Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nemszégyelli

53 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
nemszégyelli Ismeretlen ismerős 2011.04.12 13:34:47
ez annyira jó, hogy no comment (Hírszerzőről)"Több késszúrással végzett 64 éves áldozatával az az ismeretlen elkövető, akit három hét intenzív nyomozást követően április 6-án összehangolt rendőri akció keretén belül fogtak el a Komárom-Esztergom Megyei…..
 ilyen elfogult és rosszindulatú "beszámolót" még nem olvashattunk a hírszerzőn. Kurucinfo is megirigyelné és még akkor sincs rá mentség, ha valaki idegesen telefonon lihegte be a hírt a szerkesztőségbe:Breaking: Gyurcsány megjelent a romagyilkosok…..
A Nemzeti Sport főcímeit (magyar-holland előtt és után) cikizi ki a Magyar Hírlap.   ..
Bozótharcos módon a Népszava ismét zavarkeltési célzattal eljátszik a szétszéledő kormánytagok gondolatával. Az írásból persze a szokásos módon kiderül, hogy senki nem hallott semmi hasonlóról, de úgy látszik a papír mindent elbír.  Szíjjártó mester kénytelen…..
A Heti Válasz, demokratikus országokban viszonylag szokatlan módon pár hete sajátos kívánságlistát közölt, hogy a kormánypárti orgánum szerint kinek járna a Kossuth-díj.  Most, hogy a nagyságos kormányzópártnál meghallgatásra kerültek a…..
Ismét remek képmanipuláció a Népszavában. Nyomozás indulhat a dupla költségtérítést felvevő politikusok, így Papcsák képviselő ellen is. Aki a képen történetesen Lázár frakcióvezetővel beszélget; utóbbiról nincs említés a cikkben, ő nem érintett az ügyben,…..
Tegnap vezércikk hullatott krokodill könnyeket az Echo tévéért, ma ismét címlapsztori, hogy az ádáz UPC kivette a földi sugárzású csomagból az Echo-t. Hiszik, vagy sem, még két holokauszt túlélő is reklamált a Magyar Hírlapnál. Egyikük épp a kies…..
Magához kéepest váratlan terjedelemben számol be a Magyar Nemzet a tegnapi, egyes hírek szerint 30ezres, de a egybehangzó források szerint is tízezres sajtószabadság tüntetésről. A terjedelem viszont azért is kellett, hogy mondatonként lehessen diszkreditálni a megszólalókat.…..
A Magyar Hírlap képszerkesztője elolvashatott egy nonverbális kommunikációról szóló tankönyvet: orrhoz érintett ujj = hazugság. Íme bizonyság. ..
Egyre izgalmasabbá válnak a címlapok. Néha teljesen üresek, máskor 22 nyelven jelennek meg, most a Népszava egy - tartalmilag egyébként indokolatlan - angol címsorral jelent meg. Micsoda zavarkeltés! ..
Magyar Nemzet:      Napi Gazdaság:..
nemszégyelli Sötétség délben 2011.03.03 11:38:42
Egy gyakorló elmebetegnek tűnő tollforgatónak adott lehetőséget a Magyar Hírlap publicisztika rovata. Az író az elektromos áram használata ellen érvel. "Mert, kérem, az elektromosság – de maga az egész technikai civilizáció – az élet ellensége, és mint…..
Egy duplaoldalon belül: Örül az üzleti szféra. Majd a tényleges tőzsdei események fölött: Csalódott a piac. Most akkor mi van? Eleve mi ez a negatív hozzáállás?! Valaki itt repülni fog...  ..
"Ki a jószagú úristennek feleljen még meg ez a médiatörvény?!" fakadt ki a KDNP (!)-s extévés Pálffy István. A mondás ugyan tetszik a Magyar Hírlapnak, de azért címben kicsit visszapuhítja a blaszfémiát: Ki mindenkinek feleljen még meg a médiatörvény? - írják…..
nemszégyelli Házi besúgó 2011.03.02 11:35:00
Mi a teendő, ha egy állandó szerzőről hoznak nyilvánosságra SZT adatot? Megtudjuk a Magyar Hírlapból. Cáfolni, cáfolni, cáfolni. De azért nyilván picit kellemetlen... ..
Valószínűleg egy ilyen fotótól szeretné magát mindenki megkímélni, mint amilyennel a Népszabadság kínálta ma meg Szócska Miklós államtitkárt... Szócska Miklós a menni vagy maradni dilemma előtt állt A vártnál kisebb darabot harapott le az egészségügyi…..
Most jön, ami még nem volt: "Papcsákék négy hónapra szerződtek továbbá Kun Béla unokájával, Kun Miklóssal és két társával összesen négymillió forintért a Polgárosodás Modernkori Kutatóintézet létrehozására és konferencia szervezésére a kommunizmus áldozatairól.…..
nemszégyelli Elrejtett felelet 2011.02.28 17:20:20
Vajon mi indította Kocsis Zoltánt arra, hogy a számtalan megjelent cikk és elemzés közül épp a Népszava elrejtett mozaik rovatában válaszoljon, és épp Várkonyi Tibor kommentárjára? Kíváncsi vagyok , hányan lelték meg önerőből a rejtjelezett választ, és arra is, hányan…..
Ha valaki a címlap alapján azt hinné, hogy a Magyar Narancsban Kocsis Zoltán interjút olvashat arról, hogy miért nyilatkozta, amit nyilatkozott; az bizony csalódni fog, mert a berlini interjú kapcsán Bán Zoltán András elmélkedik egymaga két oldalon keresztül... (Azért azt szavazzuk…..
Ováció és hatalmas siker, ráadásul Berlinben. Egész oldalon lelkesedik a Magyar Hírlap a kormány demokrácia-felfogását múlt héten megvédő Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncert-turnéja kapcsán. Éppen kapóra jött a Tarr Béla-féle berlini affér, és a Fischer…..
Nagy napja volt a Brüsszelbe száműzött publicistának.  A biztonsági szolgálat kivezetett egy heveskedő részvevőt az izraeli külügyér és Martonyi János közös sajtótájékoztatójáról. Az esetről harcosan Lovas számolt be, pedig a jó összeesküvések szellemében…..
Újabb gyanús zuglói tanácsadó-ügyek. A Magyar Nemzet mínuszos hírben hozza, hogy "sajtótámadás és rágalomhadjárat indult a baloldali sajtóban a zuglói elszámoltatás megakadályozására". De hogy mik ezek a "rágalmak", jelesül, hogy október óta,…..
nemszégyelli Szegény hamburger! 2011.02.21 11:33:39
Egy ügyes és kreatív megoldás a Népszavától, hogyan válhat egy pillanat alatt a hamburgeradó szegényadóvá. Szegény hamburger, pedig ő csak jót akar! ..
Mekkora a valószínűsége annak, hogy valaki ugyanabban a lapban, két egymást követő cikkében Platónt idézzen? Valószínűleg "A filozófia dióhéjban" van nyitva épp az éjjeli szekrényen.....
nemszégyelli Bayer és Grün 2011.02.15 11:35:00
Rendkívül érdekes jelenségeket produkál a Magyar Hírlap két nehézfiúja. Bayer Zsolt és Szentesi Zöldi egyaránt önálló, nehezen értelmezhető manőverbe kezdett. Mai produkciójuk még befogadható: Szentesi Zöldi már-már sztálini hangvételű, kritikátlan dicshimnuszt ír,…..