Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Serivor

0 bejegyzést írt és 299 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Levente a kánikula közepén szerette volna magával vinni az ebéd mellett megmaradt ásványvizét, ám azt nem vihette ki a Vakvarjúból. Nem tűnik nagy dolognak, de ha már kifizette, ha már szomjas, mi ebben a probléma? Az üveget még a betétdíj kifizetése után sem vihette birtokon kívül. Na de vajon…..
A szocializmusban óriási népszerűségnek örvendtek az autónyeremény-betétkönyvek, amikkel a szerencsések a Merkur-lista és hosszú évek várakozása nélkül válhattak mondjuk Zsiguli vagy Wartburg tulajdonosokká. A gépkocsi piac megnyitása aztán betett ennek az üzletágnak, de…..
Régi hagyomány, egyben a dolgozó nők stressz szintjét az egekbe toló gyakorlatilag lehetetetlen küldetés a karácsonyi nagytakarítás. Hogy ezt a mutatványt, aki csak megteheti, igyekszik kiszervezni az ünnepi készülődés saját kezűleg kivitelezett feladatai közül, egyáltalán nem meglepő, sőt ez…..
A csomagküldési malőrök aranyfokozatú eleme a sérült csomagok esete. Az, hogy egy küldemény épségben érkezik-e meg, sok mindenen múlik. Ezek egy részére nincs ráhatásunk, amire viszont feladóként van, az a csomagolás. A pakkban lapuló holmi épségét és a címzett…..
Serivor 2018.12.13 14:58:58
@hulk: DPD - Nekem két telefonomat lopták el menet közben. Az egyiket már Angliában, amikor partot ért a hajó, a másikat Hollandiában.
Itt kell lenned, hogy elhidd, de ha itt vagy, elhiszed. Simán. Mert neked is megvolt, ezerszer. Átlagos ügyintézős nap itthon. T. Homár, Egy kis szösszenet, a mai napomról. Lennének unalmas fényképek és emailek, de minek ezzel még hosszabbá tenni a mai napi teljesítményem. Álljon itt a nyers…..
Serivor 2018.12.07 17:59:04
"Ha pedig szerencsétlenség ért bennünket, amelyen többé nem változtathatunk, még gondolnunk sem szabad rá, hogy másképp is történhetett volna; még kevésbé arra, hogy miképp háríthattuk volna el, mert ez elviselhetetlenné tenné a fájdalmat, magunk kínzójává válnánk."  Arthur Schopenhauer Azért…..
Egyre nagyobb presztízse van, egyfajta álommunkának gondolják a programozói  állást a különféle szakmákról megkérdezett munkavállalók.  Sok, az IT szakmát érintő kérdésről a mainstream médiában is lehet olvasni. Legutóbb az Index foglalkozott egy friss felmérés eredményeivel. Nem véletlen. A…..
Alimento Gyógyító kód 2018.08.27 07:49:12
Egy kis könnyed, nyár végére illő témát keresve akadtam rá „A Gyógyító Kód” címet viselő könyvre, illetve a honlapra. Ígéretes, szinte mindent (is) meggyógyító módszerre leltem. A félreértések elkerülése végett szeretném jelezni, hogy külön figyelmeztetés nélküli irónia és szarkazmus fordul elő az…..
Serivor 2018.08.28 11:05:05
@Meleg Sándor: Remek a poszt, jól szórakoztam.

Az a tragédia, hogy akik a tudomány fogalomrendszerét és összefüggéseit sose értették, azok hajlamosak elhinni egy ilyen zagyvalékot, mert az ilyen fogalomrendszernek látszó dolgokban képesek követni az összefüggéseket.

A recept egyszerű: vegyünk (még jobb, ha kitalálunk) néhány szakkifejezésnek látszó szót, legyen közte ismerősen hangzó is (például csí, meridián, energia, áramlás, stb.), írjunk le egyszerű követhető összefüggéseket köztük, és mire körülnézünk, a híveink már egyházat alakítottak. :)
A "nincs diploma, ha nincs nyelvvizsga" rendelkezés indokolatlan és igazságtalan, sőt ma már kifejezetten butaságnak tűnik. A szabályozás célja érthető, de lenne más, emberbarátibb megoldás...
Serivor 2018.08.28 10:28:10
@Dorinda41: Hol lehet bérelszámoló meg TB-ügyintéző diplomát szerezni? Én úgy tudtam, ezek OKJ-s tanfolyamok. Ha a diplomádnak megfelelő szakmában dolgoznál, valószínűleg kellene a szakirodalom...
Serivor 2018.08.28 10:44:55
@Brained: "Maga a szakma, továbbá a beosztás, munkahely egyértelműen eldönti, hogy van-e szükség nyelvtudásra."

