Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lizababa1123

0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Tisztelt Munkahelyi Terror jog!   Következő kérdéssel fordulok Önökhöz.  2 hónapja dolgozom egy cégnél. 1 hónapos próbaidőt kötöttünk ki a szerződésben. Óvodás korú gyermekem beteg lett, orvoshoz vittem, és itthon maradtam vele. Munkáltatómnak korán reggel…..
Lizababa1123 2014.02.01 09:06:18
Tisztelt Kovács Ferenc, úgy látom annyira magánzó, hogy napokon át lóg a blogon, h az összes hsz-et kommentálja.
Elgondolkodtató és férfias.
Mellékesen csak úgy tájékoztatásul, az óvodáskorú gyermekemet elvittem orvoshoz egy Ön által kis nyamvas náthának titulált tünettel, mert és csak...orvos hazaküldött, kúráljam a gyereket. a gyerek 3 órával később kapkodta a levegőt , rohanva a kórházba 1 hétig feküdt intenzíven, altatva, csövek-lógva és nem sorolom.
Természetesen egész biztos h ott vannak a tarsolyában a "ilyen orvos" és hasonló kifejezetten frappáns válaszok, hát én ennyit reagálnék arra, hogy hagyj otthon egy óvodást, mert gyógyul. Egy óvodáskorú gyermeknél SOSEM tudhatja h hova fajul a betegség... SOHA. Még iskolásnál sem biztos. Nem az a kérdés h maga h nőtt fel. AMikor felnőtt a répának volt vitamintartalma. MA csak egy sárga zöldség...és sorolhatnám...Ez nem a szülők puhánysága.
Agyrém.
De az Ön lelkiismerete, hogy hogyan cselekszik, mint ahogy a lelkiismeretes szülőé, hogy nem hagy otthon egy óvodást, sőt, én 14 éves koráig az iskolásomat sem fogom. Mert az a szülői kötelességem h gondoskodjam róla, h vigyázzak rám h ott legyek ha kellek, és nem az h videón figyeljem ahogy egyedül fekszik lázasan az ágyban!
És ettől nem fog a munkáltatóm elbocsájtani, mert 1. tudja, hogy amikor bent vagyok, 2 ember helyett dolgozom, ugyanis sajnálom h Ön nem tapasztalta meg, de az egyik leghatékonyabb munkaerő a dolgozó anya 2. tudja, ha meg tudom oldani, segítenek a nagyszülők, tehát nem léhűtőségből maradok otthon, 3. tudja h vagy felvesz egy fiatalt, aki majd azért esik ki, mert még szülni fog ( és taníthat be új munkaerőt) vagy felvesz egy anyukát, akinek pár ilyen nap v hét egy évben benne van az életében. Viszont eredményes együttműködés esetén kap 30 évre egy lojális, megbízható munkaerőt. Itt is anyuka megjátszhatta volna, h jaj ő is beteg lett, mit tett volna akkor ez a nagyon intelligens munkaadó. Semmit. De anyuka nyílt, becsületes volt, és megkapta érte a hálát...
Az, h Ön így ismeretlenül úgy véleményezi a blogoló hölgyet, h vki, aki negyedévente kiesik mert olyan a gyerek amilyen, ez pont az Önt minősíti, honnan veszi ahhoz a bátorságot, hogy ismeretlenül véleményezzen bárkit is? Addig már a nagy megmondása nem jutott el, hogy elgondolkozzon, ha anyuka mondjuk júniusban kezd el dolgozni, akkor lehet h 5 hónap után lép fel az első ilyen helyzet, akkor már mindjárt más a leányzó fekvése?
Persze értem én, h egyszerűbb itt lógni, másokat ismeretlenül véleményezni, és a pálya széléről okoskodni. Csak nehogy az élet visszaossza majd, és egy témában ami Önt érint érzékenyen, mások osszák a pálya széléről a maguk elképzelt igazságát.A hölgy munkáltatójának is hasonló jókat kívánok, mint amit ő tanúsított a munkavállaló felé.
Hihetetlen.
Nyitott koporsós temetést kértünk. De nagy hibát követtünk el a nővéremmel. Nem adtunk hála(?!)pénzt a halottasházban. A koporsó lezárva érkezett. Édesanyám története tavaly novemberi halála óta sem hagy nyugodni. Bánt, hogy tehetetlenül néztem végig szenvedéseit,…..
