Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ténytár

752 bejegyzést írt és 226 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt a nyár és a fő turisztikai szezon, a Balatonnál azonban szakácsból, pincérből és kiszolgáló személyzetből is súlyos hiány van. Gyakorlattal rendelkező szakemberek hiányában a vendéglátósok már diákmunkásokat és közmunkásokat is alkalmaznának, ez azonban a gyakorlat…..
Az Európai Unió Trumppal és a Brexittel egy teljesen új helyzetben találja most magát. Ha az egyedül maradt Brüsszel továbbra is világpolitikai tényező akar maradni, akkor kénytelen lesz szorosabb együttműködést szorgalmazni az Unió tagállamai között. Kérdés, hogy…..
A 2013-as kampányfinanszírozási törvény új kiskapukat nyitott a leleményes állampolgárok előtt, így Magyarországon a 2014-es választások alkalmával szembe kellett nézni a kamupártok jelenségével, amelyek népszerűsége az előrejelzések szerint 2018-ban sem fog csökkenni. A…..
Annak ellenére, hogy Vona Gábor a Jobbikot a Fidesz egyetlen alternatívájaként próbálja beállítani, és emiatt az elmúlt 2 évben a centrum irányába próbálta terelni a pártot, konkrét programot vagy tervet, hogy miben változtatnának a Fideszhez képest, ha hatalomra…..
Az Európai Unió vezetésének egyre inkább elege van a renitens államokból, Brüsszel keze azonban megvan kötve, ha szankciókról van szó. Az uniós joggal össze nem egyeztethető törvényeket kötelezettségszegési-eljárás segítéségével ki lehet vizsgálni, és kötelezni lehet a…..
Kevés megcáfolhatatlanabb dolog van a világon, mint a globális felmelegedés. Az Egyesült Államok elnökének viszont sikerült olyan mélyre süllyednie, hogy bejelentette az USA kilépését a nagy nehezen tető alá hozott párizsi egyezményből. Donald Trump már megválasztása előtt…..
A Freedom House kutatása szerint Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol egy év alatt a legtöbbet romlott a sajtószabadság. A Publicus felmérése alapján pedig kijelenthető, már az emberek is érzékelik, hogy a médiumok területén igencsak a Fidesznek lejt a pálya. A válaszadók az MTVA…..
Orbán Viktor a Családok Világkongresszusán ismertette a Fidesz új demográfiai programját, amelynek keretében a kormány olyan családtámogatási intézkedéseket vezet be, amivel elejét lehetne venni Magyarország egyik legfőbb problémájának, a népességfogyásnak. A Fidesz eddig is…..
Csak tavaly 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott külföldre. Ez az adat azonban csak az egészségbiztosítási kijelentkezésen alapul, tehát a valós szám ennél jelentősen nagyobb lehet. Természetesen a kivándorlás nem csak Magyarországon probléma, hiszen a rendszerváltás óta…..
A magyar családok háztartási adataiból készített létminimum-index elkeserítő képet fest a magyarországi helyzetről. A családok egyharmada él a létminimum alatt, tehát a mindennapi létfenntartáshoz szükséges cikkek beszerzése is problémát jelent számukra. A problémákat csak…..
Hat évvel ezelőtt a magánnyugdíjpénztári-rendszer államosítása során a Fidesz 3 millió embert kényszerített bele, hogy visszatérjen az állami rendszerbe, miközben azzal hitegette őket, hogy a felhalmozott 3 ezer milliárd forintnyi megtakarításukat később egyéni számlákon…..
Macron alig egy éve alapította az En Marche! nevű mozgalmát, és most ő lett Franciaország eddigi legfiatalabb köztársasági elnöke. Hivatalát május közepétől tölti be, és a júniusi parlamenti választásokra elkezdődhetnek a pártok közötti játszmák és helyezkedések, a köztársasági elnök hatalmát…..
Az elmúlt évtized gazdaságpolitikájának köszönthetően a munkanélküliségi, a foglalkoztatottsági és a béradatai alapján két külön országra lehet osztani hazánkat. Budapest és a Dunántúl északi és nyugati megyéi gyakorlatilag teljesen más dimenzióban vannak. Majdnem…..
