Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sinus67

0 bejegyzést írt és 1537 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Túlságosan egyértelmű a magyar kormány álláspontja Kínával kapcsolatban, hogy bármiféle kétségünk legyen afelől, hogy valami nagy háttéralku áll az egyre mélyülő barátság mögött. Már túl vagyunk azon a teórián, hogy olyan kapu szeretnénk lenni Európában, melyen keresztül az ázsiai nagyhatalom az…..
sinus67 2021.05.22 19:24:12
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Élvezet veled vitázni! Kiragadsz egy részt és arra építed a válaszaid.
Ez esetben azt mondom nem a népakarat áll a fidesz kétharmad mögött!
Amiről Te beszélsz az egy szavazás végeredménye, ami messze áll a népakarattól. A népakarat az egyértelmű és elsöprő többséget feltételez.
(Félreértés ne essék a szavazás eredményeként a fidesznek jogosult hatalmon lenni, kármilyen szar is a választási törvény.)
De népakartra hivatkozni kissé túlzás.
sinus67 2021.05.23 09:32:09
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha valami véletlen folytán egy rendkívül egységes ellenzéki erő (valljuk be erre, kevés az esély) zsebelné be a kétharmadot a fidesz elől, gondolom rögtön lennének elképzeléseid erre vonatkozóan. Próbáld meg belegondolni magad egy ilyen lehetőségbe és rögtön megfogalmazódna a válasz a buksidban.
De hogy közte lenne egy igazságos választási törvény létrehozása, az biztos.
sinus67 2021.05.24 20:09:52
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
És mondtam én azt, hogy az igazságos volt. Ne relativizálj. Plane, ha a vitapartnered nem mondta, hogy a régi az jó volt.
Az 1989-es választási törvény alaphoz csak annyit: a Peugeot P4-nek ugyanaz az alapja, mint a Mercedes G osztálynak. Zongorázni lehet a különbséget.

Nem túl igazságos, hogy 40 akárhány százalékkal lehet valakinek kétharmados többsége a parlamentben. Akár fidesz, akár nem.
Vörös Imre volt alkotmánybíró nemrég megjelent tanulmányában nem csupán felsorolja mind az alkotmányozás, mind az azóta eltelt időszak számos jogállamiságot megcsúfoló törvénymódosítását, hanem mindezekből levonja azokat a következtetéseket, amelyek egy ellenzéki győzelem esetén megoldást kínálnak a…..
sinus67 2021.04.25 20:27:30
@MAXVAL birсaman közíró:

Olvasd már el a cikket, ha már hozzászólsz!
sinus67 2021.04.26 07:45:18
@MAXVAL birсaman közíró:

Látod? Ez a probléma! Kétharamad lebeg a szemed előtt mindenben. Csakhogy a parlamenti kétharmad korántsem egyenlő az össztársadalmi elfogadottsággal. Az fel sem merül benned, hogy egy új Alkotmány társadalmi és politikai konszenzussal készüljön.
Megegyszer! A ciķkben az egyszerű többség, az AB szerepkörének átvételéhez elegendő, hogy a kétharmados törvények csapdájából kikerülve az önkényuralommal kapcsolatos törvények semmisek legyenek. Ez pontosan így van leírva:

"Ebbéli minőségében pedig megállapíthatja, hogy mindazok a törvények alkotmányellenesek, amelyek a hatalom kizárólagos birtoklását szolgálják, és megsemmisítheti azokat. Ebből következik, hogy új alkotmányt kell alkotnia, ezzel biztosítva a jogállam megteremtését."

Tehát AB feladatok ellátására elég az egyszerű többség. Alkotmány megalkotásához meg nem kell kétharmad. Alkotmány alkotása és elfogadása nem ugyanaz.
Máskor figyelj oda a szövegértésre.
sinus67 2021.04.26 09:52:46
@MAXVAL birсaman közíró:

Alkotmány elfogadásához nem egy párt parlamenti kétharmada kell, hanem a képviselők kétharmadának szavazata.
Érzed a különbséget?

