Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Holch Gábor

35 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az üzleti világ energiájának, versenyszellemének egyik garanciája az erős egyéniségek és az egymással ütköző érdekek, vélemények egyidejű jelenléte. Aki azonban kész kiállni a véleménye mellett, abban az ellenvélemény orvosilag mérhető stresszreakciókat vált ki, mely a…..
Tanácsadói munkám során sok olyan meetingnek voltam tanúja, ahol a résztvevők fizikailag jelen voltak, közben azonban figyelmüket lekötötte laptopjuk vagy mobiltelefonjuk.A rendelkezésre álló kütyük sora egyre nő, hiszen az okostelefon mögé már az iPad és sok más is…..
Komoly munka az értekezlet vagy időpocsékolás? Természetesen a módszertől függ minden. Az átlag irodai dolgozó ideje negyedét értekezleteken tölti, ezek hatékonysága ezért kulcsfontosságú az eredményes munkához. A meetingek sikere azonban nem az egyénen, hanem az összes…..
Az értekezletek, megbeszélések célja a kollektív döntéshozatal kellene legyen, a döntéshozatal célja pedig a kollektív cselekvés.Az értekezlet résztvevői azonban gyakran abban a reményben távoznak, hogy majd valaki más hajtja végre a meghozott döntéseket.A kollektív…..
Vállalkozások honlapjain gyakran találkozunk a cég hitvallását és jövőképét bemutató leírással. Ezekbe a cég vezetői rengeteg munkát és törődést, nemritkán külső marketing cégek bevonásával nagy összegeket fektetnek. Valós értékük azonban ezeknek csak akkor van,…..
Miért van az, hogy a vezetők gyakran kiosztanak, majd visszavesznek feladatokat, hogy megint csak maguk végezzék el őket? Vezető beosztásban általában erős egyéniségeket találunk, akik büszkék eddig elért eredményeikre. Ennek azonban egyik káros mellékhatása lehet, hogy…..
A Könyhét 2011. februári számában Jolsvai Júlia kíváncsiskodására Holch Gábor válaszol. A Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában jelent meg Holch Gábor Mindenki szellemi kalauza – Kína című kötete. A könyv szakszerű, alapos, érdekes fejezetekben mutatja be Kínát. A…..
A jelentkezők kérésére Hatékony időbeosztás című háromórás online szemináriumunkat egy héttel későbbre, február 11.-re halasztottuk. A már feliratkozottakon kívül az új dátum esetleg olyanoknak is alkalmat ad a részvételre, akik eddig nem jelentkeztek.Íme az eredeti…..
2011-ben Február 3 a Kínai újév napja, a Tavasz Ünnepe, amely mindig az újhold napján kezdődik.Ezen a napon gazdag termést kívánnak egymásnak a kínaiak. Az ünneplés petárdáktól és tűzijátéktól hangos. A gyerekeknek piros pénzes borítékokat adnak, hogy szerencsét hozzon.A…..
Ma, azaz február 3-án veszi kezdetét a kínai holdújév, a Tavasz Ünnep, az ország legnagyobb ünnepe. 2011 a kínai asztrológia szerint, a fém Nyúl éve lesz. A mitológia szerint a nyúl az (ellen)állóképességet  és az állhatatosságot jelképezi, a jóslatok szerint mozgalmas…..
A jó értékesítő kiterjedt ismeretségi köre ma is a legjobb garancia arra, hogy terméke, szolgáltatása valóban a kívánt megoldást nyújtja a vevő számára. A barátok, rokonok, ismerősök mellé azonban ma odasorolhatjuk azt a pár ezer embert, akivel közvetve vagy közvetlenül…..
Cégvezető A késés dominó-elve 2011.02.01 08:40:00
Sokaknak ismerős az az érzés, amikor egy reggeli megbeszélésről elkésve már tudjuk, ezzel egész napunk időbeosztása felborult. A későn kezdett megbeszélés késve ér majd véget, ezzel csúszik következő meetingünk, az ebéd, a délutáni papírmunka és így tovább. A jelenség…..
Számos cégnél tapasztaltam állandó feszültséget az értékesítést végző és a termék vagy szolgáltatás minőségéért felelős osztály vagy csapat között. Az értékesítők feladata forgalmat hozni, minél több ügyfelet szerezni. Ígéreteiket betartani azonban rendszerint az…..
Az idő erőforrás, melyet a pénzhez, a nyersanyagokhoz és a humán erőforráshoz hasonlóan menedzselni kell.A legtöbb cégnél mégis több idő illan el észrevétlenül és számolatlanul, mint pénz vagy más eszköz. Pedig időből (nem úgy, mint pénzből vagy más forrásokból)…..
Időből (a pénzzel szemben) mindenkinek ugyanannyi jutott. Ezért csak úgy lehetünk versenyképesek, ha időnket jól beosztjuk. IT szakemberek szerint az irodai dolgozók (a vezetőket is ideértve) aránytalanul sok időt fordítanak pótcselekvésre. Ide sorolhatjuk a kávézáson,…..
A feladatok kiosztása, más néven delegálás a vezetői munka kritikus eleme. Általában domináns személyiségek kerülnek vezetői munkakörbe, akik vonakodnak megosztani a rájuk ruházott felelősséget. Aki azonban mindent ellenőrzése alatt akar tartani, elaprózza a figyelmét és…..
Útjára indítottam a Nagyfalat testvérblogját, a Cégvezető Blogot. Míg a Nagyfalat a Kínával kapcsolatos tapasztalatokon és javaslatokon nyugszik, a Cégvezetőben vezetési ismeretekről, feladatok kiosztásáról és bekéréséről, cégstratégiáról és motivációs kérdésekről…..
A vezető bátorságát és rátermettségét dicséri, ha képes kikérni beosztottjai véleményét saját magáról. Az előléptetések, a jól alakuló karrier egyik káros mellékhatása, hogy a vezető egyre kevesebb embertől hall őszinte véleményt. Pedig az angolul találóan…..
A hír: Illemórákat adnak a kínaiaknak. (Kötelező lesz az etikett elsajátítása az iskolákban, mert sok kínai udvariatlan.) Egy mondatban: Javaslom tovább a KRESZ-ismeretek bővítését és felfrissítését is, különös tekintettel „A legbelső sáv a leggyorsabb, tehát ha…..
A sorozat előző részeiben megtanultuk, mi az, amit nem lehet (mei you és mei banfa), de azt is, hogy végső soron azért minden elintézhető kínai kontextusban. Persze a harmadik rész arra is, hogy azért vigyázni kell a megoldásokkal, mert több közöttük a félmegoldás,…..
Az üzletben egy jól meghatározott, konkrét cél kitűzése a magabiztos cselekvés legfőbb feltétele. A célt azonban nem elég kitűzni, tudni kell azt szem előtt tartani. Ezért építette cégvezetési módszertanát koreai vadászpilótaként szerzett tapasztalataira G. Labovitz, a…..
A héten esedékes Obama-Hu Csin-tao csúcstalálkozó közeledtével egyre több figyelem irányul Amerika egyik legnagyobb aggodalmára: Kína növekvő katonai erejére. A Népi Felszabadító Hadsereg (a kínai hadsereg hivatalos neve) valóban gomba mód növekszik. 2000 óta szinte minden év…..
Publius Keleti szelek szárnyán 2011.01.16 02:07:00
„Új világgazdasági nyitásra van szükségünk, ami a Kelet felé való nyitást is jelenti, megtartva az Európai Unió tagjaként élvezett előnyeinket.” – szavalhatjuk otthonunkban szorgalmasan a Nemzeti Együttműködés Programját, de ha mégse tennénk, akkor is…..