Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Alma1001

5 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem és nem és nem! Apuka nem került elő virággal és gyűrűvel. Sőt, semmilyen módon nem került elő - bár én kértem időt, de ez volt az a verzió, amire megdobbant volna a szívem. Párszor beszéltünk ez alatt az öt nap alatt, ebből a legutolsó volt az, amire a szívem reagált.…..
Vagy már meg is őrültem. Hiszen én csináltam, nem is értem, mit vártam...Tavaly ilyenkor beleakadtam valakibe, akit mostanáig egy igazi gyöngyszemnek gondolok, és rögtön úgy éreztem, találtam valami Igazit, valami Kincset. Egy éve hajtom ezt az álmomat, és ma, Bébi két rúgása…..
28 hetes terhesen egyedül a két gyermekemmel, kifulladtam...  Ülök a kanapén, a lányok közben az összes fellelhető ágyneműt egymásra halmozzák épp. Örülnek, hogy végre nincs kontroll, szabad a ház és Anya nem haragszik semmiért. Örülök, hogy belenőttünk abba a korba,…..
Huszonhatodik hét, mi sem történhet, ha egy kicsit strandolunk a Lányokkal! Gyönyörű idő van. A Lányok ismét megértőek voltak, meglepően önállóan játszottak - három éves létükre. Én csak annyira voltam képes, hogy egy nagy lepelbe burkolózva nézzem őket az árnyékból.…..
12 hét van szülésig.Ez nem túl sok. "Anya lakásába" végre került egy tartalék babaágy, feltűnően egy sarokba rendezve egy csomó gyerekholmival, amik még zsákban állnak. Azért nem toltuk össze egyből az ágyainkat Bébivel, inkább kelljen egy lépés, hogy magamhoz térhessek,…..
Keletiember Szülinapompomporom 2013.09.15 10:14:20
..
Alma1001 2013.09.15 13:42:50
Keletiember Peking - érkezés 2013.08.19 17:20:54
William pénteken hajnalban jött értünk a szálloda elé. Kocsikáztunk 1 órát az ébredező Wuhanban 1990-es amerikai slágerek dallamára, kirakott minket az állomás előtt, kedvesen hajlongva elköszönt, mellénk helyezte a bőröndünket majd angolosan távozott. Ekkor konstatáltuk,…..
Alma1001 2013.08.19 18:21:02
Keletiember Egy tökéletes nap 2013.08.10 19:44:26
Otthon van egy szokásom. Egész héten többé-kevésbé, az én sajátos módomon helyt állok mint házitündér, csütörtökön már rezeg a léc, péntek délelőtt már csak ímmel-ámmal, péntek estére pedig eldobom a bejárónői egyenruhát és sztrájkba vonulok. Emiatt az idegesítő,…..
Keletiember Kitekintő 2013.08.09 10:02:05
Izgatott már nagyon, hogy hol is vagyunk mi elhelyezkedve. Ezért felszerelkeztünk 2 napi hideg itallal és átmentünk a lakóparkba. A terv az volt, hogy keresek egy embert, elmutogatom neki, hogy szeretnék bemenni a házba, felliftezni a tetejére és kitekinteni egy lépcsőházi ablakon.…..
Alma1001 2013.08.10 15:29:55
Keletiember Kihívások napja 2013.08.08 17:32:49
A következő napon elhatároztam, hogy végére járok ennek az időrablásnak. Nem járja, hogy 6 órák egyszerűen kiessenek az életünkből. Így hát terveztem egy ártatlannak tűnő kirándulást a kb 1-1,5 km-re lévő plázába bevásárolni. Semmi konkrét tervem nem volt, csak az, hogy…..
Hatalmas fesztivál-csarnok, az egyik végén, a Mozgástrend színpadon mozgás-trendek, sőt, mantra-koncert, a másik végén üvöltő-zúgó omm-zenére zajló akrobatikus típusú jóga-bemutatók – középen pedig a testük-lelkük-szellemük legmélyebb zajlásaiban elmerülő…..
 A modern gondolkodás jegyében tegnap, azaz hétfőn (minden szokásváltoztatás hétfőn kezdődik) elhatároztam, hogy leszoktatom csemetéimet a mértéktelen tv nézésről. Had fejlődjön a szociális érzékük. Én nagyon modern vagyok, és tele vagyok energiával, erős az…..
Végülis majdnem eseménytelenül telt el az apuka kupa. Mármint, ha nem számitjuk eseménynek az apukák focizását, de az nem esemény, hanem a háttértörténés. Na mindegy, ebbe ne menjünk bele.Úgy van megoldva a tornaterem, hogy a folyosó felőli oldalán két sor bordásfal védi a…..
 A kisfiam élelmiszer fetisiszta. Már kiskorától fogva nem igazán értettük miért nem szereti a plüssállatokat, és miért szorongat a kezében olvadáspontig túrórudikat, pez cukorkákat, gumimacikat. Aztán amikor vonzódni kezdett élete első kempingsajtjához, baljós sejtelmem…..