A többit meg hagyjuk, mert számodra az ország vezetése nem a konstruktivitásról és a demokráciáról szól, hanem a fidesz kétharmadáról és illiberális demokráciájáról.
A #lifeshot élesszemű megfigyelői szúrták ki, hogy Alekszej Navalnij jogilag meglehetősen kétes meghallgatásán Moszkvában egy rendőrirodában a faliújságon Jagoda, a hirhedt sztálini titkosrendőrség egyik vezetőjének a fotója látható...
sinus67 2021.01.27 16:21:16
@nincs1agy:

A multik kitöméséről:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/tao-adokedvezmeny-kulfoldi-magyar-allam.713578.html

mfor.hu/cikkek/makro/azoknak-mennek-igazan-az-adokedvezmenyek-akik-fontosak-a-kormanynak.html

www.napi.hu/magyar_gazdasag/nemet-magyar-haboruva-alakul-unios-vetovita.718697.html

Ebben felhívnám a figyelmed erre:

"A G7 gazdasági portál számolta ki két éve: Magyarország az Orbán-kabinet idején kétszer akkora támogatási szintet biztosít a multiknak, mint amennyit az előző, baloldali kormányok alatt kaptak."

Egyszóval! Jól kitömtétek a multikat!

A zemútnyócév gáz és energiaárairól pedig ennyit:

www.google.hu/url?sa=t&source=web&rct=j&url=https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/energiaarak0409.pdf&ved=2ahUKEwi0hO_8rrzuAhUFlIsKHVYaBb4QFjACegQIFBAB&usg=AOvVaw1CY4Hb5Qp2sCL-EQp_hCBn

Figyeld az import árak emelkedését 2004-2009 között.
Mellesleg msz(m)p-ék 2002-2010 között 60 % emelést hajtottak végre.
Szóval a 200, meg ilyesmi százalékok kicsit túlzóak.
Amúgy, ha valóban a zemberek lennének fontosak nektek (mint ahogyan manapság minden élet számít), akkor a rezsicsökkentés ennél sokkal nagyobb mértékű lehetett volna az import energiaárakat figyelve. Meg a 27 %-os áfát!
Szóval ti sokkal nagyobb mértékben nyerészkedtetek a lakossági energiaárakon, mint a zemútnyócév elkúrói!
sinus67 2021.01.27 16:23:01
@a Miniszterelnök Úr jobb mint a másik:

Elég legyen annyi, hogy amennyiben elmegyek szavazni, a fideszre nem teszek ikszet, ha a kezem levágják akkor sem!
sinus67 2021.01.27 16:36:51
@Hоva fogják elásni KariGerit?!:

Ha ez az ára, hogy a gazdád eltakarodjon, akkor igen!

Na így már jó?
Egyszerűen nem értem, hogy miért olyan fontos a nemi szerepek témaköre az egyházaknak és a politikának? Nem értem, hogy jönnek ahhoz a papok, rabbik és a muftik, hogy beleszóljanak abba, hogy ki, kivel, mikor közösülhet, vagy nem közösülhet? Vagy abba, hogy legyen-e fitymája egy kisfiunak, vagy…..
sinus67 2020.11.12 15:57:05
@MAXVAL birсaman közíró:
Nem ezt írtam, de lelked rajta!
Nyilván nem kell mindenki másságát elfogadni! A terrorizmust, gyilkosságokat, lopásokat, korrupciót, stb. nem szabad elfogadni. Nem szabad elfogadni a pedofíliát sem (bár az is egy állapot, ha már midnight coder hiányolta tőlem). Van azonban egy-két különbség.
A homoszekszualitás társadalomra veszélyessége nulla. Míg a többi, amit említettem, a tarsadalomra veszélyes cselekmény. Ez a Btk-ból is kiderül.

Ami pedig a homokosság propagandáját illeti, nos propaganda által senki sem fog a saját neméhez vonzódni.
Az óriásplakátokon, média reklámokban nem látok egyetlen buzdítást arra, hogy homokos legyen valaki. Amit a Dórika csinált, valamint most a kormány az viszont reklámnak nem utolsó.
Az ország lakosságának legnagyobb része leszarja, hogy vannak melegek. Az ország lakosságának legnagyobb részének fogalma sem volt egy bizonyos mesekönyv létezéséről.
A reklám sikerült!
A könyvet elkapkodták. A homoszekszualitásról van szó most sok helyen. (Pl. itt is.)

