Regisztráció Blogot indítok
Adatok
l.gabi

4 bejegyzést írt és 2802 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
JT BLOG A beszélő felelőssége 2018.03.14 05:18:27
Mindenki, aki szerepet vállal és vállalt egy indulat-hullám elindításában, az el kell viselje annak a terhét, hogy felelős mindenért, amit előidézett és amire közvetlen vagy közvetett módon felhergel(t) embereket. Ezt nem a virtuális térben kell majd kimagyarázni a saját közönségetek előtt, az már…..
JT BLOG Végszónak 2018.03.11 18:03:45
Remélem mindenki számára megfelelően fejezem ki magam ebben a posztban.  1. Nagyon őszintén írom le, hogy sajnálom az általam keltett felfordulást és az általam okozott gabalyodást! Mindenkitől bocsánatot kérek!  2. Egy életem van, azt szeretném élni úgy, ahogyan sikerül. Kérem ennek a megértését!…..
JT BLOG Az utolsó szó jogán 2018.03.11 11:42:11
Olvasom a hozzám érkező leveleket, azokban a kimásolt idézeteket, melyeknek először nem akartam hinni, majd idővel már semmin sem lepődtem meg. Engedtessék akkor meg, hogy az utolsó szó jogán megszólaljon az elítélt is. Az utóbbi közel 24 órában nyolc ember fogalmazta meg itt-ott, hogy van a…..
l.gabi 2018.03.11 11:57:41
@Marci kérdez: előbb írtál, majd megérkeztél a pihenésedre (amihez kellemes időtöltést kívánok!) és órákkal utána kerestél meg!
... sajnos páran elfelejtik, ezért ismétlem:     Az már ezen túl van, hogy mit enged meg magának valaki, de azt hiszem jogom van eldönteni mikor érzek valamit vagy valakit sértőnek vagy terhesnek és egyáltalán le akarok-e állni vele vitatkozni. Ha valakivel vitába szállok, akkor az illetőt…..
l.gabi 2018.03.10 18:02:27
@keresemazutam: Örülök, hogy tőlem kérdezel.

Írtam-e más exes blogokat?
Ha a nicknevemre kattintasz, akkor láthatod, hogy hova írtam. Van ez a blog, a szabadkőműves blog és a blogjt domain alatt is elérhetőek az írásaim. Amikor ezt a blogot átvettem, akkor a jtinfo nicket használtam pár hétig, mert ez volt a kérése annak, aki ezt a blogot megszerkesztette. Amikor közte és köztem lettem finom kis nézeteltérések abból, hogy az ő nickneve alatt miket írok, akkor csináltam meg a saját nevemre egy fiókot és onnan csak ez alól a nicknév alatt írtam jt/exjt témában.
Még két blogtervünk volt. Az egyik nem jött össze, mert a szerzőtársam visszalépett. Ez olyan 2010-ben volt. A másikat szintén többen szerettük volna úgy másfél éve, de a többieknél a lelkesedés alábbhagyott, így nem lett belőle semmi.

Használok-e ezen kívül más nicknevet exes felületeken?
Nem, nem használtam és nem használok.

Mi a véleményem Laura blogjának sorozatáról és a blogja eltűnéséről?
Laura blogjának utolsó hat részes írását nem olvastam el alaposan, mivel alapvetően nem szeretek engem mocskoló írásokat olvasni. Amikor ismét belefutottam ilyen sunyin elszórt részletekbe, nem szívesen mélyedtem el benne. Máshol ezt bővebben kifejtettem, de mivel ez nyilvános felület, nem tehetem meg következmények nélkül.

A törlésre ha azt mondom, hogy nem örülök, ki hinné el nekem? Még a megnevezésében is ellenem szólt a blog!

