Regisztráció Blogot indítok
Adatok
letterforce

2 bejegyzést írt és 122 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Korábban szó volt arról ezen a blogon, hogy Orbán kormányzati rendszere illegitim (erkölcsileg érvénytelen), mert -- röviden -- a politikai jogegyenlőségen alapuló képviseleti demokrácia 2010-ig létező hagyományát előre nem jelzett módon, radikálisan felrúgta, és a helyébe…..
Körmendy Zsuzsanna egy „több évezredes multikulturális intézmény” védelmezőit, Ablonczy Bálint pedig Natacha Polony-ra hivatkozva fordított 1968-at lát a melegházasság ellen többször is tüntetésre összegyűlő francia százezrekben. Kimondva-kimondatlanul is úgy tekintenek…..
Majtényi Az, hogy a jelenlegi demokratikus pártok nélkül a mostani kormány nem váltható le, nyilvánvaló. Másrészt ha az ember nyitott szemmel jár, és figyeli, ami történik, akkor azt azért semmiképpen nem lehet kizárni, hogy a mostani pártszerkezet még a választásokig…..
Az Európai Unió kapta az idei Nobel-békedíjat – derült ki péntek délelőtt. Ironizálással vegyes meglepetés fogadta a hírt szerte a neten, pedig sem a díj odaítélése, sem annak indoklása nem igazán meglepő, sőt, van elég alapja is, hogy az EU, az európai integráció ideája…..
letterforce 2012.10.12 14:15:55
@user792:

Valami ilyesmi lehet. De a tumbleren nagyon jó mondat olvasható erről:

"..a tökéletes döntésképtelenség metaforája ez.

Miért, te el tudod képzelni az EU-ról, hogy képes lenne háborút viselni bárki ellen? Na ugye!"

Galaxisriporteré a második mondat, ő mandineres, úgy tudom, de telibe talált. A Nobel díj jogos, az EU nem tett semmit, csak hagyta , hogy védőernyőt tartsanak fölé onnan a messzi Ámerikából. Ennyi.

galaxisriporter.tumblr.com/post/33421295718/the-nobel-peace-prize-2012
(via Romsics Ignác: Huszadik századi traumáink. Trianon és a holokauszt) Ebből újfent botrány lesz. Az előző botrány lehet, hogy csak apróság volt ehhez képest. Még nem vettem meg ezt a számot, de ez a fotópár így, ahogy itt van, nagyon is furcsa. Biztosan nagyon…..
A Tárcatükör rendezvénysorozatának legutóbbi állomásán Pintér Sándor belügyminiszter vitapartneréül Vona Gábort hívták meg a szervezők, a baloldal legnagyobb felháborodására. Földi Bence írása Február 16-án a CampusOnline újságírójaként részt vettem a Budapesti…..
letterforce 2012.02.20 08:40:36
barikad.hu/fejhajtas_a_hosoek_elott_67_eve_volt_a_kitoeres-20120211

A cikk címe: " Fejhajtás a hősök előtt". A nácikat hősként ünneplők maguk is azok. És a nácik tisztelik a nácikat, ez végül is természetes, nem? Pont.

Vona szerint ők nem nácik. De legfontosabb lapjuk hősként ünnepli őket. Nem nácik? Bárhogy is nevezzük: eszméik a Hold sötét oldaláról valók.

filmtrailer.hu/trailer/iron-sky-trailer-es-poszter/
letterforce 2012.02.20 09:15:43
letterforce.blog.hirszerzo.hu/entry/22872

Részlet:

De az ügy, amiről szó van elsősorban nem a holokausztról szól, nem a múltról, hanem az érzéketlenségről, amelyet a Jobbik a holokauszt- ügyben tanúsít. Pontosabban ennek az érzéketlenségnek a következményeiről, azaz arról, hogy valójában emiatt nem lehet igaz az , hogy őket a magyar ügyek komolyan érdeklik. Az Iránhoz való lelkes kapcsolódásuk is mutatja, hogy valójában nem értették meg a magyar érdekeket. Azaz ők a radikális iszlamizmussal keresik a szövetséget és ez az iszlamizmus hasonló veszélyt jelent Magyarországra, mint az Egri Csillagok idején a törökök ( nyilván más formában, de a tét hasonló nagyságrendű). A Jobbik a regénybeli Hegedűs hadnagy útján jár, aki árulást tervez, de amikor a törököket bevezeti a várba elfogják.

A dolog elsősorban erről szól, azaz a jelen veszélyeiről, a múlthoz kapcsolódva. Nem a múlttal akarok elsősorban foglalkozni én sem. Adottnak veszem, hogy a holokauszt nem "úgynevezett" és így akarok a jelenhez szólni, nem a "múlton akar rugózni". Leginkább Hegedűs hadnagy csapatának tevékenységére szeretném a figyelmet felhívni. A Jobbik legutóbb Irán mellett tüntettett. Irán jelenlegi vezetője több hírhedt kijelentést tett. Egy kis emlékeztető:
"(2006)Október 26-án Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök kijelentette, hogy Izrael letörlendő a térképről. Kijelentését pár nap múlva megerősítette, majd december 8-án azzal a javaslattal állt elő, hogy Izraelt át kéne helyezni Európába. Ahmadinedzsád lapzártánk idején is ámokfutott egy jót: december 14-én soát tagadott, hozzátéve, hogy Teherán sosem hátrál meg az atomprogram kérdésében."

Sokaknak az az illúziója, hogy ezek a fenyegetések a zsidóknak szólnak. De ez illúzió valóban: Hitlerék esetében is bizonyossá vált ( hazánk elfoglalásakor legkésőbb) az, hogy a magyarság egészére jelentenek veszélyt, bár elsősorban a zsidókra szórták a verbális kénkövet. Sok európai nemzeti radikális párt is felismeri ezt, ezért elhatárolódnak a Jobbiktól. De sok lengyel is tisztában van ezzel. Egy konferencián, amit az MTA-n rendeztek, hangzott el a következő mondat:

"Jan Dzeidziczak, a lengyel Jog és Igazságosság Pártjának képviselője azt hangsúlyozta, hogy az egész világnak ki kell állnia Izrael mellett, mert ha elveszítjük Izraelt, a civilizációnkat veszítjük el."

Nos, én úgy tudom, hogy ezt a lengyel pártot nem Izraelből irányítják, egyszerűen csak józanon látják a kérdést ( gondolom párton belül is vannak erről viták). A lényeg viszont valóban az, amit Dzeidziczak képviselő állít. Ahogy Eger ostromakor sem csak a vár lakóinak pusztulása volt a tét, úgy ma sem csak arról van szó, hogy életben maradnak-e a zsidók vagy sem. Fogalmazhatunk úgy is: Jeruzsálem ma Eger vára.
  Szerkesztőségünkbe harcias levelet fújt be az őszi szellő. Ebben magyar zsidó szervezetek fogalmazzák meg „hatmillió égő áldozatra” hivatkozva az ENSZ-ben képviselendő magyar állásponttal kapcsolatos elvárásaikat. Írják: az önálló Palesztin állam…..
letterforce 2011.10.17 08:32:43
@ikaljan:

Te ikaljan, az egyik kommentemben három link is van, láttad? Remélem nem ez a hozzáálásod a tényekhez általában véve is, biztos nem vetted észre, hogy ott vannak.

Neked is ajánlom Bibó írását ( 41.oldaltól)korunk.org/letoltlapok/Z_ZLKorunk2011julius.pdf
letterforce 2011.10.17 08:38:24
További ajánlatom:

www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201109/benjamin_netanjahunak_az_ensz_kozgyulese_elott_elmondott_beszede

Részlet:

"Kivonultunk Gázából a béke érdekében. Nem egyszerűen befagyasztottuk a településeket Gázában, hanem gyökerestül kitéptük őket. Pontosan azt tettük, amit az elmélet kíván: kivonultunk, vissza az 1967-es határok mögé, és felszámoltuk a településeket. Nem hiszem, hogy az emberek emlékeznek rá, milyen messze mentünk el a béke elérésének érdekében. Kiszakítottunk több ezer embert az otthonaikból. Gyermekeket vittünk ki az iskoláikból és óvodáikból. Leromboltuk a zsinagógákat. Még a szeretteinket is kiemeltük a sírjaikból. Majd mindezek után átadtuk Gáza kulcsait Abbász elnöknek.

Nos - az elmélet szerint - ettől mindennek meg kellett volna oldódnia, és Abbász elnök, valamint a Palesztin Hatóság most egy békés államot építhetne Gázában. Emlékezhetnek arra, hogy akkor az egész világ tapsolt. Tapsoltak, amikor kivonultunk, mondván, hogy nagy államférfiúi tettet hajtottunk végre. Valóban, merész tett volt a békéért cserébe. De cserébe nem a békét kaptuk, hanem a háborút. Iránt kaptuk, amely helyi képviselőjén, a Hamaszon keresztül azonnal kikergette Gázából a Palesztin Hatóságot. A Palesztin Hatóság egy nap alatt összeomlott - egyetlen nap alatt!"
letterforce 2011.10.17 12:59:30
@mavo:

sofar.sofargo.hu/hu/node/35954

"Gáza átadásával kétségkívül a palesztin térfélre kerül a labda: a palesztin népnek bizonyítania kell, hogy tud élni a szabadsággal, a Palesztin Hatóságnak és Mahmúd Abbász elnöknek pedig azt, hogy képes békésen irányítani a Gázai övezetet. "Meg kell győznünk a világot, hogy megérdemeljük a független államot, és az stabilizálni fogja a térséget" - nyilatkozta Abbász biztonsági tanácsadója, Dzsibril Radzsub. A palesztinok egyébként együttműködnek Izraellel, a zsidó telepesek és a katonák elleni palesztin támadások megakadályozása érdekében például - Izraellel egyetértésben - újonnan kiképzett biztonsági erőket telepítettek a frontvonalakra. A legtöbb palesztin szerint a kivonás alapvetően békésen zajlik majd, miután a február óta érvényben lévő tűzszünetet a szélsőségesek jórészt betartották. Ráadásul a jeruzsálemi főmufti, Ikrima Szabri vallási rendeletben, fatvában szólított fel a kivonulás elleni erőszakos cselekedetek ellen."
  A világpolitika egyik legforróbb pitéje a független Palesztina kérdése: legyen-e végre valóban szabad a Jordán és a betonfalak közé szorított fél-állam vagy sem. Az ENSZ szeptemberi közgyűlésén – várhatóan 20-án – a tagállamoknak szavazniuk kell arról, hogy…..
letterforce 2011.09.15 20:41:17
"Az elmúlt négy évtized során a nemzetközi közösség arra törekedett, hogy az arab-izraeli konfliktus rendezését, különösen izraeli-palesztin vonatkozásban, tárgyalások révén segítse elő. Mindemellett, híresztelések szerint az ENSZ-ben megfigyelő státusszal rendelkező Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) lépéseket tesz afelé, hogy szeptemberben a szervezet teljes jogú tagjaként ismerjék el. Palesztin szóvivők szerint az új állam határairól az Izraellel folytatott tárgyalások helyett egy ENSZ-határozat döntene.

Az Izrael és a PFSZ közötti 1993-as oslói megállapodások létrehozták a Palesztin Hatóságot (PH), a Ciszjordánia és a Gázai övezet bizonyos részein részleges joghatósággal bíró kormányzó testületet. A Gázai övezetet viszont egy másik kormányzó erő, a Hamasz irányítja, amely, bár névlegesen elfogadja a PH elnökét, Mahmúd Abbászt, mégis egy külön adminisztrációt jelent. Azok az egyoldalú palesztin törekvések, amelyek ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyják, aláássák a tárgyalásos rendezésen alapuló arab-izraeli békefolyamatot. Egy ilyen lépés az erőszak eszkalálódásához, illetve az izraeli-palesztin konfliktus fokozódásához vezethet. Amennyiben mindez a palesztin egyoldalú lépéseket kizáró dokumentumokat korábban aláíró Európai Unió támogatásával történne, ez aláásná egy esetleges jövőbeni békefolyamatban pártatlan közvetítőként megjelenni kívánó unió diplomáciai pozícióit.

Jelenleg a szeptemberi opciók közül a PFSZ több lehetőség közül is választhat az államiság felé vezető úton. A különböző próbálkozások jellemzője az unilateralizmus, amely szakítást jelent az 1993 óta folyó izraeli-palesztin tárgyalási folyamattal, és a konfliktus kulcskérdéseit - például a határok kijelölését - a másik fél figyelmen kívül hagyásával kívánja rendezni. A nemzetközi közösség új államai általában először egy függetlenségi nyilatkozatot tesznek a maguknak követelt területről, majd ENSZ-tagsághoz folyamodnak. Ezt az utat járta Koszovó, Kelet-Timor, és most Dél-Szudán is, amelyek függetlenségük kivívása után kapták meg a nemzetközi elismerést, és váltak az ENSZ tagjaivá.

A palesztin vezetés, úgy tűnik, egy másik alternatívában gondolkodik, mely szerint államisági követeléseit egyenesen az ENSZ elé vinné anélkül, hogy megnyilatkozna afelől, hogy ezt a lépést megelőzően kikiáltja-e függetlenségét. 2011. május 16-án Mahmúd Abbász a New York Timesban megjelent írásában kinyilvánította, hogy szeptemberben ENSZ tagságért fog folyamodni. Az Arab Liga jelezte, hogy készen áll arra, hogy július végén kezdeményezze a palesztin állam ENSZ tagságát.

Végezetül létezik egy harmadik stratégia is a palesztinok számára. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűléséhez fordulva, a harmadik világbeli országok támogatásával könnyen többséget szerezhetnek egy nem kötelező érvényű határozat elfogadásához a palesztin államiság támogatásáról. Még egy ilyen pusztán deklaratív aktus is komoly következményekkel járhat.

I. Az egyoldalú palesztin törekvések aláássák a múltbéli egyezményeket és az arab-izraeli békefolyamatot

A Jichák Rabin és Jasszer Arafat által elfogadott 1990-es oslói megállapodások egyértelműen meghonosították azt az alapelvet, miszerint minden Izrael és a palesztinok között fennálló nézeteltérés kölcsönös megegyezések által kerül rendezésre és nem más módon, mint egyoldalú lépésekkel. 1993. szeptember 9-én Washingtonban az egymás kölcsönös elismeréséről szóló levélváltások során Arafat kifejezetten magára vállalta a következőket:

„A PFSZ elkötelezi magát a békefolyamat és a két fél között fennálló konfliktus békés megoldása mellett, valamint kinyilvánítja, hogy minden, a végleges státuszt érintő kérdést tárgyalások útján kíván rendezni."

A fenti kötelezettségvállalás vezetett az első oslói megállapodás, az 1993. szeptember 13-án a Fehér Ház gyepén Izrael és a PFSZ által aláírt Elvi Nyilatkozat elfogadásához. Az oslói folyamat keretein belül ezt követően elfogadott megegyezések szintén megismételték ezt az érdemi feltételt. Így amikor Izrael és a PFSZ 1995. szeptember 28-án aláírta az Oslo II. néven is ismert Átmeneti megállapodást, a két fél a következő lényeges kikötést vállalta magára:

„Egyik fél sem kezdeményez, illetve tesz olyan lépéseket, amelyek a végleges státuszról szóló tárgyalások befejezése előtt megváltoztatnák Ciszjordánia és a Gázai övezet státuszát." (Átmeneti megállapodás, 31. cikke)

Az Átmeneti megállapodás szintén a Fehér Házban sorra kerülő aláírása nemzetközi jelentőséggel bíró esemény volt, melyet az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió, Norvégia, Egyiptom valamint Jordánia is tanúsított.

A 31. cikk lényegét tekintve melyek azok a lépések, melyek képesek megváltoztatni Ciszjordánia „státuszát"? A tárgyalók szeme előtt két forgatókönyv lebegett. 1967 után Ciszjordánia és a Gázai övezet vitatott területeknek számítottak, melyekre Izrael és az arab országok is követelésekkel éltek. Ciszjordánia az 1967-es háború során izraeli katonai irányítás alá került, miután az Izraeli Védelmi Erők elfoglalták a területet a jordániai erők támadását követően. Két lehetőség létezik, hogy a felek megváltoztassák Ciszjordánia jogállását. Egyfelől, amennyiben Izrael a területet részben vagy teljesen annektálná, az egyértelműen a státusz megváltozását jelentené. Másrészt, amennyiben a palesztin vezetés egyoldalúan kikiált egy palesztin államot a terület egészén vagy egy részén, az úgyszintén státuszváltozást eredményezne. Az Átmeneti megállapodás eleve félreérthetetlenül ki kívánta zárni az ilyen lépéseket."

Forrás:

www.hetek.hu/kulfold/201107/tuzijatek_a_loporos_hordon
A nem könnyen kimonható nevű Beit Lohamei Haghetaot múzeum egy ötletes sajtóhirdetéssel rukkolt elő, azzal a céllal, hogy az egyre növekvő holokauszttagadás veszélyeire felhívja a figyelmet. A hirdetésen a holokauszt történetét feldolgozó könyv a mesék és más kitalált…..
letterforce 2010.03.27 14:33:19
  Két keresztállítás között egy kereszttörlés. Íme, a Barikád című hivatalos Jobbik-lap aktuális lapszáma. A keresztnevemet adó, szentéletű püspököt, Gellért druszámat megszentségtelenítette a Jobbik.   Felmerül a kérdés: az, hogy egy öblös zsidózás…..
letterforce 2010.03.13 11:31:46
letterforce.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=17551

A barikádosok jól látják, hogy kik is az ő valódi ellenfeleik: a zsidó-keresztény kinyilatkozatáson alapuló kultúra hívei ( bármely felekezetben). Ilyen értelemben nagyon is illik a püspök kezébe a menóra. Úgyhogy válaszolhatunk is a címlapon feltett kérdésre: ezt akarjuk. Azt, hogy a Biblia szellemisége kiszorítsa a Jobbik által képviselt antiszemita és antikeresztény szellemiséget.
  Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.   Ha Sólyom László asztalára kerül egy törvény, a köztársasági elnök három dolgot tehet: visszaküldi az Országgyűlésnek, bocsássák újbóli megtárgyalásra. Ha alkotmányellenesnek találja, elküldheti a taláros…..
letterforce 2010.03.10 21:26:00
  A választások előtt utoljára összeülő Országgyűlés nehéz batyuval látta el a szólásszabadság híveit és védelmezőit: elfogadták a büntető törvénykönyv holokauszttagadást büntethetővé tévő, a szocialisták által kezdeményezett módosítását.   A…..
(Shelf kolléga feltöltötte és feliratozta a riportot)  A magyar szélsőjobbal, Orbán Viktorral és a Demokrata szarkasztikus írásával foglalkoztak a minap a svéd televízió főműsoridejében, miközben Nádas „Nincsmorálisválság” Péter telefonon emlékeztette a…..
Hogy az új magyar konzervativizmus a szellemi standard meghatározását sikerre vigye, az kell, hogy előbb a tevékenységének természetes területét jelentő jobboldalét formálja (talán nem is) kicsit át. Nem arról van szó, hogy teljesen demitologizálni vagy racionalizálni kellene…..
letterforce 2009.09.02 21:38:21
@BékésMárton:
Mondhatjuk: Yes future!( amolyan antipunk jelszó lenne ez, és konzervatív)
letterforce 2009.09.02 22:07:04
@bbjnick:
"Amit te ma itt, a Konzervatóriumon végzel, az sokkal inkább kommiszártevékenység"-írod Békésnek.
Komisszár?? Miről beszélsz?
letterforce 2009.09.02 22:24:45
@bbjnick:
Ezt tudtam.
ü
letterforce
Mandiner blog Leárnyékolva 2009.07.25 14:51:00
  „Ki hitte volna, hogy [Orbán] eszméinek népszerűsítésében olyan lelkes Orbán-fanok vesznek részt egyszer, mint a Medgyessy-kormány idején szerveződött UFI? (Utolsó Figyelmeztetés.) A lap azóta megbukott (az elavult "bankárkormányozással" együtt), de netes…..
 Munkaügyi vita során 30 ezer vasmunkás csapott össze rendőrökkel egy kelet-kínai acélműben, majd agyonverték a konkurens vállalat igazgatóját.A pénteki összetűzésben több százan sérültek meg - jelentette egy hongkongi emberjogi központ. A munkások dühét az váltotta…..
letterforce 2009.07.25 13:01:58
@Fearless: Egyetértek. Egyébként is blog a fél Index. Lehetne az egész is az.
Nehéz ezt a képet máshogy értelmezni. K.V. fotózta az ablakukból a Hitgyüli utánfutós reklámautóját, ami egy hatalmas Bibliát hurcol magával Budapesten Egerben: Ma délelőtt nyugodtan ültünk a gépünk előtt, amikor arra jött egy kocsi hangosbemondóval. Gondoltuk már megint egy…..
Egy harlemi (azaz, "nyóckerületi", "gettó") iskola bevezetett egy új oktatási modellt, amely számokban kifejezve kb. hétszer nagyobb pozitív változást hozott, mint a szokásos reformok szoktak; szokásos reformok alatt értve az osztálylétszám csökkentését,…..
 Alighanem médiatörténeti eseményre hívta fel figyelmünket olvasónk, István. Csak néhány betű az egész a Rózsa-Flores hazudott! Kádár mellett szervezett szimpátia tüntetést című cikk végén: atv.hu/kuruc.info.  A kuruc.info valószínűleg az utóbbi néhány év…..
Rózsa György Eduardó élete kezdetétől végéig annak a vörösbarna tengelynek a tagja maradt, mely a kommunistáktól a radikális jobboldalig és az iszlamistákig terjed.        Az írás a Konzervatórium.hu-n olvasható. ..
„What is war? Nothing special, It’s something In which Only others die” (RFE verse)  Neked van életfilozófiád?  Lőtt lyukkal a testében eltávozott ez a kalandor, és persze, hogy birizgálni kezdte az agyamat a személyisége. Szabadkozva veszem magamhoz a szót,…..
hogyvolt Szomszédok 1x07 2009.04.18 15:00:00
Mi történt két hete (azaz tegnap)? Relatíve csendes részt zártunk. Vágási Ferinek tanfolyamot ajánlottak és balatonszabadi beutalót, Jutka volt főnökével kávézott; Mágenéknál féltékenységi roham volt, pénzhiány, illetve táborozó Julcsi (eddigi teljesítményéért ezennel…..
letterforce 2009.04.19 20:20:33
A haladás felkent papjai (a liberális értelmiség) annyira belebonyolódtak a maguk által kreált kategóriák és értelmezési keretek rengetegébe, hogy képtelenek kiutat találni belőlük: mindezen kategóriák kiüresedtek, jelentés nélkül maradtak. A sokat bírált „politikai…..
letterforce 2009.04.12 09:12:06
letterforce.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=12571

Nekem biztosan nem kell új középkor.

Azt írta Megadja Gábor:

"Mindenesetre G. Fodor cikke végén azzal nyugtat bennünket, új középkor közeleg.

Úgy legyen!"

G.Fodor mit is ír erről az "új középkorról?

"De mi magyarázza mégis a folytathatatlan folytathatóságát, ha a „kontinuum” már megbukott? Azt állítom, hogy egyetlen mozzanat: a barbároktól való félelem. A rendszer ugyanis a barbárok és az új középkor eljövetele, azaz a Fidesz általi fenyegetettségből nyeri legitimitását."

Tehát ez a homályos középkorozás lényegében a Fidesz hatalomrakerülését jelenti. Mi mást jelent? Mi ennek a "középkornak" a tartalma? Megadja szerint ilyesmi:

"A nyugati krízis háttere nem a „hirtelen felbomló" demokrata-liberális keretek „kisiklása", az ezen elvekkel szembemenő valamiféle „folyamatok" összessége; nem a szekularizáció, és a modernitás „részleges" problémája: a nyugati válság oka maga a modernizáció, a szekularizáció és a liberális demokrácia. Ezek alkotják a válságot, és nem pedig e rendezőelvek válságát látjuk. (Érdekes jelenség, hogy noha ezt a válságot a liberálisok nem ismerik el, közben egy gazdasági recessziót apokaliptikus eseményként értelmeznek.)

Ahogy azt Molnár Tamás megírta, a liberalizmus rendszere a civil társadalom hegemóniáját jelenti, mely az állam és az egyház hatalmát ásta alá. Mind az állam hatalma, mind az egyház tekintélye eltűnt, a helyüket pedig a liberalizmus elvei foglalták el. "

Azaz helyre kell állítani az állam és az egyház középkorban elveszett hatalmát, nagyjából ez az "új középkor" szerintük.

Hát ebből én nem kérek, az biztos. A visszavágyott középkorban a hozzám hasonló "szektásokat" gyakran máglyán égették el vagy "csak" úgy bántak el vele, mint Lutherrel. De akkor sem kérnék ebből, ha egyházamat bevennék ebbe a vágyott egyházi középkorba, akkor sem kell ez, ha ma már ökumenikus alapon működne. Nem kell középkor semmilyen formában, bár az igaz, hogy nem volt olyan sötét ahogy gyakran lefestik, de azért nem kívánom vissza egy cseppet sem.
letterforce 2009.04.12 17:00:43
@megadjagabor: Nyelvi játékok? Talán a középkorozásra gondolsz? Nem tudom. Játszadozzatok nyugodtan, van ilyen szükséglet, jó. De egyébként kitérsz a válaszadás elől.