Lizababa1123 2013.05.22 13:21:23
@karcsibácsi: nem mindenre magyarázat a nincs pénz. AKi olyan szakmát válasz amiben emberekkel dolgozik, az viselkedjen úgy. Nem titok,hogy mennyit fognak keresni, nem félmilliós fizetés lett nekik beígérve majd odakerülve vitték le 100.000-re. Őszintén támogatom az eü fizetés emelését, de amig ez nem történik meg addig is a kiszolgáltatott, beteg emberekkel tessék empatikusan bánni! Fordított esetben ők is elvárják ezt ugyanúgy más "szolgáltatásoknál". Ne a kifogásokat keresse már Mindenki, hanem viselkedjen úgy ahogy szeretné, hogy vele viselkedjenek!
Ezek az idős emberek becsülettel végigdolgozták az életüket, megéltek nagyon sok borzalmat majd egy "nővérke" alázza porig. Szégyen.
zomg érzelmi hsz-e teljesen érthető. AZ meg amit írsz sokat mondó. Vagy talán ha a Te anyukáddal, gyerekeddel bánna így az az ember akit elvileg az ápolására neveztek ki, talán tapsolnál örömödben? Nem hiszem. És igen, pont azért mert elvileg amikor Te nem tudsz ott lenni, neki kell(ene) akkor róla gondoskodni, így nem mered pofánvágni,pedig megtennéd sok esetben.
És természetesen tisztelet a kivételnek, mert vannak ők is. Csak sajnos egyre kevesebben.
Lizababa1123 2013.05.22 15:07:23
@karamellcukorka: Hogy érted, hogy "fogalma sincs ez mennyibe kerül".
Szerintem aki 40-50 évig fizette a nem kevés eü hozzájárulást, annak csak járjon már pár nap kórházi tartózkodás...ja hogy plusz_teknős következő válaszában benne van az is, hogy aki viszont előbb/később jön megy, azt meg papíron írják többre a fejpénz miatt..? hmmm?
azt gondolom nem ismerheted az összes embert és fogalmad sincs, hogy adott esetben a körülötted látható idős embereket miért "hagyják" ( a te megfogalmazásod szerint) a kórházban műtét után. Vagy az elképzelhetetlen, hogy 1. műtét után félnek, hogy hirtelen fellép egy helyzet amit nem tudnak kezelni? 2. dolgoznak hétvégén - bármily meglepő, nemcsak az eü dolgozók dolgoznak hétvégén is. 3. sajnos nem varázsütésre tudnak megfelelő helyet találni egy idő embernek arra szakosodott szociális intézményben. Tudom, mindhárom példahelyzet a megátalkodott és az eü-t kihasználó gonosz hozzátartozók hibája...tudod kevesen vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy egy hirtelen előálló helyzetnél munkájukat eldobva tudják ápolni az idős szerettüket.
Bőven lehetne a szociális háló többszintű hiányáról beszélni ( pl ahogy nincs elég óvodai hely sem, úgy nincs elég időseket ellátó intézmény sem - vagy horrorpénzért, amiben visszautalnék a családok kiszolgáltatott helyzetét hiénaként kihasználó magánintézményekre) . De nem megyek bele,minek. És ez nem is az a poszt.
Itt semmi másról nem szólt, mint a valószínűleg már szintén nem fiatal gyerekek messziről utazva próbálták napi szinten a többszörös problémákkal küzdő, hosszú életet élt édesanyjuk ellátását segíteni,és amit közben tapasztaltak az borzasztó. Nem kell ehhez semmit hozzáfantáziálni,meg a ki mikor kit miért nem tud hazavinni. Nem tudhatja senki. Ez azonban nem mentesíti az eü intézmény dolgozóit a megfelelő empatikus és betegbarát hozzáállás alól.SEMMI nem mentesíti.
Háromszor átpördült a tetején a Renault, mielőtt megállt. A tulajdonost megbírságolták, az autón hitel volt. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Lizababa1123 2013.02.21 12:30:14
@cenzuratroll bosszanto:
Nagyon ötletes valóban - remélem oda nem fajul a dolog hogy ismeretlenül és látatlanban a sérült autós adófizetési szokásait kezdjük boncolgatni. Vagy egymásét ha már minden töltény elpuffogott.

