Regisztráció Blogot indítok
Adatok
balansz

9 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Fideszt majmolja a lengyel kormány. Az ultrakonzervatív-populista Kaczynski-párt házelnöke kitiltotta a tudósítókat a lengyel parlamentből. Januártól csak pár válogatott újságíró és kormánybarát tévé tudósíthat a Szejmből, a folyosókon pedig egyáltalán nem lehet kérdezni a…..
Feláll az ész 2014.06.20 21:18:58
..
Ezt a történetet egy barátomtól hallottam. Van egy  telke egy kis házzal Sashalmom. Több mint tíz éve vette, mert építkezni akart. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy mégsem építkezett. Mostanában próbálja eladni, de hát tudjuk hogy megy ez manapság. Ilyen helyen persze vannak…..
Azt mondta Havas Henrik műsorában Mesterházy pártelnök, hogy őt és pártját is nagyon alul értékelik, sokkal jobbak, mint azt mi gondoljuk. Meg azt is mondta, most már aztán komolyan a zemberek problémival akarnak foglalkozni.  (Nem az összefogásról nyafogókkal.) És tényleg:…..
Egy mandátum sorsáról dönthet az erdélyi magyarság - derül ki egy friss kutatásból. Ez az egyetlen kis mandátum természetesen azonnal megmutatta, 2004. december 5. prolijait nem nyelte el a föld az elmúlt évtizedben. Marad a kommentförgeteg az interneten: "aki nem itt adózik, ne…..
A nagy nehezen összehozott Együtt-MSZP megállapodás óta nem foglalkoztunk részletesen azzal, mi történik az ellenzéki pártok háza táján. Most viszont bőven van miről beszámolni: elkészült az MSZP országos listája, lehet, hogy egyesül az Együtt és a PM, valamint kongresszust…..
balansz 2013.10.16 18:37:42
@dogbakszi: Nem értem miért vagy meglepődve. Ez az MSZP hivatalos álláspontja, ezt szajkózza Tóbiástól Botkáig mindenki. Egyébként meg épp ők szabtak teljesíthetetlen feltételt azzal, hogy Gyurcsány listára kerülését kerek-perec kizárták. Mert Csurcsány vállalhatatlan számukra, nem úgy mint Baja, Simon Gábor, Boldvai, Puch, Szekeres.
Hozzászólások A többség hülye 2013.08.31 14:33:41
Az emberek többsége hülye. A több éve tartó EU ellenes propaganda eredményeképpen többségünk már úgy gondolja, hogy az EU tagságunk rossz. Ez nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a médiából (egy bizonyos részéből) árad az EU ellenesség. Brüsszel felelős a magyar gazdasági…..
balansz 2013.09.01 18:07:28
@$pi$: Érdekeseket írsz.
"1) az MSzP ennél jóval olcsóbban adta el, amiért éppen annyira lehet őket gyalázni mint a fideszt a vásárlásért"
Ha ilyen biztosan tudod, akkor írj már valami összeget is, és persze forrást is.

"(2) stratégiai ágazatról van szó, nagyon örülök, hogy valami keveset sikerült megmenteni állami vagyonként."
Azért az államnak nem feltétlenül kell 500 m Ft-t kiadni, hogy egy stratégiai cég ügyeibe belelásson, és azt befolyásolni tudja. Szerintem ezt törvényalkotással is megteheti, főleg a 2/3-d.
"(3) a MOL osztalékot fizet, nyereséget termel, fejleszt és sok embert alkalmaz."
Ez igaz, csak csak ez akkor is igaz volt, amikor az állam még (már) alig volt benne tulajdonos.
Azt tudod, hogy mennyi volt az osztalék 2013-ban ?
segítek: 460 Ft részvényenként. Az állam 21 000 Ft körül vette a részvényeket, így 2,2 % hozamot ért el egy évben. Ez aztán igen !

"(4) az MSzP által felvett hitelből vették. Azt gondolom, hogy sokkal szerencsésebb volt megvenni a részvénycsomagot mint betenni a pénzt a valutatartalékba és nézegetni, hogy milyen jó helyen van. "
Lehet, hogy ezt gondolod, de én meg számolni szoktam, azután mondok véleményt. Volt az államnak 500 md Ft-ja, ebből vett részvényt, ami ma kb 385 md Ft-t ér. (A MOL tőzsdei záró árfolyama pénteken 16190 Ft volt, és az elmúlt időszakban általában a 16000-16500 Ft-s sávban mozgott). Kapott 2,2 % osztalékot, ami kb 11 md Ft, így kb 396 md Ft-nál tartunk. Ha tartalékban marad a pénz, akkor meglenne az 500 md Ft, és még valami kamat is jönne hozzá, sejtésem szerint az is lett volna legalább 2,2 %, így most 511 md Ft lenne. ja és nem mellékesen ezt az 500 md Ft-t vissza kellett fizetni az IMF-nk, amit új állampapír kibocsátásból kellett fedezni, legalább 4-5 5 kamattal, tehát amig a MOL nem fizet legalább ennyi osztalékot, és az árfolyam nem megy 21 000 Ft fölé, addig ez az üzlet csak veszteséget hoz. Ennyit a MOL vásárlásról. Bocs a sok számért,de talán így sikerült megérteni mindent.
balansz 2013.09.01 18:40:19
@$pi$: Megint odaveted, hogy hatezerért eladták. Biztos vagy benne ? Egyébként úgy látom flesleges veled vitatkozni, te eldöntötted, hogy ez egy jó üzlet, és ettől kezdve semmi nem tud megingatni. Azt hittem, hogy a tények legalább gondolkodásra kényszerítenek. Ha nem, hát nem.
A baloldalon mindenki azt mondja, hogy Orbánt csak összefogással lehet legyőzni, ami valószínűleg igaz is. Én viszont azt kérdezem, hogy le kell győzni ? Pontosabban fogalmazva: van-e értelme legyőzni ?  Tételezzük fel, hogy győz egy baloldali összefogás.Milyen országot vesz…..
Laodumin Ózdi Waterworld 2013.08.07 06:03:08
A magyar kormány ózdi tagozata illeszkedve Orbán miniszterelnök úr turisztikai, mezőgazdasági és szociálpolitikai elvárásaihoz, higiéniai illetve egészségügyi szabadságharcot hirdetett, amelynek keretén belül csökkentették (helyenként kiiktatták) a közkutak kapacitását. Ha…..
balansz 2013.08.07 16:49:19
@Pipas: Szerintem jók a szabályok, különben már a 2/3 régen megváltoztatta volna. Azoknak, akik egy ilyen intézkedést próbálnak igazolni, vagy védeni, javaslok egy gondolatkísérletet: Változtassunk egy picit az alaptörténeten: a helyszín Ózd helyett legyen Erdély egyik városa, ahol jelentős számban élnek magyarok, a polgármester pedig legyen román. Amúgy minden változatlan. Gondolom erre is ugyanazt írnátok, mint amit eddig írtatok. Vagy tévedek ?
balansz 2013.08.07 17:16:15
@Benoke2: Az a kettőnk között a különbség, hogy én ezt nem cigánykérdésnek tartom. Éppen erre akartam felhívni a figyelmet az erdélyi példával. Az, hogy nem sokat értettél meg ebből, ez a te bajod. Azzal viszont egyetértek, hogy "Ha elharapódzott a dolog, akkor egy gomb nyomásra már nem lehet helyrehozni." Na innen kellene elindítani a gondolkodást, és keresni egy épeszű megoldást. Ahhoz nem kell sok ész, hogy cigányozzunk, csak ezzel még nem oldódik meg semmi.
@Pipas: "a székelyek nem lopják a vizet. ". Ózdon ki lopta a vizet ? Meg van határozva, hogy egy nap ki és mennyi vizet vihet a közkútról ? Ez olyan Fideszes duma, rezzenéstelen pofával állítunk valami hazugságot. Ezek szerint, ha én a Váci utcában sétálgatok egész nap oda-vissza, akkor lopom a díszburkolatot. ? Ügyes !
balansz 2013.08.07 17:25:56
@Pipas: Tudtommal a kutat nem vitte haza senki. Tudod a kutat úgy használják, hogy vizet vesznek belőle, a járdát meg úgy, hogy járkálnak rajta. Ha sokan sokat járkálnak rajta, akkor hamarabb megy tönkre, és jó pénzért csinálhatnak újat a haveri cégek, emiatt meg fogy a közpénz. szóval elég aggályos, ha valaki le-fel sétálgat, akkor csak lopja a közvagyont
  A Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázat eredménye körül kialakult helyzet vélhetően tudatos politikai provokáció. Hazai és nemzetközi politikai szervezetek, prominens baloldali és liberális véleményformálók, külföldi diplomáciai testületek tagjai csaknem egy éve…..
Most olvasom milyen szép éjféli misét celebrált Erdő Péter bíboros úr, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Bazilikában. Könnyen meglehet, hogy bejgli kómát vagy töltött káposzta mérgezést kaptam, de akkor sem emlékszem az evangélium melyik részéből idézett a…..
balansz 2011.12.26 23:03:59
@komment1:
Én szóltam, hogy egy tudatlan félateista vagyok, nekem olyanokat kell írnod, amit nem kell nagyon értelmezni. Mrt abból szokott általában a baj lenni. Mindent félreértelmezek.
Apropó: mi van 48-l ? Arról mélyen hallgatsz ?
Ezt is érteémeznem kell ?
balansz 2011.12.26 23:11:05
@balansz:
helyesen:
.. Mert abból ..
és
Ezt is értelmeznem kell ?

Teljesen összezavarodtam, már a billentyűket sem találom. Itt az ideje, hogy lepihenjek.
balansz 2011.12.26 23:15:04
@komment1:
Miket nem írsz ! Ha ezt én értelmezem, akkor most azt mondtad, hogy Szent István óta lopták
össze a 48-ban államosított vagyont !
A valóság a százalékok mögött Az egyszerűsített vállalkozói adó olyan hibrid pedagógiai eszköz, mint mikor a rossz szülő azt mondja gyerekének: „nem érdekel hol kujtorogsz, de vacsorára itthon legyél.” Ettől senkinek sem lesz jobb, de egyszerre élvezhető a…..
balansz 2011.11.17 21:57:53
@Szárnyati Gézа: Az jogszabály, és az APEH is tud róla ?
balansz 2011.11.17 22:22:08
@Szárnyati Gézа: Bevételi nyilvántartásos Bt-nél esetleg megállhat a dolog, mert ott a házipénztár korlát nem érvényes. De ahol kettős könyvelés van, ott ez is bukta.
Akinek nincs más főállású munkaviszonya, az meg ebből a bevételből él, ezért általában kénytelen kivenni a pénzből, ugyanis elég kevés helyen lehet úgy vásárolni, hogy majd a negyedévet követő hónap 13-n fizetek. Én konkrétan egy helyet sem ismerek.
balansz 2011.11.17 22:58:11
@csintapala:
Akkor idézek: 2002 évi XLIII. tv 4.§ (Nyilvántartási kötelezettség)

"6) A bizonylatot (ide értve a beszerzésekről kapott bizonylatot is), a nyilvántartást az adó megállapításához való
jog elévüléséig kell megőrizni. E kötelezettség a bizonylat rontott példányára is vonatkozik."

A 6. §-ban meg ez olvasható:
A bevétel:

"2) Bevétel a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó adóalany által vállalkozási (gazdasági)
tevékenységével összefüggésben, vagy arra tekintettel bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett
vagyoni érték, beleértve az áthárított általános forgalmi adót is. Vagyoni érték különösen a pénz, az utalvány (ideértve különösen a kereskedelmi utalványt és minden más hasonló jegyet, bont, kupont, valamint egyéb tanúsítványt, amely egy vagy több személy árujára vagy szolgáltatására cserélhető, illetőleg egy vagy több személy esetében is
alkalmazható kötelezettség csökkentésére), a dolog, az értékpapír, az igénybe vett szolgáltatás és a forgalomképes
vagy egyébként értékkel bíró jog, valamint az adóalany javára elengedett kötelezettség vagy átvállalt tartozás."

Ebből az igénybe vett szolgáltatás a leglényegesebb, mert például, ha nincs a tevékenységhez bizonyíthatóan szükség van internetre, és nem tudsz az internetről számlát mutatni, akkor annak szokásos piaci értékével megnövelhetik a bevételed.
Tehát számlát bevételi nyilvántartásnál is kellene gyüjteni, csak a könyvelésével nem kell bajlódni. Azért ez nem ugyanaz, mintha egyáltalán nem kellene költség számla.
Innentől csak a revizor jóindulatán múlik, hogy kéri-e a költségszámlákat, vagy nem, vagy megkérdezi-e, hogy hol a bankszámláról felvett pénz ?
Feláll az ész Zebra, te drága ! 2011.08.22 21:26:00
Mennyibe kerül egy zebra ? Nem egy  mozgó, állatkerti példányra gondoltam, hanem arra a fixen beépített típusra, amit szakszerűbben gyalogátkelőnek is hívnak. Láttam  ugyanis az egyik kereskedelmi Tv-ben egy riportot, amelyben Öttevény polgármestere arról panaszkodott,…..
Azt írja az újság, hogy Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott számításaiszerint a mgán-nyugdíjpéntárak 700 md Ft-t vesztettek, mert nem állampapírba fektették a tagok befiztéseit. Ebben a hírben két dolog nem hagy nyugodni: milyen szakma az a nyugdíjbiztosítási…..
Pesszimista vagyok, napról napra pesszimistább. Egyre valószínűbb, hogy a 2008-s válsághoz hasonló események következnek be. A magyarországi következmények viszont sokkal súlyosabbak lehetnek, ugyanis van néhány nem elhanyagolható különbség  a három évvel ezelőtti…..
Őszinte beismerő vallomást teszek: sokszor hallgatom a Klubrádiót és igen gyakran nézem az ATV-t. Mentségemre szolgál, hogy időnként a HIR-re is átkapcsolok. Különösen Csintalan úr (?) műsorát szeretem, mert igen szórakoztató, ahogyan a hivatalos jobboldali álláspontot…..
Dunakeszi város honlapján  a következő közlemény olvasható:F E L H Í V Á S - Igazgatási szünet a Polgármesteri HivatalbanDunakeszi Város Polgármesteri Hivatala F E L H Í V Á S Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Dunakeszi Város Képviselő-testülete döntése alapján…..
RÖVIDHÍR Hihetetlen hekkertámadás érte az ötven éve tartó Permanens Nemzeti Négyharmados Forradalom jubileuma alkalmából a Simicska Lajos Közpénztisztasági Emlékalapítvány és a Matolcsy György Csodacsináló Intézet által szervezett történelmi emlék-rendezvénysorozat…..
balansz 2010.11.24 20:33:27
@harasztigábor: Böfögés előtt olvass egy kicsit, és akkor talán te is megvilágosodsz, hogy ki a kommunista. Ha érted, érted, ha nem , sorry
@Hipposaurus: Szerintem is ez a megoldás. Csak azért is a magán nyugdíjpénztában kell maradni, azoknak mindenképpen, akiknek 10 évnél hosszabb idejük van a nyugdíjig. Ennyi idő alatt úgy is eltűnik a süllyesztőben ez a zsugorodtt agyú diktátor, (hány évig tartott a Rákosi éra ?), és utána mindenki vissza fog kapni mindent kárpótlásként. A legszebb pedig az lesz, amikor a mostani seggnyalók hamut szórnak a fejükre, és szégyenkezve modják: azt hitték, hogy jót akar a vezér.
balansz 2010.11.24 20:39:17
@harasztigábor: Mondom, hogy olvasni kellene, nemcsak írni !
balansz 2010.11.24 20:55:53
@harasztigábor: Reméltem is, hogy komment előtt legalább ennyire elmélyültél a témában. Biztos hallotál már olyan emberről, aki hiányos nyelvtudása következtében büszkén viselte az "I am stupid" feliratú pólóját. Az az érzésem, hogy te és jó néhány társad ugyanígy van a komcsi, kommunista, stb kifejezéssel. Ha ugyanis értenéd ezeknek a szavaknak a jelentését, akkor elsősorban kedvenceidre használnál ilyen kifejezéseket. Nem fontos válaszolnod, mert nem ér ennél többet ez a téma.
Vannak az életben olyan pillanatok, amikor az ember felülírja addigi véleményét. Én hevesen elleneztem a 98%-os különadóról szó törvényt, és a miatta kialakult alkotmányos válságot is. De meggondoltam magam. Most szépen kérem a Tisztelt Házat, hogy legyen kedves a szóban…..
balansz 2010.11.13 16:04:09
@FIDE SS Obersturmbannführer Pál:

Szerintem te egy hétszeres anyagyilkos vagy, aki szabadidejében kukkol a szécsényi fürdőben, továbbá naponta öt bankot rabol ki. Ezt csak azért írtam, hogy érzékeltessem: hülyeségeket írni nem nehéz. Ugynaolyan vagy mint a többi kollégád (pl szijjártó, nagyanna), kipattan az agyadból valami baromság és rögtön fröcsögöd is a világba.
De hogy konkrétebbak legyünk:
"az államkasszában igen sok tartalék volt amit 2 év alatt szét is loptak" Mennyi volt ez a tartalék, mikor, ki lopta szét ?
"újabb választási csalás" mármint 2006-ban. Miből állt ez ? Hol, mikor, ki ? 2002-ben ki flelet a választások lebonyolításáért, miért nem akadályota meg ? (segítek: a választást a regnáló kormány bonyolítja, 2002-ban az orbán kormány pintér nevű minisztere, aki valószínűleg a komcsik bérence volt, ezért lett most ujra belügyminiszter. 2010-ben viszont a komcsik rendezték a választást, akkor most miért nem csaltak ?)
"a gyurcsányi kormánya szerény becslések szerint is 7-8000 milliárd közvagyont játszott át a saját érdekkörei számára. "
Becslések szerint az orbán kormány meg 1998-2002 között 12 000- 15000 milliárd közvagyont játszott át a saját érdekkörei számra. Én nyertem, he-he.
"az után jött amit mindenki ismer, békés tüntetések, elégedetlen magyar emberek mindenhol, de gyurcsányi nem mondott le, közéjük lövetett, fogdába vitetett diákokat, akiket brutálisan megvertek." Szegény békés tüntetők, akik gyújtogattak, kukákat borogattak, megbénították a fál város életét, aztán megehéztek, és megvacsoráztak az MTV büféjében. Szegény, ártatlan tüntetők.
Jaj most látom, hogy itt a magyarázat is:
"Az utcán rengeteg maszop bérenc volt, ők verték szét a várost és gyújtottak fel autókat, a ballibsi média szinte csak ezt közvetítette, úgy beállítva mintha azok jobbikosok vagy fideszesek lennének"
Ezt honnan tudod ? Névszerint ismered őket ?
Vagy kis kitűzőt viseltek, amelyen az volt, hogy "maszop bérenc" ? A wittner mari meg tudatlanul közéjük tévedt ? De akkor kik is voltak ők: maszop bérencek, vagy ártatlan diákok, vagy egyszerre mindkettő ?
"átadta a kormányt a libásnak, aki teljesen illegális módon került a hatalomba"
Szerintem valaki vagy alkotmányos módon kerül a hatalomba, vagy nem. Ha alkotmányos módon kerül oda, akkor legális, ha nem akkor azt puccsnak hívják. Szóval szerinted Bajnai puccsal került hatalomra. Ezt eddig még a fidesz sem vette észre, szólj nekik gyorsan.

Szóval ezt a sok hülyeséget kapásból találtad ki, vagy már régóta készültél ?