Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Az igazi Svarc Enegger

0 bejegyzést írt és 440 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A HR-es állásinterjús szokásokat sokszor éri az a kritika, hogy színház az egész, és nincs is értelme. Leginkább az alábbi kérdések miatt gondolja ezt sok álláskereső – és ezek esetében egyet is kell értenem velük. Állásinterjú-stratégiákkal azt tanítom nekik, hogy ezekből hogyan lehet kimozdítani…..
Az „Emberszabású Hadművelet" a II. világháború egyik jelentős, de máig kérdőjeles akciója volt, melynek célja Reinhard Heydrich SS Obergruppenfhürer, a Cseh-Morva Protektorátus vezetőjének kiiktatása volt. Egy klasszikus kémtörténet, melyben a hősiesség, az elszántság mellet az árulás és megtorlás…..
Az igazi Svarc Enegger 2017.03.03 12:01:12
@molnibalage: Mikor kellett a náciknak bármilyen ürügy vagy épeszű magyarázat a terrorra?
Továbbra sem értem, hogy a nácik által milliós nagyságrendben lemészárolt áldozatok vizsgálatánál, hogy merülhet fel az aktívan, fegyverrel ellenállók felelőssége?

Szóval itt komoly felelőssége nem is náciknak van, hiszen ők előre szóltak, hogy megtorlás lesz? Csak azok az ellenállók játszották az agyukat, májerkodtak a fegyverekkel és tessék ez lett a vége.
Pedig ha szépen mindenki bekussol, akkor tulajdonképpen nem is lettek volna áldozatok. Jobban meggondolva, lehet, hogy az ellenállók provokálták ki az egész háborút. Hiszen Hitler előre megmondta, hogy területre van szüksége. Miért nem adták át önként?
Csakugyan érthetetlen.
Az igazi Svarc Enegger 2017.03.04 10:51:31
@karandash: Lehet, hogy ezzel a békés kuglihangulattal fejét találtad a szöget. Talán éppen ez volt az egyik kiváltó oka a merényletnek. Nem akarták, hogy békésen sörözgetve a háttérben, csak az újságokból figyeljék a háborút.
Mindegy, ez már inkább politika. Csak az arányok miatt szóltam bele. Ez a háború tele volt értelmetlen áldozatokat követelő döntésekkel (tízmilliós nagyságrendben). Ezt a momentumot így kiemelni, szerintem aránytalan.
Ki ne szeretné azokat a történeteket, melyek arról árulkodnak, hogy ha az ember igazán elszántan szeretne valamit, akkor előbb-utóbb meg is érkezik a lehetőség – pláne, ha azt magának teremti meg. Ilyesmi Kiss Angéla sztorija is, aki tényleg egy kebabostól jutott el addig, hogy……..
(részlet) Amint a bajos, több sebből „vérző” éjszaka reggelbe torkolt, Ágota feldúltan indult a Róna utcai hideg macskakőre, el szürke „sorházak” mellett, akik baljósan néztek…..
Nem olyan sokba. De míg bárkitől félsz, bármihez ragaszkodsz, vagy bármi miatt aggódsz, nem jutsz be, esel vissza rögtön. A Mennyben semmi dolgod nincs, és ez az a Fény, amitől megijedsz a halál pillanatában és szaladsz egy újabb testbe. Képzeld el, hogy nem csinálsz semmit, csak…..
Szuper falinaptárakat láthattok ma; főleg annak lesz érdekes, aki szereti a motorokat és a szexi retró lányokat. A Lambretta egy olasz motorgyártó volt, ami sajnos 1972-ben megszűnt. Igaz a nevet az indiaiak megvásárolták és azóta is gyártanak még ezen a néven robogókat...
  Az írás munkafolyamat.   „Az ihlet a lusta írók kifogása” Lőrinc L. László   Sokan, nagyon sokan azt hiszik, hogy az írás a világ legkönnyebb mestersége. Az ember gyereke leül az íróasztalhoz és elkezdi pötyögni a klaviatúrán a megálmodott történetét, netán…..
A huszadik század első felének New York-i enteriőrjei. 1910. 527 Riverside Drive. The Ardelle Apartment House...
Az igazi Svarc Enegger 2014.08.08 08:44:54
@Andrassy Gabor: Szerintem nem olyan lapos terek ezek, csak becsap minket a kép torzítása és éppen az üresség. Emberek nélkül nehéz viszonyítani.
Az igazi Svarc Enegger 2014.08.08 11:44:22
@Andrassy Gabor: Akkor hát ezt megbeszéltük.