De akkor annyit fűznék hozzá:
1. állam bácsinak arra kéne fordítania a bevételeket amire beszedi
2. kiosztott útkezelési munkákat nem úgy kellene végezni, hogy 20% megy az útba, 80 meg zsebbe ( és a százalékokon ha lehet ne vitatkozzunk)

Lehet, hogy akkor nem hetente kellene egyes helyeken "javítani" .

itthon is ki kéne próbálni...

ui. sztem ne menjünk bele, hogy állam bácsi hogy osztja be a pénzt, mert úgy röpködnek ott a SZÁZMILLIÁRDOK az ablakon kifelé, hogy ha sokan látnák sírógörcsöt kapnának...mondjuk aki picit használja az eszét az így is...

SZép napot és biztonságos közlekedést!
Nem mentség a szegénység, és a az sem, ha valakit még soha nem bírságoltak meg. Április 15-től hatályos az új szabálysértési törvény. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Lizababa1123 2012.04.16 10:22:44
@an hero please:
Pontosan ha közügyekről van szó, akkor szeretném MÉGINKÁBB, hogy az én, az állampolgár érdekét IS nézzék. Ezt nem tapasztalom.
Az pedig aranyos amit a magyar valóságról írsz.
Picit ha nem a szavaimba akarnál belekötni, hanem akkor a Te fogalmaid szerint "szélesebb spektrumban nézni" akkor látnád,hogy a hsz-em arról szólt, és a "magyar valóság" nevű fogalmam arra volt reakció, hogy valaki aki egy másik országban, más kultúrában, más lehetőségek között él,annak nincs valódi oka és joga olyan "valóságot" véleményezni amit max az újságokból, hírekből, évi 2 hazalátogatásból vagy rokoni elmesélésből ismer(het).Abban talán megegyezthetünk, hogy az én "kis magyar valóságom" még mindig VALÓSÁGOSABB mint az övé.Köszönöm.
Ez semmi más csak vihar a biliben és ha még 10 hsz-en keresztül folytatjuk, és próbálsz okosítani, hogy én minek alapján véleményezzek, ezen nem fog változtatni.
Én SZERETNÉK bízni a rendőrökben, szeretnék úgy élni, hogy tudom, számíthatok rájuk. Eddig nem ezt tapasztaltam és mondhatsz bármit, ezen nem fog változtatni. Változtatni az fog, ha úgy ahogy az elmúlt években a NEGATÍV tapasztalatok gyűltek, vmi csoda folytán a POZITÍVAK kezdenének gyűlni. De ez nem az az irány egyenlőre sajnos.
Lizababa1123 2012.04.16 10:26:27
@aripeti:
Lemaradtál pl az Egér utas akcióról. Ami lehet, hogy Neked egy nuansz, többezer arra járó autósnak viszont pofon. Egy tendencia ékes példája ami arra visz, hogy az emberek úgy éreznek amit itt Te meg akarnál magyarázni, hogy nem helyes.
Mi köze az út minőségéhez? Hát ne haragudj, bizonyára a Te értékrendedbe belefér, sajnos az enyémbe nem. Tudod én vagyok annyira birka, hogyha évente többtízezer forintot kifizettet velem az önkormányzat arra, hogy én használom az utat és hóó de terhelem, akkor az én befizetett pénzem autósként arra az útra legyen fordítva. Biztos én működöm rosszul de szerintem ez így normális. Lenne.
Ezek a gázórás-vízórás történetek búvópatakként visszatérnek a blogra, a Zugügyvéd azért teszi megint közzé, hátha a szolgáltatók is észbekapnak végre. Elvileg a hamis vád tényállását is megvalósítják szerelők a gázóra manipulálásával. Tisztelt…..
Lizababa1123 2011.07.20 14:35:04
Szia Pascal!

Igen én vagyok...kész tanulmány az, amennyi szabályt sértettek nálunk.
