Regisztráció Blogot indítok
Adatok
varnai

495 bejegyzést írt és 271 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A ZUGLÓ TV a budapesti kerületek közül az első közszolgálati, közösségi TV-jeként jött létre. A kis családi cég (Label 84 Kft) által üzemeltetett közösségi TV beszámolt minden kerületi történésről, iskolai, óvodai rendezvényekről, és megszólalhatott benne bármely politikai oldal, sőt a civilek,…..
Mivel a veszélyhelyzeti működésben testületi ülések nincsenek az előterjesztéseket csak véleményezésre kapjuk meg, a polgármesterek minden településen egyszemélyben dönthetnek. Írásban kommunikálunk, kérdéseket azonban így is fel lehet tenni és válaszolniuk - elméletileg - kötelező. Van amely…..
  Alább befolyatom a márc. 25-re véleményezésre megküldött előterjesztéseket és a véleményem. Mint tudjuk a veszélyhelyzet idején a polgármesterek egyszemélyben dönthetnek, bár a testületek véleményét általában figyelembe veszik.  Más kerületekben, városokban online nem hivatalos testületi…..
Tán többen is emlékeznek, a Thököly út 150. meghökkentő bérbeadási kisérlete után közérdekű kérdéseket tettem fel a Városgazdálkodási Zrt-nek az önkormányzati üzlethelyiségek bérbeadása tárgyában. A Zrt. látványosan sumákoló és valótlanságokat állító válaszai újabb gyanús ügyekre engedtek…..
A címbéli kemény szavak nem az enyémek, olvassanak tovább türelmesen. Hosszú vajúdás után elkészült Zugló 2021-es költségvetése, melyet az Össszefogás képviselői rendre meg is szavaztak. A beterjesztett számok azért is megdöbbentőek, mert a költségvetési egyeztetésen szó sem volt ezekről a…..
Miután az ominózus Thököly út 150. alatti bolthelyiségünk kiadása körül gyanús a csend (csak a térkő növekszik) és mivel az ügy nyilvánosságra kerülése után számos másik  bolthelyiségünk ügyében is a bérbeadás elutasítását jelezték lakosok, három nappal ezelőtt közérdekű adatkéréssel fordultam a…..
 Vajon  miért nem adják ki az egyik vállalkozónak a Thököly út 150. alatti üzlethelyiséget, és miért adnák oda egy másiknak egy rendeletsértő sima cserével teljesen felújítva? Miért mond le önként a vagyonkezelő öt éven át a beszedhető bérleti díjról? Hűtlen vagy hanyag kezelésnek számít-e a…..
Egy önkormányzat költségvetése mindig politikai-stratégiai döntés, mely nemcsak  a teljes éves működésre, de a jövőre is kihat. A többséget adó vezetés döntése, mely területekre  koncentrálnak: mennyit szánnak a jövőre, beruházásokra óvoda, tanuszoda, vagy közpark építésre, mennyit szánnak a…..
A mai Indexben hosszú interjú jelent meg Baán Lászlóval a Múzeum negyed kormánybiztosával. Ennek állításaira reagálnék. A Civilzugló Egyesület 2014. óta tiltakozik a Múzeum negyed projekt terve ellen.   Elsőként is hangsúlyozzuk, a Városliget zöldterületének, épített infrastruktúrájának,…..
Két hónapja blogot írtam a kerület ismételten - ezúttal titokban - kinevezett átláthatósági biztosáról és annak munkájáról. Munkája gyümöcse mára beérett. Mint blogomban írtam, Dr. Békefi Lászlót, a zuglói MSZP prominens tagját úgy tisztelte meg Horváth polgármester e fontos címmel, hogy ezt…..
Az elmúlt évtizedben kétszer próbálták meg bezárni, illetve ellehetetleníteni a Hermina úti rendelő működését.  Mi, itt lakó zuglóiak jól emlékszünk, 2012-ben a Papcsák féle kerületvezetés próbálta meg bezárni és  az Örs vezér téri rendelőbe vezényelni a 124 ezer zuglói lakost. A lakosság spontán…..
 Két, a zuglóiak által sok fórumon kért, felpanaszolt egészségügyi témájú előterjesztést vittem a novemberi "testületi ülésre". A polgármester a veszélyhelyzeti egyszemélyes döntési jogkörével élve egyiket sem támogatta.  A Hermina úton a labort még tavasszal szüntették meg, azóta két hónaposra…..
Május óta újra van átláthatósági biztosa a zuglói önkormányzatnak! Az örömteli  megbízásról, melyet a polgármester április 29-én kötött Békefi László ügyvéddel, furamód azonban azóta nem tájékoztatta sem a képviselő-testületet, sem, (pl. a Zuglói Lapokon) át Zugló lakosságát. Jobb az ilyen…..
