Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mohácska

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai posztunk szerzője tulajdonképpen hazatért Németországba – otthonról haza. Hogy ez miként lehetséges, pillanatokon belül kiderül, elöljáróban csak annyit jegyeznék meg, hogy (lassan, de biztosan közelítve a félezredik poszthoz) számomra ez az egyik legérdekesebb írás a…..
Soha nem sietnek sehová. Kizárt dolognak tartják, hogy napi 7 óránál többet dolgozzanak és azt sem a mi kelet-európai / amerikai feszített tempós hajtásban teszik. Nincs ölelkezés, puszilkodás. De ez nem azért van, mert nem fogadnak be, egyszerűen ilyenek. Ma Norvégiába utazunk,…..
Amikor az ember megérkezik egy új országba, a legfontosabb dolgok egyike, hogy legyen hol álomra hajtani a fejét. Itt, a blogon is rengeteg posztban olvashattuk már, hogy milyen körülményekkel találja szembe magát a határátkelő, és remélhetőleg azzal is egyre többen tisztában…..
Amolyan igazi megérkezés utáni első poszt a mai, szerzője, Tamás, Svájcban kezdi meg egyetemi tanulmányait és ígérete szerint több beszámolót is küld majd az élményeiről. Az elsőből kiderül, hogy ma már nem akkora bravúr kijutni külföldi egyetemre, és az is, hogy Tamás…..
Naiv ügyfél csak egy pilótát látott Bulgáriába menet meg vissza a Wizzair repülőgépén, úgyhogy megkérdezte a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, hogy ez így okés-e. Ott azt válaszolták, h a Wizzair dokumentumokkal igazolta, hogy 2 pilóta volt, úgyhogy nem foglalkoznak ezzel…..
Már első nagy érdeklődéssel várt elnöki döntése komoly dilemma elé állíthatja Áder Jánost, akinek nem lesz könnyű a nemzet egységét megjelenítenie Geréb Ágnes kegyelmi kérvényének elbírálásában. A jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt szülésznő…..
mohácska 2012.05.04 12:24:02
@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