Nem egészen. A magyar kkv-kkel az a baj, hogy - más országok kkv-ivel ellentétben - meg sem próbálnak nyugatra kilépni. A nyelvtudás megléte vagy nemléte akkor játszik szerepet, amikor a kkv ügyfelet, megrendelést keres. Ha senki nem tud külföldiül, meg se nézik mondjuk a német hirdetéseket.

Több olyan kis, 10-20 fős céget ismerek, akik jelentkeztek német munkákra, meg is kapták, és folyamatosan szállítanak is kifelé. De persze ehhez a főnöktől a mérnökökön át az esztergályosokig mindenkinek tudnia kell németül. Nem lehet, nincs idő fordítgatni.

Ehhez kell az élő nyelvtudás. Ha nem tudtak volna németül, lehet, hogy már a cég sem létezne.

A nyelvvizsga persze nem jelent élő nyelvtudást, de ezt rendszeresen ellenőrizni, a bizonyítványokat visszavonni persze nem lehet, ugyanúgy, ahogy a diplomát se vonják vissza attól, aki már elfelejtette a szakmát.
Serivor 2018.08.28 10:47:17
@molnibalage: Ahol a parciális diffegyenletek szóba kerülnek, ott van nyelvi intézet...
A Homárra sok elképesztően szövevényes sztori érkezik, miközben a hétköznapok tele vannak rém egyszerű, egyértelmű fogyasztóvédelmi kérdésekkel is. GYIK rovatunkban ilyenekre adunk rövidebb-hosszabb, sorvezetőként bármikor elővehető válaszokat. Ezúttal cipő témában. Nem vagyok egy balhézós típus,…..
Zoltán annyira plasztikusan és visszafojtott, de láthatóan élő és fortyogó dühvel bírta leírni a vele történteket, hogy hiába tudjuk, hogy ő szegény biztosan nem szórakozott jól a hol lassan csordogáló, hol őrült mód vágtató események idején, így kívülállóként bizony olyan az egész, mint egy abszurd…..
"Az Auchan Retail Magyarország számára kiemelten fontos vásárlói elégedettsége, ezért is nagyon sajnáljuk az itt leírt esetet. A történteket kivizsgáljuk, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy többek  közt vevőszolgálati folyamataink fejlesztésével hasonlóak ne történhessenek a jövőben." -…..
Serivor 2018.06.12 01:51:21
@Balfredo Alfredo: Pár hónapja az Aldiban volt egy PC, ami egy százassal olcsóbb volt, mintha megveszed külön a hasonló minőségű alkatrészeket, és otthon összerakod.

Nem tudom, pár év múlva hogy lehet érvényesíteni a garit, de mindenképp jó vétel volt a gép. Szóval van, amikor érdemes műszaki cikket az élelmiszerboltban megvenni... (Persze, annak, aki ért hozzá, és fel tudja mérni a kockázatot.)
A világban sosincs békesség: háborúk és terrorista merényletek szedik áldozataikat. Most Magyarország büszkén beáll az erőszak mögé, mert egy olyan lépést támogat, ami csak olaj a tűzre. A magyar kormány ismét jobban tudja. A közös álláspont helyett külön utat választ. Megteheti, hisz Magyarország…..
Férfi blog Nyugdíjpara 2018.04.27 09:32:07
Régóta nem értem, hogy vajon jól képzett, tanult emberek miért hazudnak maguknak és másoknak alapvető emberi-társadalmi kérdésekben. Persze, tudni tudom az okát, a motivációt, hisz láttam elégszer. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva az alapvető emberi önzés faktora szemernyit sem változik…..
Egy Mit gondol az utca embere? típusú körkérdésben a biztosítók egészen biztosan rémesen szerepelnének. Csalók! Sosem fizetnek! Csak addig ajnároznak, amíg meg nem kötöm a szerződést - valószínűleg ezek a válaszok simán lenyomnák a Megbízhatóak. Biztonságot adnak! és…..
Ha az embert leteríti a lábáról a kór, legyen az egyszerű megfázás, vagy valamilyen súlyos betegség, egyetlen dolog lebeg a szeme előtt: mielőbb meggyógyulni. Minél nehezebb a kezelés és vészesebbek a tünetek, ez a vágyunk annál erősebbé válik. A betegek jóval érzékenyebbé válnak, és bármilyen…..
Ferenc pápa átölelt egy gyermeket, aki sírva kérdezett meghalt édesapja sorsáról. A szentatya múlt vasárnap látogatott meg egy római plébániát, és a hívekkel való szokásos beszélgetés, a forum alkalmával a legszörnyűbb, az egyik lehető legfájdalmasabb kérdéssel került szembe. Egy kisfiú szegezte…..
Serivor 2018.04.20 10:40:17
@retkeslaci:
"Isten úgy létezik, mint a Hétszünyű Kapanyányimonyók. Emberek kitalálták, hogy mostantól ilyen lény van és ezért mémként, pszichózisként emberek elméjében van.
Természetesen Isten, Klingonok, a Hétszünyű Kapanyányimonyók és a Pókember is mind léteznek. Képzeletben, mesekönyvekben, legendákban, képregényekben és a filmvásznon."

És pontosan tudjuk, hogy a valóságban mindezek nem léteznek. Isten annyiban különbözik a Pókembertől, hogy nem tudjuk, ki volt az első, aki elképzelte.

"Ha holnap írok egy sci-fi történetet egy földönkívüli civilizációról, akkor az a civilizáció is létezni fog. A történetemben. A történetem pedig része a valóságnak, tehát lényegében a valóságban teremtek egy új civilizációt."

Itt ez a "tehát" egy elég durva csúsztatás. A valóságban nem történik semmi, csak a képzelt dolgok listája bővül. Nem teremtesz semmit. Vannak képzelt dolgok, mint például a szerelem, ami sok örömet okoz az embereknek, és vannak olyanok, amelyek szörnyű személyiségtorzulásokat, és a történelemben iszonyú mészárlásokat okoztak, okoznak, mint például a vallás(ok).

Ennyi az egész.
Kedves Fidesz szavazó, aki magabiztos erkölccsel bírálsz engem! Lehet, hogy Te dolgozol azon, hogy jobb legyen, de én is azt teszem. 21 éve, keményen, és nem tanulatlanul,vagy segítségeket várva. Nővér vagyok, az állam szerint nekem 130 000 nettó jár. Belenyugodtam. Ez van, nem tehetek semmit,…..
Sokan kényszerűségnek érzik a panellakásban élést és alig várják, hogy megszabaduljanak egy ilyen típusú otthontól. Vannak hozzá tartozó negatívumok, ehhez kétség sem fér, de nem szabad az élet árnyoldalaira koncentrálni. Lásd meg a szépet és a jót a régi korok masszív monstrumaiban! Oka van annak,…..
  Van valami, amit egészen kisgyerek korom óta nem értek. Miért tartják a tekintélyelvű vallások értékesebbnek a vakhitet a tapasztalásnál? Természetesen nem nehéz belátni, hogy bizonyos kérdésekben - létezik-e Isten, van-e élet a halál után stb. - kénytelenek vagyunk a hitre támaszkodni, egyéb…..
Nem mondanám magam feltétlenül ateistának. Nehezen tudom megfogalmazni a vallásokhoz való hozzáállásomat, de az biztos, hogy nem vagyok megkeresztelve, nem járok templomba (legalábbis nem vallási célból, a régi épületek vonzanak), nincs semmilyen kapcsolatom egyházakkal, szóval legyek ateista, az…..
Tékozló Homár Wow not fix it! 2018.03.29 09:12:48
Erre a szegény telefonra még úgy is nagyon rossz ránézni, hogy egy ismeretlen olvasó megviselt tulajdona. Ahogy terjedtek az okostelefonok és emelkedett az áruk, egyre fontosabbá vált a készülékek védelme. Jöttek is sorra a továbbfejlesztett tokok és képernyővédők, a nép egyszerű gyermeke meg…..
Serivor 2018.03.27 10:28:17
@eszkütyü: Ablaktörlő lapát? Nekem beszorult oda valami bogárhulla. Lusta voltam megállni az esőben, és mire hazaértem Pestről az ország szélére, csíkot mart az üvegbe!!! Azért egy ilyen üvegtől többet vártam...
Serivor 2018.03.27 10:33:10
@2147. számú Bartók Béla Úttörőcsapat: És hogyha 25 milliós lakásban lakna, és Vitarája vagy Dustere lenne? A végösszeg ugyanaz. Szerintem mindenki döntse el, hogy merre tekeri a balanszot.
Persze hülyeség a drága autó, mert nagy az értékvesztése, a lakás meg még egyre értékesebbé is válik, de ha valakinek ez az álma, hát hadd legyen.

Meg az is lehet, hogy drágább kocsira már ma is telik, drágább ingatlanra még kell 1-2 év...
"Ha 18-n van a számlázási fordulónap, és 20-n szűnik meg a szerződés, akkor  miért nem lehet arra a két napra tört havidíjat számlázni???" - teszi fel Imre elkínzottan a kérdést. Utánajártunk. Kedves T.H! Ismét a Telenorral kapcsolatban kell megosztanom Veled egy már-már szokásos történetet: A…..