Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szabonee

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Soha ennyi orvos nem kérdezte még tőlem, hogy hogy érzem magam, nagyon figyeltek rám, a nővérek is nagyon kedvesek voltak.   Tisztelt Praxis blog!   Én kivételesen egy pozitív tapasztalatot szeretnék megosztani.   Március 1-jén szültem meg a kisfiamat a székesfehérvári Szent György Kórházban.…..
Az 1963. augusztusában született, az Ady Endre utca elején álló, ma már lezárt és omladozó, ma önkormányzati tulajdonú bérházban felnőtt Deák "Bogyó" Józsefet ma reggel holtan találták a Vörösmarty utcai önkormányzati férőhelyen.     Egyes állítások szerint se…..
Szeptember végén megjöttünk Cairnsbe, kivettünk egy kis szobát, és dolgozunk meg élünk, mint hal a vízben. Hétvégente bérelünk kocsit és kirándulunk a környéken, pár nap múlva teljes napfogyatkozást fogunk nézni, pont itt lesz felettünk :), decemberben pedig ha addig sikerül…..
világevő Jégkocka (recept) 2012.08.23 09:32:16
Biztos sok háztartásban vannak olyanok, akik nem ismerik ezt a nem túl bonyolult receptet, és ezért van az, hogy elhasználják a meglévő jégkockákat, és amikor szükség lenne rá, akkor már nincs a mélyhűtőben, mert nem készítettek újat recept hiányában.Ilyen nagy melegben pedig…..
A világ legöregebb 3 Michelin-csillagos séfje ugyan nem sokkal előzi meg korban a nagy francia legendát, Paul Bocuse-t (szintén 86 éves és 3 csillagos), de van közöttük egy óriási különbség: Jiro Ono, sushiséf még mindig a konyhában aktív, nem csak a vendégtérben.A képregény főhőse nem biztos, hogy…..
sorsom 2012.05.11 21:49:00
    Na, itt vagyok, csak csinálni kellett a veteményest. Folytatom akkor, mert itt koránt sincs vége a történetemnek. Minden évben eljön a bizonyítvány osztás ideje. De sajnos én ötödik osztályban annyit hiányoztam az iskolából, hogy osztályozhatatlan voltam. Megbuktam, és…..
sorsom 2012.03.30 23:32:00
      Egy átlagos cigányasszony vagyok. Sorsom úgy gondolom nem átlagos. De nem is egyedi. Jó pár éve a fiam tanára azt mondta, hogy a maga élete könyvet ér. Nem régen egy okosabb ember meg azt, hogy az interneten bárki írhat naplót. Sokat beszélgettünk, szerintem az…..
Nem tudták megmenteni azt a zuglói férfit, aki Széchenyi Pihenőkártyájával szerette volna rendezni étkezésének árát. "Először interneten keresztül próbálkozott, de nem talált a közelben olyan helyet, aki hozott volna ételt. Aztán nekivágott a városnak. Nem hittük…..