Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tééényleg?

0 bejegyzést írt és 316 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 ..
tééényleg? 2016.08.17 11:10:22
@dr Smittpálelnökúr: hehe, jogos
Filmbook X-akták - A tizedik évad 2016.03.20 10:00:00
Amikor bejelentették, hogy lesz új X-akták, mindenki, aki egy cseppet is ismerte a sorozatot, netán rajongója volt, lázban égett. Ez a láz aztán erősen lecsillapodott, amikor kiderült, hogy ez az úgynevezett "évad" csupán hat részből fog állni, tehát rásüthetjük a  "mini"…..
A svédeknek az elmúlt hónapokban háromszor is sikerült a magyar közvéleményt kihozniuk a béketűrésből. Először egy fogyatékkal élő kislányról derült ki, hogy egyetlen - Svédországban lakó - rokonánál való elhelyezése bedöntené az egész svéd költségvetést, ezért a…..
tééényleg? 2015.10.06 16:08:42
@Rob67: Valóban eléggé gáz.
Az talán kimaradt, hogy bár tényleg túlélésre játszunk egy olyan környezetben ahol három-négy birodalom ért össze az elmúlt 1000 évben, ellenséges, idegen ajkú népek között is, szemben nagyobb és szerencsésebb népekkel, mi fent maradtunk. Ez már önmagában is elég ok a büszkeségre. Az, hogy magyarul beszélünk, magyarul írunk, magyar a zenénk és magyar a kultúránk. Ez nem mindenkinek sikerült, talán a svédeknek pont igen.
A többi amit leírtál, bármelyik, ismétlem, bármelyik európai népre, nemzetre elmondható.
Gratulálok internacionális gondolkodásodhoz, tovább lehet fáradni bármelyik nagyon sikeres és tök okos szomszédunkhoz.
tééényleg? 2015.03.05 13:50:30
@Bergyilkos Bohoc: valóban. valszeg most hallott a 7 vezérről először...
Levágott szarvasfejek és szétszórt béldarabok - az elmúlt hetekben több ilyen eset is sokkolta a közvéleményt. Ezeket a maradványokat társas vadászatok helyszínein találták meg pár nappal a vadászatok után turisták vagy kirándulók (Szarvaskő, Felsőtárkány, Őriszentpéter).…..
tééényleg? 2015.01.27 11:51:02
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Elgurult a gyógyszer...
tééényleg? 2015.01.27 12:57:57
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez most fájt... Amúgy meg igazad van. Mi vadászok aberrált gyilkosok vagyunk, nem is értem min megy a vita. Gyakorlatilag a tücsöktől a dinoszauruszig mindenre lövünk. Aztán hazafelé még játszótéri gyerekekre és a gyógyszertárból hazafelé tartó nagymamákra is lövöldözünk. Aztán otthon vért iszunk és vérben fürdünk...
Alapjában véve jól szórakozok az együgyűségeden...
tééényleg? 2015.01.27 13:26:46
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szefósokkal nem vitatkozom.
További szép napot kívánok!
Subba Férfi: A vadász 2014.11.04 11:40:00
Ennek így mondanám, hogy gyere öljél meg a gecibe, jóóój! Petyhüdt töködet vakargatva nézegessed B) ..
tééényleg? 2014.11.04 15:57:43
@brunzlee: ott a pont :)
Ha valamire ráírják, hogy valamitől mentes, rendszerint örülünk. Mert a -mentesség azt sugallja, hogy nélküle jobban járunk. Talán azt is, hogy eddig rutinszerűen rosszul jártunk. Amikor először olvasol egy hirdetésben ecetmentes parfümről, feltételezed, hogy ez jó dolog…..
tééényleg? 2014.09.24 16:13:08
@c3as84: éppen azon gondolkodtam, hogy mit is írjak erre a cikkre, de látom, hogy már más megírta a véleményemet :)

Egyébként azt sem értem, hogy minek kell ilyen cikket megírni? Terjeszteni kell az igét? Senki se szüljön többé mert megváltozik az élete és fel kell adni azt a marha nagy egóját? Le kell mondani egy csomó mindenről cserébe pedig semmit nem kap az ember? Vagy mégis?
Ha valaki ennyire irtózik a gondolattól, akkor az ne szüljön és kész. Annak nyilván nem is való mert az első átvirrasztott este után kiteszi a gyereket a farkasok közé.