Tudomásom szerint reagálok a posztjaimban írtak vélt vagy valós cáfolatára. Annak idején így született a szabadkőműves-ügy. Írtam egy bejegyzést, amelyben említettem, hogy Russell szabadkőműves volt. Visszakérdezett valaki privát üzenetben, hogy ugyan mi bizonyítékom van erre? Abból született meg az új álláspontom, amire egy külön blog is van:

jworgia.blog.hu/2016/05/15/par_bevezeto_gondolat

Vagy Gene Smiley és mások ügyében is korrigáltam a leírtakat. Ha valaki jelzi a számomra, komolyan veszem, megvizsgálom amit ír és megteszem.

Az oroszországi Királyság-termekbe való csempészés dolgában nekem senki nem jelzett semmi problémát. Ez ügyben két komolyabb beszélgetésem volt, elég sok videó elérhető orosz oldalakon, ezekből vannak az információim. Tudomásom szerint nem egy esetről van szó, de ha van olyan leírt mondatom ami a valóságnak nem megfelelő, akkor azt úgy szoktam korrigálni, hogy az utólagos javítás látható legyen benne, így ne hasson úgy, mintha sunyin módosítottam volna.
Az előző részben a főszereplőink indulásáról volt szó. Most az kerül bemutatásra, hogy miként jutottak el azokhoz az elkövetőkhöz, akiknek vallásos hátterük volt...
l.gabi 2018.02.16 09:38:09
@Vénvarangy: Köszönöm a soraid! Nagyon aggódtam azon, hogy az esetek azonosíthatók, ezért talán furcsán hat, de megnyugtattál, hogy nincs így. Sajnos a neveket nem lehet leírni, illetve konkrétabb adatokat sem. Valahol van egy határ ameddig nyugodt szívvel el lehetne menni és akinek ez a szakterülete azt mondta, hogy lehetett volna még tovább is, de én meg sem akartam közelíteni.
l.gabi 2018.03.02 07:06:12
@Marci kérdez: A következő rész(ek) közlése éppen azon kezd mostanában elbukni, hogy az eddig leírtakból olyan részleteket is azonosítani lehetett, amiket a híradásokból nem. Ezek az újabb részletek állítólag szenzitív adatokat tettek publikussá és nem csupán az elkövetőkről, hanem az áldozatokról is. Továbbá azt is állítják, hogy mivel azonosíthatóak a szereplők, ezért a becsület vagy a jó hírnév csorbítására is alkalmasak, pont azok miatt a részletek miatt, amelyek az írásokból kiderülnek.

Azt elfogadom, hogy az emberek egy bizonyos része nem tud sorok között olvasni és nem tud keresőt használni. Ez a tény azonban nem elég a védekezéshez, mert a leírtak alapján azonosíthatóak az ügyek és a szereplők, legalábbis az iskolai oktatásban szerzett képességeket alapul véve. Tehát az, hogy az emberek egy részének ez nem megy, nem áll meg egy eljárás során védekezésnek.