Ráadásul amikor sz ügyvéd korrekt módon - és én is - levélben kértem, hogy az erre vonatkozó iratokat küldjék meg, pökhendi és lekezelő módon reagáltak és közölték, hogy nem kötelességük olyan papírok másolatét küldeni nekem amiről kell hogy legyen nekem is. Csak halkan jegyzem meg, ha nem nálunk szerelték fel az órát, és átíráskor nem nem voltak ellenőrizni, akkor honnan a toszból kéne ilyennek lennie. És az a baj, ha a vak fenyegetésen kívül a reakciójuk logikus lenne, akkor ha lenne ilyen papírjuk,akkor pont azzal, ha elküldik nekünk, azzal tudnák magukat védeni. De nem ez a cél. A cél az erőfitogtatás, a majd mi megmutatjuk, és nem az igazság nak megfelelő eljárás, hanem a pénzbehajtás. Sosem kívántam senkinek rosszat, de az összes résztvevő vissza fogja kapni a sorstól azt, hogy most aktívan részt vesznek emberek kifosztásában.
Nem tudom, hogy mi lesz a vége, ez egy fizetési felszólításban jött és ezzel fenyegetnek, mondván, hogy idén júli 1-től ehhez is joguk van. Az ügyvéd szerint azért lobbizták ki ezt a jogszabályt, mert több pert elveszthettek. És ha maguk képesek - mert nyilván első sorból olvassák ezeket a blogokat - pici gyerekek testén keresztül normál embereket veszélybe sodorni, míg a nyilvánvalóan lopókkal szemben már nem mernek fellépni,akkor van mint elgondolkozni és remélem az éjszakáikon előjönnek ezek a gondolatok. A vélt igaz baromi messze van a valódi igazságtól és ha elhamarkodott módon jogszabályt döngetve kikapcsolnak folyamatban lévő ügyekben érintett, egyébként szabályosan fizető ügyfeleket, akkor maguk sem jobbak azoknál mint akik valóban lopják Önöktől a gázt.
Lizababa1123 2012.01.29 14:19:55
quickee nekünk is egy hasonló nevű úr "szakértette" a gázóránkat.
Mi nem voltunk ott a vizsgálaton - korábbi bejegyzéseknél láthatja a tortúránkat akit érdekel - mert valamely rejtély folytán az egyeztetett időpont előtt 2 nappal sor került a vizsgálatra nélkülünk. Mikor a korrekten lebeszélt időpontban elmentünk, kegyesen közölték, hogy előhozzák az órát ha már itt vagyunk megmutatják mire jutottak...egész egyszerűen elkeserítő és nevetséges volt az egész helyzet, a magyarázatok, a presszionálással történő próbálkozás, a fellengzős közlési mód...megvívtuk a harcunkat, a fogyasztóvédelem úgy ahogy van elmehet a búsba, a nevükben benne van, hogy fogyasztó védő, de közlik ez nem az ő asztaluk, menjünk a békéltetőkhöz..hovaaa? Elmentünk, közölték írjunk egy papírt, 30 v 90 - már nem tudom - nap amíg sor kerül rá aztán majd...elmentünk az Energiahivatalhoz, egy kedves, segítőkész hölgy átvételezte az iratokat, közölték 30 nap és küldik a határozatot...ez nyáron volt, a határozat télen jött, de mindegy...közben a Tigáz többször küldte nekünk is a kikapcsolással fenyegető leveleket, melyben már időpontokat is írtak...ilyenkor én üvöltve felhívtam őket, meg levelet írtam,mivel azt elértem náluk, hogy amíg az Energiahivatal nem hoz határozatot,szüneteltetik a követelést...nos megjött a határozat amely az össze pontban elmarasztalta őket. Biztos voltam benne, hogy ez nem fog jelenteni semmit, mert nem tudok róla, hogy a hivatal határozata kötelező érvényű lenne...majd megjött a levelük - persze bocsánatkérés nélkül - hogy a HIvatal határozata alapján visszavonják követelést...Szóval én azt tanácsolom mindenkinek,menjen egyenesen az Energiahivatalhoz!

