Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dorkada

13 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tágrazártszemmel Kutya meleg van! 2014.06.12 09:00:00
Végre kijelenthetjük, hogy itt a nyár. Napok óta tombol a meleg. Aki teheti vízparton, strandon, illetve egyéb kellemes helyen tölti az idejét. Már korán reggel nagy a hőség, jól esik az árnyék, egy hideg ital, vagy csak nyugodtan pihenni egy hűvösebb, vagy légkondicionált helyen.…..
Az időjárásnak köszönhetően egyre többen vágynak a szabadba túrázni, gombászni, piknikezni, kutyát sétáltatni. A kikapcsolódásra vágyók általában a sokak által kedvelt kiránduló helyeket keresnek fel, míg mások a kevésbé látogatott helyeken érzik jól magukat. Mind a…..
Pár éve felütötte a fejét a H1N1 vírus, majd azzal a lendülettel jött a megoldás is rá: védőoltás. A média minden forrásából, óránként erről lehetett hallani. Figyelmünket felhívva a fokozott veszélyre, esetenként megemlítettek néhány áldozatot, amit a vírus…..
Gálvölgyi János legendás mondatával ellentétben, Én nem szeretem a focit. Valójában egy kis pontosításra szorul ez a kijelentésem.  Az évek alatt ugyanis szép lassan beette magát az életembe, eme sokak által egekig magasztalt sport. Emberem nagy fociguru, így időnként megnézek…..
dorkada 2014.05.10 06:17:17
@esefe: Természetesen, mint mindenben vannak kivételek, sok Nő szereti a focit. Mint említettem a párom mellett végignéztem néhány mérkőzést, független attól, hogy nem a szívügyem ez a sport sikerül különbséget tenni játék, és játék közt.:)
dorkada 2014.05.10 08:27:17
@Obszerváló: Akkor, hogy stílszerű legyek, az állás: 1-1
dorkada 2014.05.10 13:04:59
@esefe: az tény és való, hogy a szpíker nagy mágus tud lenni, ügyesen manipulál :)
Tágrazártszemmel Ideál 2014.03.15 12:23:06
Népbetegségnek tekinthető az a tény hogy az emberek 95,4 %-ának nincs valós énképe, főleg a lányok, nők esetében. Hogyan is lehetne mikor a környezet és a MÉDIA azt erősíti hogy a "normának" magának nagyon is sok köze van az étkezési zavar okozta tünet …..
dorkada 2014.03.16 10:31:59
@never again: Jogos, köszönöm az észrevételt.
Tágrazártszemmel Kötődések 2014.02.25 13:30:59
Az ember nem létezhet kötődés nélkül. Valaki, valami mindig kedves a szívnek, ami jó érzéssel tölt el, amihez ragaszkodunk, ami kell.Lehet ez tárgy, hely, ember, egy illat, dal vagy akár egy mozdulat. A kötődés egészen életünk kezdetétől fontos szerepet játszik. Kicsi korban…..
Emlékeimben él még az a kép, ahogy zavartalanul, reklámok nélkül lehetett az elejétől a végéig nézni egy filmet. A kereskedelmi csatornák, és azok "zs" ligás saját készítésű produkciói hírből sem vetették meg  lábukat a média piacán. Akkoriban volt híradó, sport,…..
dorkada 2014.02.14 13:36:15
@Gera: Hát kedves Gera, Én nem örülnék, ha a tévé ezen műsoraiból kapott "értékekkel" bírna a fiam. Számodra röhej, de a valóságban ez egy létező probléma.
Azzal viszont egyetértek, hogy van ennél sokkal fontosabb terület, ahol tényleg hasznosan, és értelmesen tudnák elkölteni a pénzt.
dorkada 2014.02.14 15:32:37
@Gera: A felfogásommal semmi gond, a gondolatolvasás megy nehezebben. Így értelek, és egyetértek.
Azt viszont hozzátenném, hogy sajnos sok esetben a napi mókuskerék, munka miatt a szülőnek nem jut annyi ideje a gyerekére, mint illene, így nagyobb eséllyel csúszik ki a kontroll alól. Főleg, ha haverok, barátok is ezt nézik, ebből merítenek példát.
Tágrazártszemmel Mesére fel! 2014.01.21 14:10:09
Ott kezdeném, hogy három hónapja Anya lettem. Nagyon vártuk fiunk születését, most már mondhatom, hogy  mérhetetlen a boldogság amivel a szülői lét jár. Persze a kételyek, kétségek, a megfelelés kérdése sokáig rátelepedett lelkemre, kissé nyomasztott a dolog, hogy mindent…..