Én egyik szereplő azonosítását sem segítettem, egyikre sem mondtam igent vagy nemet és aki nagyon erőltette, azzal személyesen megbeszéltem, hogy a sorozat érdekében ne tegye meg. Pláne ne így, hogy éppen most a magyarországi szervezeti ügyek jöttek volna szóba :(
l.gabi 2018.03.03 17:01:04
@gyalogjarok: Ezekben nem is érdekes az, hogy bíróságra jut és megáll-e, hanem mindaz ami addig van. Ha te lennél az alperes vagy a terhelt, akkor nem örülnél neki, sem az időveszteségnek, sem a sok hercehurcának ami ezekkel jár.
Nincs semmi harag, csak azt indokoltam miért kell "túlzottan" óvatosnak lenni. Az viszont elgondolkodtat, hogy mennyire lecsökkenti az írások élvezhetőségét. A megoldást nem tudom, de minden ezzel kapcsolatos jelzést nagyon köszönök, nem engedem el a fülem mellett.
Ma azokról lesz szó, akikre rendszeresen úgy utaltam, hogy a magyarországi pedofilvadászok. Egyébként elutasítják ezt a megnevezést, de pont a korábbi részekből lesz megérhető, hogy miért. A megalakulásuk és az első két ügyük bemutatása kerül szóba ebben a részben...
l.gabi 2018.02.16 09:15:38
@gyalogjarok: Csak az elsőre tudok válaszolni, hogy igen.
A sorozat második része a pedofil támadók módszeréről és gondolkodásáról ad át egy ismertetést. A cél az, hogy külső szemlélőként megérthessük a jelenséget és azt, milyen módon lehet és hogyan nem lehet ezzel az egésszel szemben védekezni...
l.gabi 2018.01.24 07:19:27
@Marci kérdez: Köszönöm, hogy leírtad, nincs a leírással semmi gond. Mivel a cselekvőről azt feltételezik, hogy szégyent hoz a szervezetre és a szervezet tagjaira, sőt, Istenre - ezért az emberekben lévő belső gát érthető. Azt is értem valahol, hogy nem látják értelmét a nyilvánosságra hozatalnak. Amikor azzal érvelek, hogy mások is megszólalnának, aztán e miatt többen megmenekülnének a jövőben az ilyen emberektől, valahogy lepereg róluk. Valaki azt mondta erre (nem tudom igaza van-e), hogy azért peregnek le ezek az érvek, mert az illető vádolja magát, önmagát is bűnösnek érzi a történtekben.
l.gabi 2018.01.31 07:51:02
@Marci kérdez: és most nem beszélnek, mert az szégyent hozna Isten nevére...
A blogon nem egyszer szóba került már a szervezeten belüli pedofil jelenségek ügye. Ezen alkalmakkor kifejtettem azt is, hogy erről a kérdéskörről nagyon nehéz beszélni, mert nagyon sok fogalmat meg kell tisztítani a közkedvelt előfeltételezésektől azért, hogy jól értsük az érintett megszólalókat.…..
l.gabi 2018.01.23 07:34:09
@sefatias: Ismét nagyon kedves vagy, köszönöm szépen. Nem erről van szó, lesz majd róluk egy teljes bejegyzés, amikor a sorozat oda fog érni, nem is olyan sokára. Ezt immáron harmadszor írom le, kifejezetten neked. Még az előfeltevéseid is tévesek, ami nem baj, hiszen miért is lennének helyesek, ha nem voltál az egésznek a közelében. A baj a stílussal van, de valószínűleg most sem ismered fel, hogy a megszólalásod stílusában mi a bántó.

Azt viszont írtam, hogy nem lehet hozzájuk elmenni és segítséget rendelni, ebből következik, hogy nem adnak papírokat arról mit tegyen az, aki segítséget szeretne kapni. A megfelelő állami intézmény egyébként meg nem a rendőrség, direkt vigyáztam, hogy ne ezt írjam le.
Ezekről mind lesz szó a sorozat többi részében, de nem kötelező ezeket elolvasni. Senki sem tiltja, hogy úgy mondj véleményt, hogy előzetesen nem informálódsz, nyugodtan mocskolódj, ha ettől jobb lesz a napod.
l.gabi 2018.01.24 07:00:50
@sefatias: Köszönöm a kedvességed. A részemről nem érdemel több szót, az érdemi részre már nem egyszer reagáltam, nem a sorok között, hanem egyértelműen, világosan megfogalmazva.
l.gabi 2018.01.24 08:33:09
@sefatias: "ha nincs lehetőség arra, hogy több információhoz jussak"
Nem vagyok papagáj, nem szeretem magam állandóan ismételni, de akkor nem először és nem másodszorra ismét leírom, hogy ez egy sorozat és amiket felvetettél arra nagyon hamar meg is lesznek a válaszok a sorozat egyik meghatározott részében. Nem most íródnak, ez már egy ideje meg van írva, többször mondtam, hogy szó lesz róluk. Egész pontosan a civil szervezetről beszélek, hogy be lesz mutatva a működésük. Hozzá fogok majd biggyeszteni akkor egy bekezdést, hogy miért nem a bemutatásuk kapott elsőbbséget.