Sajnos ettől függetlenül óriásit csalódtam a rendszerben, gondolom eleve majd vadászni fognak az olyanokra mint mi...több szomszédomtól hallottam, hogy az új óra többet mér mint a régi...és valóban...ezek után viszont majd ne engedjem oda az óraleolvasót hátha a fényképezőjében rejtett mágnes van? Mert már itt tartunk...ráadásul honnan lehetünk abban biztosak, hogy a mostani óra jól mér-e...undorító az egész, az ügyvédünk szerint a külföldi anyavállalataik a kinti veszteséget itt hozzák be...ráadásul ha egy cég állítása szerint évi többmilliárdos veszteséggel fut, akkor ha nem lenne nyeresége, bezárna...szóval azért könnyet nem ejtek értük, azt nem is említve, hogy akik valóban lopják a dolgokat, azokkal szemben nem mernek vagy nem tudnak fellépni mert nincs semmilyük...állítólag egyébként a hazai szakértők között, tekintettel arra, hogy korlátozott létszámúak, nem lép fel senki egy perben a szolgáltató ellen...ha odáig jutna az ügy.
Én szurkolok mindenkinek mert egyértelmű, hogy akik itt keresik a megoldást, azok nem a sunyi valódi tolvajok, hanem azok akiken látva azt,hogy autó áll a garázsban vagy nem putriban lakik,a szolgáltató bepróbálkozik. Szégyen.
Edu egy újabb végtörlesztéses anomáliát fedezett fel. Az OTP olyannyira nem szeretné, hogy ügyfelei forinthitelre váltsák frankhitelüket, hogy egy nyilatkozatot is aláírat velük: Gondoltam érdekelhet titeket ez a téma: A minap a mellékelt nyilatkozatot kellett kitöltenem a…..
Lizababa1123 2011.10.15 15:44:09
@dundijégó:
Utolsó mondatoddal egyetértek!
Én is ebben kapaszkodom...
Sajnos a helyzet a mi köreinkben is hasonló, a hitelek fizethetetlenek. Mit szidjam őket tovább, veri a sors eléggé őket azzal, hogy jellemtelen, kapzsi módon harácsolnak - lehet a számlájukon amennyit csak összekotornak, de az ilyen az nem ember. És esküszöm, hogy a világ minden pénzéért nem cserélnék egyikkel sem, inkább lakom panelban ha úgy hozza az élet, de tudok tükörbe nézni.
Remélem kihúzzátok, kívánom ezt Neked, magunknak, és mindenkinek aki semmi mást nem akart csak becsületes munkával élhető környezetet biztosítani a gyerekeiknek és ez azért nem sikerül mert az országok vezetése és a bankigazgatók bankszámlája a végtelenségig hízik - utoljára visszautalok Steve Jacobsra, ajánlom figyelmükbe az ő példáját.
Lizababa1123 2011.10.16 15:27:02
@emzéperiksz: Nagyon nincs valóság emögött amit állítasz - illetve csak elméleti, ahogy CatMother írja. Ugyanis a betétes érdeke az, hogy a bank jól forgassa a pénzt - namost ha okoska a bank élén dönt hitelkihelyezésről és az a hitel a bank által megszabott feltételeknek megfelelően teljesítve van - ergo minden okoska vezető elképzelése és számítása alapján működik - akkor okoska vezető a saját táljába szarik bele azzal ha a jól tejelő hiteleseket szarba hozza - és ezáltal a saját betétesei kárára rizikózik. Ez 1. 2 pedig, hogy értékelem a tudásodat, bizonyára azzal is tisztában vagy akkor, hogy bankonként változnak bizonyos feltételek, sőt nyilván azzal sem mondok újat, hogy még a Széc kártyánál, ami nem egy folyószámlahitel, ott is a SAJÁT banknál forgatott bankszámlaforgalom döntő szempont volt. ERGO ha banknál volt számlád, igényelhettél banknál hitelt, de mások voltak a lehetőségek. Vagyis ha a számlavezető bankod megítélt 10 Ft-ot, azt nem biztos, hogy másik bank is megadta - fordítok, ERRE való hivatkozással nem adta meg. Dehát ezt Te biztosan tudod...Tehát édes és aranyos minden ami papíron van, de sokszor a gyakorlat más.
Lizababa1123 2011.10.16 15:30:49
@hagyma:Ő most hunyt el pár hete, 56 évesen rákban és az Apple egyik alapítója volt.