Én tartalmi dolgokról is írtam:

"a nyugati válság oka maga a modernizáció, a szekularizáció és a liberális demokrácia.....a liberalizmus rendszere a civil társadalom hegemóniáját jelenti, mely az állam és az egyház hatalmát ásta alá. Mind az állam hatalma, mind az egyház tekintélye eltűnt, a helyüket pedig a liberalizmus elvei foglalták el. "-írod.

Hát ha a szekularizáció (is) a válság oka, plusz az állam és az egyház tekintélyének eltűnése erősítette ezt( a válságot), akkor mire gondoljak, ha nem az állam és az egyház tekintélyének helyreállítására? Ehhez jön a "középkorozós" nyelvi játék, vagy mi, akkor az ember joggal gondolja, hogy az említett helyreállításnak a középkor a modellje, hmm?
letterforce 2009.04.12 17:23:21
@megadjagabor:

letterforce.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=9054

A Konzervatórium egy kedvenc szerzője Békés Márton. Róla írtam ezt:
"Nevezhetném monarchista szubkultúrának is, de nem teszem.Nem őrültségekről van szó.Persze egy republikánus konzervatív számára elfogadhatatlan nézetek ezek.

Még nem néztem és hallgattam meg az előadások felvételeit, de meg fogom tenni.Két mozzanatról szeretnék írni most.

1.
"Egy szíves meghívásnak tettünk eleget azzal, hogy 2008. június 10-én Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában három előadást tartottunk a Magyarországon is vállalható monarchista alternatíváról, az apostoli királyságunk valóságáról. A félig megtelt nagyelőadó, és az a tény, hogy a megjelentek fele kifejezetten nagyon fiatal volt bizakodással töltött el minket."

Az egyik tehát a "vállalható monarchista alternatíva" kifejezés.

2.

A másik az előadók fotója alatti felirat:

"Várjuk a királyt!"

1.

Nézzük akkor az első mozzanatot.Vállalható alternatíva-e ma Magyarországon a királyság.Röviden válaszolva: nem, mert hazánk köztársaság.Természetesen alakulhatott volna úgy a történelmünk, hogy mi most egy príma alkotmányos monarchia polgárai lennénk, persze.De ez a lehetőség, kb. az első világháború végével úszott el( képzavar) .Végleg a második világháború semmisítette meg ezt a lehetőséget.
Józanul végiggondolva: az országot katasztrófákba vezették a monarchiák( a királyos és a király nélküli is).Utána a kommunista diktatúrák mélyítették tovább az előzőleg már "kialakított" szakadékot.
A köztársaság még csak tizennyolc éves, most ennek kell lehetőséget kapnia.Mesterségesen visszatérni az előzőleg sok problémát okozó monarchikus államformához nonszensz és szerény véleményem szerint mélységesen anitikonzervatív-jobbradikális jellegű elképzelés.

Itt olvashatjuk:

"Az apostoli királyság a magyarság eredeti létezési kerete, amely a Boldogságos Szűz Mária által szentesíttetett, és amelyet talán számon kér majd rajtunk a Teremtő, emlékeztetve minket első szent királyunk felajánlására. "

Úgy tűnik, hogy itt inkább egy offenzív, ellenreformációs töltetű katolikus gondolatkör jelenik meg, amely jelen történelmi korülményeink között egyáltalán nem konzervatív, hanem inkább fehér jakobinus.Fehér jakobinus volt Maurras is.Mi volt számára a legfontosabb?

"A döntő számára a monarchista jellegű nemzeteszme. Erődítményt akart építeni a nacionalista szenvedélyek építőköveiből. Franciaország istennőt halhatatlannak tekintette, akinek a testét franciák milliói alkotják. "

2.

Röviden a képaláírásról.Várják a királyt.Mintha a király lenne számukra a Messiás, aki a problémákat meg tudja oldani.Érdekes módon a Biblia egyáltalán nem lelkes a királyság intézményével kapcsolatban.A Földre visszaérkező Messiás személye ez alól kivétel, de az emberi intézményre igen-igen szkeptikusan néz a Szentírás.
Érdemes lenne ezt is átgondolni."

Erről az előadásról voltl szó:

monarchista.blogspot.com/2008/06/rvid-beszmol-pcsi-monarchista-eladsokrl.html

Illetve erről a manifesztumról:

monarchista.blogspot.com/2007/12/miles-christi-katolikus-szellemi-mhely.html

Mindezek erősítették gyanúimat. Retegésről meg szó sincs.