Szóval... Ki is csinál itt propagandát?
sinus67 2020.11.12 18:32:17
@MAXVAL birсaman közíró:

Ezek szerint nem jött le neked!
Ebben a konkrét témában (meg sokminden másban) nem értünk egyet. Én a tolerálás, elfogadás mellett vagyok ebben.

Az elkapkodás nem túlzás, mert a második kiadást tervezik, vagy már ki is adták.
Dórika nélkül ezt a mesekönyvet szerintem feleennyien sem vették volna meg. Bár nem vagyok könyvkiadási szakértő, de tekintettel arra, hogy a könyvkiadók és terjesztők évek óta az eladási példányszámok jelentős visszaeséséről siránkoznak, így a komplett kiadás értékesítése minden képzeletet felülmúlhatott.

Szóval nem erős túlzás ez. Dórika akár jutalékot is kérhetne! :-)
sinus67 2020.11.12 19:13:47
@MAXVAL birсaman közíró:

Nos! Egyetlen dologban van igazad!
Miről is vitázunk?
Ha ennyi baromságot írsz, akkor tényleg semmiről.

"S ugye te se mondod, hogy mindent el kellene fpgadni vagy tolerálni kellene."

Nem, nem mondom!
De nem a mindenről volt szó. Egyszerűre fogtam a mondandómat a jó előbb ebben a konkrét témában. Elfogadom a homoszekszuálisokat és tolerálom, hogy szeretnének pl. házasodni.
És hogy ez nem álhír, azt onnan lehet tudni, hogy a kormánypropagandában jelent meg. ..
sinus67 2020.03.22 23:43:45
@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Nem tudom, hogy Gulyás Gergely, esetleg a Magyar Nemzet mióta libsi?
Itt fent rosszul írta a szerző, mert nem Ócsai nyilatkozta az idezett szöveget, hanem Gulyás Gergely.
Ím ígyen:

"...Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányülést követően úgy fogalmazott: Magyarország a kevésbé fertőzött országok közé tartozik, köszönhetően annak, hogy a járvány megfékezése érdekében a kormány már akkor meghozta a szükséges intézkedéseket, amikor még csak harminc betegnél mutatták ki a koronavírus-fertőzöttséget, míg másutt ez csak félezer betegnél történt meg. Hozzátette: mindenki találgatja, mekkora a látencia, ez akár tíz-tizenötszörös is lehet, vagyis a valós megbetegedések nagyságrendje akár százezres is lehet."
Majd a cikk így folytatódik:
"Ócsai Lajos megerősítette: nagy valószínűséggel igaz, hogy az ismert eseteknél lényegesen több ember fertőződött meg már a koronavírussal, és az, amit a statisztikákban látunk, csak a jéghegy csúcsa."
Libsi vagy nem libsi matek, de a százezres szám tényleg nem okés, ha 10-15-szörös a látencia.
Ettől még nem libsik állították ezt.
Pedig hol van még az önkormányzati választás. ..
sinus67 2019.07.22 16:36:44
@Magyarország a Magyarok Országa:

Semmi gond! Ha a közvélemény-kutatási adatok nem stimmelnek (értsd: nem a fidesznek kedveznek), majd a szavazatszámlálók kiigazítják!
Nincs új a nap alatt!
sinus67 2019.07.22 16:59:01
@Magyarország a Magyarok Országa:

Nem tudom elég lesz-e a "megdolgozáshoz" a Botka arany órája, vagy a migrik és a sorosozás?
A folytatjuk itt nem játszik!
Majd meglátjuk!
A világtörténelem tele van fontos és nagy volumenű csatákkal, melyek gyakran új korszakokat nyitottak meg vagy éppen országok, birodalmak sorsát döntötték el hosszú időre. Ezeket az összecsapásokat több szempont alapján lehet vizsgálni, így például a megütköző erők nagysága, a halálos áldozatok…..
sinus67 2019.07.19 10:23:55
@MAXVAL bircaman közíró:

Az a baj birca, hogy összemosod a liberalizmust, mint politikai (ön)meghatározást a mai szóhasználattal illetett liberálisan (szabadelvűen) gondolkodó és ténykedő emberektől.
Azok az emberek (felfedezők, tudósok, feltalálók), akik a bekövetkezett ipari forradalom alapjául szolgáló müszaki fejlődést, újításokat megteremtették igenis - a mai jelzővel élve - liberálisok voltak. (Nincs ebben a szóhasználatban semmi rossz az adott kontextusban.)
Ugyanis, ha ilyen "szabadon" gondolkodó emberek nem lettek volna, még ma is gyűjtögető életmódot folytatna az emberiség, ahol az emberi gondolkodásra (pontosabban nem gondolkodásra) a kultúrára, stb. legnagyobb hatással a törzsfőnök és/vagy a varázsló lenne.
Szóval a műszaki, technikai fejlődéshez igenis elengedhetetlen a "liberalizmus". Azaz a szabadon gondolkodás.
Mégegyszer mondom nem az szdsz-ről, vagy bármely liberálisnak nevezett politikai képződményre kell gondolni.
Mellesleg pl. pontosan ilyen - az akkori egyházi dogmák és szokások által kialakult elvárásokkal szembemenő - szabadelvűség vezetett a reformációhoz.
Hogy ne csak a müszaki fejlődést említsem. És hol volt akkor még a LIBERALIZMUS!
Hazaárulás, a választói akarat semmibe vétele - ezt harsogják az állampárt és csatlósai napok óta. A jelek szerint úgy gondolják: mindenki, aki részt vett az EP-választásokon, az rájuk szavazott. Akkor is, ha nem...
A játszma most Trócsányi kigolyózásáról szól. ..
sinus67 2019.07.11 11:06:01
@ZX:

"Hagyd fiam! Csak éhesebbek jönnek."
  Kész, vége, meguntam. Elegem van abból, hogy állandóan gondolkodjak mindenféle felesleges dolgokon. Belefáradtam, hogy megpróbáljak megérteni másokat, hogy több forrásból tájékozódjak, hogy érdekeljen embertársaim véleménye, és, hogy ne adj' Isten, értelmesen próbáljak vitatkozni tényeket fel…..
sinus67 2019.07.10 18:28:17
youtu.be/NtKwEovr5Wo

Demokrácia nélküli többpártrendszer!
Ez a manus egy jövőbelátó!
:))))
sinus67 2019.07.10 18:58:19
@Attilajukkaja:

Ezek után az EPP díszes társaság ne papoljon európai értékekről, meg jogállami számonkérésekről, meg ilyesmikről!
Jól szájbaszarták magukat azért a pár szavazatért!
Még messze a 2015 válságos esztendő 4,7 milliós száma, de 2017-ben megint 3,5 millió bevándorló volt az Unió területén. Vagyis egyre több a migráncs. Sokkoló. Ahogy az is: a legnagyobb tömeg Ukrajnából érkezik...
 Nem elsősorban a jogállamisági eljárásra koncentrálnak...
sinus67 2019.07.09 17:21:28
@Szemkilővetők iszlamizálni akarják az országot..:

Azért valaki csak elolvassa!
Mondjuk te is! Másként honnan tudnád miről ír.
Egyre kevesebben veszik a fáradtságot, hogy aktívan mutássák ki gyűlöletüket az övéktől eltérőekkel szemben - ahogy egyre kevesebben kapják fel a fejüket a gyűlöletüket szavakban kifejezők megnyilatkozásaikor...
sinus67 2019.07.08 11:37:47
@sinus67:

A miatt szó kimaradt a propagandaterjesztés után.
sinus67 2019.07.08 13:24:00
@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nálunk a családban nem volt ilyen, de te magadra ismertél rendesen!
sinus67 2019.07.08 15:53:39
@Veszéjben a lyogállamiság !:

Tudod trollom, osztódással az egysejtűek szaporodnak! Mint te!
Nincs logikus magyarázat az akadámiai struktúra szétverésére - csak hatalmi, politikai indokok. Senki ne gondolja egyetlen pillanatig sem, hogy ettől jobb lesz az országnak - csak Orbán csicskáinak jut több konc...
sinus67 2019.07.03 17:59:25
@antiinternáci:

Mi több, ha 1954-ben a válogatottunk nyerte volna a döntőt, akkor nem az NSZK lett volna a világbajnok.
Van ilyen "mi lett volna ha " eset elég sok!
sinus67 2019.07.03 18:07:42
@Nerevaryne:

"1981-ben II. János Pál kezdeményezésére egy, a Galilei-pert vizsgáló bizottság jött létre, melynek munkája alapján 1992-ben visszavonták az inkvizíciós per során hozott ítéletet, az eljárás anyagait a vatikáni levéltár 2009-ben közzé is tette."
Egyszer majd kaméleonfajt neveznek el Orbán Viktorról. ..
sinus67 2019.07.01 20:44:02
@Veszéjben a lyogállamiság !:

1978-ban meg hasított a KISZ!
1988-ban lett vége, ha jól emlékszem. Akkor alakult a DEMISZ aztán a Soros ügynök FIDESZ!

A kettő között eltelt 10 év! Mellesleg a túlmozgásos csak 2 évvel idősebb!

Na próbálkozz még!
sinus67 2019.07.01 20:45:48
@közíró MAXVAL bircaman:

Hát bazdmeg! Olvasd már el a fenti megnyilatkozásait a dátumokat figyelve!

Na nem etetlek tovább, mert csúnyat fogok mondani, mint taga!
sinus67 2019.07.01 20:59:33
@taga.20:

Pedig annyiszor megfogadtam magamban, hogy nem írok neki!
Rájöttem, hogy nem játssza a hülyét!
Mondjuk a többi troll sem!
Lassabban baby! Hivatali kényszer 2019.06.24 07:00:00
Három hónapja munkanélküli vagyok, mert el kellett jönnöm a gyárból, nem bírtam azt a port amiben dolgozni kellett, kiskoromban asztmás voltam, de én szeretek dolgozni, meg leszázalékolni sem lehet ezzel a bajjal, mert csak harmincegy százalékos az egészségromlás, rajta van a papíron, de kell a…..
sinus67 2019.06.26 23:26:04
@Alinda:

Az "ilyen szülői hátterű" gyerekek azért állnak úgy az iskolához és a tanuláshoz, mert ilyen pedagógusuk van, mint te.
Tényleg hasznosabb lenne tűzre dobni a diplomádat!
Gianluigi Buffon ügynöke tegnap este megerősítette, hogy valós a lehetőség a Juventushoz való visszatérésre, azonban a visszatérés egyelőre csak egy ötlet, amelyet a felek megbeszélnek. Kedd este robbant a hír, miszerint Gigi Buffon visszatérhet a Serie A-ba és Olaszországba,…..
sinus67 2019.06.26 17:20:44
@MGB75: @JuventusFanatikus:

Sziasztok! Bocs, hogy belekotty, de az övet bizony becsatolta.
Ha nagyítjatok a tarkója mögött, a bal vállánál és a farmer jobb zsebénél látszik az öv.
:))
sinus67 2019.06.26 17:24:50
@sinus67:
Mellesleg örülök, hogy visszajön "A GIGI", bármennyivel is hajt az úton!
Bayer Zsolt megátkozta azokat, akik szerint a miniszterelnök harácsol. ..
sinus67 2019.06.19 23:37:26
@Full metal burka:

Melyik mondatom szól erről?
Várj! Átolvasom mégegyszer!

Nem! Nem találok ilyen kijelentést az írásomban!