Az ő említésével csak azt kívánom bemutatni, hogy lehetsz a világ egyik leggazdagabb embere, a betegséget nem vásárolhatod meg. És ezzel pedig arra kívánok utalni, hogy harácsolhatnak a gazdag bankárok a 100 milliárd mellé még 10-20-100-at, attól még adhat olyan pofont nekik a sors olyan pofont ahol a pénz semmit nem ér. Én hiszek a sorsban, illetve abban, hogy akár jót akár rosszat teszel, azt visszaadja - lehet, hogy nem rögtön, sőt biztos, akár 10-20 év múlva...nyilván ez nem boldogítja az elnyomott adósokat, de más nem lévén, ebbe kapaszkodom :-S Az én környezetemben egyébként ez nagyon működik az utóbbi 10 évben, ezért kezdtem el benne hinni
Módosítják a sztrádákon a díjfizetés rendszerét: jön a kilométerdíj, s előbb-utóbb megy a matrica. A most még képlékenynek tűnő nagy rendszerváltás 2013-ban indul, de tíz évig is eltarthat. A változások még jó ideig nem érintik az autósokat, motorosokat. Vélemények az…..
Lizababa1123 2011.03.25 10:29:03
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
De stimmel, csak félreértettél. Én a súlyadót nem mint szabadon választható adónemet hoztam fel példának, hanem arra, hogy bár az autó súlya az ami nagymértékben befolyásolja az útra gyakorolt romboló hatását - ezért is fizettek az emberek évtizedeken át SÚLYadót - mégis 2 v 3 éve átkeresztelték ezt teljesítményadóra azért, hogy így több pénzt lehessen kaszálni. Ergo, úgy forgatták a lehetőségeket, hogy több pénzt csikarhassanak ki. És valóban mivel ez kötelező, ezért hiába áll fel az ember hátán ettől a pofátlanságtól a szőr, mégis fizetni kell. Fizetni kell akkor is amikor én pl a település szélén lakva kb havi 1 megyek be a település útjaira...tehát volt egy adó aminek a neve is sugallta mire szedték, majd ezen csavartak egyet hogy több pénz jöjjön be. Én most szívok mert pár km-re lakok a díjköteles szakasz táblától és meg kell vennem a matricát - a főút mind időben mind km-ben óriási kerülő, muszáj a sztrádát használni. De ettől függetlenül - PONT pl a teljesítményadós csavarás miatt - nincs illúzióm, és igen, úgy állok hozzá, hogy biztos mire ez kivitelezési szakaszba kerül, addig sem az ára nem ennyi lesz, és kitalálnak bele még vmit. Pl azt, hogy az eddigi díjmentes szakaszok is számítani fognak. És azért gondolom így, mert az elmúlt 20 év 100 intézkedése között kb 1-2 volt ami kedvezően érintette a pénztárcám. És mikor variálnak, módosítanak, akkor az általában nem azért történik - mégha ezzel is ámítják a népet egy ideig aztán a végén kibújik a szög a zsákból - hogy lemondjanak bevételről, hanem hogy több folyjon be. De kívánom, hogy ne nekem legyen igazam, és egyszer végre jól járjak.
Lizababa1123 2011.03.25 14:38:14
@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Ez most nagy butaság ami írtál. Érd az M7-es autópálya 20-as km-énél van. Most ők élnek mint hal a vízben, és azok szívnak akik 5-10 km-re laknak onnan és azért a kis szakaszért muszáj matricát venniük. HA Neked lesz igazad, akkor utóbbiak jól járnak - feltéve ha a 6 Ft addigra nem 16 lesz már stb. stb. ha azonban az én félelmeim igazolódnak be, akkor amint bevezetik a km alapú cuccot akkor egy csomagban azt mondják, megszűnnek a díjmentes szakaszok és mindenki addig fizet amíg megy, számítás a nullától. Ugye ezt most nem tehetik meg, mert ripszropsz egy ilyet meghúzni az nagy felháborodást idézne elő, de ha sok mindent megváltoztatnak, bevezetnek, akkor ezt simán belecsempészik. Akkor viszont sem az érdiek ( 20x xFt x 2 hisz reggel megy este hazajön....) - sem nyilván más autópályák most még ingyenes települései - , sem azok nem járnak jól, akik most is szívnak pár km-ért.

