Adatok
vazallus
0 bejegyzést írt és 172 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nem tartozom a horvát filmgyártás nagyfogyasztói körébe, sajnos vészesen elhanyagolom ezen nemzet moziproduktumainak naprakész követését, azonban ennek a darabnak olyan vicces volt a sztorija, hogy egyszerűen muszáj volt megnéznem. Nem vártam semmit a filmtől, ezért kellemes…..
vazallus
2014.07.16 12:03:22
Úgy látom a horvátoknak is jutott néhány a tehetséges származásúakból.
Isten létezésének kérdése több évszázad óta foglalkoztatja a filozófusokat és a teológusokat. Néhány hónappal ezelőtt két európai matematikusnak egy számítógépet, és az osztrák matematikus Kurt Gödel kapcsolódó tételét felhasználva sikerült matematikailag…..
Radikális szerkezeti átalakulások, tulajdonoscserék, pezsgő online jelenlét és fogyatkozó nyomtatott tartalmak jellemzik a hazai médiát 2013-ban. Igaz, a piaci pletykák és a háttérben zajló politikai meccsek további változásokat sejtetnek. Blogunk évösszegzős cikksorozatának…..
vazallus
2013.12.29 21:42:44
@_most_: ok figyu ezek szerint titeket nem zavar, hogy a véleményformáló médiumokban, az ország lakosságának kb 5%-át kitevő zsidók 80% feletti arányban vannak. Ezt is el tudom fogadni. De azt nem értem, miért ez a legnagyobb fájdalom, hogy valaki kimondja ezt a tényt. Mond azt , hogy ez így tök normális és rendben van. És fogadd el, hogy valaki szerint meg rohadtul nincs rendben.
vazallus
2013.12.30 09:00:56
@R.T. Flakfizer: nézd már elismertem, hogy igazatok van. Hogy valaki zsidónak tartja-e magát, azt csak ő tudja, tehát nem lehet bizonyítani, ergo nyilván hülyeséget írtam. Ennyi. Az egész egy képzelgés volt a részemről. Ezek az emberek egyszerűen nagyon tehetségesek és ezért érvényesülnek jobban. Nincs emögött semmi egyéb, csak én szerettem volna belelátni, hogy kevésbé sikeresem életem elviselhetővé tegyem. De még ez se sikerült.
Az orosz konyha számomra mindig is misztikus dolog volt, amit megismertem belőle (nem volt sok) az sem nagyon lelkesített fel. Így aztán külön érdeklődéssel olvastam Kutya79 legújabb írását, amely éppen a gasztronómiát járja körül. Kiderül belőle, hogy a menzakaja nem is olyan…..
Hogy bekövetkezik-e valaha, és ha igen, mikor, még szakmai berkekben is vitatott, abban viszont a tudósok többsége is egyetért, hogy a globális felmelegedés hatására olvadásnak indult sarkvidéki jégsapkák teljes eltűnése olyan súlyos következményekkel járhat, ami minden földlakóra hatással lehet. A…..
vazallus
2013.11.18 15:44:53
A Német Ellenállás Emlékbizottságának feje szerit a náci bűnök egyik főkolomposát, Heinrich Müllert egy zsidó temetőben találták meg.
A népszerű Bild bulvárlapnak árulta el Johannes Tuchel a szenzációt kiváltó hírt. Müllert állítólag egy berlini zsidó temetőben, egy…..
vazallus
2013.11.01 08:55:51
Hűséges Olvasóink számára nem ismeretlen az a cikksorozatunk, amelyben igyekszünk sorra venni mindazt, amit a kormány „védőszárnyai alá vett” az elmúlt három és fél évben.
Eddig három alkalommal kíséreltük meg összegyűjteni mindazt, amit ezidáig államosítottak. A tempó…..
2013.08.25, vasárnap: A Savaria Karneválon zenéltek az emberek, amikor "valaki felszólította a dobosokat, hogy azonnal hagyják abba amit csinálnak, ugyanis ők nem fizettek helypénzt, úgyhogy nem is játszhatnak itt. A dolgot akkor kezdte mindenki komolyan venni, amikor vagy…..
Két napon belül, immár másodszor ragadok "tollat". azért, mert kritikus a helyzet, és nagyot csalódtam az ellenzéki, blogoszférában. Azért ragadok tollat, mert ha Magyarországon ilyen hangulatkeltéssel el lehet szabotálni egy teljesen normális és demokratikus ötletet, akkor ennek az…..
vazallus
2013.08.25 15:17:22
@Brendel Mátyás: szinvonalban vernek rájuk köröket nem szavazókban :) Amin egyébként csodálkozom a zombihadsereget látva. Néha úgy érzem ez a lendvai-szanyi páros tudja az örök élet, ingyen lőszer kódot.
