Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bende(gézen)gúzgeci!

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Utoljára a válság elején, 2008 őszén tartott aukciót a Veterán Autó és Motor, valamint a Oldtimer & Youngtimer magazinokat kiadó Oldtimer Press Kft. A következőre csak most, vasárnap, 2010. október 17-én került sor a Hungexpo Syma csarnokában. A korábbi időkhöz képest…..
bende(gézen)gúzgeci! 2010.10.23 22:03:53
@lwl:
Ede, a java részével egyet kell hogy értsek, mert ezek a liszencek valami kurva szarok lettek, talán ennek a dákónak is épp a kora ami mellette szól, mégpedig hogy itt még volt francia ellenőrzés rajtuk.
Más kérdés hogy ha ez az eredeti Renault változat lenne se sokat érdekelne, még a Gordidi kiadás se, az azért mert túl speciális ahhoz hogy valaki csak úgy eltartsa. 140e pedig nem kevés km ezeknél.

A lóhús egy érdekes dolog, nemrég vettem 2 rúd lószalámit, hát annyi a kifogásom ellene hogy az biztos hogy ennyire egészséges vörös húst még szalámiban nem láttam, a picket veri tisztaságban, szinte semmi zsír nincs benne, lévén hogy a ló szinte színtiszta szálkás izom, de akkor sincs karakteres íze, ettől független én lazán lemészárolnám és eleszegetném évekig. :)

Aztán erre a szoci-nyugati felvetésedre fel kell dobnom, hogy már a legelején szöget ütött a fejembe a szitu, hogy akkor mi lett volna ha ehelyett a skoda/dacia helyett valaki mondjuk egy VW golfI/Opel kadettD párost dob fel, vajon hány ökör lett volna aki akár ezekre a régi szar fapados kiforratlan retkekre licitált volna?
Mert ne essünk túlzásba, akkoriban ez a kategória keletiben nyugatiban is egy kompromisszumos szar volt mind a mai szemmel, ugyanúgy nem kéne az sem. Amennyiben az összes létező extrával teletömtek egy Golf I-est akkor fél szemmel még elmenne egy kisautónak manapság, de akkor még egy rakat szempontot nem is néztünk. És ilyen hogy fullextrás valószínű hogy nem is létezett sosem ebben a csóróautó szegmensben.
bende(gézen)gúzgeci! 2010.10.23 22:11:55
Ezt a kibaszott blog.hu-t meg tényleg hanyagolhatnátok már a lófaszra való blogmotorral együtt.
@KuKori:
Valszeg nem mélyedtem bele eléggé a kinti idő alatt a lelkivilágukba, ennek ellenére én lazán elhiszem, van alapja a Paddy vicceknek, az egész brit szigetvilág alapjában véve mentális periférián élt, leszámítva a nemességet, mert az angolok azért adtak rengeteg fontos cuccot a világnak az iparosítás alatt.
Nade, épp ez lett a vesztük amivel nem tudok kiegyezni, hogy míg ezek a barom írek maradtak akik mindig is voltak: ékegyszerű kissé alkesz melós tirpákok mindenféle tőkés nemesi réteg nélkül, addig az angolok valami képtelen, sose létezett nemesi sznobizmust erőltetnek magukra, végtelen lenézéssel a többi európai állammal szemben, mikor ugyanakkora rakat szarok lettek mint a haverjaik északon.
De úgy összevetve, azt mondom hogy a szükséges minimálison túl nem kell foglalkozni egyik szaros bennszülöttel se ezeken a fos szigeteken, meg másutt se, mert magyar csak a magyart értheti meg igazán, de ezt is akkor ha egyszer külföldön tévednek össze.
De különben egy kis időt szánhatnál a bürokratikus részletek blogba írására,meg ezeknek a negatív tapasztalatoknak is jó lenne ha volna nyoma, elhanyagoltad a blogodat.
bende(gézen)gúzgeci! 2010.10.24 10:20:10
@Devil2:
Én is attól tartok, de lehet h egy nyamvadt kadettot is bedobhattál volna, még arra is haraptak volna.
De nem izgat, én ilyeneket se vennék meg, ahhoz túl fapados mindkettő, ha veterán akkor már legyen stílusa.
Miért olyan drága a benzin ma? És a gázolaj? Hiszen a kőolaj nem kerül többe, mint alig pár évvel ezelőtt… Vélemények az azonos című írásunkról...
bende(gézen)gúzgeci! 2010.10.21 16:47:15
@brain drain:
Na de most hogy látod hogy itt nem a konkrét nyavalyás Trianonról megy a vita véletlen sem, akkor hadd kössek bele még pár dologba, az angoloknak már régesrég kicsöngettek, ehhez nem kellett a zsidó jenki haverjaik közreműködése a háború után, lényegében teljesen mindegy volt, hogy hogyan segítenek nekik, mert azok lényegében ugyanakkora nullák amióta nincs gyarmatosítás, és sorra váltak függetlenné az általuk kisemmizett banánköztársaságok, akkor már Hong Kong is max papíron volt hasznos a számukra aztán 20 éve már azon se.

Szóval a jenkik egy percig se gondolták komolyan hogy majd a balkánon a görögöktől kezdik meg a tisztogatást mert az olaszokkal a szomszédban akkor is kellett volna mit kezdeni, így a legnyilvánvalóbb volt hogy a britektől Normandián át kezdik felszabadítani a szegény nyomorúságos európát amit ezek a csúnya németek rendbe akartak végre tenni, pláne hogy a franciák a jenkikkel mindig is nagy haverságban voltak, lévén hogy nem hivatalos szövetségesük volt egy rakat megelőző hadműveletben, és pénzügyileg is segítették a jenkik talpraállását, mikor annakidején jól seggberúgták a köcsög angolokat, mondván, hogy faszikáim nem mi leszünk a ti következő bábállamotok, a franciák meg röhögve a háttérből segítették őket lévén hogy azok is legszívesebben eltörölnék ezeket a korcs szigetlakó briteket a föld színéről.
(megjegyzem hogy ez egy újabb szimpatikus gondolat a franciáktól, szóval bennem nincs gyűlölet se ezért se trianonért irántuk, ők is csak eszközök voltak az imperialisták kezében) így ezt az érvelést nem tudom komolyan venni tőled.

Helyette az a nagy igazság, hogy az oroszok bécset is bekebelezték, csakhogy Eisenhoverrel a háttérben megállapodva, szépen kivonultak a magyar osztrák határig, mert épphogy nem egyensúlyra törekedtek a jenkik, hanem arra hogy minél nagyobb ellensúlyt képviseljenek a háború utáni világrendben, ugyanis jól tudták hogy a ruszkik azok már akkor jóval erősebbek voltak náluk, sőt azok mindig is nagyon komoly haderőt képviseltek a történelem során, nem véletlen mondják, hogy az aki megtámadja az oroszokat aznap veszített mikor elindította a támadást.
A jenkik meg a debil szövetségeseikkel ezt akarták ellensúlyozni, és a szövetségesek táborába mi nem fértünk bele, gondold csak meg, a szovjetúnió a szomszédunk volt, olyan nem lehet hogy egy komoly nato szövetséges közvetlen szomszédja a szovjetúniónak, ez olyan mit a sakktáblán a parasztok akik körbe veszik a királyt, addig vagy nyerő pozícióban míg körülötted vannak a parasztok, másrészt épp elég nagy volt a feszültség berlinben is pedig az is csak egy paraszt volt a táblán, majd gondolhatod mi lett volna ha közvetlen a központi hatalommal lettünk volna ellentétben.

Aztán a módszerváltás megint egy érdekes dolog, jómagyar szokás szerint ez megint el lett nálunk sumákolva, jóelvtársak már akkor is 90%-ban zsidó befolyás alatt voltak, lévén hogy azoknak is erre a helyre fáj a foguk, mivel kicsit kellemetlen a sivatagi éghajlat, meg úgy általában ott mindenki úgy utálja őket 2000 éve mint a szart, szóval szépen a legdebilebb faszfej bábokat állították sorban egymás után a hatalomra, és egyre mélyebbre nyomták ennek a szépreményű országnak a fejét a ganékupacba, és ennek is az egyik része az üzemanyag árának tetszés szerinti rángatása, ezzel lényegében az egész kereskedelem árszínvonalának a rángatása, meg az egészségügy szétbaszása, mert ugye emlékszel pl hitler is mit tett elsőként mikor összelapátolta azokat a buzeráns svábokat, elkezdett normális egészségügyet csinálni, és tudatos táplálkozás és testmozgás programot, mivel egy ország annyira fitt amennyire a benne élők és az egészségügy.

Aztán ha szétnézel a sok bamba barom módszeres elhülyítése is már rég folyik, itt lenne az új pályakezdő generáció és akkor pofán vágja őket a felismerés hogy oppácska, itt nincs meló, ha mégis van akkor az egy rakat szar, bagóért ugráltatnak, kilátástalanság van, ha van akivel összecuccoljon, akkor nem tud sehol önálló életet kezdeni vele, nem tud családot alapítani vele, mert szinte esélye sincs az egzisztenciára, vagy eladósítod magad a következő 40 évre és hullára melózod magad hogy pár rohadt zsidó banknak visszafizesd a dupláját, az alamizsnának (na ez az amihez akkor se folyamodom ha a híd alatt rohadok meg) elárulom hogy ez zavar a leginkább engem is, hogy szétnézek és azt látom hogy ha akarnék se tudnék úgy élni mint pl fateromék mikor ugyanilyen idősek voltak mint én most!!
Aztán lehet jönni a nagybani üres pofázással hogy hát tanulj míg belegebedsz, de kurvára nem ez a megoldás, mert egy rakat gyakorlatlan diplomás fasz, meg pármillió alulfizetett szakember a végeredménye ennek.
Nem az van, hogy ez a hely leírta magát, kb úgy ahogy egy alkoholista nyomozót leírnak a sztoriból, annyi különbséggel hogy itt nem lesz heppiend, azzal hogy jön a jótündér aki segít összevakarni magát a nyomorultaknak, itt marad a zuhanás a következő világégésig, ahol lehet hogy sanszot kapunk arra hogy végre 500 év után valamiből a nyertes oldalon szálljunk ki.
bende(gézen)gúzgeci! 2010.10.21 16:50:43
@gnme:
És szerinted ki a fasz tehet arról hogy akik leírtak azok még mindig itt vannak?
De elárulom neked, haver hogy itt aztán hiába keresnél prófétát aki majd elhozza neked a kánaánt, mi nem izrael szenvedő gyerekei vagyunk a gonost II. Ramszesz elnyomása alatt (annak is a kurva anyját hogy így elbalfaszkodta a dolgot) mert itt állíthatnál akárkit magad elé, hogy Mester vezess minket, kb ugyanúgy szakadékba vezetne, meg ugyanúgy elsöpörné a nemzetközi érdekszféra első fuvallata mint a vörös elvtársakat előtte.
bende(gézen)gúzgeci! 2010.10.21 16:51:42
@Brigi \"B. A.\" főnöke:
És erről ki döntött, apafej? Az euró meg a frank az talán nem jó pénz érte?