Tágrazártszemmel Tűsarok 2014.01.10 10:06:28
Ki látott már olyan nőt, aki nem áll meg egy cipőbolt előtt, akár csak egy pillanat erejéig?  Itt nem arra gondoltam, hogy elbotlik, orrot fúj, vagy csak éppen ott a buszmegálló, cukrászda, vagy a megbeszélt randi helye, hanem arra mikor tekintetünk pár másodperc…..
Ismét egy évet zárhatunk, tudhatunk magunk mögött minden örömével, és bánatával. Mint mindig ebben az évben is kaptunk hideget és meleget, de egyben biztos vagyok, hogy az elmúlt évben többek lettünk mások által mint valaha hittük, vagy gondoltuk volna. A világhálónak…..
Ebben a fantasztikus pénz orientált, rohanó világban elfeledkeztünk egy apróságról... mégpedig a valódi értékekről. Értékek vannak, csak éppenséggel pénzben mérik. A mértékegysége tízezer, a neve pedig forint. Bármi megvehető belőle pár dolgot kivéve, amit már a sarokba…..
Tágrazártszemmel Mi Nők... 2013.12.03 11:20:28
Felfordult a világ. Egyre jobban szembetűnik nemiségünk genetikailag kódolt viselkedési "normájának" felborulása. Valójában arra gondolok, hogy a Nők már nem a klasszikus nőiességet képviselik. Munkában, és otthon is egyre határozottabban,…..
Annyi mindent irigyeltünk meg amerikai barátainktól, hogy a tettek mezejére lépve szájtátás helyett szépen magunkévá tettük azon szokásaikat, melyeket szimpatikusnak véltünk. Ennek köszönhetően kicsiny hazánk büszkén ünnepli, és bújik össze szerelmével Valentin napon,…..
A tavaszi nyár (képzavar) beköszöntével lejutottam a Balatonra, helyileg pontosan Balatonvilágosra. Rögtön eszembe is jutott róla a régi klasszikus sörmárka.  Mielőtt bárki is irigyelni kezdene, hogy a lábamat lógattam a vízbe, a nyelvemet pedig a sörbe, rögtön közölnöm…..
dorkada 2013.05.09 19:09:39
@HANNIBAL179:
Szia Hannibal!
Köszönöm soraidat, nagyon örültem neki:)
Szeretettel várlak máskor is a blogon,most már több időm lesz írogatni. Külön öröm hogy a fotóim is elnyerték tetszésedet. Most már, hogy túl vagyunk a nehezén a várandóság minden pillanatát kiélvezzük, Béka is egyre többet foglalkozik a pocakkal. Tegnap tudtuk meg, hogy gyermekünk fiú lesz, szóval boldogságunk határtalan:)
A szülésnél szeretném, ha Béka is velem lenne, hozzád hasonlóan bátorítana, remélem bent ragad majd a szülőszobán, hogy szoríthassam a kezét. A személyiségünk igen eltérő, de nagyon jól megfér egymás mellett. Tudni kell, hogy ismeretségünk hajnalán Ő volt az akire azt mondtam, hogy a lányomat is félteném tőle, ha lenne, Ő pedig azt gondolta, hogy még a f... is papírzsepivel fognám meg. Erre mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást:) Üdv., Dorka
Az ember, akit szeretek, egy éve becsöngetett. Nem mondok igazat, mert nincs csengő, nem szeretem, ha bárki csenget, tehát telefonált. Mondta, hogy harminc évvel ezelőtt egy házibuliban majdnem... Kérdezte, emlékszem-e. Bevallottam őszintén, hogy kurvára nem. Röhögött. Abban a…..
Teljes fogadási lista: Múlt heti hivatalos eredményt ITT találod. Sikeres vadászatot! Ha nem működne, akkor itt vadássz! "Aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, sohasem talál kedvező szelet" (doyen)..
dorkada 2012.12.22 10:26:22
@bakker.: 4/5-ben játszottam. Sok sikert Neked is!
Lancelot, a béka. Vacsoracsata. 2012.08.31 12:36:48
A főcím kissé bulváros lett, ez igaz, de ígérem, sem Fekete Dákó, sem Kiszeltüncidonatellácska vagy Béjaasszony, esetleg más megélhetési képernyőhuszár nem fog felbukkanni ebben a bejegyzésben. Kajálásról lesz szó, bár továbbra sem pályázom gasztrobloggeri babérokra. Az…..
Lancelot, a béka. Kurultaj 2012. 2012.08.19 07:12:11
Múlt hét szombaton Bugacpusztán jártunk, ahol megcsodálhattuk a lovasok bevonulását. 27 népcsoport képviseltette magát. Szálltak a zászlók, vágtattak a paripák. Betyárok is feltűntek a rengeteg ember között. Táltos dobkör búcsúztatta a…..
dorkada 2012.08.21 09:54:33
@csak egy néző:
Komolyan mondod, hogy a Te morális mércéd netovábbja az Ausztráliában megrendezett két milliós meleg felvonulás? A seggközépig lehúzott gatyás, bugyi kék, uv-s,csiricsáré ruhás, rózsaszín napszemcsis, "nakidugseggberázós", kis mitugrász paprikajancsikkal, akik felveszik anyu ruháit mert rohadtul önmegvalósítanak? Az ősi kultúrát pedig lefikázod? Hisz az életedet, hazádat köszönheted neki. Bár ahogy olvastalak biztos vagyok benne, hogy hűen támogatod a gender-féle elmélettől kezdve az összes szélsőséges liberális szarságot. Még egy szösszenet, és ez jusson mindig eszedbe, ha már így fiókba zártad a könyveidet a múlttal: Aki nem tiszteli a múltat annak nincs jövője!
dorkada 2012.08.22 09:26:28
@csak egy néző:
Voltál valaha egy Kurultajon, tudod miről beszélsz mikor a magyarok elleni gyűlöletet hangoztatod?
Egyébként mi más jutott volna el az agyamig,mint a buzi fesztivál, ha egyszer ezzel hozakodsz elő? Van esetleg más is, amiről másként vélekedhetek?
Elárulom neked, hogy a liberális szó nem szitokszó számomra.Vannak határok, amiket ha túllépnek, azt nem tudom mosolyogva elfogadni. A felfogás nem bűn, hanem neveltetés kérdése. fogalmam sincs ki vagy, mit csinálsz, hogy élsz, de szívből sajnállak, amiért így adsz hangot arról amiből magad is vagy!
"Ez a sok bohóc benevezhetne akármelyik jelmezversenyre,élükön Lezsákkal."
Menj inkább valamelyik szivárvány színű haver mellé, és sétáljatok el szépen a lemenő nap fényében. Részemről befejeztem, felesleges veled vitázni.
 Esti tévézéseink rendszeresen úgy zajlanak - már ha nincs olyan műsor, amit eltervezetten nézni akarunk -,  hogy távirányító a kezemben, bőszen kapcsolgatok, mire Angyalkám irónikusan megkérdezi:- Nem tudod MÉG gyorsabban kapcsolgatni esetleg...?Nos, van egy különleges…..
Amikor felröppent a hír, hogy az elhunyt Nemzet Színészeiről óriásgraffiti készül a Rákóczi hídra, mindenki örült. Egyrészt mert egy Sinkovitstól Darvasig tartó társaságba nem nagyon lehet belekötni, őket mindenki szereti. Másrészt a látványterv alapján nagyon jópofa…..
Megfejtés a holnap reggeli Urbanista-posztban! FRISSÍTVE: Íme az ígért poszt. ..
 Mi a különbség férfi és női barátság között?Nők között barátság:Egy napon a feleség nem jött haza, a férj megkérdezte hol aludt, a felesége azt válaszolta,hogy az egyik barátnőjénél.A férj felhívta a 10 legjobb barátnőt, de egyik sem igazolta ezt.Férfiak között…..
 - Jó napot, miben segíthetek?- Svájci frankot szeretnék venni, hallom, most akciós.- Öhhhm... valójában valuta eladási árfolyamon 241 forint. Mennyit szeretne váltani?- Nincs az az akciós dolog, hogy most 180-ért lehet venni? Benne volt a TV-ben!- Nem egészen. Venni 241-ért…..
dorkada 2011.09.13 18:53:57
Kigondoltam Cégautó 2011.05.30 07:07:00
Erős kötődésem van az autókhoz, nem véletlenül, hiszen tervezőmérnökként eltöltöttem 12 évet az Eisenachi Autógyárban, nevemhez köthető többek között például a Wartburg Sport Coupe hátsó szárnyának teljes formaterve, vagy a nagysikerű De-Luxe Saloon jubileumi dísztárcsa…..