Kétezer-tizennégy, Magyarország EU-hoz való csatlakozásának tizedik éve, a life-long-learning egyre szélesebb körű kidolgozottsága, mobilitás, rugalmasság, naprakészség, rendtartás a káoszban. Tédéká, ösztöndíj, erazmusz, második legjobb, kreditek elfogadása, gyakorlat,…..
Minden bizonnyal nyomon követitek oldalunk Hőseit, akik hatalmas elszántsággal és kitartással szabadultak meg kilóiktól és a testépítés felé vették az irányt, majd beszámoltak nekünk az eredményeikről. Ezúttal a profik BeforeAfterére kerül sor, akik hasonlóan átélték a…..
Az igazi Svarc Enegger 2014.06.18 12:11:16
Izak2 társszerzőm szíve csücske ez a cikk. Az ötletdobozból az elsők között választotta ki a témát, hogy mindenképpen ő írhassa meg. Jó régen összeállította már nektek, és bevallom az én hibám, hogy eddig nem került a napi címlapra. Ennek az oka egyszerű. Ő jóval fiatalabb nálam, ezért nem…..
Előzmény: Megtámadták a VMSZ elnökét! Ismét a keddi incidenssel foglalkozunk. Úgy gondoljuk, van még mit mondani róla. Pásztor István inzultálását elítélték balról, elítélték jobbról, és pofára estek miatta a szélső jobb háza táján. (Idővel a Jobbik is…..
Ezek a plakátok és újságillusztrációk a hidegháborús időket idézik, amikor a politikai propagandának sokkal nagyobb szerep jutott, mint napjainkban. A hirdetések lényege, hogy a Szovjetunió jobb, igazságosabb, biztonságosabb, mint az Egyesült Államok és általában az egész kapitalista társadalom.…..
Szóval ott tartottunk, hogy 1954. január 4-én a Nash Corporation és a Hudson Motor Car Company cégek, az amerikai vállalattörténelem addigi legnagyobb értékű vállalategyesítésével létrejött az AMC. ..
Schiffer-jelenség: a velünk élő szocializmus. Megkezdődött a társadalom demokratikus maradékának felszámolása. Megnéztük múlt vasárnap a választási eredmények kihirdetését a tévében, majd elmentünk aludni. Másnap jött a hétfő, a szerencsésebbek munkába indultak.…..
Nyílt titok volt, hogy Capone vagyonát a szesztilalom idejében szerezte és - az 1925-ben visszavonult John Torrio helyére állva - a szervezett bűnözést tökélyre fejlesztette a húszas-harmincas évek Chicagójában. Sokáig szinte lehetetlen volt a bűncselekményeket rábizonyítani és 1931-ben is "csak"…..
 „Az ember csak úgy válhat igazán emberré vagy igazán önmagává, ha túllép (transzcendál) az emberi létezésen” (Viktor Frankl) Napkelet és napnyugat címmel írt esszét a Népszabadságba február elején Tamás Gáspár Miklós. Írásában a Nyugat, a nyugatosság és a…..
Az igazi Svarc Enegger 2014.02.12 15:55:31
Tetszik az okfejtés, de nem hiszem, hogy igaz lenne.
A feudális gondolkodás természeténél fogva közelebb áll a csoporthűséghez, a társadalmi rangsorhoz, de azért ezek a szavak, akkor mást jelentettek.
A feudális csoporthűség annyit jelentett, hogy mindenki maradjon meg abban a körben, ahová született. Dolgozzon azért, áldozza föl magát azért és a feljebbvalókért.
A társadalmi rangsor nem egyszerűen csak volt, hanem a lehető legbrutálisabban ki is kényszerítették a tiszteletét. Hogy, hogy nem, a felül állók kényszerítették mozdulatlanságra.

Az a szép idea, hogy a "gazda" gondoskodik az övéiről, régen sem működött jobban, mint ma. Régen elég volt, ha senki nem halt éhen, volt elég ünnep az évben, hébe-hóba még könnyítő rendeleteket is hoztak.
Ettől még katonáskodni kellett és robotolni rogyásig. A hatalomvágy, a harácsolás minden időben gátlástalan volt. Ezer példa van rá.

A jelenben azért kifinomultabb a módszer. A melósnak a keze ügyébe teszik az autókat, a telefonokat. Színes, szagos műsorok mennek a tévében folyamatosan.
Még a választási cirkuszt is rendeznek nekik, hadd higgye a surmó, hogy számít valamit a véleménye.

Az "ego" erősödése teljesen igaz. Ez sulykolják már egy ideje, de nem hiszem, hogy a társadalom minden tagja ugyanarra gondolna.
Az egó feldicsérése, bátorítása is csak a szemfényvesztés egyik eszköze. Szó sincs valódi egóról. Ez csak egy marketing kifejezés, amit a tömegek félreértenek. Azt hiszik, hogy a saját egójukról van szó.
Figyelem-figyelem, hiperszuper-ultraexkluzív-mostérkezett útmutatónkat olvashatjátok. Most megmondjuk, hogy mi a trúváj, és hogyan legyünk igazi, izmos magyar megélhetési celebek. Olvasd el, és kezdd el még ma gyakorolni a lenéző pillantást és az idegesítő röhögést. Csak itt,…..
A Harman (a JBL, az AKG, a Lexicon és sok más hangtechnikai márkanév tulajdonosa és működtetője) azt állítja mai bejelentésében, hogy birtokában van egy olyan technológiának, ami a veszteségesen tömörített zenei anyagokat (főleg az mp3-ról van szó) úgy helyreállítja,…..
A tegnapi jegyzet visszhangjára nem panaszkodhatom. Érzékeny pontot érinthettem, ha néhány ezren kattintottak rá, és sokan kommentelték is. Ráadásul a hozzászólók alig foglalkoztak szerény személyemmel - köszönet érte -, inkább a témára, az MSZP és a baloldal helyzetére…..
Kevéssé ismert képet tett közzé Walt Disneyről a LIFE abból az alkalomból, hogy október 16-án volt a The Walt Disney Company megalapításának 90. évfordulója. A filmrendező-rajzfilmgyáros Disneyről az ősz, öltönyös-nyakkendős "nagypapa"- figura ugrik be, itt azonban a riói…..
„Kell, hogy történjenek olyan csodák, amiket tíz nemzedék megemlegessen! Példákat kell adni ennek a nemzetnek, amik a szíveket megerősíték. Hóhérpallost a futó rabszolgahadnak! Addig nem fog győzni a szabadság ügye, amíg a magyar nemzet saját áruló korcsivadékának hulláiból olyan hegyet nem rak,…..
Mert csak feldühítenéd magad, azt pedig igazán nem vennénk a szívünkre. A mai posztban megmutatjuk az elmúlt bő másfél évtized legjobb, legütősebb rasszizmus ellenes hirdetéseit. A nyitóképre még majd visszatérünk, de haladjunk több-kevésbé időrendben. A Benetton mindig…..
Az igazi Svarc Enegger 2013.10.03 14:00:13
@Kívül tágasabb: "Nos, a kísérlet a várt eredményt hozta. Nem mintha különösebben meg lennénk lepve, de azért egészen megdöbbentő, mennyi rasszista kattintott. Tulajdonképpen a hozzászólások 80 százalékát ki lehetne moderálni. De nem tesszük, mert kor- (és kór)képet fest a mai Magyarországról."

Érdekes, hogy az elfogadáselmélet, és a másik tisztelete csak addig tart, amíg egyezik a vélemény a szerkesztőével. Ha nem , akkor jön a moderálás. Bár most szerencsénk volt, mert a szerző korképet akart festeni és erőt vett magán. (Fél szemmel a forgalmi adatokat figyelve.)

Szerintem is elég pontos lett a korkép. A kommentelők alig 4-10 százaléka volt szélsőségesen bunkó vagy provokatív, de a szerkesztő lazán rasszistának bélyegez mindenkit, aki nem ájult tisztelettel szajkózza ezeket az íróasztal-okosságokat.
Az alább közrebocsátott poszt két fiatal aktivista-pedagógus sztorija. Azt reméljük, hogy a hamis humanizmustól és illúzióktól mentes történetet nem értitek félre. Talán még azt is remélhetjük, hogy a happy end-mentes történet nem a cselekvés lehetetlenségéről szól, hanem…..
Augusztus közepén lesz két éves a Határátkelő, nemrégiben volt egy éve, hogy itt vagyunk az Indexen, és e két dolog egyenként is számvetésre késztetett a blog jelenével és jövőjével kapcsolatban. A számvetés eredménye egyfelől az, hogy örvendetesen nagy a közösség, sok a…..
Az igazi Svarc Enegger 2013.08.07 13:10:53