Lehet csak rossz gombra nyomtál és nem nekem akartál írni!
Vagy olvasd el mégegyszer, ha mégis...
sinus67 2019.06.19 23:44:43
@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Olyanra butuska, amely alapján elkerülhetők lennének az ilyen tragédiák!
Semmi többre!
sinus67 2019.06.19 23:48:44
@Full metal burka:

Na! Így már más! Látom elolvastad, amit írtam! Módosítottad a hozzám intézett szavaid.
Ez már javulás!
Valami nagyon nincs rendben azokkal a funkcionáriusokkal, akik a közösségi médiát használják arra, hogy könnyítsenek a lelkükön. Egyre több olyan poszt jelenik meg ugyanis kormánypárti káderek tollából, melyben a Fidesz belső viszonyait taglalják, és a végkövetkeztetésekben finoman szólva sem…..
Már a gimnázium utolsó éveiben is érdekelni kezdett a történelem, közelebbről a II. világháború, ami akkoriban nem is tűnt olyan nagyon távolinak. Persze a kommunizmusban mint mindent, ezt is hazugságok és elhallgatások özöne vette körül. (Mint utóbb kiderült, nem csak itthon,…..
sinus67 2019.06.14 22:31:51
@6.Lenin:

Ezt most jól mondtad!
Azt azért hozzátenném, hogy a megdöntött/megváltoztatott rendszereknek sokkal kevesebb volt a kiszolgálója a rendszer változása után, mint a valóságban!
Viszkisdoboz 298. Hősök kora 2019.06.07 21:05:12
Régóta nem foglalkozom aktuális politikai kérdésekkel, mert írni csak akkor érdemes, ha olvasnak is az emberek, de arról éppen leszokófélben vannak. Mindenki sütögeti a kis pitéjét és úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Szem becsuk, fül befog, száj nem ugat. 1989-ig így éltünk, nem volt nehéz…..
sinus67 2019.06.09 10:14:43
@MAXVAL bircaman közíró:

Ezt elqrtad! A fake news a megfelelő direktíva.
Vasárnapi pótlék ugrott!
A Momentum új főpolgármester-jelölt-jelöltje beszállt egy versenybe, amelyet a posztkommer pártok rendeznek egymás között a vezető posztkommer párt funkciójáért. Ez eleve nem volt egy bölcs ötlet, ti. nem szabad versenyezni ott, ahol a szabályokat -- ideértve a verseny értelmezési keretét -- az…..
sinus67 2019.06.07 20:38:16
@maxval birca man:

Ne használj ilyen hosszú mondatokat, mert a célközönség nincs hozzászokva!

Elég lett volna: A Momentum sorosista!
Esetleg: A Momentum bevándorláspárti!
A "hazaáruló" titulussal várjál még! Legalább addig, míg Brüsszelben - ahová itteni plakátokon kell üzenni - szavazni fognak.
;-)
   A "Lendület"-csoportok vezetői nyílt levelet írtak az Akadémiával kapcsolatos rémisztő tervekkel kapcsolatban. Az index.hu ma már szemlézte a szöveget, de talán jobb, ha a teljes levél is megjelenik valahol. (kézzel copy-paste-oztam, a béna tördelés az én érdemem)  Itt nem a politika által…..
sinus67 2019.05.31 07:59:48
@Kis ember:
Ha Orbán visszalép az MTA ügytől, akkor csinálnak alapítványokat, mint az MNB. Vagy valami hasonló.
Hidd el, technikailag megoldják, hogy az EU lóvé egy részét benyúlják. Mert kell a lé!
Amennyiben majd szó éri a ház elejét az esetleges szabálytalanságok/törvénytelenségek kapcsán, akkor visszafizetik az államkasszából. Mint az ELIOS esetében!
Nincs itt semmi látnivaló!
Mindenki menjen szavazni, mert jönnek a migráncsok és különben a háttérhatalom (Soros /később Zuckerberg/) irányítja Brüsszelt!
sinus67 2019.05.31 08:09:15
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Itt, ahol - eddigi tapasztalataim szerint - általában értelmes posztokat és hozzászólásokat lehet olvasni, valamint előfordulnak művelt és tanult emberek, az 1 bites őstulkok és trollok előfordulási valószínüsége 1:100 esetleg 1:1000. Néha beakad 1-1, de annyi kell nekik! Hadd örüljenek!
:)))