Regisztráció Blogot indítok
Adatok
emem

0 bejegyzést írt és 117 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
28 éves korában, 2018. augusztus 25-én hunyt el a zenész, akit pár nappal korábban, 19-én szállítottak kórházba. Tegnap erősítették meg a zenésztársak a hivatalos jelentés után, hogy Kyle túladagolásban halt meg. A srácok tavaly hozták ki a „nagy visszatérésnek” szánt Cold Like War című lemezt,…..
Nagyon vegyes érzelmeim vannak a hazai, gasztronómia területén dolgozó marketing szakemberekkel kapcsolatban. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy kezetráznék velük, a lenyűgöző munkájuk elismerése gyanánt, vagy csak egyszerűen lehánynám őket az undor miatt, ami akkor kap el, ha azt látom, hogy egy…..
Hosszútáv blog Szabad-e szabadon? 2018.07.26 10:00:00
Ártatlan arccal futottam kifele a biai erdőből a munkanap megérdemelt zárásaként. Péntek volt, napszállta, hőguta, két kilométer a parkolóig, kb. tíz a lábamban. Egy utolsó emelkedő, egy hosszú egyenes. Ritka pillanat, szemből érkezett egy futó, bevártam, hogy köszönjek neki. Akkor realizáltam, hogy…..
Van már legalább 10 éve, hogy a hajnalban Hévízre induló buszon a sofőr röhögve mondta az arcomba: te vagy az egyetlen utas, aki teljes árú jeggyel utazik. Tökig tele volt az Ikarus, szinte kizárólag kemény munkában megőszült idős honfitársainkkal. Rákérdeztem, mennyi a…..
 Az alternatív államfő gondolatai Orbán Viktor legutóbbi blamázsával kapcsolatban, amelynek során az azerbajdzsáni kormánnyal közösen sikerült lejáratnia Magyarországot. Lassan rá kell ébredni, hogy a karizmája csak hazánkban működik és képességei alapján nem több, mint…..
emem 2012.09.02 22:30:07
@lato88: Éppen ezt mondom én is: ez az ország nem az Orbántól meg a pereputtyától ilyen fos, hanem azoktól, akik megválasztották. Bepárásodik a szemem tőle amikor látom, hogy még büszkék is magukra. Rohadtul ciki manapság magyarnak lenni...
"Bámulatra méltó hatása van a szemérmetlen és kitartó hazudozásnak" (Thomas Jefferson) A Fidesz legnagyobb hibája hogy teljesen és tökéletesen idiótának nézi a választókat. Még konkrétabban: agyhalott zombiknak. Ülnek a HírTv előtt, (A Fidesz így képzeli) nyitva a szájuk,…..
Kritizálja az Európai Unió (EU), hogy Magyarországon ötven liter mennyiségi korlátozással bárki főzhet otthon pálinkát, természetesen csak saját felhasználásra. Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU…..
Tegnap szivárgott ki a Fejlesztési Minisztérium és a szakszervezeti vezetők között lezajlott beszélgetés, ahol a kormányt képviselő szakértő elmondta: szakmaiatlan munkával, a Közgépnek kijátszva végeznek felesleges vasútfelújításokat, a kormány nem tudja megoldani a MÁV…..
  Nem vagyok az a fajta újságíró, akinek három ujja már elcsökevényesedett, mert a sajtótájékoztatós pogácsák felcsipegetésére kettő is elég (csakúgy, mint a sajtóközlemények kopipésztelésére, miként azt el is daloltam egykor). Ám mivel nehéz időket élünk (ugye a…..
A KARD A mi ferink, a ti feritek... 2012.05.06 07:04:00
Legutóbb akkor éreztem, hogy helyükre kerültek a dolgok, mikor láttam esztergályos cilit a tesco reklámban. Lám, mégiscsak igaz, hogy addig addig rezegnek azok a barom atomok, míg végül mindenki belerázódik az őt megillető kis lukba. Az univerzum már csak ilyen, még akkor is, ha…..
A múlt héten lezajlott a Coachella fesztivál első hétvégéje. A következőre sem kell sokat várni, két nap múlva újra indul a buli. Egyébként nem lehet rossz móka. Már csak azért sem, mert jópár világhírű arc is felbukkan a résztvevők között a prémiumnak nevezett…..