Hogy kerültek horogkeresztet formáló alakzatba egy németországi erdő vörösfenyői? A német bürokrácia kafkai harca a zernikowi erdő „szvasztikátlanításáért”.
Jó évtizede írt a Süddeutsche Zeitung egy elképesztő történetről, ami egy brandenburgi tájépítész-gyakornok…..
A szexuális indíttatású erőszakos bűncselekmények erőteljesen irritálják a lakosságot. Mindannyian féltjük lányainkat, feleségeinket az efféle szörnyű támadástól. A gyengébb nem jelentős része még mindig szinte teljesen elővigyázatlan és többnyire tájékozatlan is önvédelmi kérdésekben. Ahogyan…..
Szakad az LMP frakció is? A Milla mégsem akar pártot? Mesterházy Gyurcsány után Bajnait is lenyomja? Jávor Párbeszéd Kft-t alapít?
Az ellenzéki káosz kibogozásában már meglehetősen sok mindenki elveszett, de mostanra kitisztulni látszik a kép. Az LMP szakadásánál ugyanis…..
A$AP Rocky - Long. Live. ASAP(A$AP Worldwide)
Amikor hiphopról beszélgetek emberekkel, mindig rá kell jönnöm, hogy akármilyen sokat hallgatok, valamiért elenyésző azoknak a lemezeknek a száma, amik összességében is megállják a helyüket. Persze, létezik Doggystyle, Slim Shady…..
vazallus
2013.01.18 14:39:49
Úgy tűnik a Magyar Narancs szerkesztőségében kiadták a kilövési engedélyt Schiffer Andrásra. Történt, hogy Schiffer annak a véleményének adott hangot az LMP sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesznek ki kellene zárnia Bayer Zsoltot az elhíresült uszító publicisztikája miatt.…..
Sok mindenről szó esik a Bajnai Gordonnal készült tegnapi, közel háromnegyed órás videóinterjúban. Felmerült témaként 2006 ősze is többek között, de most mégse ezt emelném ki (az erről elhangzottakat jól visszaadja a a Haza és Haladás blog szintén tegnapi…..
vazallus
2012.11.16 15:00:59
@balage_81 reloaded: semmi bajom azzal, hogy gazdag.
De attól hogy valami törvényes, még nem biztos, hogy etikus is. Mindenesetre, ha most az Orbán állna ki és mondaná egy videóban, hogy ő mindent faszán csinált és csinál, akkor te mit mondanál?
Gyurcsány is olyan hitelesen beszélt a viselt dolgairól, ha azt a videót nézi az ember, akkor ő is ártalan bárány, aki soha semmi rosszat nem tett.
Röviden: aki OTT van most, az szerintem mind velejéig romlott gazember, különben nem lehetettne ott. Nem csak választható nem lenne, de még a válszthatóság közelében sem. Ez a véleményem.

2012.11.16 15:25:10
@balage_81 reloaded:
Bajnai Gordon kormányzati szereplő votl 2006-tól 2010-ig. Többek közt 2008-tól gazdasági miniszter. Szerinted ez jó kormányzás volt? Szerintem nem. Én elolvasok minden hírt az atv-től a kuruc-ig, mert csak így lehet teljes képet kapni. De nem hiszek abban, hogy engednének olyan embert választani a hatalomba, akit nem érdekek alapján küldenek.
Gondolj bele, ha bajnairól a mediában egy árva szó se esne, akkor mekkora tényező lenne? Kb mint a 4K meg a társai. Szeritnem egyszerűen az egyik gazdasági group őt szemelte ki vezetőnek (ráadásul már "bizonyított"), a másik group meg az orbánra esküszik. Nyilván ez a simicska-nyerges tengely. Az MSZP-SZDSZ tengelyen sok a francia-német céggel, persze a két mutyi valahol a Strabag környékén összeér. Nekik mindekét bagázst sikerült lefizetni.
Ebben semmilyen dacszerű gyerekes dolgo nincs, ha bánt a gazember szó akár finomíthatok is rajta. Nem ez a lényeg számomra. Itt komoly geppák vannak, és nem egy-egy párt a léyneg, azokat aprópénzért megveszik, hanem mögötte a nagy gazdasági körök. Az viszont a választáson dől el, úgyhogy etetni kell a népet. Most épp ezzel a bajnai figurával az egyik orbánnal a másik oldalon. Mondjuk érdekes helyzet lesz amikor lesz egy holtverseny kettejük között meg egy jobbik akárhány százalék.

Egy korábbi írásunkban már foglalkozunk a Mérték a kereskedelmi és a közszolgálati média politikai-közéleti híradásairól szóló átfogó kutatásáról. Ezt most folytatjuk, mert meglehetősen tanulságos.
Az előző részben megtudtunk, hogy a közéleti hírek arányaiban és a…..
