Regisztráció Blogot indítok
Adatok
evil demon satan devil

0 bejegyzést írt és 324 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
‘91-ben a mostohabátyám, akivel leginkább csak nyaranta a nagyszülőknél találkoztunk folyamatosan azzal flexelt, hogy jegyet kapott a Monsters of Rock showra. Na és aztán? Gondoltam én, egészen addig, amíg el nem kezdte egymás után lejátszani az AC/DC és Mötley Crüe kazettákat nagyapám Videoton…..
Albuquerque polgármestere, Tim Keller sosem tagadta, hogy metalos, de hogy a huszonhetedikén aláírt, a fizetett szülői szabadságra vonatkozó jogszabályt is Panterás karácsonyi pulcsiban tegye meg, az nagy respekt. Kellert már azelőtt is meg lehetett találni különböző koncerteken,…..
evil demon satan devil 2018.12.31 16:53:27
Az MSZP a véleményvezérek körében kezd olyan lenni, mint a nyuszika abban a bizonyos viccben. Ha sapka van rajta az a baj, ha nincs az a baj. Fidesz-bérencezik, majd  számon kérik, hogy miért áll mindig szemben a Fidesszel? Anyagi csődről beszélnek, de állítólag áll náluk a…..
Egy öt tagú dán család tengeti mindennapjait ebben a kellemes hangulatú, otthonos és ízlésesen berendezett házban Jütlandon, Uldum nevű településen. Itt bőven van hely a család három kisgyerekének futkosni, hiszen 170 négyzetméter alapterületű a ház. A vintage és a retro…..
evil demon satan devil 2015.10.17 04:56:37
@♔bаtyu♔: nem is értem a svédek menekültsimagatását, egész skandinávia(nekem dánia is az, bár sokak szerint nem)annyira tiszta, rendezett, hogy ebben csak károkat okozna az idesereglő tömeg
Egy-egy beszédnek sose szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, de nagyon úgy fest, hogy Orbán tegnap igen komolyat alkotott a TV2-nek adott interjúban. Rég volt ennyire jó formában és egészen elképesztő hatékonysággal, rég látott kevés csúsztatással és hazugsággal…..
evil demon satan devil 2015.09.15 18:47:38
@Voznyák Pista: és a krabótok(horvátok) nem lesznek szívbajosak, sztem tele még a padlás a 20 évvel ezelőttről megmaradt puskákkal és egyéb lőfegyverekkel...ők oda fognak pörkölni, ne legyen igazam, de ebből lesz majd óriási balhé
Két Hitler kép között üzent az új tankönyvek megvásárlásáról egy pesterzsébeti tanítónő a Facebookon. A tanítónő - nem alábecsülve annak fontosságát, hogy a Kisszámolót a Kosutiban is meg lehet vásárolni - (amúgy egyik kedvenc könyvesboltom, ahol valóban minden…..
A dolog ott kezdődött, hogy Görögország rég nem tud mit kezdeni a menekültinvázóval, ami a török partok felől éri az égei szigetvilágot. Összegyűjtik őket Athénban, majd elszállítják a macedón határra. A macedónok szintén nem tudtak beleavatkozni a dolgok folyásába;…..
evil demon satan devil 2015.08.25 10:33:15
@Könnyen elkaptuk, uram!: bizony, komöly következményei lennének, gyorsan híre menne, h ide ne jöjjenek, mert lelövik őket, ha a felszólítás után közelebb mernek jönni a határhoz
Tehet-e arról valaki, hogy testvére, Petrás János egy nyíltan rasszista, homofób, antiszemita zenekar, a Kárpátia frontembere? Valószínűleg nem – a családját, ugye, ritkán választhatja meg az ember. Tehet-e arról valaki, hogy férje egy virtigli antiszemita, aki ha a helyzet úgy…..
evil demon satan devil 2015.08.22 13:39:52
Muszlim fejkendőbe öltözött diáklányok népesítették be a nagyvisnyói Boróka tábort augusztus közepén – számolt be meglepő élményéről egyik olvasónk. Mint leírta, a budapesti Radnóti Gimnázium nemzeti ünnepünk idejére 10 napos tematikus muszlim nyári tábort szervezett…..
 - SPOILERMENTES - A kóan a zen gyakorlatokban a mester és a tanítvány által közösen használt társalgási forma, egyfajta paradox fejtörő, melyet a tanító a "nagy kétségnek" nevezett lelkiállapot előidézésére, illetve a tanított fejlődésének tesztelésére használ fel. A…..
evil demon satan devil 2015.08.20 18:16:18
@eßemfaßom meg áll: kezdhették volna apáddal, mikor még benne voltál...
nem mind1 a címe?