Sajnos most már mennem kell, de igazából nincs is értelme itt ezen filozofálgatni, úgyis majd meglátjuk mit döntenek a fejünk felett, senkit nem érdekel, hogy tíz-száz embert itt mit gondol. Úgy gondolom a félelmeim reálisak és sokadszor is csak azt írhatom mint eddig.Kívánom, hogy ne legyen igazam. Szép napot mindenkinek.
A hétköznapi nyelvhez képest kissé bonyolult az ombudsman közleménye, de az már első olvasatban is átjön, amit amúgy mi is tudunk: sokszor azért büntetnek, hogy büntessenek, és nem azért, amiért a törvényalkotók a szabályokat kitalálták, vagyis a biztonságos…..
Lizababa1123 2011.03.08 17:09:16
Igenis szankcionálni kellene azokat az útépítőket is, akik "kint hagyják" a 30-as tábláikat még hónapokig-évekig. Mire fel bocsánat? Ja a rendőröknek...indokolatlan sok helyen a sebességkorlátozás, de mint tudjuk az sem ritka, hogy inkább kitesznek táblát - bár ezt az önkorm csinálja - ahelyett, hogy a súlyadó utódjaként bevezetett teljesítményadó nevű sápból normál utakat csináljon...ugyan sose értettem, hogy hogy attól miért kopik jobban a jó magyar beton, aszfalt, ha az autómban 2000-es motor van, nem 1200-es, de f.asza indok a magasabb sápra ugyebár. Csak adni ne kelljen érte semmit...de mondhatom az autópályákat...Ausztriában nem sok, csak kb 3-4x ennyi autópálya van, ellenben az éves matrica ~ a fele a mienknek! És ehhez ne vegyük az utak minőségét, mert akkor már ordít a pofátlan különbség!
Vissza a"rendőrökhöz": Pest megyei település, a kertünkben felnyomják péntek éjjel a kocsit - én voltam a bolond, életemben először és utoljára bennhagytam a bukszám, én bolond, a saját kertünkben -. Szombat reggel kijön a helyszínelő, a kocsi iratait ugye elvitte a nem mag barnult elkövető sz.arházi, de mivel a férjemnek mennie kell dolgozni vele, ember mondja, a feljelentő papír igazolja az iratok hiányát, azzal elmehet, pár napig - hétvégén nyilván nem is pótolható - azzal furikázhat, de pótoljuk hamar. Férjem elmegy dolgozni, ugye amúgy is kell, meg hát az iratok pótlása, ablak megcsináltatása is kiadás...jön haza szombat este, az utcánk végében megállítja a senkiházi helyi "rend"őr, és megbünteti az iratok hiánya miatt, és hogy ő így hogy mert bárhova is menni dolgozni, és hiába mutogatta a férjem a reggel készült feljelentő papírt! Még nekünk kellett büntetést fizetni. Na az ilyen minimális hatalmát kiélő kis p.öcsök - és nem is volt fiatal - miatt IS olyan a véleményem a rendőrökről amilyen! Természetesen tisztelet a kivételnek, de a mai napig ha eszembe jut ez az eset, felhúzom magam. Nem is kell mondanom, semmink nem lett meg, sőt sajnos a szomszédos településekről a mai napig járnak át a nem ma barnultak a kertekbe,lopkodják az autókat, az hagyján, hogy nem lett meg ahogy tudom egyik sem, de az, hogy egy szomszéd hajnalban ért haza, ő akadályozott meg egy lopást, hívta a rendőröket, akiknek a tetthelytől 25 méterre(!) van az örsük, és 50, azaz ötven percbe telt kiérni....miről beszélünk? Mit gondoljon az ilyen tapasztalatokkal rendelkező átlagember? A tiszteletet az élet minden területén ki kell érdemelni, az nem jár automatikusan azért mert valakin egyenruha van!
Tisztelt blog!   Ami a hálapénzt illeti, elég érdekes dolgokkal lehet szembesülni. Pár hete volt a kislányom mandulaműtéte, kivették mindkettőt, mert állandóan begyulladtak és a háziorvosunk arra ösztökélt, lépjünk ezügyben. Megkaptuk a műtét időpontját végre, de…..