Miért ír valaki ilyet? Most jobb neked? Érezzem magam reakciós gyökérnek mert szerintem jó dolog házasodni és gyereket szülni? PC leszek, ha azt mondom, de jó, hogy nem szülsz és senki más se szüljön?
Ha valaki nem akar szülni ne szüljön és kész. De ne kelljen már rosszul éreznem magam mert gyerekeim vannak :)
Én sem bántalak amiért neked nincsenek.
tééényleg? 2014.09.24 16:47:09
@Bambano: szerintem ez csak egy mellékszál volt. Amúgy meg ilyen alapon ezt mindenre rá lehet húzni. Ne beszélj csúnyán, ne lopj, ne ölj, úgy általában a legtöbb társadalmi szabály erről szól: mások megmondják mit szabad és mit nem.
Az pedig, hogy valaki gyereket vállal vagy sem: ez egyelőre magánszféra. Egy társadalom érthető módon azt preferálja, hogy legyen gyerek. A magánszemély meg azt csinál amit akar.
Ez a cikk szerintem egy önigazoló hőbörgés volt, semmi más.
tééényleg? 2014.09.24 16:48:07
@irdesmond: tökre igazad van... :)
Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon; amikor a mappa és a kezem összeér, a szavazás lezárul; a repülőgép, amint becsapódik a World Trade Center épületébe: pillanatok, amelyeket lehetetlen feledni, akár Gyurcsány Ferenc táncát vagy Janet Jackson mellét. Tíz villanás az évezred első dekádjából, amely örökre…..
tééényleg? 2014.09.12 11:13:47
@mojoking77: Kemény vagy, megérdemlem. Tényleg nagyon jó a lista amin szerepel olyan roppant meghatározó / emblematikus dolog amiről nem is hallott egyikőnk sem...
bircahang A Trianon-hisztéria 2014.06.04 10:10:00
Az újmagyar identitás egyik alapeleme lett az 1920-as trianoni békeszerződés körüli hisztérikus magyarkodás. Lássuk ezzel kapcsolatban a tényeket! Először is szögezzük le: a trianoni békeszerződés alapjaiban igazságos volt. Jóval több embernek szolgáltatott igazságot, mint…..
Az elmúlt időszakban leginkább női szemszögből vitattuk meg a dolgokat itt a blogon. Ezért most arra gondoltam, hogy a férfi olvasóinknak is kedveznünk kellene. A téma adja magát, milyen nőre vágynak a férfiak? Erre alapból sokan rávágnák, hogy 90-60-90, de ez is csak egy ideáll…..
Subba Ilyenek mennek Romániában 2014.05.07 15:14:09
Autófényezés okosba'  ..
Már lassan másfél hónapja indított sorozatunkban a kormányrúdnál lévő politikusok teljesítményt elemezzük. Először két karakteres kormányzati személlyel (Matolcsy György és Hoffmann Rózsa)  foglalkoztunk, utána rátértünk a hazai politikai élet legfajsúlyosabb…..
Subba Barlangrajz: Véhóóó 2014.04.10 15:11:31
Véletlen szaladtam megint bele, jó ez most így három után tizenkét perccel. ..
tééényleg? 2014.04.10 16:33:29
Öreg bérházunk '90-es retró Demszky-plakátját időközben lekaparták a falról, de Budapest rendszerváltás utáni vőlegénye él és virul. Most kaptuk az infót, hogy épp a washingtoni Wilson Center munkatársaként, szakértőként dolgozik a Városi Fenntarthatóság Műhelyben, a…..
Tizensok évvel ezelőtt megígértem magamnak, hogy ezt a filmet soha többet nem nézem meg. Túl jól sikerült bemutatnia a háború poklát ugyanis, én pedig túl fiatal voltam, és sokkot kaptam tőle. Most úgy gondoltam, sok év és naturális háborús film után elég nagy vagyok már az…..
tééényleg? 2014.03.27 08:39:49
@Nyílméregbéka: Fájó pont, hogy leszólták a kedvenc filmedet? Nem nem láttam, nem néztem végig. Az nagy különbség :) Már a film alapötlete is nagy marhaság volt...
Millió és egy ennél jobb film van, magától Spielbergtől is... Háborús filmekből is van egy halom jobb, olyan is ahol nem rángatják a kamerát minden irányba, úgy, hogy ne láss semmit az egészből.