Miközben a magyar kormány egyre mélyebbre süllyed az Európai Unió ellen indított boszorkányüldözésben, a Fidesz továbbra is abban a tévhitben él, hogy az elmúlt évek – és várhatóan az idei év – növekedését a sikeres hazai gazdaságpolitika táplálja. Pedig pont a tavalyi…..
A Fidesz hivatalosan mindig azzal jön, hogy szó sincsen mostanság a civilek elleni hadjáratról, a benyújtott törvényjavaslatuk nem is szól erről, csak az átláthatóságról. Igaz, mindeközben csak mossák az emberek agyát olyan ostobaságokkal, mint például, hogy a „sorosista…..
„A 100 leggazdagabb 2017” című kiadványban szereplők összvagyona megközelíti a 3380 milliárd forintot: ez csaknem 600 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. Messze a legnagyobb mértékben Mészáros Lőrincz gazdagodott, aki köszönthetően annak, hogy csak tavaly…..
Május első hetében hozta nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2018-as költségvetési javaslatot, amelyben az Index által pár héttel ezelőtt megszellőztetett megszorító intézkedések már egyáltalán nem szerepelnek. Varga Mihály szerint a 2018-as büdzsé a munkából élők költségvetése lesz,…..
Csak tavaly 29 ezer 400 magyar állampolgár távozott külföldre. Ez az adat azonban csak az egészségbiztosítási kijelentkezésen alapul, tehát a valós szám ennél jelentősen nagyobb lehet. Az agyelszívás is csak folytatódik: 2012 és 2015 között az öt legfontosabb célországban 40…..
A lex CEU-ról, a civil szervezetek megbélyegzéséről és a Brüsszel-ellenes kampányról kellett számot adnia Orbán Viktornak az Európai Parlamentben, ahol ismét a magyar helyzet volt a központi téma szerdán. A magyar miniszterelnök volt annyira bátor, hogy beleállt a vitába - ha…..
A 2024-es olimpia még Paks II.-nél is több pénzt emésztett volna fel, a Momentum sikeres aláírásgyűjtése azonban meghátrálásra kényszerítette a kormányt, még mielőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntött volna a rendezés helyszínéről. Az olimpiával szemben a legfőbb…..
Az Indexen kiszivárgott dokumentumok alapján 2018-ban hiába lesz 4 százalék feletti gazdasági növekedés és keletkezik 1100 milliárd forinttal több adóbevétel, mint 2017-ben, a magyar államnak mégis össze kell húznia a nadrágszíjat, különben nem fog teljesülni a vállalt 1,8…..
Bár ma már a hatalmas tiltakozó hullámok hatására senki sem beszél arról, hogy bezárnák a CEU-t, Balog Zoltán (EMMI miniszter) az ügy legelején még egyértelműen kijelentette, hogy: „Nem kell kertelni, nem kell bujkálni, ki kell mondani: ebben a formában nem szeretnénk, ha működne a CEU”. Az sem…..
Az utóbbi hónapokban mind a baloldal, mind pedig a Jobbik olyan javaslatokkal állt elő, amelyek a legvagyonosabb társadalmi rétegeteket adóztatnák meg. A „fizessenek a gazdagok” szlogen nem 2017 politikai terméke, hiszen már a 2010-es kormányváltás előtt is megpróbálkozott a…..
A Köztársasági Elnök mostani döntése igen sajnálatos: elvileg minden esélye megvolt arra, hogy a napi politikai vitákon felülemelkedve méltó viselője legyen a köztársasági elnöki címnek. Jogászként, és korábbi tudományos pályájából adódóan ugyanis pontosan tudja  (nem…..
Bizonyosan a netadó-elleni demonstráció óta a legnagyobb kormányellenes tüntetésnek lehettünk szemtanúi tegnap. A szervezők szerint 80 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren a Lex CEU elleni tiltakozásképpen. Az elmúlt napokban több neves külföldi tudós, köztük több Nobel-díjas, illetve a magyar…..