Lizababa1123 2011.02.06 18:21:37
@Dr.laikus PhD: Utoljára még egyszer: Én nem szólítottam meg senkit. Tudod ha BÁRKIHEZ is hozzászóltam volna, ha bárki hsz-re reagálva csatlakoztam volna a véleménynyilvánítókhoz, akkor teljesen jogos az elvárás, hogy tiszteljem meg az előző 300hsz-t hogy elolvasom mielőtt írok.
de sajnos nem ez történt. Nem utaltam valakire, mégcsak nem is reagáltam. Elolvastam egy cikket és ARRA reagáltam. Nem utaltam és nem ellenkeztem vagy nem azonosultam egy előttem szólóval sem. Semmilyen emberi tiszteletre vonatkozó szabályt nem sértettem meg.
Sajnos ha e fejem tetejére állva olvasom a hsz-eket, akkor sem tudok rájönni, hogy az első hsz-em melyik mondatából sikerült arra következtetned amit viszel folyamatosan, azaz hogy én megszólítottam volna Leroi-t. Sajnálom, nem tettem. Ellentétben vele. De azt gondolom ezt nem kell bizonygatnom, amennyiben Te úgy gondolod, nekem el kéne olvasnom az első 300 hsz-t, abban az esetben kérlek Te is tisztelj meg azzal mielőtt hozzám szólsz, hogy elolvasod és értelmezed azt amit írtam. Amennyiben megtetted és Te méh mindig úgy érzed, hogy ÉN szólítottam itt meg BÁRKIT is, és én voltam BÁRKIVEL is a személyes beszélgetés kezdeményezője...hát úgy bizony én kérek elnézést....
A többihez nincs hozzáfűznivalóm. És tényleg ne idegeskedj, annyit nem ér az egész. Jó éjt.
Ismét leesett a hó, így már szinte megkerülhetetlen számunkra a jól ismert kisfilm. A helyszín az általában ködös, most azonban konkrétan havas Britannia. Ezt azért fontos tudni, mert tavaly ilyenkor a saját szememmel láttam, hogyan bénul meg kétcentis hó miatt a közlekedés,…..
Lizababa1123 2011.01.02 22:07:00
@Shinnotenshi: A Te dumád is gáz...azért mert másfél hónapja egy "punci" összetört Téged vagy mert több megatív tapasztalatod van nőkkel, azért mind béna, és hogy is írtad: 3x-os alkalmassági meg hasonlók...háát drága. Én 200.000 Km-t vezettem le 7 év alatt balesetmentesen, és az, hogy ez így volt, CSAK RAJTAm múlt, ugyanis az említett ki-ha-én-nem raceboyok, meg az autójukat télen nem használó szupipasik miatt többször keveredtem 2 gyerekkel a hátsó ülésen olyan helyzetbe ahol az ÉN reakciómnak köszönhetően NEM lett baleset. Szóval ne haragudj, de nekem és a hozzám hasonló nőknek cseszettül nem esik jól, ha általánosítanak. De az igaz, hogy mindenki a saját személyes tapasztalatain keresztül alakul ki a véleménye, így akkor én pedig kénytelen vagyok az állítani, hogy a pasik nagyképűen közlekednek, túlbecsülik a képességeiket és ezért szarul vezetnek. És ezt csak a Te hozzáállásod miatt írom, és elnézést kérek azon hímnemű sofőröktől, akik nem úgy állnak a nőkhöz, ahogy ő. Egyébként ez a nőci valóban béna volt. Egyetértek..pasiból is van jópár ilyen, csak az nem annyira érdekes...
Lizababa1123 2011.01.02 22:28:10
@Shinnotenshi: Jó Neked, én is nő vagyok, és...? A véleményemet fenntartom. Az átlagnál 5x annyit vezetek és nekem 98%-ban pasikkal volt gondom. Mint írtam, mindenki a saját tapasztalatainak megfelelően alakítja ki a véleményét, és a hozzám hasonló vezetni tudó nőknek igencsak rosszul esik az általánosítás miatti leszólás. Akár nőtől, akár pasitól jön. Szép estét.
A jórészt katonák, tűzoltók és titkosszolgák képzését folytató Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóit sarcolta meg a Penny Market. A probléma gyökere onnan ered, hogy Budapest X. kerületében a Hős utca, Zách utca és Hungária körút által határolt , 10 hektáros…..