Fogadjunk, hogy a Gladiátor is nagyon tetszett :D
tééényleg? 2014.03.27 16:25:20
@Nyílméregbéka: Te tényleg ennyire szellemi fogyatékos vagy? :) Nem érted, hogy elkezdtem nézni és mivel az derült ki számomra, hogy egy fostalicska a film, ezért félbe hagytam? Volt valami váratlan csavar esetleg a film végén amitől az egész film hangulata és mondanivalója megváltozott? Jöttek az ufók? Akkor lehet, hogy mégis végig nézem :D
tééényleg? 2014.03.28 08:52:36
@Nyílméregbéka: Tutira nem láttam végig a filmet mert az elején kiderült, hogy szar. Nem hiszem, hogy van aki ezzel menőzne, hogy látott egy filmet de azt mondja, hogy nem látta. Ez nem életszerű :D
Ha eszel valamit és annak romlott íze van, akkor is megeszed, hogy kiderüljön tényleg szar volt-e? :D
Subba Tattarararaaaa! 2014.03.17 15:56:05
Jó nagy gyöksziség, tehát imádom! ..
tééényleg? 2014.03.17 16:02:29
Még mindig van hátra 30 nap a választásig, de már most elképzelhetetlenül magas szintre lépett az Összefogás Kormányváltás szívatása.Zusi visszatért.És nem is akárhogy! Zuschlag Consulting, hívjon most! Nem vicc. Ekkora vastagbőrt rég láttunk, már most megemelem a…..
Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondja, nem hívják meg Demszky Gábort, Budapest korábbi főpolgármesterét a 4-es metró átadására. Tarlós udvarias ember, akinek ez korábban azért eszébe jutott. Viszont alapos megfontolás után úgy döntött,…..
tééényleg? 2014.02.25 12:00:13
@szempontpuska: Szerintem sem vicces egyébként csak nem akartalak megbántani :D
tééényleg? 2014.02.25 12:04:02
@labrys: Megbeszéltétek és kialakítottátok a csapatvéleményt? Hehe. Aki nem csak jobbról vagy balról látja a dolgokat az már nem is gondolkodik, mi? Csak aki utálja OV-t meg aki imádja? Igaz? Kicsit sablonos, próbálom is magamat beleerőltetni ilyenekbe, de valahogy nem megy. Ez egyértelműen az én hibám. Nem vagyok eléggé komfortista...
tééényleg? 2014.02.25 12:07:04
@tééényleg?: komformista...
Vastagbőr Joguk van 2014.02.07 09:02:00
Komment nélkül: "Az elmúlt évben több magyar és nemzetközi szervezet - többek között az Európai Néppárt -  emelte fel a szavát az ellen, hogy Magyarországon egyes ügyekben nem érvényesülnek megfelelően az emberi jogok. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezekkel a…..
tééényleg? 2014.02.07 10:35:14
@Conchobar: Elég egyértelmű amikor két oldalról beszélünk. A kormány és az ellenzék + a rajtuk csüngő média és gazdasági holdudvar. Mindenki akinek egy kicsi kis köze is van ennek az országnak a menedzseléséhez...
A kérdés, hogy annak a belátása, hogy mindkét oldalon csak önérdekű tetvek tanyáznak, vezet-e bárhova?
tééényleg? 2014.02.07 10:57:02
@Conchobar: Az államot ilyen vagy olyan eszközökkel irányítókról volt szó. Trafik meg földmutyi vesztesek nincsenek ezek között, különben nem lennének vesztesek. A média pedig mindig csüng valakin, nem létezik pártatlan média. Sehol, soha. Nem is fog.
tééényleg? 2014.02.07 11:38:26
@Conchobar: "Következésképpen mind a két oldal hiteltelen. Jó lenne ezt felismerni." - felismertük. És akkor most mi lesz? Mi fog történni?
Mint falat kenyér, úgy hiányzott már a jobbos médiának egy jófajta MSZP-s botrány. A szobordöntés meg a bajai videó is csúcsra volt járatva, így készüljünk fel a mindenre ... Ugyanezek az emberek akadtak ki teljesen Kövér László "köteles" beszédén, a szemét szocik…..
tééényleg? 2014.01.28 15:54:42
@Tandoori Artemisz: Mindig azt kell ütni aki éppen lop. "Azelmúlt8évben" az mszp-t ütötték, most a fideszt. Szerintem nincs ebben semmi különös. A lopás az lopás, és a fidesz sem csinálja rosszabbul mint az mszp csinálta. Annak fáj szerintem ez a "pálfordulás" aki elhiszi, hogy a mostani kormány erkölcsileg bármiben is jobb mint az elődje.
tééényleg? 2014.01.28 17:00:47
@Conchobar: Nem teljesen értem, hogy mit mondasz... Hogy gondolod a választó beleszólását a közpénzek sorsába? Erre 4 évente van lehetőség parlamenti választások keretében. Kérdés, hogy van-e választási lehetőség. Ha mindenkiről kiderül, hogy nem ért máshoz mint a közpénzek lenyúlásához, akkor mi van? Ugye most nem fogod elmondani, hogy az egyik jobban lop mint a másik és akkor ez a különbség?
tééényleg? 2014.01.28 17:01:40
@Conchobar: Amúgy a válaszom a Vastagbőrről szólt eredetileg...
Gyorsan átfutottam a ma megjelent heti politikai-gazdasági újságokat (a címlapokat összeszedte a 444), a legnagyobbat természetes a Demokrata gurította: Bencsik András vezércikk + Szakály "Veritas" Sándor interjú.Bencsik András az új amerikai nagykövet kinevezését kapcsolja összes…..
tééényleg? 2014.01.23 10:54:45
A kormany.hu nem sokat gondolkozott azon, hogy rezsicsökkentő fórumok esetleg fideszes pártfórumok és az erről készült videóknak talán nem a kormányzati portálon van a helyük, ugyanis kitettek egy 64 perces videót a tegnapi óbudai rezsicsökkentő fórumról, ahol a két népszerű…..
tééényleg? 2014.01.22 16:36:35
@Gera: szerintem az nem normális, hogy titokban tárgyalnak. A tárgyalások tartalma lehet titkos, de a tárgyalások ténye, szerintem legalábbis, nem. Nagyon furcsállom, hogy 2014-ben ilyesmi egyáltalán kivitelezhető. Ehhez szerintem nagyon de nagyon kellett titkolózni...
A kormány az előző év utolsó napján döntött, hogy emlékművet állít Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának, amelyet nemzetbiztonsági szempontból kiemeltté nyilvánított, vagyis többek között nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény,…..
tééényleg? 2014.01.20 16:14:06
@Conchobar: persze-persze, de azért mégiscsak a megszálló csapatok egyik tábornoka volt. Lehetett volna neki a Nemzeti Múzeum környékén is emelni egy emlékművet, nekem az se fájna, ha minden évben megkoszorúznák, de a Szabadság téren... kicsit sántít. Értem persze, hogy mit mondasz, de szerintem nem oda való.
tééényleg? 2014.01.20 16:29:23
@Conchobar: Az egyik győztes állam magas rangú katonája volt a legyőzött Budapesten. Tök mindegy, hogy volt-e akkor éppen konkrétan amerikai katona az országban vagy sem. Nem ez volt mondandóm lényege. Abban pedig egyet értünk, hogy ha nem oda való... hurrá.
tééényleg? 2014.01.20 16:45:28
@Conchobar: Ne menjünk bele a töri órába, ki mit írt alá és mivel értett egyet. Ez a lényegen nem változtat. Visszatérünk oda, ahonnan kiindultam: szovjet, amerikai, német emlékmű van (vagy lesz) a Szabadság téren, magyar emlékmű nincs és egyelőre nem is tervezik, hogy legyen a Szabadság téren.
Carl Rinsch első egész estés filmje, a 47 Ronin története egy valós Japán legendán alapul. A 18. század kezdetén 47 szamuráj vezető nélkül marad – tehát Roninná vált –, miután az uruk rituális öngyilkosságot kénytelen elkövetni egy palotai hivatalnok megsebzése…..
tééényleg? 2014.01.15 16:53:16
@RDorka: egy legenda nem lehet valós. lehet valós alapja vagy valóságon alapuló vagy megtörtént eseményeken alapuló legenda. a busidot pedig nem lehet elkövetni csak követni. lehet, azt mondani, hogy grammar náciskodom, de az ilyen nyelvi hibák azért zavaróak...