Regisztráció Blogot indítok
Adatok
GuyFieri

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Felrebbent a pletyka, miszerint Fábry Sándor m1-hez igazolásával párhuzamosan a köztévé megszünteti az új műsorpolitika jegyében súlyos milliókból forgatott DTK című műsorát, a köztévé talkshow-ját, ami csak nevében olyan, mint külföldi társai, mert kivitelezésében,…..
 Az oktatási kormányzat szentül hiszi, hogy birtokában van az egyedüli igazságnak, ezért aztán nem igen érdekli sem a  valóság, sem azok, akik szembesíteni akarják vele. A problémák megoldását inkább a múltban keresi: kevesebb autonómia, kevesebb középiskolás és…..
A "ház és a kert"... Az előző posztban megismerkedtünk a háromszáz hektáros dégi kastélyparkkal. Most következzen a kastélyépület, ami a szakirodalomban "szabadkőműves helyként" szerepel. A kastély és a parkot az ország "leggazdagabb köznemese", a…..
Tisztelt Munkahelyi Terror! Egy multinál vagyok kénytelen dolgozni már évek óta, körülményeim nem teszik lehetővé, hogy másik állást keressek, nem is igen tudnék találni, mert már nem vagyok fiatal. Olvastam a blogban, hogy vannak, akik a légkondicionáló folyamatos járatása…..
GuyFieri 2011.06.04 15:41:09
Na akkor a multikról:

HR : Haverok és rokonok. Nem szeretenek dolgozni ezért aztán jön az Adecco és Anthill és elvégzi helyettük a melót, pedig mindenki rosszuljár a cég is meg a munkás is csak az Adecco jár jól, de persze mindig kimagyarázzák, hogy miért jó a cégnek,hogy helyettük dolgozik valaki, rövid lean-es pályafutásom alatt sikerült két HR managert is kirúgatnom, és a 3. ik volt az egyetlen aki komolyan dolgozott és nem vette semmibe a munkásokat. Az adecco-t sikerült kipenderíteni :)

Magyar managerek: mindegyik lop általában a beszerzéssel karöltve, fuvarozáson, menzabeszállítókon, nyersanyag beszállítókon stb.

És igen is vannak akik komolyan veszik a második oszlopot az emberek tiszteletét, de általában ezek a lépések ütköznek a managerek üzleteivel ezért aztán minden lean-est megpróbálnak kitúrni és ellehetetleníteni. A lean-esek munkája nem csak a ciklusidők méricskéléséből ,hanem a megfelelő emberi munkakörnyezet kialakításából is áll ide tartozik a klíma ,és egyéb dolgok is.

Látni kell,hogy a multi cégek az adókedvezmények és az olcsó munkaerő miatt vannak itt.

A legnagyobb probléma igazából az alacsony fizetés mellett az ,hogy sok megyében nincs más alternatíva máshová nem tudnak elmenni az emberek dolgozni.( Borsod, Nográd ,Szolnok stb.)

Akik évek óta nem tudnak kilábalni ebből azoknak javaslom ,hogy mnejek el külföldre ,bármilyen profánul hangzik is a közel jövőben nem lesz jobb Mo.-on(5-10év), ha akarnak valamit kezdeni az életükkel menjenek külföldre. 80 000 ft-ból nem lehet lakást venni, csak vegetálni.

Egy leanes
Nézem ezt a kampányt meg az összes többi szánalmas reklámot, próbálkozást: "Itthon otthon van", "Jöjjön a Balatonra", "Élvezze velünk a magyar tengert" - nem tudom, hogy sírjak-e vagy röhögjek. Magyar Túrizmus Zrt? Itt is valaki megint jól járt.…..
Közhiedelemmel ellentétben nem csak belvárosa miatt jár több turista Prágába. Könnyen megtanulható, utasbarát tömegközlekedés, élhetőbb város, folyamatosan megvalósuló beruházások, pörgőbb étterem-, gastro- és hotelkultúra. Budapest fantasztikus adottságai ellenére pedig…..
Megcsalt a feleségem, az egyik legjobb barátommal.  Sziasztok! Nem rég óta követem a blogot...talán idevág, ami velem történt, történik. Megcsalt a feleségem, az egyik legjobb barátommal. Az elmúlt 7-8 évben, mióta gyerekek vannak itt is ott is, rendszeresen…..
GuyFieri 2011.02.07 11:31:46
@fumerin: kedves barátom....csak 1-2 hónapja "szarakodok"horoszkópokkal ,de azt kell mondjam ,hogy csak a jellem leírások érdekelnek ,de eddig mindegyik tökéletesen hiteles volt sajna.
Az előrejelzések szart se érnek.
A gazdasági válság, vagy a kétharmados forradalom söpörte el Egeraat tervét a Városháza bővítésére? Egyáltalán: szükségünk volt a bővítésre? A meg nem épült budapesti házak sora egy újabbal bővült nemrégiben. Az eredeti, Martinelli tervezte épületet úgy kell…..
GuyFieri 2011.02.05 20:32:18
Én úgy látom ,hogy hiányzik az a kúltúra ,ahogy kellene használni ezeket az épületeket ,amikor ezeket építették a francia és olasz palotákat másolták az építészek.

Mi a probléma?

1.Autó -hova rakod ezt a rengeteg autót ,amikor ezeket a házakat fiakkerek-re tervezték (remélem jól írtam)

2.A gangos ,nyitott udvari folyosós ,és földszinti lakások eladhatatlanok ,csak az utcára néző emeleti lakásokat vásárolják.

3.Tisztelet a kivételnek ,de hiányzik az igazi házmester intézménye (concierge) akit azért fizet a többi lakó ,hogy vigyázzon a házra a tisztaságra...stb.

3.Ezeket a házakat 20-30 évente felkellene újjítani ,de nálunk még mindig megtalálhatóak a háborús sérülések (45 ,56 ) ,nincs eresz ,vagy elrohadt ,és a nyakadba ömlik a víz ,ahogy ma tapasztaltam.

4.Régen többnyire bérpaloták voltak ,magyarul bérelték a lakásokat ,és persze nem olcsón adták őket ,ha nem volt pénzed kiraktak az utcára egy pillanat alatt.

5.Nézzd meg milyen lakók vannak ,c...ok ,ezektől ne várj itt kultúrális felemelkedést.

6.Párizs jó példa lehetne ,hogy hogyan kell megőrizni a régi negyedeket ,az új üvegházak meg mehetnek a város szélére.

7. Ahogy felújjítják a házakat az esetek többségében borzalmas ,valami kőporos cuccal lefújják a díszeket is ,és gyakorlatilag a homlokzat elveszti az egyediségét ,mer így olcsóbb.....magyarok

8. A legbrutálisabbat a végére hagytam a ráépítést ,hát ezt mutogatni kéne az egyetemeken ,hogy na ezt nem szabad ,vagy add vissza a diplomádat, mi lessz a következő a parlamentre is ráhúznak egy szintet ,csúnya barna redőnyökkel ,és hatalmas nyitott teraszokkal mert ez a menő....hát ettől mindig kikészülök.
GuyFieri 2011.02.05 20:57:05
Dotkom A Nokia utolsó esélye 2011.02.05 07:30:00
Érdekes dolgok zajlanak mostanság a Nokiánál. A finn cég látszólag mindent elrontott az elmúlt években, amit csak el lehetett: az okostelefon-szegmensben szinte labdába sem rúg; az amerikai piacról lecsúszott; az operációsrendszerek terén teljes a zűrzavar; a profitabilitása…..
Kedves Despota, Sosem írtam még blogot, bár rendszeresem olvasom őket. Ha esetleg esetlenül fogalmazok az azért van, mert most is remeg a gyomrom ha a történtekre gondolok. Bár már sokkal kevésbé, mint tavaly tavasszal...:))) Egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, amihez…..
GuyFieri 2011.01.12 12:51:00
@miriamele:

kedves mama ,ez a világ már elmúlt ,mamár pénzért mindenre képesek...sajnos
ébresztő
Többek között A maximalista család és A budai anyuka után ismét balage_81.  A multis klikkek Nők gyakrabban alkotják, mint férfiak, bár mindkét klikk-típus elég hasonló elvek szerint működik. Jellemző rájuk, hogy ritka az azonnali teljes jogú tagság, főleg a női…..
GuyFieri 2010.12.10 15:45:49
@cd-r: nehezen ,de jobb ,hogy ha az ember kialakítja a saját társaságát általában max 3 ember akiben meglehet bízni hosszútávon ,a többiek úgyis csak kihasználnak ,vagy tovább adják az infókat vagy a hátad mögött aláznak ,mert egyszer nem köszöntél neki ,vagy nem viszonoztad a közeledését(nők)
GuyFieri 2010.12.10 21:18:41
@Animacs (a Tyne folyó déli partja): bocsánat ,igazad van ott a pont.

Azért meg kell vallanom ,hogy ott hagytam pár jó embert is aki csak dolgozik, nem csalja meg a párját ,és segít hogyha bajban vagy...persze manapság ezekből egyre kevesebb van.
GuyFieri 2010.12.10 22:49:43
Néhány szó még a két számomra "kedvenc" osztályról ,és evvel ezután többet nem szeretnék foglalkozni a témával a rossz emlékek miatt ,de valahol az embernek ki kell írnia magából ,hogy megkönnyebbüljön a lelke.
Szóval a HR és a Quality osztály tagjairól essen még néhány szó:

HR
Ők mindig tudják kinek mennyi a fizetése ,szóval ki a jó parti ,ugye 90%-ban hölgyekből áll az alakulat ,szóval van 1-2 szingli is a keretben ,ezek egy idő után átalakulnak férjkeresőkké és csodák csodájára kire másznak rá ,hát persze ,hogy arra akinek a legnagyobb a fizuja ,legyen akár családos is az illető.

HR infolánc
az információk és pletykák melegágya és születési helye ,mindig csak e-mailben vagy chat-en megy az info,és mindenhol vannak kémeik legyen az az utolsó budi az udvaron .Mindenkiről mindent tudnak vagy tudni akarnak ,persze össze is járnak szórakozni ,fokozva az információéhséget ,igazából senki nem tudja a vállalatnál ,hogy mivel foglalkoznak...de a kávézó környékén vagy a bűfében csak velük lehet találkozni.

Quality

most nem a Q managerről lesz szó ,hanem az osztály tagjairól.
a HR osztály férfi megfelelői infoban ,pletykában verhetetlenek ,mindenki cigizik sokszor kövérek főleg a supplier részleg képviselői a sok ingyen ebéd és ingyen hotel miatt, sokszor lezsírozzák őket a beszállítók ,ilyenkor szokott a termelési értekezleten elhangzani az "ez nem a beszállító hibája ,ezért ők nem fizetnek "mondat és ilyenkor szöget üt eggyesek fejében akik beavatottak ,hogy ez az arc most melyik cégnek dolgozik ,talán mind kettőnek.

A process oldal

OVi és Gyurcsány utódai, mindent megtudnak magyarázni ,általában beszédben nagyon erősek ,ha elöbbutóbb találkoznak egy szakmailag képzett egyénnel,aki átlát a szitán ,akkor jön a taktika váltás és már rögtön a beszállító a hibás ,vagy persze a másik osztály ,és legvégül ha már nincs senki akkor az a szegény munkás aki éjjel nappal robotol és persze nem tehet semmit az egészről.

Jó volt ezeket leírni .

Jó éjszakát mindenkinek
A poszt eredetileg 2010-ben készült, azóta frissült 2014. októberében a listáról levettük a Ringet. Üzemeltetőváltáson van túl a hely, ezért újrakóstoltuk, és nem a korábban megszokott burgert kaptuk. A hely szerint még nem forrt ki az új koncepció, ezért egyelőre,…..