királyi javasasszonyok??? eszednél vagy? ha valamiről fogalmad sincs akkor maradj csöndben. Európa fejelttebben részében a szüléseket leginkább bábák vezetik, magyarul szülésznő, nem pénzéhes soviniszta férfiorvosok, akik megmondják a nőknek hogy kell szülni, mert hisz annyi tapasztalatuk van benne. A szülésznő nem vajákos kuruzsló.
Hát így kell korrektort reklámozni. A korrektor fontosságát gyakorlatilag minden sminkmester hangsúlyozza, de nehéz elképzelni látványosabb bizonyítékot, mint amit ebben a reklámban láthatunk.A 26 éves Rick Genest-et, ismertebb nevén Zombie Boy-t változtatják vissza szalonképes…..
Nem tisztem megvédeni Karsay Dorottyát, vagy a Milla mozgalmat, nagyon sok problémám is van velük, de az olyan buta és általánosító cikkek kiverik a biztosítékot, mint amilyet a Mandiner is írt. Egészen helyes vagy. Kár, hogy mellette ennyire nagyon modoros és elviselhetetlenül…..
mohácska 2011.10.20 17:21:42
@Dale: szerinem az nem normális, aki szerint a nőket, a női létet a nejlonharisnya és a mosógép koordináta-rendszere határozza meg. Ja, hogy a sok bunkó, nyelvet nem beszélő senkit zavarta egy angol kifejezés az valóban nem normális és normális országokban rajtuk viccelődnének nem Dorottyán.
Néha olyan érzésem van, hogy ott fent, a minisztériumban dolgozók, mintha nem is a földön járnának... ennek egyik tipikus példája Hoffmann Rózsa államtitkár asszony, aki a mai kabaré egyik jeles képviselője lesz lassan, mert annyit röhög az ember az ötletein, mint némelyik…..
mohácska 2011.09.08 16:14:10
@komment2010: sajnos ezt rosszul tudod. Be kell jelenteni, hogy ideiglenes lakcímed külföldön van. Ezt még megpróbálhatod elkummantani, még nem tudom, van-e szankciója. de a TB felé is kell jelezned, hogy innentől másik államban vagy biztosított, ellenkező esetben kiszámlázza neked a TB-t az OEP. Én most költöztem külföldre és néztem utána a jogi szabályozásnak, ezért tudom.
mohácska 2011.09.08 16:15:26
@Dr. Eher: pontosan!
Ha futballista felesége vagy, mindent megkaphatsz, és mindenhol jelen lehetsz. Rafael Van der Vaart jól választott. Felesége, Sylvie nemcsak, hogy nem szerepel a botrányhősnők között, férjével álompárt alkotnak,…..
Keserédes lakáshirdetés az Expresszből - kösz a tippet Eszter! Én , és Csányi bácsi nagyszerű OTP-yee eladjuk ingatlanunkat. Úgy indult ,hogy felesbe voltunk,de mára ez megváltozott, úgy fest 30% 70% a jelenlegi állás,és további packázásra számítok .Ez nekem nem jó .Ezért…..
mohácska 2011.05.30 16:51:32
@Anti Anyag: közös lónak túrós a háta, így van a mondás :-)
mohácska 2011.03.29 22:55:35
@Tüzes Mackó: annyira viccesen szánalmas vagy :-) Most mondhatnám, hogy hívd fel Hitlert meg Rákosit, de tudod mit, nem kell a túlvilágot tárcsáznod, hívhatod a grazi elmegyógyintézetben kezelt Vezéredet, ő megtestesíti őket és még él! :-) Ja és esetleg kérdezd meg tőle hogy került a családja tulajdonába fillérekért az a sok tokaji szőlőbirtok meg a bánya :-) miközben gyerekkorában még kukoricacsuhét szedett a TSZ aratás után, annyira szegények voltak. Ja és egy percet életében nem dolgozott, csak hazaárulóként működik 0-24 :-)
És hány ingatlana van még Budán, miből??? Na ezen gondolkozz, ja várj, nincs mivel :-) Szóval nektek meg ez jutott, meg a brüsszeli kurafi, vagy az ex-prosti Wittner. legyetek rájuk büszkék!!
És a Gyurcsányozás baromi uncsi már, lejárt lemez, találjatok ki valami újat!! :-D
„Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról.Homály,indulat.Mélyéről párolog a bögre.Nagyon." Ez volt Deutsch Tamás EP-képviselő úr átfogó, twitterén közzétett álláspontja: Részünkről megtiszteltetés,…..
Varánusz A diadal íve 2011.02.24 11:14:22
Hetek óta tart az álságos élcelődés a luxus Fideszről.  Lézerblokkolós Audi Hódmezővásárhelyen, kifizetett életbiztosítás Salgótarjánban, faszbúkot megszégyenítő kapcsolati háló Zuglóban, keresetének nagyságára ráébredő Szijjártó Péter vannak porondon, pedig…..
Azt, hogy Orbán Viktor legkisebb lányának osztálya a Parlamentben járt kedden, majdnem minden orgánum lehozta. De ilyen, a CKM és a Magyar Hírlap házasságából született ingyenpromót csak a Blikknek sikerült összehoznia. A bulvárlapnak sajnos nem ez az első szervilis…..
mohácska 2011.02.23 16:17:08
@velorex-vezető: Istenem de jót kacagtam. Fidelitas-tól kaptál barackot a fejedre ezért a kommentért? :-)
Télen a Himalája végtelen bércei közt nem ritka, hogy mínusz harminc fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Sőt, vannak olyan helyek, ahol már higanyszál sincsen. Érthető, hogy az utazó csak speciális felszerelések segítségével bírkózhat meg az extrém körülményekkel és…..
mohácska 2011.02.17 21:43:18
@kekszilva: nem esem hasra majd akkor, ha olyan szintű felszereléssel mennek fel, mint a második képen lévő emberek :-) és ők cipelik azokat a kilós csomagokat is. (És előtte egész életükben olyan egészségügy és élelmezés állt a rendelkezésükre, mint az ott élőknek.) :-) Attól még lehet valakinek szenvedélye ez az úri sport, ahogy a golf is, de erről másnak lehet más véleménye. kommenteket visszaolvasva nem voltam vele egyedül :-)
Krisz tovább árnyalja Ferihegy szomorú imidzsét. Nem csak az elveszett csomagokat nehéz megtalálni, egyáltalán egy repülőre feljutni is fájdalmas harc. Miközben a hangosbemondón az utolsó beszállási lehetőséggel heccelik az utasokat, biztonságiak lökdösik vissza az órák óta…..
mohácska 2010.12.15 11:24:52
@sterimar: de van rosszabb forgatókönyv, és nem is kell elképzelni, mert már ez a valóság 2010 májusa óta. Mert azt még álmomban sem tudtam elképzelni, hogy az alkotmányos demokráciát bontja le egy kormány az EU-ban.

Amúgy nem kell csodálkozni, hogy a törpe diktátor ilyenekkel jattol, csak meg kell nézni a belügyminiszterét. Ja Orbán katona korában megerőszakolt egy nőt, de persze eltusolták az ügyet. Rokonom a hadseregnél dolgozott anno, ott hallotta.
mohácska 2010.12.16 14:37:14
@bebe tv: szívemből szóltál!!
Ki tudja, az viszont tuti, hogy Gy. borítékben, viccből egy mini zacskó gumimacit is kapott a képeslap mellé, vagyis kapott volna, ha nem "sérülten kapja" a Magyar Posta a küldeményt, ami annyit tesz, hogy felvágták a borítékot és a macis zacskót is, és egy darab…..
mohácska 2010.12.06 13:17:26
@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

támogatom az ötletet!!! :-D