Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BaltaTwo

6 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma először voltunk ketten edzeni Szto-val R-nél. Igazából a pénteki első találkozó és rövid edzés után Szto-t már nem nagyon kellett győzködni, belelkesült rendesen (lsd. korábbi bejegyzése). Egyetlen problémája az volt, hogy éppen most vett egy másik terembe havi bérletet,…..
Na, megvolt a mai penzum is. Szto is úgy döntött, kipróbálja a dolgot. Kisebb hezitálás után (inkább futni akart) aztán jött. Beszéltem telefonon du. R-el, mondtam neki, hogy jönne a Szto is, nem volt problémája vele. Hatra ígértem magunkat, előtte közös programunk volt…..
Egyre nehezebbek a reggeli korán kelések. Tegnap lett volna a szokásos keddi edzés, de egyszerűen nem bírtam felkeni. Az óra csörgött rendben, Szto is felébredt, de nem vitt rá a lélek, hogy kikeljek az ágyból. Aztán tegnap este elhatároztam, ha esik, ha fúj, ma reggel felkelek és…..
Ma munka után mentem le. Elég húzós nap volt, 4 körül eszembe jutott, hogy inkább hazamegyek és kinyitok egy üveg bort, de aztán összeszedtem magam és lementem a terembe. Ráadásul a bérletem is otthon maradt, de nem volt gond, simán bejutottam. A teremben jó sokan voltak, gondolom…..
Ma reggel mentem fél nyolcra. Viszonylag könnyű volt felkelni, mert Szto is korán kelt. Elutazik két napra munkaügyből, és ment a repülője. Én meg elmentem edzeni. A hosszú hétvége elkényelmesített, úgy éreztem, semmi erőm sincsen. Kicsit fáj a lábam (volt egy…..
Hello Kedves Olvasó. M. vagyok. Nem akarok izompacsirta lenni, csak szeretnék kicsit mozogni. Nem akarok rohadt nagy súlyokat emelni, vagy felpumpált idiótává válni, csak szeretném, ha kicsit fittebb lennék, meg valami izomszerű nőne a hasam helyén, a tokám helyén, a karizmaim…..