Azt, hogy mások történetei milyenek, az engem nem érdekel. Folyamatosan újra és újra leírtam a blogon mindig két dolgot.
Az egyik: minden állításom szabadon vitatható és ajánlom is, hogy csak a leírásom alapján senki ne fogadjon el semmit, járjon utána személyesen is.
A másik: ha egy adott ügyben a kutakodáshoz, ellenőrzéshez segítség kell, készségesen megadom. Jogi okok miatt nyilvánosan ezt nem adom meg (mert engem vonnak érte felelősségre), internetes úton sem, csak és kizárólag egy általam választott biztonságos úton. Az elmúlt években sok példa volt ilyen segítségkérésre, egyszer sem utasítottam el, mindig készségesen reagáltam. Postai úton, futárral vagy személyesen minden esetben megoldottuk. Tőled nem érkezett ilyen megkeresés.

A posztban szereplő állítások finomodása ügyében pedig hozzá kell tegyem azt is, hogy te feltételezted, hogy egy segítő jellegű szolgáltatásról van szó, ahova akárki bemehet, sőt, kifejezetten a megkeresésekre várnak. Ilyen nem volt leírva általam. Ugyanez a helyzet az összes többivel is. Ha eleve egy csomó előfeltételezés él a fejedben és azt kivetíted arra amit olvasol, akkor nem fogsz közelebb kerülni az általad talált ellentmondások megoldásához. Nem mintha elvárnám azt, hogy közelebb kerülj, nyugodtan rám lehet szállni, hogy hazudok, senki sem tiltja meg neked ezt. Ha ettől jobban érzed magad, tedd meg nyugodtan. Hajrá!
JT BLOG Elhagyva 2017-et 2017.12.31 04:34:00
Azt ígértem tavaly, hogy 2017 nem lesz túl aktív időszak ennek a blognak az életében. Sajnos egy baleset és annak az utóhatásai is "segítettek" megtartani az ígéretem. Ennek következtében a blog nem mindig tudta követni az eseményeket, melyekben bőven volt olyan is, amire sokkal…..
l.gabi 2018.01.01 12:35:16
@sefatias: Jogos, mert ez nem derült ki a szövegből. Marton, Kerényi, Havas és akik még sorra kerültek, csak a közvélemény gyorsan átlépett felettük (gondolok az ELTE egyik vezetőjére is).

Magyarországon még nem volt a szervezeten belül semmi, amit nagyon sajnálok, mert lenne miről beszélni. Eddig csak kevés országban kerültek ezek elő a felszín alól és mindenhol úgy indult el, hogy az egykori áldozatok megszólaltak és volt olyan közeg ahol ezt nyugodtan megtehették.
l.gabi 2018.01.01 17:24:20
@sefatias: Nem a kérdésekre volt a panasz a részemről.
Igen, jól érted. Ami ebből a blogot érinti az annyi, hogy jelentős munkaidő-ráfordítás és pénz esik el az anyaggyűjtési tevékenységtől. A pénz pótolható, de az évek alatt rutint szerzett emberek nem.
l.gabi 2018.01.23 01:38:27
@Alvirág: Megkésve is, de köszönöm :)
JT BLOG A blog és 2017 2018.01.01 00:26:00
Ez az év nem volt túl aktív, ahogy írtam, ebben sajnos egy baleset is akadályozott, amiből még nem tudtam felállni. Ennek ellenére nem volt eseménytelen a blogon az év és aki lemaradt, annak most egy gyors összefoglalót adok át, kiegészítve azt pár utólagos észrevétellel...
l.gabi 2018.01.01 12:35:51
@Marci kérdez: Köszönöm szépen
JT BLOG Russell bányája 2014.03.19 04:24:00
Russellről sok mindent hallottam már és kevés olyan dolog van, ami vele kapcsolatban meglepetést tudna okozni. Az egyik hír azonban meglepett: Russell 1914-1916 között építtetett egy bányát. Nem a bánya léte okozta a hitetlenkedésem, hanem az ideje. A bánya megnyitása hosszú távú…..
l.gabi 2017.10.21 08:57:24
@t.csilla: ez egy 3 éve írt bejegyzés, a link pedig egy 2007-ben közreadott oldalra mutat. Sajnos ennyi időn át nem garantálható egy link megmaradása. Ezért is szorgalmazom, hogy ezeket a dokumentumokat le kellene menteni későbbre. Majd megpróbálom megszerezni, hátha valaki lementette
l.gabi 2017.10.23 20:15:40
@t.csilla: Az volt az eredeti link, ami a bejegyzésben is látható volt, a bejegyzés megírása után 26 hónappal még működött, a pdf-t nyitotta meg. Ma már át van irányítva egy másik helyre.
Jehova Tanúi között az október 2. különleges nap lehetne. 1914-ben, 103 évvel ezelőtt, Charles Russell  úgy lépett be a Főhivatal ebédlőjébe, hogy bejelentette a világ akkori uralkodóinak a végét. Amikor gyerek voltam, sokkal gyakrabban mesélték ezt a történetet, aztán azóta…..
l.gabi 2017.10.05 04:36:21
@Tubalkain: örülök, hogy benéztél ide. Érdekelne, hogy amit leírtál, arról miért gondolod azt, hogy igaz lenne? Ezen a blogon is számos korabeli szervezeti kiadvány be lett mutatva már, mely az általad leírtakat cáfolja.
l.gabi 2017.10.05 04:37:05
@Marci kérdez: igen, ezt a kb-ügyet én is felvetettem, mint meglepő változást :)
l.gabi 2017.10.05 04:37:44
@keresemazutam: köszönöm a kiegészítéseket
Jehova Tanúi magyarországi történetének egy máig feltáratlan pontja az 1956-os legalizálás körüli botrány. Eddig két alaptörténet és ezeket támogató pár másik elbeszélés volt a kezemben, néhány dokumentummal együtt. Azt éreztem azonban, hogy a történetből hiányzik pár darab. Ezért kértem a blogon…..
l.gabi 2014.10.15 03:11:56
@kócsag: Melyik Aczél elvtársra gondolsz?
Antal vagy György?
l.gabi 2017.09.30 20:05:01
@Steam Vortex: Üdvözöllek itt, örülök, hogy ellátogattál ide! Milyen földrajzi összeköttetésesdire utalsz?
l.gabi 2017.09.30 20:06:05
@gyalogjarok: Üdvözöllek itt, örülök, hogy látlak itt! Köszönöm a kiegészítéseket!
Korábban említettem egy hozzászólásomban, hogy léteznek kifejezetten tanúknak és extanúknak készített ismerkedős oldalak. Utána néhányan regisztráltak és közülük nem egy szóvá tette egy bizonyos vén kellemetlen leveleit. Érdekelt, hogy elkezd-e velem is kapcsolatot teremteni,…..
l.gabi 2015.12.08 05:32:29
@Egonymus+: Igazad van, nem akarom véletlenül sem védeni. Átgondolom miként lehetne valami normálisabb módon megírni.
l.gabi 2015.12.08 22:50:01
@csaposnak: igazából a WBBR-ről fog szólni és az elért eredményekről, érdekes kitérővel a prédikálási eredményre. Remélem mindjárt megleszek vele.

A teljes névvel való azonosítás nagy valószínűséggel a blog végét jelentené. Nem írhatok róla úgy sem, hogy abból rá lehessen ismerni, túl nagy ára lenne.
l.gabi 2017.09.17 18:50:21
@t.csilla: Sajnos tényleg azt tapasztalom, hogy amikor férfiak dolgairól van szó, akkor üzembe lép valamiféle azonnali megértés és felmentés. Amikor nőkről, akkor ennek valahogy nincs nyoma. Ismerve milyen a szervezeti és a társadalmi közeg, az lenne meglepő, ha nem így lenne.

Már ennek a blognak a kezdete óta állítom én is, hogy megtapasztaltam mi a valóság az erkölcs területén, ezért nem tartom erkölcsös helynek az általam ismert gyülekezeteket. Az, hogy magukat annak mondják, hogy magukat jobbnak mutatják, hogy magánemberként miként élnek ahhoz képest amit állítanak - igen elgondolkodtató.

Jó sok emberről meg tudnám mutatni, hogy miközben védi a gyülekezet erkölcsi tisztaságát, a valóságban mit tesz. Csak jogi akadályai vannak annak, hogy ezekről nyíltan lehessen írni. Az ilyen és hasonló akciók azért jók, mert erről a titkolt valóságról fellebbentenek valamit.
JT BLOG Gáztámadás Angolában 2017.09.04 00:35:01
Meglepő hír érkezett a napokban: egy angolai kongresszus ellen gáztámadást intéztek. Mi történt pontosan?..
l.gabi 2017.09.09 04:49:11
@t.csilla: igen, én is ezt keresem
l.gabi 2017.09.09 04:49:46
@Alvirág: Így gondolom én is, hogy ezek azoknak ártanak, akik amúgy is a legtöbbet szenvednek
l.gabi 2017.09.10 17:58:38
@t.csilla: mindenhol azt írták, hogy mérgező volt a gáz - azért nem okozott halálesetet, mert a támadók szerencsére nem voltak tisztában azzal, hogy mekkora koncentrációban kell használni
A Columbia Heights a hatodik eladott épület volt Brooklynban, mely épület a korábban bemutatott The Standish szomszédja. Maga az eladás a szervezeti oldalról nem járt semmi extra különlegességgel, de sokkal inkább annak tekinthető a hasznosítása. Ez pedig azért érdekes, mert az…..
l.gabi 2017.09.09 04:47:37
@t.csilla: Igen, ahogy a szemem bírja, de valamikor biztosan lesz.
l.gabi 2017.09.10 17:51:28
@t.csilla: Tudom :)
Eladtak most két másikat is, nem is akármiket.
Egy nap híján pont két hónapja elszenvedtem egy súlyosnak látszó balesetet. Az utóbbi napokban már kezdek visszatalálni önmagamhoz, lassan már utazni is képes leszek. Azt még nem tudom, hogy megérte-e túlélni, de még nincs erőm gondolkodni, vitatkozni...
l.gabi 2017.09.02 18:11:11
@Alvirág: Szia :) Köszi az érdeklődést, minden rendben velem. Már elköltöztem nyugatabbra, de éppen visszajöttem lábadozni. Bizonyos szempontból jókor. A horror képeket nem a mi környékünkön készítették, mi könnyedén túljutottunk rajta. Nálunk az épület bejáratai kissé magasabbra van építve az utcához képest, így az áradás nem tudott problémát okozni.
A brooklyni kivonulás történetének az utolsó "titkolt" ügyletéhez értünk. Amikor a Vezető Testület elhatározta, hogy elhagyja Brooklynt (2009), akkor már ezen sorozat korábbi részeiben bemutatott épületek eladása megtörtént vagy éppen folyamatban volt. Az eladásra felkínált…..
l.gabi 2017.08.31 05:24:06
@Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Ahol csak tudtam, adtam, de akkor itt is adok életjelet :)

A szobor az épülettel szemben van, ami egy másik vallás tulajdonában álló épület, tehát nem a szervezeti épülethez tartozik.
JT BLOG Egy új személyes blog 2016.02.11 05:14:32
Sok szeretettel ajánlok egy új személyes blogot: http://atyek.blogspot.hu/..
l.gabi 2016.02.24 07:00:49
@Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Köszönöm az ajánlásokat :)
Atyek már a kezdetektől kikerült az ajánlóba, a darwinos is kint lesz 24 órán belül.
Takács Jani kérte, hogy ne legyen kint a blogja, azért vettem le. Nagyon szerettem volna, hogy kint legyen, de mivel ragaszkodott a törléshez, ezért vettem le.
l.gabi 2016.02.25 23:17:49
@Marci kérdez: köszönöm, ezt is kiteszem :)
l.gabi 2017.08.15 03:51:34
@Janos es Hajni: Szervusz! Annak idején a kifejezett kérésedre vettem le az aupv blogot, ezért nincs fent. Ha valaki bármilyen okból kér ilyesmit, teljesíteni szoktam, láthattad is. Az akkori sértődésnek nem nagyon örültem, őszintén szólva nagyon nem esett jól. Nem maradt bennem tüske, csak valahol úgy éreztem, hogy senkitől nem érdemlem meg azt a fajta viselkedést. Én is érző ember vagyok, egyetlen életem van, nem szeretem amikor rongyként kezelnek...
Szándékaim szerint ez a bejegyzés hosszú időre előre tekintve az utolsó bloggal foglalkozó poszt. Úgy gondolom, hogy nem a bloggal önmagával, hanem a blog témájával szeretnék időt tölteni, de a pénzgyűjtős-legenda miatt kénytelen vagyok még egy ilyet készíteni. Kérdés: fogadok-e el pénzt az…..
l.gabi 2017.04.17 10:40:26
@sefatias: Rendben :)
l.gabi 2017.08.15 03:46:27
@horlau: elolvastam...
A szervezet 2009-ig nem döntött Brooklyn elhagyásáról, de az eladások tesztelése már elkezdődött 2004-ben. Először eladták a Furman Street 360-at (2004), majd a a Hicks Street 89-et (2006)  és a  Livingston Street 67-et (2006-2007). A mai ingatlan a negyedik eladott épület volt a…..
l.gabi 2017.08.15 03:45:24
@Jónás_: volt egy balesetem, ezért maradtak el az írások.
Ami késik, nem múlik :)
Amerikába jöttem Újabb kételyek 2017.04.08 18:56:12
Újabb és még valószínűtlenebb jelenetek zajlanak le a szűkre szabott magánéletemben. Végképp kicsúszott az irányítás a kezem közül, már azért harcolok, hogy visszavegyem. Nem tudom mit kell ilyenkor tenni.....
l.gabi 2017.04.12 04:53:00
@Alvirág: Nagyon köszönöm neked, kedves vagy, jóleső érzéssel olvastam a soraid :)
l.gabi 2017.08.13 23:26:25
@Alvirág: Köszönöm az érdeklődést, alakulok. Volt egy nagyobb balesetem, de még egyben vagyok, létezem.
Több üzenetet kaptam, mely a fenti kérdést fogalmazta meg. Félve, de megválaszolom, hiszen tudom, hogy sok minden egyébként is érezhető, látható...
l.gabi 2017.03.28 05:30:47
@sefatias: Nem tudok ilyesmit eldönteni. Nagyon elegem lett jó pár dologból.
l.gabi 2017.03.31 22:18:00
@Alvirág: nem tudom, már letettem a saját kezemből az egészet, nem tudom irányítani :(
l.gabi 2017.08.13 23:25:34
@Csakegyember: itt is köszönöm az aggodalmat! Erősödöm!
Az aliexpress egy online piactér, olyan mint az eBay vagy itthoni viszonylatban a vatera. Azaz sok-sok eladó kínálja portékáit és közülük lehet kiválasztani a számunkra megfelelő terméket. Itt szoktam én is mostanában böngészgetni, és ma egy érdekes dologba botlottam: már 2 dollárért JW.ORG-os…..
Megint gondolkodtam egy kicsit, most egy fordítás kapcsán melyet végzek Raymond Franz könyvéből, a " Keresztény szabadság keresése" címmel, pontosabban a második fejezet kapcsán, melyet majd a közös blogon teszünk megint közzé.. Egy nagyon érdekes és igen komoly fejezet, melynek namcsak hogy…..
l.gabi 2017.05.14 18:35:02