Adatok
G.B.
0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vége a magyarságnak. Valaki átírja Jókait. Alattomosan perceg, mint a szú, és azon dolgozik, hogy ránk omoljon a magyar égbolt. Nógrádi Gergely munkáit - az "újramesélt" Arany embert, Kőszívűt és Egri csillagokat - még nem olvastam, de úgy látom, nem kell ahhoz…..
Pozitívan közelítek a borokhoz; ha úgy tetszik, a léha örömöt keresem bennünk, s ekként is értékelem őket. Rossz borra fölösleges szót vesztegetni – gondoltam. Éppen ezért merengtem hosszasan Horváth József Ráspi 2004-es alap kékfrankosának martalékai fölött (ami…..
A világ, mint tudjuk, Obamára szavazott volna. Obamáért rajongott Európa, és ő az, akivel akár iszlám köztársaságok is tudnának tárgyalni. Amerika vetélytársai és ellenségei Obama győzelmébe helyezték reményüket. Hiszen ő a Remény. Amerika barátai, vazallusai, az amerikai…..
Úgy döntöttem, egy posztban hozom össze a terroiristák volt és aktuális ikonját, illetve egyik mumusát. Mégpedig azért, mert az elmúlt egy-két hétben összehozott a jó sorsom mindhármuk egy-egy magasra pozicionált termékével – és nem ízlett egyik sem.Szepsy István Király…..
G.B.
2007.12.19 15:32:41
"Seeking no truth, winning is all find it so grim, so true, so real" Törökországnak nyernie kellett tegnap. A Svájc elleni ramazuri után 6 meccsüket voltak kénytelenek zárt kapuk mögött, ráadásul idegenben játszani és pont a tegnapi mérkőzéssel térhettek vissza híresen…..
G.B.
2007.09.13 10:20:28
Hogy az összeesküvés-elmélet mennyire áll, ahhoz azért még néhány dolgot jobban körül kéne járni. Pl. keveslem a cikkben a skót játékvezető személyes felelősségének felemlegetését is (akiről,- lám az angolok figyelnek a skótokra- a wikipedia már tartalmazza is, amit kell: en.wikipedia.org/wiki/Stuart_Dougal)
Szóval vizsgáljuk meg mit csinált a bíró. Legyünk pozitívak, tegyük fel, hogy tényleg nem látta.
Akkor számtalan lehetősége lett volna. Elsőnek ott van, hogy konzultál a patjelzővel, vagy szögletet ad, kirugást, kifelé szabadrugást, vagy visszafújja a szabadrugást, ezek mellett persze adhatott volna 11-est is, kiállíthatta volna a kapust is, és utolsó opcióként szimulálásnak is tekinthette az esetet (persze ekkor se kell feltétlenül kiállítani, bár 16-oson belül ezt már előírják).
Ezeket az opciókat (8 db! csak amit én összeszámoltam) mind mérlegelhette volna miközben lefutotta a 60 m-ert, ami közte és az eset közt volt. De nem, azt választotta, hogy kiállítja Gerát. Szóval nekem nem az fáj, hogy nem adta meg a 11-est (azt még úgyis be kellett volna rugni), hanem a rendelkezésére álló döntési alternatívák közül kiválasztotta a legrosszabbat, példátlanul belenyúlva a meccsbe, emberhátrányba hozva minket. És az Európa bajnokságra segítve a törököket (a norvégok ennek nyilván nagyon örülhetnek).
Ezeket mind végiggondolva áll igazán az összesküvés elmélet, és válik a skót minden idők legaljasabb és legkorruptabb bírójává.

2007.09.13 10:26:31
Milyen örvendetes, hogy a fiatalok egyre odaadóbban érdeklődnek a borkultúra iránt. Milyen nagyszerű, hogy a magyar kormány is szereti a bort. (Igaz, hogy inkább csak a vöröset és a száraz fehéret, a tokajit nem nagyon, mégis.) Milyen kár, hogy még 2007-ben is megszívathatják a…..
Havas Henrik volt a reggeli műsorvezetők Fekete Pákója, mindig számíthattunk egy verbális seggmutogatásra, vagy Pákó csokipénisz kínálgatásához hasonló riporteri gesztusra. És Havasnál se lehetett tudni, hogy tényleg ennyire sötét, vagy ez csak egy szerep. Mondjuk a…..
Az utóbbi évek folyamán nincs olyan kutatás, amely szignifikánsan ki ne mutatná, hogy a vörösbor mennyire egészséges, meg a rezveratrol így, meg antioxidálunk úgy, meg persze hogy sose lesz infarktusuk azoknak, akik. Szóval, a legmegátalkodottabb tamáskodó szkeptikus is elkezd…..
Aquilani 35-ről, Iaquinta természetesen, Kaká mindjárt kettőt, Belluci a pók szájába, Montolivo pedig csodaszépen, miközben Gillardino két méterről sem. Sok góllal, jó meccsekkel köszöntött ránk újra a Serie A és meglepő módon egyből ki is alakult a tabellán a végső…..
A kadarka olyan nekünk, mint a magyar foci. Egykori fényére büszkén emlékszünk vissza, jelenét inkább nem vesszük komolyan, elfordulunk, mintha valaki nyilvánosan fingott volna. Pedig a fajta sok mindenre képes volna, ha. De eddig elég kevesen próbáltak meg igazán szép bort szűrni…..
Nem vagyunk egy Ortográf Cirkusz, sőt nagy lendülettel, néha már-már ipari méretekben gyártjuk az elütéseket, például egyszer sikerült leytának írnunk a kutyát, és az Indexben én tartom a szó közepén elhelyezett vesszők örökös rekordját. Általános harmadikban pedig két…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1. Ha valóban ez a cél -és nem mondjuk fantáziálatlan írók biztos pénzszerzési akciója-, akkor ez egy jó cél, nincs vita: a gyerekek nem olvasnak. És szellemi fejlődésük -annak elmaradása- miatt ez bizonyosan nem jó.
2. A következő dolog azt vizsgálni, jó eszköz-e ez ehhez a célhoz. Szerintem sincs életkorhoz igazítva a kötelező olvasmányok köre, a példánál maradva: egy gyerek akkor szembesül Jókai romantikus, hömpölygő tájleírásaival, amikor még csak az eseménytörténet érdekelheti, nincs még érzéke irodalmi stílusokra, esetünkben a romantikára. Ebben a tekintetben pártolom a kezdeményezést, sőt tetszik Árpád analógiája a für Elise-re.
3. Az érdemi vita talán tényleg ott van, amit a cikk végén kiértettem: olyan társadalmat akarunk-e 10-20 év múlva, ahol van egy magát felkenő szellemi elit, meg a proli többség, közöttük szakadék, és nem értenek szót egymással. Szerintem ehhez kicsi ez az ország, nem akarunk "Brazília-modellt", nem szabad hagyni. És ebben az értelemben, a szellemi elit felelősségeként igenis terjeszteni kell a tudást, nem elzárni keveseknek.
Vagyis talán az ilyen kísérletekhez nem úgy kéne viszonyulni, hogy ez szentségtörés, pusztítsuk el, hanem meg kéne vizsgálni, hogy teljesíti-e a célt, és ha nem, új eszközt kitalálni erre az egyre nagyobb problémára.