Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Migrant

11 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel az ókori világ hét csodájából csak az egyiptomi piramisok maradtak fenn, ezért 2000-ben Bernard Weber svájci üzletember és filmproducer az újkori világ hét csodájának kiválasztását kezdeményezte azzal a céllal, hogy kiegészítsék az ókori világ csodáinak listáját.…..
Virtuális barangolások Stonhenge 2010.11.02 17:41:21
Kétszer sikerült már eljutnom Londonba, de amit igazán szerettem volna megnézni Angliában, az sajnos kimaradt. Ez a Stonhendge. Így virtuálisan most megteszem, hogy elkísérlek titeket erre a titokzatos helyre.Tehát:Az egyik leghíresebb őstörténeti kultuszhely az angliai Stonehenge.…..
Hát azért ilyen nagy utazások után jogosan merül fel mindenkiben a kérdés, hogy hogyan tovább? Hova mehet az ember lánya tovább, ha látta a világ hét csodáját?Szerencsére "kicsiny" földünk végtelen lehetőségekkel szolgál.De erről majd kicsit később. Most hagyom,…..
Közel száz évvel ezelőtt, 1898-ban óriási régészeti munka vette kezdetét a mai Irak területén. Robert Koldewey, német archeológus úgy gondolta, hogy itt, Bagdadtól 90 kilométerre délre fogja megtalálni a legendás ókori nagyváros, Babilon elsüllyedt romjait. A várost háromszor…..
Epheszosz városától alig 110 kilométerre, déli irányban, Kis-Ázsia délnyugati csücskében fekszik Bodrum, egy török kisváros. Kereken 2000 évvel ezelőtt a település még egészen más nevet viselt: Halikarnasszosznak hívták Itt állt az ötödik világcsoda, Mauszólosz, káriai…..
A görög mitológia szerint az emberek fölött sok-sok isten uralkodik, akik az Olümposzon élnek. Némelyek nagylelkûek voltak az emberekkel, de némelyikük nagyon gonosz és bosszúálló volt. Majd minden tuladonságnak, mesterségnek, cselekedetnek, helynek megvan a saját istene, mint…..
Kr. e. 305-ben újra fekete felhők gyülekeztek a sokat szenvedett kis-ázsiai népek feje fölött. Démétriosz, Phrügia és Lükia király hadba vonult Egyiptom ura, Ptolemaiosz Szótér ellen. Démétriosz a rhodosziakat is csatlakozásra szólította fel, ám a városállam dacolt a király…..
Az ókori Görögországban minden negyedik esztendőben sajátos dolgok történtek. A legvadabb háborúk kellős közepén, amikor például Athén Spárta ellen harcolt, egy nagy csapat fiatalember egyszer csak letette a fegyvert, és mit sem törődve az egymással szemben álló, állig…..
A hetedik világcsodáról nagyon sokáig nem tudták, hogy az tulajdonképpen nem is a hetedik, hanem a nyolcadik a sorban. A híres világítótorony építése előtt ugyanis Babilon hatalmas várfalait sorolták a csodák közé a második helyre. A torony azonban annyira tetszett az ókori…..
Kheopsz fáraó (Kr.e. 2551 - 2528) egyiptomi uralkodó volt, aki elhatározta, hogy elõdei hagyományát követve csodálatos sírboltot építtett magának. Amikor apja, Snofru fáraó meghalt, az ifjú Kheopsz azonnal utasítást adott a piramis építésére. Természetesen azt szerette volna,…..
Virtuális barangolások A kezdetek 2010.11.01 17:39:00
Nem vagyok nagy blog olvasó...hát még író. Így nem tudom, hogy kell kezdeni, így a kezdeti nehézségeket mindenki nézze el nekem. Minden 2005 karácsonya  körül kezdődött. Mindketten a gép előtt ültünk, csak épp más országban. Ekkor jött az ötlet, hogy dobjunk fel egy…..