Regisztráció Blogot indítok
Adatok
colymbus

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az autó, amiről szó van, 1999-ben született. Akkor talán a legfrissebb Windows már lejátszotta a relatíve fiatal MP3-as formátumot, a profi digitális fényképezők pedig a 2 megapixelt karcolták, bár ilyet még Magyarországon élő ember nemigen látott. Én akkoriban még filmes…..
Úgy kezdődött, hogy valami hülye véletlen folytán minden alkalommal, amikor egy lelkét kilehelt autómat bontóba viszem, valahogy mindig elvész a rendszám róla. Így sajnos a forgalomból kivonáskor nem tudom leadni, aztán a következő nagy pakolásban-költözésben mindig…..
TComment Egy parkolás: százezer 2014.09.30 06:15:00
Nettó pénzbeszedés, maffiás módszerekkel. Annyira megéri, hogy éjszaka is érdemes strázsálni, hátha beáll egy balek. Mai közélet-cikkünk kommentposztja...
Ennyi pénzt adnak francia cégek, ha biciklivel megy valaki munkába. Hat hónapos kísérletbe kezdett Franciaország, amivel növelni akarja a biciklivel munkába járók arányát. Húsz cég és szervezet (összesen tízezer alkalmazottal) döntött úgy, hogy 25 eurocentet (76 forintot) fizet…..
A Parkoló Parádé, amit március 29-én rendeztünk a Hungexpo területén mindannyiunk képzeletét felülmúlóan jól sikerült. Ennél jobb szezonkezdést el sem tudnék képzelni.  Kattintásra Koncz Jani galériája nyílik meg Sajnos csak valamivel fél négy után értem ki, de aki…..
Talán az eggyik leghíresebb, és legrégibb átverő a piacon, mégis még mindig vannak sajnos akik bedőlnek neki. simulékony stílusa, és jó rábeszélőképessége van.A gyanu:hírdetésében nem ad meg semmilyen telefonos elérhetőséget, csak személyesen tudod őt felkeresni.…..
avagy: izzócsere a W202 középkonzoljábanBy ZabaBízom benne, mindenki emlékszik a Monty Python Gyaloggaloppjában a vonatkozó jelenetre, melyben Arthur király végül visszaér Aaargh várába  és ismét a francia helyőrséggel találja magát szemben. Ott hangzik el a címben foglalt…..
colymbus 2013.12.15 22:34:56
..
Az országos rádiók konzervet sugároztak, a vezető hírportálok nagyrészt kidőltek, a vidéki rádiósok és a közösségi média azonban megmentette nemcsak az újságírók becsületét, hanem valószínűleg számos ember életét is a márciusi télben. A magyar médiaelit…..
TComment Násznép, kuss! 2012.09.05 05:53:30
Húzassátok a cigánnyal, ugorjatok bele a nagybőgőbe, de halkan. A nyomorodhoz és örömödhöz nekem semmi közöm. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Végre kipróbálhattuk, mit is tud a Toyota GT86, de ami még ennél is érdekesebb, megtudtuk kiknek szánják. Ki nem találnák. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Mire van szüksége a magyar autósnak 2012-ben? Területi alapú rendszámra. A véletlenre sem bíztuk: megkérdeztük a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályát, hogy akkor most, Tornóczky Anita szava járásával élve, ezt most így hogy? A válasz…..
colymbus 2012.01.20 23:58:39
Szeva Viktorom!

Most olvasom,hogy kötelezően le akarjátok cseréltetni a rendszámokat,mert kell a zsé! Hatalmas ötlet! Komolyan! És erre még mindig nem mondhatja a köcsög ellenzék,hogy ez megszorítás,meg hogy adó! A lófaszt! Kurva jól kitaláltátok!
... Figyelj! Ha gondolod, lenne még ötletem!
Mert ugye manapság minden autóban van rádió! Mi következik ebből? ARTISJUS! Ennyi,bazdmeg! Ha a kocsiban zenét hallgat, fizessen jogdíjat a köcsög! Hát nehogy már! Majd ingyen hallgatja,nem?!
Aztán, arra is gondoltam,hogy mi lenne,ha bevezetnétek a kötelező átfényezést! Narancssárgára, ofkórsz! Ebből is lehetne kaszálni! Nem? Szerintem fasza ötlet! Sőt!,ha előtte még felemelnétek a festékek adóját 60%-ra,az még nagyobb kasza!
Ezt figyeld:TANKOLÁSI DÍJ! Minden tankolásnál 300 ft (Elég? Lehet több!) kötelezően fizetendő,úgy mint a telefonnál a kapcsolási díj! Mi kifogás lehetne ellene?? Nem adó! Vagy igen? NEM!
Na és ugye, ha valakinek utasa van?? Személyszállítási hozzájárulás!!!
Vagy kötelezővé lehetne tenni a tetőcsomagtartót is! És lehetne egy olyat,hogy aki felrak a tetőcsomagtartóra egy fidesz transzparenst,az kedvezményt kap! Amilyen fillérbaszó népek ezek,minden kocsin lesz transzparens! Ezzel a választási kampányt is megspóroljátok, azt is el lehet lopni! Yee!
Aztán még gondoltam olyanra is,hogy kötelező BKV bérlet! A vidékieknek is ám! Mert ne mondja nekem egy vidéki se, hogy nem járt még Pesten!? Akutyaúristenit! Hát már a kifogást keresi!!
És hát sajnos egy adót is javasolnék, de meg lehetne azzal magyarázni,hogy jó-jó, adó, de ez az egy csak!! És ez az adó tudod mi lenne, Vitya? Istenem, ha kimondom, Gyurinak keresztbe fog folyni a könnye ettől a hazafias ötlettől,és a bánattól,hogy nem ő találta ki! Na? Van ötleted? Nincs? Szabad a gazda?
JÁRDAADÓ baszdmeg!!! Mekkora ötlet, mááár?!! J Á R D A A D Ó ! Hát mutass egy embert, aki nem használja a járdát!? Ugyehogyugye! Faszom! Ez alól nincs kifogás! És ehhez lehetne kapcsolni egy kötelezően kiváltandó - persze borsos áron - kártyát,amit mindenkinek kötelezően kellene hordania,és ha a rendőrök(vagy egy külön erre a célra felállított járdaőrség!)meglátják,hogy valaki nem fizette be a járdaadót, de mégis járdázik,annak teljes vagyonelkobzás!!!
Lesz itt rend!
Na, Vitya! Most mennem kell, de ha kérdés van, hívjatok nyugodtan! Ha kicsit iszom, még komolyabb ötleteim lesznek! Bár, ahogy elnézem, ti is valami pszichotróp anyagot nyomtok! Viki-Viki! Nagy huncutok vagytok ám.. ;)
Ölellek és kívánok sok erőt és kitartást!
P.S.: Édesanyádat üdvözlöm! Sokat gondolok rá mostanában!
colymbus 2012.01.21 00:50:00
@Operator:

Köszi, de beismerem ez valóban PLÁGIUM, mert a Mercedes -Benz fórumon találtam.
Belsőség Minden napra új gumit! 2010.12.08 07:30:00
Rettegők, stréberek, buzgó mócsingok, rohanjatok téligumiért, különben biztos halál vár rátok. Mindenki más hallgasson a józan eszére. Vélemények az azonos című írásunkról...
colymbus 2010.12.08 23:20:48
@csunyadiszno:

Nyilván az elindulás hóban autófüggő is, mert a gyári súlyelosztás adott, azon csak felesleges súly hurcolásával tudsz javítani.
colymbus 2010.12.08 23:26:44
@Krisi:

1996-ban, és 2000-ben is vettem hóláncot az éppen akkor használatos autómra. 2-szer használtam az elsőt a Renault 5-ösön. A Mercedesre fel se raktam, (a csomagtartót terhelte) mert jártunk át Ausztriába, és néha a határon kérték ha rossz idő volt náluk.

Most már vannak jó, fél kézzel felrakható-leszedhető hóláncok, de akkor is macerás.
A dízel chiptuning iparággá fejlődött, de vajon mi lesz a vége, tüdőrák vagy szétrobbant motorblokk? Ha okosan csináljuk talán egyik sem. Vélemények az azonos című írásunkról...
colymbus 2010.12.03 11:14:24
Alakulnak a hozzászólások.......

Nekem már a harmadik "finomhangolt" CDI autó van a seggem alatt, jelenleg kettő ilyen a meglévő négyből.
1. MB Sprinter 216: 90.000 nél kapott gyári Carlsson tuningot, utána a vezérlőre még rányomták a C270 paramétereit. Háááát Sprinterben brutális lett az összhatás.Gyári értéken 130 környékén elhalt az autó, örökkévalóság volt Németországban a 150-et elérni Most ha padlógázt kap diszkrét füst, és tekintélyes gyorsulás minden szinten, a végsebesség eléréséig. Most 200.000 km van benne, gond nélkül működik. Nagyon nem is akarok megválni tőle mostanság.
2. MB C270 a Sprinter Carlsson doboza átkerült ebbe, amitől az autó sokkal karcosabban kezdett gyorsulni a 140-es sebességtartomány fölött is. Előtte itt már nem volt "tolóerő". 2 év (kb.40.000 km)használat után csere A 3. autóra

3. Chrysler 300 C CDI(Mercedes V6 motor)
A gyári 218 lóerő és 510 Nm lehet valakinek sok, de az előzmények alapján kevésnek bizonyult. Most 260 ló, és 600 Nm környékén mozog, sokkal dinamikusabb mint előtte, és az 5 sebességes aut.váltó ellenére egymás mellett az MB CLS 320 CDI-vel 80-ról padlót nyomva ráver a CLS-re.

A fogyasztásuk a beavatkozás után a játszós időszakban magasabb, utána a napi használatban alacsonyabb lett mint a gyári paraméterekkel.

Amit nem vagyok hajlandó "finomhangoltatni" az a MB. C30 CDI AMG. Gyári 231 lóerő 540 Nm AMG SprintShift váltóval. Nincs ellenfele még ma sem, annak ellenére hogy 2003-as az autó.

Meg a R. Clio 1,5 DCI-t sem. Minek. Kell egy átlagos, halálfélelem közeli autó is közlekedésre:-)))))))
Nem új keletű a Lágymányosi híd budai csomópontjának problémája. Lett is gyorsan új tábla, jöhet a mutogatás. Vélemények az azonos című írásunkról...