..
vazallus
2012.09.10 11:38:15
Bár sokat hallani a magyar gasztroforradalomról, időnként mégis nehéz a nyomára akadni. A hal és a bor is trendi, főleg ha hazai, élesen megkülönböztetve az ócska olasz lőréktől, illetve a kétes eredetű pangasiustól vagy afrikai harcsától. Ezt a konjunktúrát próbálta…..
vazallus
2012.08.01 17:21:55
@Nisa: Miért is ne lehetne tudni, hogy bűnelkövetők milyen származásúak? Ráadásul ha igazatok van, akkor nagyon csúnya öngól ez a jobbik számára, hiszen ki fog derülni, hogy a bűnelkövetők aránya semmivel sem nagyobb a cigányság körében.
Ki lehet fogni a szelet a barna veszedelem vitorlájából.
Egyébként az USA-ban nyilván tartják hogy mely rasszhoz tartozik az elkövető (már csak azért is logikus, mert mondjuk könnyebb megtalálni egy gyanusítottat, hogyha be lehet mondani a tévében, hogy fekete az illető, és nem kell fehérre mázolni a fantomképet csak, hogy PC-k legyünk :)
Amúgy simán nem fog átmenni ez a javaslat a fideszen, nem hiszem, hogy illene a "két hét alatt rendet teszünk" kommunikációba egy ilyen minden évben elővett statisztika.

2012.08.01 17:27:13
@komplikato: az hogy tudjuk ki az elkövető miért is lenne befolyással az ítéletre például, mikor a bíró most is látja?
A lényeg, hogy a társadalom is képben legyen. Mert lehet mondani akármit, jelenleg magyarországon ez elég fontos téma (ezzel ma Magyarországon 20%-ot lehet elérni a választáson, egy amúgy minden téren mondjuk úgy, kihívásokkal küzdő pártnak, mint a jobbik. Akkor miért is ne lehetne tudni ezeket az adatokat? Ha kiderül hogy igaza van, akkor meg inkább azon kéne gondolkodni, hogy megoldjuk ezt, mert akkor az a 20% lehet 30 is.

2012.08.01 17:29:55
@Vitéz Kőbányai Világos: Ami nekem fáj, hogy az egyik oldal minden fornton cáfol valamit, amit a másik váltig állíít, és amit amúgy egy sima statisztikával el lehetne dönteni. Épp a liberális oldal érdeke lenne ez, ha saját maga nem kételkedne az igazában.
Dániel Péternek két jó lépése volt. Először 2010. november közepén Károlyi-szobornál.
Ez volt az a tüntetés, ahol a Jobbik – amolyan zaftos széljobbos humorral – zsidó fejfedőt, kipát tett a szobor fejére. Dániel Péter pedig odament, hogy egy szál rózsát tegyen a…..
vazallus
2012.08.01 10:47:08
@seheresezádé: Ha egy zsidó azt nyilatkozza, hogy hazautazik inkább izraelbe, és azt utána valaki megírja az zsidózik? Mi az hogy zsidózás? Ha egy zsidóra azt mondom zsidó az zsidózás? Ha egy kínaira azt mondom kínai, akkor kínaizok? Persze az mindegy, mert az senkit sem zavar. Nevetséges. A zsidók kreálják a zsidózást és ennek elég egyszerű oka van, hogy ne lehessen erről beszélni. Magyarorzságon csak azért nem 90%-os az antiszemitizmus, mert nem villan fel a képernyőn minden alkalommal egy zsidó felirat, amikor egy zsidó megjelenik a tv-ben. Egyszerűen az emberek igazságérzetét sérti az, hogy egy szűk csoport kirekeszt mindent és mindenkit, és az ezt szóvátevőket nevezik kirekesztőnek. Arról még nem is beszéltünk, hogy zsidó hogy váltogatja, hogy épp vallásnak vagy népnek nevezze magát. Hiszen ha szóvá teszik akkor vallás amiról nem lehet beszélni, ha ország kell neki akkor meg néppé válik.
Bár már leszedték Facebook oldalukról egy olvasónk megörökítette a Jobbik Ifjúsági tagozatának csodálatos felhívását. A sárga csillag gyönyörűen megformázott alakja mellett felhívnánk a figyelmet a baráti rúgás (hiszen valószínűleg a zsidó figura csupán lökést kért…..
vazallus
2012.08.01 07:16:13
Ezúttal a Jobbik helyett (persze annak egyetértő bólogatásával kísérve) a Kisgazda Polgári Szövetségpárt (igen, ez egy 2012-ben létező szervezet) vetette fel a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét, melyre "az elmúlt évek, de különösen az elmúlt napok" ezt…..
vazallus
2012.07.16 21:36:29
@Totof: képzeld el mekkora kupi lenne, ha nem lett volna :D
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz