Adatok
egybarat
0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
1. A pápa és a bíborosi testület székhelye, a New York-i Central Parkhoz képest nyolcszor kisebb területen, 0,44 km2-en fekvő Vatikán a legkisebb nemzetközileg elismert állam.
2. A Vatikán hasonlóan működik, mint bármelyik más állam, egyvalamiben azonban eltér a többitől: nem…..
egybarat
2014.11.01 20:37:06
A II. Vatikáni Zsinat óta ez nem így van, ugyanis ez "egyházi adó" fogalma megszűnt, ma ezt "önkéntes megajánlásnak" hívják. A nettó jövedelem 1 %-a megmaradt, mint ajánlás, de ez sem kötelező. A plébániáknak ez egy fontos bevétel, ugyanis a plébániák önállóan gazdálkodnak, a plébánia, a templom, a nagyobb városok kivételével a temető fenntartását is saját bevételből kell finanszírozniuk.
egybarat
2014.11.04 19:20:18
@teddybear01: Egy dolgot sosem szabad elfelejteni, hogy a pap is ember. Az egyházi szolgálatot választók között is előfordulnak jó és rossz emberek. Lehet ezt elhallgatni, csak nem érdemes. Én nem gondolom, hogy általánosítással érdemes élni, én ismerek nagyszerű papokat és ismerek olyat, akinek nem szabadna ott lennie ahol van. Én is jártam úgy, hogy egy vidéki településen a plébános úr egy közeli hozzátartozónk temetése előtt az "adóról" érdeklődött, de amikor visszakérdeztem, hogy "ugye a önkéntes megajánlásról" érdeklődik, akkor gyorsan más irányt vett a beszélgetés. Egyébként a temetésnek a magyar katolikus egyházban központilag megszabott díja van, ha jól emlékszem 23.500,- Ft. Baráti Üdvözlettel!
egybarat
2014.11.04 19:25:35
@Leone_510: Sem bagatellizálni, sem felnagyítani nem szabad a gyermekmolesztálások ügyét. Szerintem ezt érdemes megtartani, már csak azért is, mert magunk sem szeretnénk általánosítás áldozatává válni: mindenkivel előfordul, hogy vét a közlekedés szabályai ellen, mégsem esik jól , ha azt mondják ránk, hogy "maga soha nem tartja be a szabályokat". Baráti Üdvözlettel!
Ha valamire ráírják, hogy valamitől mentes, rendszerint örülünk.
Mert a -mentesség azt sugallja, hogy nélküle jobban járunk. Talán azt is, hogy eddig rutinszerűen rosszul jártunk. Amikor először olvasol egy hirdetésben ecetmentes parfümről, feltételezed, hogy ez jó dolog…..
Kedves mélykeresztény családszakértők, elmentek ti bizony a halál retkes faszára! Hogy miért? Na, figyeljetek!
Gyakori téma ugye, hogy az európai demográfiai folyamatok kedvezőtlenek, öregszik a kontinens blablabla, és Magyarország ebben az értelemben Európa egyik éllovasának számít. Éppen ezért…..
egybarat
2014.07.30 13:46:35
@Void Bunkoid: Kedves Barátom! Ha Te valóban 40 éves vagy, akkor kádári időkről a történelemkönyvekből és a családi legendákból tudhatsz valamit... Ez nem rossz, de Te egy másik világot gondolsz mögé, mint én.
Zsani&Csabi bejegyzéséhez szeretnék csatlakozni, mi sem mérlegeltük anyagi szempontok alapján a gyerekvállalást.
Ehhez hozzátartozik, hogy most nagy családunk van, de egyikünk sem nagy családból jött, feleségem egyke volt, nekem van egy testvérem. Jó nagy családban élni.
Easyke bejegyzéséhez annyit, hogy nem kényszerít Téged semmire az állam, mindössze annyit mond, hogy a több gyermeket felnevelőket szeretné támogatni. Mondhatna mást is, például kifutó rendszerben válthatna "öngondoskodásra" is vagy tartsanak el Téged idős korodban a gyermekeid. Szerintem ez sem tetszene sokaknak.
Void Bunkoid és Easyke: Milyen elképzelésetek van Nektek a jövőről? Ti hogyan alakítanátok át a jelenleg valóban nem jól működő rendszereket? Szerintem erről kell beszélni. Nem politikai alapon, mert a politikusok sajátossága, hogy sokat tudnak esztelenül beszélni. Minden oldalon.
Mint ahogy nincs baloldali vagy jobboldali betongerenda, nincs bal- vagy jobboldali búzamező, nincs bal- vagy jobboldali szoftver sem, így nem létezik bal- vagy jobboldali nyugdíjrendszer sem. Van fenntarthatatlan nyugdíjrendszer és remélem lesz fenntartható is.
Baráti üdvözlettel!

2014.07.30 13:54:43
@Easyke: mint említettem, én a mnyp-k működésének mind a 13 évében tag voltam. Mint alkalmazottnak, minden jövedelmemből levonták a járulékot, így a 13 év alatt ~ 4 millió forint befizetésem halmozódott fel. Az elszámoláskor ebből ~ 3,2 millióval tudtak elszámolni. HMMMMM.....
Baráti üdvözlettel!
Baráti üdvözlettel!
egybarat
2014.07.30 13:05:54
@Void Bunkoid: Kedves Barátom! Így is lehet látni a világot, de kívánok én neked sok zsigulit...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz