Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TaKy99

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Laci Ténetet, Tételefont és Tétévét szeretett volna kupacban előfizetni, de fennakadt a belső elhárításon, akik szerint 1997-es Westel900-as szerződése után tartozása maradt. Komolyan embereket fizetnek azért egy nemzetközi nagyvállalatban, hogy teljesen nyilvánvalóan hiábavaló…..
Zsuzsannáék felmérték, mi változott egy év alatt a felújított Club Thermal Hotelben. A neve hotelről kastélyra változott, de ezt leszámítva nem sok: Türkménbasi "Elmenekültek a hónap szállodájából" írására szeretnék reagálni. Igaz eltelt egy év. 2013. junius első…..
Kornél csak a vonaton vette észre, hogy elhagyta a jegyét. Legnagyobb meglepetésére azonban a kalauz közölte, hogy egy kolléga látta, amikor kiesik a jegy a zsebéből, és szólt neki telefonon, úgyhogy semmi gond: Egy pozitív élményt szeretnék veletek megosztani, állami…..
jolikaM szerint már semmilyen étteremben nem lehetünk biztonságban, a dupla kártyalehúzást mindenhol előszeretettel alkalmazzák: Cégünk 13 alkalmazottja utazott egy külföldi vásárra. Két este étteremben vacsoráztunk mindannyian, és a számlát céges bankkártyával akartuk…..
Állásfoglalást küldött a 2013. április 8-i „A Rossmann kártyás fizetésnél is kerekít” című bejegyzést illetően a vállalat: A Rossmann Magyarország Kft. a bankkártyás fizetéseknél is alkalmazza a kerekítés szabályait, amelyre a 2008. évi III. törvény 3. §…..
TaKy99 2013.04.10 13:35:57
@batgirl: Ezért:
www.penzugyiszemle.hu/tanulmanyok-eloadasok/hogyan-csokkenthetjuk-1-es-2-forintossal-az-allamhaztartasi-hianyt

vagy ha nem akarsz olvasni, a lényeg, hogy Hírkereső: 1- és 2 Ft-os érmék bevonása
hirek.oldal.info/.../1-_és_2_Ft-os_érmék_b... - Tárolt változatMegosztás az 1 és 2 forintos érmék bevonása nemzetgazdasági szinten minden évben 3-4 milliárd forint megtakarítást eredményez.
TaKy99 2013.04.10 20:56:14
@Kenderice: :)
Azt ugye tudod, hogy a törvényalkotó szándékát megvalósító bekezdések és a technikai megvalósítást segítő bekezdéseket illik külön kezelni.
Még a bíróságokon is kemény viták vannak arról, hogy mi volt a jogalkotó szándéka egy-egy törvénnyel.

Ebben az esetben, az biztos, hogy a jogalkotó szándéka az államháztartási hiány csökkentése, az 1 és 2 Forintos érmék forgalomból való kivonásával. Ennek technikai megvalósítása érdekében megalkották a kerekítés nevű történetet. Bankkártyára is a technikai átállás nehézségeinek kiküszöbölése érdekében volt szükség, azaz ha a kereskedő nem tudta külön kezelni a pénztárgépén a kp és utalás tranzakciókat, erre az esetre rakták be az általad idézett passzust. a döntést pedig a kereskedőre bízták.

Ezért is írtam, ha figyeltél volna, hogy törvényesnek törvényes, csak nem etikus.
De a jogértelmezést, szerintem hagyjuk a jogászokra...
Tamás egy ilyen semmitmondó elutasítást kapott a T-Home-tól, amikor internetet rendelt. Aztán kiderült, hogy az előző tulajdonos számlatartozása miatt hajtották el, amit az összes létező papírjának bemutatásával tulajdonképpen orvosolhat. Legalább nem bekötés után kapcsolták…..
Egyedülálló anyukát újra zaklatni kezdték a szolgáltatók, akik a válás idején benyelték, hogy apuka nevén nem fizették pl. a gázt. Akkor ugyan megpróbálták saját kezűleg átírni a nevére a tartozást, de úgy tűnt, feladták. Évekkel később kiderült, hogy mégsem: Aki…..
TaKy99 2013.03.14 16:34:14
@ColT: " akinek a nevén van a szerződés, az fizet." Ez ebben az esetben nem igaz!
Olvass egy kicsit: amiotthonunk.hu/jogi-penzugyi-kalauz/kulonadossag-kozos-adossag.html

Kiemelem a lényeget: "az egyik házastárs által vállalt kötelezettségért a másik házastárs aszerint felel, hogy a kötelezettségvállalás saját különvagyonára, vagy pedig a közös vagyonra vonatkozik-e."

Azaz itt a közös ingatlan fűtéséről van szó. Azaz a tartozás is közös. Ezt bármelyik bíróság így fogja kimondani.
A posztíró helyében egyezkednék a szolgáltatóval, és nem ügyvédi és perköltségre költeném az 'esetlegesen' elárverezett/eladott' ingatlan árát...
Igazából a Szigeten sem volt gáz a kártyás technológiával tavaly, ameddig hazafelé az ember visszaváltotta a rajta maradt pénzt. Meg hogy a rendszer nem írta ki az egyenleget előre, így aztán a 25. koktél elkészítése után derült csak ki, hogy nincs 45000 forint a júzer…..
Kedves Munkahelyi Terror Blog! A "Tanárként már nem is próbálkozom" bejegyzéshez küldenék egy "gyöngyszemet", melybe munkakeresésem során sikerült belefutnom. Pár száz forintos regisztrációs díjról már hallottam, de 5.000 Ft-osról még…..
TaKy99 2012.05.17 09:56:58
"Email: muszaki.cikkek.info@gmail.hu"
hehehe gondolom akkor a webáruház a
www.gmail.hu
vagy neeem?

"11 visszaélés történt az elmúlt időszakban"
magyarra fordítva, eddig csak 11 embert sikerült átvernünk... vagy neeem?
Tisztelt szerkesztőség!   Rettenetesen örülök,hogy rátaláltam az Önök honlapjára!Én is egy rendkívüli történettel szeretnék hozzájárulni a mai magyar munkahelyi körképhez.Az én történetem ott kezdődik,hogy ez év márciusában jelentkeztem a téti Veritas kft-hez…..
TaKy99 2012.05.04 09:17:47
@Dr. Furia: Azt azért ne felejtsd el, hogy a multiknál is magyar a vezetőség, és a magyar ember tesz alá a magyar embernek. :(
Az meg tök mindegy, hogy épp ki van kormányon, az egyén boldogulása rohadtul nem függ az aktuálpolitikától. Amikor volt pénz, akkor a fidesz is és az mszp is adott, amikor meg nincs és az egyénnek kellene befizetni, akkor meg mindenki rohadt... Lehet, itt gyurcsányozni, meg orbánozni attól nem lesz jobb. Sőt, ha jól emlékszem volt olyan miniszterelnökünk akinek az hagyta el a száját, hogy "akinek nem tetszik, annak el is lehet menni!" Lefordítsam maira? A munkanélküli 47000 mellett 1-2 év alatt meg lehet tanulni németül, vagy angolul, aztán lehet menni szidni a külföldi kormányokat. Ott sincs lekvár a palacsintában. Nézd csak meg a franciákat, nem tűnnek valami elégedettnek.
TaKy99 2012.05.04 09:28:49
@eMJe: Ott a pont! De tudsz jobbat? Az anyagi világban ameddig az anyagi javak uralják az ember természetét szerintem ne várj jobbat. Igaz egyesek megpróbálkoztak a kommunizmus nevű nagy egyenlősdivel, de abból se lett nagy egyenlősdi. Az ember egoista, saját és családja boldogulása érdekében dolgozik, hogy milyen eszközökkel, az már a társadalom tűrőképességén és etikai szintjén múlik. Nálunk egy politikus következmények nélkül szabályt sérthet, hazudhat, stb. Máshol a házastárs megcsalása miatt lemond... Ilyen Magyarország. A változás lassú és nehéz. Ha egyáltalán változik valami jó irányba. (értem itt az gyurcsányi pénzpiaci kapitalizmust, az orbáni királyságot és a jobbikos diktatúrát) Egyenlőre nem látom a jó irányt, sajnos.
TaKy99 2012.05.04 12:00:21
@munkasterror: "A Multi valóban ezt teszi, csak emellett kap egy raklap kedvezményt" na igen. Viszont teljes bérre be van jelenve a munkavállaló. A bruttó bérének 51+16%-a + még a fene se tudja mennyi adó+járulék. Amit megfizetnek a multik és a bejelentett munkavállalók. A kkv-k viszont "tisztelet a kivételnek) a minimálbér + zsebbe, vagy 4órás bejelentés vagy nem bejelentés közt ingadoznak. Az éves adózás előtti 'könyvelt' nyereségük pedig erősen közelít a nullához. Akkor itt a kérdés, vajon honnan folyik be több adó? (a választ nem tudom, csak sejtem) Talán ezért támogatják a kormányok a multikat.