Tegnap mozgalmas napunk volt. Reggel Orbán Viktor osztotta el a smittsemmit sokfelé a roppant tárgyilagosan távolságtartó, a Szentember szent és sérthetetlen nyökögéssel, este pedig maga a déernélküli mondta az arcunkba: alul lehet múlni Gyurcsányt.Szerintem többen óhajtottuk a…..
emem 2012.03.31 19:26:32
Ha már ott tartunk, hogy alul lehet-e múlni Gyurcsány Ferencet, hát Orbán Viktor kapásból alulmúlta. Miközben vezényelte a hecckampányt a "hazug" Gyurcsány ellen, biztosította a nagyköveteket arról, hogy amit mond, azt nem kell komolyan venni, azt csak a választások miatt mondja. Az a csőcselék, ami Gyurcsány hazugsága miatt a városban randalírozott, az ezt szó nélkül tudomásul vette. Pedig ez a csőcselék nyilván nem Gyurcsányra szavazott, tehát Gyurcsány Ferenc nem őket csapta be, hanem a baloldali szavazókat. A jobboldali szavazókat Orbán Viktor csapta be. Mind a kettő lódított a választási kampányban, mint valószínűleg mindenhol teszik ezt a világon. Orbán mondjuk nagyobbakat és gátlástalanabbul lódít, de nem is ez a lényeg. Amivel Orbán mindenkit alulmúlt, az az elvtelensége, a gátlástalansága, ahogy hülyére veszi az embereket, akik egyébként persze hülyék is (Kertész Ákos, igazad van). Ha egy nagyobb hazug évekig hecckampányt folytat egy kisebb hazug ellen a feddhetetlenséget eljátszva, attól fordul ki az ember gyomra. Schmitt egyébként nem tudja alulmúlni Gyurcsány Ferencet azon egyszerű oknál fogva, hogy nem egy súlycsoportban vannak. Gyurcsányt lehet szeretni vagy nem szeretni, de ő akkor is egy valaki. Schmitt meg egy senki. Az az agyatlan sportoló, akit a sport (pont a vívás, ami ugye a becsület sportja) még a tisztességre sem tanított meg. Olyan, mint az az Onyiscsenko nevű öttusázó, aki a vívásnál a markolatba szerelt gombbal érte el a "találatokat". De még annak sem jutott eszébe mikor lebukott, hogy "nem adom vissza az érmeket, hanem majd lekátsszuk újra a versenyeket".
Ritkán érez az ember mélységesen együtt Bayer Zsolttal. Kedvenc mérsékelt hangú demokratikus pacsirtánk, ha nem is felháborodásának, de azért néminemű meglepettségének adott hangot a Heti Válaszban, hogy ugye ő, aki szerteszét zsidózta a pájsliját, három műszakban uszult,…..
emem 2012.02.22 09:56:18
@desmentir: Én ezt is pontosítanám. Az ember soha nem érez együtt Bayer Zsolttal. Ez is egy tipikus magyar idiotizmus: azt hinni, hogy ha az ember az egyik szart nem szereti, akkor szükségképpen szeretnie kell a másik szart. Azért nevezem csak szarnak, mert nem akartam csúnya szavakat használni.
Tizenhét hónap börtönt kapott egy bristoli buszvezető, mert súlyos sérüléseket okozott egy kerékpárosnak. A sofőr egy kisebb vita után úgy ráhúzta a kormányt az előtte haladó biciklisre, hogy az több métert repült, és a járdán ért földet. Az akciót rögzítették a…..
emem 2012.02.17 13:20:38
@lesifotos_szh: Végre valaki észrevette, hogy a kerékpáros módszeresen szivatta a buszsofőrt. Ettől pesze még elgázolni nem kellett volna, de beverni a pofáját nyugodtan.
Részlet Orbán Viktor, az egri városi televíziónak adott interjújából. A miniszterelnök szerint „le kell szerelni az ellenséges támadásokat”, mert Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy „Európa mondja meg, hogy éljünk, erre itt a 10 millió magyar”. A…..
emem 2012.02.11 19:41:30
@-JzK-: Na mondjuk éppen a Fideszesek kezdtek először szaladgálni az Európai Unióba feljelentgetni a magyar kormányt, de ez ne zavarjon...
napszemüveg TAG Heuer - 2012. 2011.12.29 07:34:00
  TH 5502 Nem hallottam még hasonló cégtörténetet: eredetileg ügyfelek számára készítettek egy széria reklám-napszemüveget. Viszonylag jól sikerült, nem valami kéthurkapálcikás szóróajándék volt, Reflex néven.   Hasonlított a stílusa a mai TAG…..
emem 2011.12.29 17:08:33
@jimmywho: Nem jó itt az a kifejezés, hogy "ár-érték arány". Az ár az mondjuk stimmel, annyi, amennyi. Vagyis valóságos. Az érték viszont nem valóságos. Az ugyanis nem érték, hogy a napszemüveg kerete 2,5 gramm. Úgy értem, nem valóságos érték, mert ebben a funkcióban annak semmi értelme, hogy 2,5, és nem mondjuk 4 gramm. Marketinggel persze el lehet érni, hogy valaki szarjankónak érezze magát a négy grammos kerettel, és fizessen pár százezer forintot a másfél gramm különbözetért, de ez alapvetően már elmekórtani eset. Néha, amikor azt látom, milyen terhet ró a gazdagokra, hogy szerintük gazdagként is kell viselkedniük, akkor olyan nagyon nem is szeretnék gazdag lenni. A százhúsz lóerős kocsimmal is hetekbe telt, míg megtanultam ötvennel menni, mert ahogy elindultam, már nyolcvan fölött járt. Most ugyanezt egy háromszázötven lóerőssel, tizenkéthengeressel, nem is vágyom kipróbálni. Kétmilliós telefonon hallgatni szar híreket? Többszázezer forintos napszemüvegen át nézni a lepukkadt házakat, a rövid lábú, nagy seggű, elhanyagolt csajokat? Képtelen ötlet, de akit megnyugtat, csinálja.
Az MSZP elbukott. Az SzDSz elbukott. A Fidesz elbukik. Mi lép a helyére? Jobbik? LMP? Új formációk? Nem is volt az olyan régen, hogy egy bizonyos szerző álnéven értekezett a féltudású magyar elitről (egyébként érdekes módon ebben a folyóiratban továbbra is menő az álnéven…..
emem 2011.12.22 12:08:18
@harmincas: Arról is lehetne pár szót szólni, kiknek és hány év börtönt kellene kiosztani azért, hogy az MSzP kormányzás alatt minden lehetséges gazdasági reform-elképzelést lejárattak, megakadályoztak. Hazug vádaskodással, gátlástalan demagógiával. Normális ellenzék hagyja végrehajtani a szükséges (és népszerűtlen) gazdasági intézkedéseket, amivel mellesleg a kormányon lévők kényszerűségből elfogyasztják a népszerűségüket. Nem úgy a Fideszes banda: legyen csak minél rosszabb a helyzet, nekik annál jobb. Agyatlan banda, mit képzeltek, majd ebből a jóllakott óvodás kinézetű Matolcsiból kiröppennek a nagy ötletek, amik jóváteszik a megakadlyozott reformok okozta károkat? És amikor beérik a hülyeség gyümölcse, elkezdik provokálni a szomszéd országokat, hogy a barom magyarok bevegyék ezt a szabharc-maszlagot. Persze be is veszik, a jelek szerint. Mennyibe van nekünk a négy-öt év késlekedés? És ha évekig lehet valakit előzetesben tartani, mert állítólag (??) olcsóbban adott el egy házat, amit egyébként senki nem akart drágábban megvenni, akkor az elmúlt évek idióta nyilatkozataival és hülye lépéseivel okozott milliárdos károkozásokért mi jár majd?
Nagy bajban lehet a NeoFm, ha már a napilapokon is spórolniuk kell. Legalábbis Bochkor Gábor szerdán reggel élő adásban azt mondta, hogy a cég lemondta a reggeli műsornak érkező napilapokat. Aztán kedvesen hozzátette, hogy kapjátok be. Már csak az a kérdés, hogy miért is…..
emem 2011.12.08 10:44:48
@gregorik: A Bochkor szocializálódott? Ez új.