nem eszi meg....
Jó egérfogó még a "Ragacs" is. Két egybenyíló helység közt olyan hosszú kartont kell vele bekenni végig, mint a küszöb. A kis mocsok éjjel mikor nekiáll mászkálni, akkor beleragad...
Minap az egér az étkezőben a függöny tetején szaladt. Sima egérfogóban dióbéllel sikerült aeste megfogni....
Tegnap tettük ki azt a levelet, melyet András írt a MÁV-nak, s melyben a térképes vonat-megjelenítő rendszer hiányosságairól írt. Andrástól most megkaptuk az ügyfélszolgálat válaszát is, melyet itt olvashattok: Kedves Vittore!   Kérted, hogy ha jött válaszlevél a…..
Átadták a villamosított Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal legutolsó, Szombathely-Szentgotthárd közötti szakaszát. A teljes beruházás mintegy ötven milliárd forintba került, s ennek köszönhetően az eddigi 60 kilométeres haladási sebesség 120 kilométeresre nőtt. A…..
deeed 2011.10.24 22:33:59
@Adani:
Pontosan !
Azért tessék hozzátenni azt is, hogy éppen akkoriban szigorították meg a váltófelvágásért kapható szankciókat ! Minden szakszolgálatnál, és akkor kezdődtek a leépítések, stb....
Új MÁV blog Hajléktalanok 2011.10.15 12:34:00
Budapesten mostanában hajtóvadászatot indítottak a hajléktalanok ellen, ami ellen sok jogvédő felszólalt. Itt meleg szállásra kísérik be őket, ahol átvészelhetik a hidegebb időszakot. Más a helyzet azonban Tatán, ahol a váróterembe szinte már beköltöztek a csövesek és ennek…..
Tamás egy nem szokványos IC-úton vehetett részt, amiről levelet is küldött nekünk. Az még hagyján, hogy az IC-je sokat késett, de Püspökladányban felszállt egy részeg is, aki miután végigdülöngélt az utasok között, fenéken csapta a beküldőnket. Ez akár még vicces is…..
Új MÁV blog Új bloggerünk 2011.09.10 14:49:00
István ha minden igaz, hamarosan csatlakozik hozzánk és kb. heti rendszerességgel küld majd be egy-egy történetet. Most a bemutatkozó üzenetét láthatjátok, aztán remélhetőleg hamarosan jön az első bejegyzés is. Azt nem mondhatom, hogy a vasúton születtem, de azt már igen, hogy…..
A planking, a banking és a benga után újabb őrület ütötte fel a fejét, ráadásul igazi hazai találmányról van szó. A magyar fiatalok új kedvence az attiling, vagyis az attilázás. Az ELTE Folklór Tanszékén még keresik az attilázás eredetét és pontos jelentését, annyi…..
deeed 2011.08.23 18:18:53
Ügyvédi felszólítást kaptunk, melyben Mészáros András ügyvédi úton kéri a 2011. július 20-án megjelent, Ingyenes nemzetközi utak a MÁV Utasellátó egykori főnöke barátainak című, átvett cikkünkben közölt valótlan tartalmak helyreigazítását.Mivel nem célunk más…..
deeed 2011.08.03 18:33:08
@lurkó: Az, valóban az. Viszont ha valóban nem igaz, akkor a Blikknek meg az informátoruknak lófasz a seggükbe !