Illetve a poszthoz egy gondolat:
Persze nem lehet megkülönböztetés, elvileg. De valóságban minden munkaadónak szíve joga hogy kit alkalmaz. Ne gondolja senki, hogy ha valaki tesztet ír, próbamunkázik, stb. Az alapján döntenek. Szerintem ide is igaz a Pareto elv 20%-ban dönt a teszt és 80%-ban a vezető szimpátiája. Ez hatványozottan igaz, ha egy adott pozícióra erős a túljelentkezés.
Tisztelt Munkahelyi Terror blog! Segítséget szeretnék kérni:a mai nappal az alábbi levelet kaptam a munkáltatómtól:Engem jogalap nélkül kifizetett nettó 150 000Ft munkabér tartozás visszafizetésére kötelez a munkáltatóm. (az én fizetésem sosem volt ennyi és nem is utaltak nekem…..
Tisztelt Mt! 2011. adóigazolásom kézhezvétele után döbbentem vettem észre, hogy a megfizetendő adótartozásom 99.340 Ft.Nem egyéni vállalkozó vagyok, hanem munkavállaló, akinek a munkáltatója készíti havonta bérszámfejtését, ezért úgy gondoltam, hogy joggal bizakodhatok…..
A CIB Bank reagált az előző félreutalt pénzes posztra. Természetesen azonnal megkapta volna tőlük is a pénzt, ha ezt jelzi feléjük. Kárpótlásul szeretnék kompenzálni az ügyintézésre fordított időt/pénzt: Tisztelt Blogíró, tisztelt Szerkesztő! Kivizsgáltuk az Ön által…..
Ádámot csak egyszer sikerült megizzasztaniuk, azóta kissé rezignáltan veszi tudomásul, hogy a győri 22-es busz érkezése nincs összehangolva a 14-es busz indulásával. Valahogy mindenki pont lemarad.Október 13-án és 14-én Győrben Marcalváros forgalmi irodához érkező 22-es…..
József eleget tett a felhívásnak és letette az autót, hogy vonatra váltva juthasson el a munkahelyére. Természetesen saját bőrén is megtapasztalhatta, mennyire is tartja a MÁV a menetrendet. A levelében arról érdeklődik, hogy jogos -e az IC-k előnyben részesítése a többi…..
TaKy99 2011.06.17 18:26:13
@flimo13: Birtoklás költségei??? Ja igen... Csak nézzük egy kicsit a másik oldalról.
A Máv egy állami cég, 35,83 milliárd veszteséggel. Állami, azaz a MIÉNK. MI finanszírozzuk az adónkból. 35,83 milliárd / 3,5 millió adófizető = 10.237Ft/adófizető... Persze ez így nem igaz az eltérő jövedelmek miatt.
TaKy99 2011.06.18 12:45:15
@efi: Nem teljesen! Ha az autód ott áll a ház elött, akkor hogy fogsz számolni? 2-en utazunk, összköltségben, fixekkel együtt olcsóbb a vonat 200FT-al, akkor megyünk vonattal? VAGY? Mivel ott az autód, amit munkára/vállalkozásodra használsz, akkor a fixeket már oda számolod, és csak az üzemanyag marad... és már talán 1 fővel is megéri az autó...
TaKy99 2011.06.18 13:14:40
@Kolkom: Jöttök mindig azzal a kib....t dugóval. Egyet jegyezetek már meg, nem mindenki lakik, dolgozik BP-en!
Menj vonattal mondjuk Móvárról Pécsre 5-8! órás út, a jegy ára vonat típustól függően 5e-8e! Ft közt mozog. Autóval 4 óra és 275Km aminek üza költsége: 8000Ft Ha az autó egyéb költsége kiteszi mégegyszer az üzemanyag árát, 2 főre már akkor is megéri!!!!, De ha még esetleg Siófokon dugóban ülök egy órát, még akkor is időben ugyanott vagyok, mintha vonattal mennék!
Valaki tudja??   Update, mondhatni a megfejtés. Ha egymásra rakjuk a háromszögeket, látni, hogy nem egyforma a kettő: Területek közti eltérés pont akkora, mint egy kis négyzet a képen: Megfejtést köszönjük Gábornak a kommentezők közül, ezenfelül Google barátunknak…..
TaKy99 2011.03.31 11:58:45
@Chinook: Nem teljesen. Már az alap állítással baj van. Hisz ABC háromszög nem háromszög, hanem négyszög! A és B sarkok közt van még egy sarok, méghozzá a két kis háromszög találkozásánál.
Ugyanez igaz a DEF síkidomra is. Azaz ABC konkáv míg DEF konvex négyzet.
Aki nincs otthon a geometriában annak pongyola módon: Az AB közt "homorú", DE közt "domború" az oldal, innen a területi különbség.
Tanyavilág Hamarosan frissítés 2010.12.01 11:03:13
Hiba, hiba, hiba...Percenként 100+ hibajelentést kapunk, képtelenek vagyunk megválaszolni mindet, inkább a javításra fókuszálunk.Ismerjük is a hiba okát, és 14.00 körülre leszünk készen a javítással, amit azonnal feltöltünk.Köszönjük a türelmet.UI: Nagyon sok komment érkezik…..
Tanyavilág Mi tart ennyi ideig? 2010.11.29 14:38:27
Mi tart ennyi ideig??? Sokan feltettétek ezt a kérdést, a legjobb, ha bővebben is leírjuk, hogy mi áll a leállás hátterében. Néhány héttel ezelőtt sokkal jobb minőség és jobb szolgáltatásért cserébe mentünk át a korábbi szolgáltatónktól az újhoz. A szoftveres…..