A napokban belefutottam a Spinédzserekbe, nem sokkal korábban pedig az Amerikai pitébe és rá kellett jönnöm, hogy bizony még mindig nagyon bírom ezeket a filmeket, pedig azért közben felnőttem. De miért is szeretjük évekkel később is a '90-es évek és a 2000-es évek elejének, ma…..
1990. Németország újra egyesül, megkezdődik az Öböl-háború, taxisblokád Magyarországon és az MTV felkapja a grunge-ot így az belép a mainstream világába. Emellett azért a keményebb zenék szerelmesei is boldogan tekinthetnek vissza 25 évet, mert ez az év szépen kitermelte a…..
Nem is olyan régen még azon háborogtunk, hogy a bécsi Mariahilferstrasse egyes boltjainak kirakataiban a következő felirat jelent meg: Magyarok, ne lopjatok! Most visszaadjuk a megaláztatást, igaz nem a derék sógorokon verjük el háromszor, hanem az országunkon keresztül menekülő…..
Szokjunk hozzá a gondolathoz. Aki ilyen plakátokat kitetet egy országban, az fasiszta diktátor. Aki idegengyűlöletet terjeszt szándékosan és tudatosan, pláne párszáz nyomorult ellen, az holnap hagyja felfesteni az üzletekre, hogy ZSIDÓK, KIFELÉ! Ha ehhez az ország asszisztál,…..
Megszállott testépítőként az akciósztár alig várja, hogy erősítse magát. Leszállva a repcsiről is máris az edzőterembe siet. A szexi izompacsirta éjt-nappallá téve dolgozik önmagán, hogy minél jobb formát érjen el a teste. Még akkor is, ha egy nehéz út után is van.…..
evil demon satan devil 2015.05.27 18:00:26
@Saank: nem biztos, hogy muszáj ennél nagyobb súllyal tolni ezt, teremben szoktam röhögni, mikor hülyegyerekek felrakják 50 kilókra és úgy rángatják, mintha az életük múlna rajta, de normálisan csinálni nem bírják
Elképesztő eset történt egy hatodikosok által szervezett zsúron. Tizenkét és tizenhárom éves diákok egyik barátjuknál szórakoztak, amikor a buli orgiába torkollott. Minderről az egyik közösségi oldalon számoltak be. Az esetet már a rendőrség is vizsgálja. Szexuális…..
Írtunk már listát a terembe járó (kicsit sem tolerálható) egyénekről. Egy még csak elfér. Sokan biztos magukra ismernek a felsorolásból és remélhetőleg kicsit elgondolkoznak (és még véletlenül sem megsértődnek) vagy csak egy jót röhögnek magukon. Akkor hát nézzük azokat a…..
Tavaly a Szigeten az Imagine Dragons késő délutáni fellépésén annyi ember volt, mint a legnépszerűbb headlinereken szokott lenni a fesztiválon. A Placebo lefelezett közönsége kicsit ciki is volt utánuk. Szóval aki kételkedne abban, hogy január 20-án nem telik meg az aréna a Las…..
evil demon satan devil 2015.05.18 20:12:12
@arckönyv: erre buknak kb 10-15 éve a fiatalok
A tavalyi nézőcsúcs, a több mint 400 ezer néző után idén is töretlen az érdeklődés a Sziget fesztivál iránt. Gerendai Károly főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón beszámolt az újdonságokról, köztük arról, hogy az azonos műfajú programokat zónákba…..
evil demon satan devil 2015.05.18 20:03:42
@Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit!: elb@szott falusi bucsu lett az egészből, ahol néha vannak élő koncertek is
A pusztítás és a halál rendszere egy demokratikus rendszerből nőtte ki magát. A demokráciát nem elég megalkotni. Nem elég a politikusokra bízni. Mi magunknak kell minden percben őrködni, hogy működjön. … A jólét oda terem, ahol szabadság és szolidaritás van. Ahol tisztelet,…..
Tavaly az X-Men: Az eljövendő múlt napjai kapcsán már összeszedtük a legrandiképesebb mutáns csajokat. Mondjuk ki: ledobtuk a spiné-bombát és a Zinternet zabálta. Hiába no, milliónyi geek szeretne ezekkel a lányokkal legalább egy kávét meginni! Most listáztunk egyet újra! Egy…..
Csütörtök este lépett fel karrierje során először a System Of A Down Örményországban. Ez ugye azért nagy szó, mivel a rockzenekar összes tagjának vannak örmény gyökerei (a basszusgitáros Shavo Odadjian ott is született). Ráadásul azért is volt különleges az esemény, mert…..
evil demon satan devil 2015.04.25 20:39:36
@VatoLoco: fene se tudja, feltámadt bennük a nagy örménykedési mánia az örmény holokauszt miatt