Regisztráció Blogot indítok
Adatok
speedysly

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kedves Barátaim az Úrban, régi barátság a miénk a Koobe-val, nekem gyakorlatilag az ő első készülékük jelentette az első eInkes olvasót. És azóta is igyekeztem beszámolni a dolgaikról. A cég meglehetősen adaptívan állta a versenykapitalizmus viharait, sajátmárkás olvasóikon kívül az Onyx és az…..
speedysly 2017.02.16 08:46:36
Szia Dworkyll!

Egy ideje foglalkoztat ez a kérdés, gondoltam felvetem, ebben a cikkben érintőlegesen szó is van róla, és nyilván Neked sokkal jobb a rálátásod (és hátha írsz belőle egy jó kis cikket:-).

Szóval nagy könyvmolyként 2011-ben vettem egy Kindle 3-t, ami annyira megtetszett, hogy utána (az előzők leamortizálódása után) még kettőt vettem és éveken keresztül nagy megelégedésemre használtam. Azonkívül, hogy kifejezetten jó volt rajta olvasni, még motivációs faktorként is hatott, több könyvet olvastam, mint azt megelőzően. Akkoriban azt láttam, hogy másnak is bejönnek az ekönyvolvasók, sok embert láttam tömegközlekedésen ekönyvolvasóval.

Kb. 2014-2015 körül azonban ez megváltozott, az emberek inkább a mobiljaikat kezdték el nyomkodni, amit én az okostelefonok olcsóbbá válásának és a mobilinternet penetráció kiszélesedésének tulajdonítok. Ezenkívül talán még az is közrejátszik az ekönyvolvasó piac általam vélt hanyatlásában, hogy a mobilok egyre inkább alkalmasak az ekönyvolvasó szerepének betöltésére. Persze sohasem lesz azonos az olvasási élmény háttérvilágítós panelen (ips, oled, amoled…), mint e-ink-en, de azt gondolom, hogy a felbontás javulásával, a mobil képernyő méret növekedésével (ma már egy 5,5 collos kijelző szinte átlagosnak mondható), és a kékfényt kiiktató alkalmazások miatt egyre inkább használhatók a mobilok olvasóként is, ami ugye nagyfokú kényelmet is jelent, hiszen így nem kell még egy vasat magaddal vinni ott a mobil, mint multifunkcionális eszköz. (Egyébként 2016-ban magam is egy Xiaomi Mi Max mobilra tértem át – ennek a 6,44 collos kijelzője éppen, hogycsak kisebb, mint a Kindle Keyboard-é és a felbontása jobb is (167 ppi versus 342 ppi), jelenlegi árával (60k) pedig teljesen versenyképes. És itt van még egy harmadik tényezőként az is, hogy a korábban megvásárolt ekönyvolvasók jól működnek, így felesleges azokat egy átlag fogyasztónak lecserélni.

Összességében nagyon kíváncsi lennék a Te, mint egy a piacot jól ismerő szakember véleményére, tényleg igaz-e az a laikusként csak érzéseken, feltételezéseken alapuló meglátásom, hogy szűkül az e-ink alapú olvasók piaca?

Előre is köszönöm!
Speedysly
E-könyv olvasók Roncsderbi 2012.11.07 16:59:10
Van az úgy, hogy a szeretett olvasót baj éri. Meg olyan is, hogy garanciaidőn túl. És addigra már annyira a szívéhez nő az embernek, hogy inkább mindenféle költségekbe veri magát. Többen is megtaláltatok már azzal, hogy javítást, vagy törött olvasót kerestek javítás…..
TComment Spárta győzött 2012.05.07 06:00:00
Flancolni máskor kell. Hét ülés, játszótérnyi raktér, fájdalom nélkül, kisautó-áron. Ide vele! Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Új időknek új dalai szólnak, a méltán népszerű Kindle WiFi (újabban Kindle Keyboard WiFi) már csak viszonteladóktól kapható, tőlük is csak használtan illetve újracsomagolva (refurbished). Aki arra a generációra vágyik (én megértem) annak már csak a Kindle Keyboard 3G maradt.…..
speedysly 2012.02.13 10:09:47
@Dworkyll: Vmiért akkor készlethiány lehetet és hiába rendeletem meg febr 10-én csak később kaptam meg, de ennek most én iszom meg a levét!
speedysly 2012.02.13 10:11:07
@Arturo: 130 $-ért sincs Kindle még a 139$-is Kindle Touch van a legközelebb ehez az árhoz.
Intro Mostanság, hogy az IT ipar egyre másra zúdítja a piacra a tabletek újabb generációit (twice as amazing, ahogy a jó munkásember mondani szokta), a mérsékelten tapasztalt újságírók rendre azt kezdik feszegetni, hogy a tableteké vagy a dedikált olvasóké a könyvjövő. Nézetem…..
speedysly 2011.05.06 18:00:01
@sanche:

Nekem egy kicsit más a véleményem. Meg van a tabletnek is a maga előnye, pl. utazok és filmet szeretnék nézni, vagy csak gyorsan megnézném a híreket, emaileimet.

Nekem pont egy olyan készülék kéne, ami egyszerre ekönyvolvasó (igazi einkes) és tablet is (nem tudom, hogyan lehetne az einket és lcd-t összeboronálni, de biztos, hogy kifogják találni, vagy ha nem hát kijön majd vki egy színes einkes tablettel). Ok, ez még jelenleg kivitelezhetetlen (legalább is ésszerű áron biztos), de szerintem ez a jövő.

Nagyon szeretem a kindle hármamat (egyébkén amióta megvan többet is olvasok), de a pdf-ek nem jók rajta, pláne ha színes és netezésre sem az igazi, és filmet nézni sem... Szóval, ha ésszerű áron lenne egy hibrid készülék akkor arra vevő lennének és ezért is írtam a hozzászólásom (ami Dworkyllnál látható), mert ki tudja, lehet, hogy az amazon egy színes einkes tablettel jön ki (Quantas és eink Holdings partnerek erre is utalhatnak, Ki tudja?)
Intro Egy frissen csatlakozott olvtársunk, nagygabe nem sokat lacafacázott. Jó civilhez méltóan amit nem tudott megvenni/megtalálni, megcsinálta maga. Ez pedig kéremszépen nem más, mint egy jó kis angol-magyar szótár, ami teljesen jól használható prc és mobipocket olvasása közben. Azaz a Kindle és…..
speedysly 2011.04.19 14:47:44
@nagygabe:

Szerintem is fontos lenne a névelők rögzítése (lásd Kiszámoló-nál) is, de csak maga a szó után, nehogy bekavarjon a keresésnél.
Ha arra kerülne sor én vállalnék részt a névelők bepötyögésében.
speedysly 2011.04.11 15:41:19
@Professzore:
Miért nem?
Ok, le kell gyártani az ekönyvolvasót, ez nyílvánvalóan környezetterhelő, de aztán?
Nincs nyomtatás (papír, festék), logisztika (ok szerverek vannak, de azok akkor is vannak, ha nincs ekönyv, legfeljebb kicsit kisebb számban), szállítás...
Szerintem, ha vki az ekönyvolvasóját megbecsüli és nem évenként váltogatja akkor tutti környezetkímélőbb, mint ha papír alapon tanulna/olvasna/dolgozna.
E-könyv olvasók K, mint mélység 2010.09.13 06:45:00
Igen sokat gondolkodtam azon, hogy mit is kezdjek Bigyó Felügyelő nagylelkű felajánlásaként megkapott Kindle WiFi-vel, már ami a mélységi tesztet illeti. Úgy döntöttem, hogy nagyon adja magát az összehasonlítás a Nookról készült cikkemmel, ezért, bár nem azonos mélységben,…..
Intro A mobipocket a legtöbb eszközön egy nagyon kényelmesen olvasható dokumentum-forma, de van egy csomó apró részlet, amitől igazán komfortossá válik az olvasása. Évek óta konvertálok állományokat ebbe a formátumba, és mindig lehet találni valamit, amitől az eredmény még…..
Nem vagyok egy marketing májer, ezért kicsit félve dobom be ezt a reklámlapot: de aki Kindle vásárláson töri a fejét (főleg ameddig a vám és ÁFA tételeket az Amazon állja), az nyugodtan használja az alábbi belépési pontokat az Amazon áruházba: Kindle Latest Generation 3G +…..
speedysly 2010.12.22 11:07:31
@szakértőbb:
nagyon köszönöm a válaszod és bocs az értetlenkedésért!
speedysly 2010.12.22 13:44:08
@szakértőbb:
Shipping estimate: December 27, 2010 - January 20, 2011
Delivery estimate: December 31, 2010 - January 26, 2011