Ritka dolog történt pár napja: egyeztettek a zuglói képviselők. A készülő új lakásrendelettel kapcsolatban Rózsa András, a lakásgazdálkodásért felelős Momentumos alpolgármester hívott össze online megbeszélést. Évtizedes képviselői regnálásom alatt szinte alig történt ilyen eset, hogy egy…..
A két hónappal ezelőtt a jegyzővel együtt konstatáltuk, a testületi ülésen szóvá is tettem, hogy a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. 2020-ban egyetlen szerződését sem töltötte fel sem a saját, sem az önkormányzat honlapjára, holott ez törvényi kötelezettsége lenne. A mostanra feltöltött januári…..
Zuglóban a Herminamezei részen augusztus elsejével vezetik be a legújabb, harmadik zónában a fizetőparkolást. Csakhogy két nappal a kitűzött dátum előtt a zónába eső utcák felében még fel sincsenek festve a parkolóhelyek. A Gyarmat utca Columbus utca sarka. Parkolóóra van, felfestés kb. a zónához…..
Az első testületi ülés a veszélyhelyzeti szünet, a polgármesteri egyszemélyi döntéshozatal után. A 25 napirendi pontban több igen fontos, régóta várt előterjesztés, és több a kerület számára veszélyes, az önkormányzati vagyon eladását célzó rendelettervezet szerepel..Lássuk sorra: 1. Hasznos az…..
Zugló lakossága, ha  csak úgy kicsit, családi, baráti körben mozogni akar, ma már csak a Mogyoródi úti önkormányzati sportpályát veheti igénybe.  Az őshonos zuglóiak  emlékeznek, a rendszerváltás óta  a kerületükben tucatnyi sportpálya tünt el, legtöbbjük helyén lakópark vagy áruház nőtt ki a…..
Ha egyszer egy virágzó üzlet beindul, ha egymásra talál eladó és vevő akkor nincs aki szétválassza őket. Így van ezzel Kupper András és a zuglói szocialisták is. Pénz beszél, kutya, ez esetben a kerületi Momentum, hiába ugat. Az elejétől problémás, Karácsony expolgármester által is korruptnak…..
Zuglóban, ahogy a többi kerületben is a vészhelyzeti törvény értelmében a polgármester dönt a képviselő-testület helyett. A képviselők ugyan megkapják az előterjesztéseket, ezeket véleményezhetik írásban, de a polgármestert ez semmire sem kötelezi. Dönt, ahogy akar. Azt, hogy a többi képviselő,…..
A zuglói, valaha híres Postás Sport Egyesület és telepe évtizedek óta lényegében gazdátlan.  A patinás egyesület épületei pusztulnak, az egyesület a kerület sportéletében nem vesz részt. Tulajdonosai, az egyesület és a vele jogvitában álló Magyar Posta, a Telekom és az Antenna Hungária évtizedek óta…..
Tegnapelőtt bent égett egy ember a Francia úti hajléktalankunyhók egyikében. Az évtizede létező budapesti favella lakóinak önkormányzati lakásokban elhelyezésére a februári testületi ülésen tettem javaslatot, de bal és jobboldal kéz a kézben leszavazták. A zuglói szociális érzékenység a…..
Két hónapnyi kihagyás után sok izgalmas, jelentős összegekről  döntő, nem egy esetben korrupciószagú előterjesztéseket tárgyalva ülésezik a zuglói képviselő-testület. A legizgalmasabbak:  1 milliárdnyi ingatlan eladás a költségvetésben, parkolási szoftver vásárlása 306 millióért, parkolóépítések…..
itt az ideje tisztába tenni, hogy  Zugló és  a kerületi döntéshozók közül ki áll a garázssor szerződéseinek felmondása mögött. Lássuk tisztán, ki mit szeretne. Előterjesztéssel éltem a testület február 20-ai ülésére, hogy a Képviselő-testület határozzon: NEM szándékozik a Francia úti területet…..
Sorra kapják a Francia úti garázsok tulajdonosai a MÁV-tól a felmondó leveleket. A harminc éve létező garázssor lebontatásának indoka a MÁV tájékoztatása szerint, hogy a zuglói önkormányzat a területen fizetőparkoló helyeket fog kialakítani. Az alpolgármester és az országgyűlési képviselő azonban…..
varnai 2020.02.07 10:07:24
@OkoskaTo:rp: van aki 50 eret fizet, és nem árt megjegyezni, ők a MÁV-tól nem garázst bérelnek, hanem csak egy 17 nm-es földdarabot.