Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jani74

0 bejegyzést írt és 94 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A történetnek még nincs vége, de néhány tapasztalatot már érdemes összegezni az Orbán-hatalmat láthatóan váratlanul érő diák- és hallgatói ellenállási mozgalom kapcsán.1. (És a legfontosabb.) A magyar kormány bizonyította alkalmatlanságát arra, hogy irányítsa ezt az…..
jani74 2012.12.19 22:06:42
@bgp: Csak azt nézve, hogy "vezetőink" mit, és hogyan produkálnak, a poszt még nagyon is visszafogott. A forró szurkot, meg a tollba forgatást, nem is említette.
Kövér László „fizetett forradalmárokhoz” és az egykori KISZ-vezetőkhöz hasonlította azokat, aki most „hergelik” a hallgatókat. Úgy fogalmazott: a KISZ-vezetőket „ugyanúgy a kutya sem választotta meg a fejünk fölé, és ugyanúgy nem képviselték a valóságos…..
jani74 2012.12.17 22:43:13
Itt is elérhető ez a "beszéd": www.fidesz.hu/index.php?Rovat=10031&Media=471&Archivum&Tol=22 sőt le is tölthető (mazohistáknak), csak az a kérdés nem kár e az időért ezt meghallgatni.
Naiv ügyfél előfizetési csomagot váltott a T-Home-nál (nem írja, de biztos kisebbre), amit azzal jutalmaztak, hogy egy új emailcímet is kapott hozzá, a régit viszont szó nélkül törölték: A T-Home számomra megmagyarázhatatlan húzását szeretném megosztani, illetve véleményt…..
Hááát..., Jeszenszky Géza aztán tényleg elefánt volt a porcelánboltban, de ilyen rossz hete valószínűleg soha nem volt külügyminiszteri időszaka alatt. Nem szívesen lennék Martonyi úr helyében, de azt hiszem, maga kereste magának a bajt, úgyhogy megérdemli mindazt, ami most rá…..
jani74 2012.09.01 14:41:29
@roki: Ez nem a külügy sara. Nem a külügy tenyerelt bele, hanem a KIM, de a külügy fogja elvinni a balhét.
jani74 2012.09.01 14:46:55
@roki: ...és még mennyi társa szintén szabadon van.
Ezrével osztogatják számukra a kitüntetéseket a különféle háborúk évfordulókon.

És szerinted ez rendben van?
A választási rendszer átalakításával foglalkozó, két héttel ezelőtti posztom egyik pontjában röviden kitértem már a tervezett választói feliratkozásra/regisztrációra, azóta egy kicsit jobban is végiggondoltam a kérdést. Előkerültek új szempontok is, az például valamiért…..
jani74 2012.08.16 21:14:38
@freehckr: Ne is haragudj, de nem vagy magadnál, vagy ezután adót is csak annak kell fizetni, aki regisztrál? Fizetni jó szavazni nem, ez szerinted nem hülyeség?, Esetleg egy alkalmassági vizsga nem kellene még, hogy eldönthessük, szavazhat, vagy sem? Netán a keresztlevelét is be kéne mutatni, meg az első áldozási emléklapot? Ember gondold végig.
autózz! Túl a sövényen 2012.08.06 17:04:47
Én alapvetően nem vagyok ellene a normálisan, nem sunyi módon végzett sebességmérésnek, aminek az a célja, hogy kiszűrje azokat, akik veszélyesen gyorshajtanak. A következő, aláírás nélkül érkezett fotóhoz viszont sok kommentárt nem fűznék, vonjátok le ti a…..
jani74 2012.08.06 20:35:31
@felvilágosító: Ha csak magát a KRESZt nézed, az elég tiszta és logikus, a világon semmi baj nincs vele, ami Neked nem tetszik, meg sokszor másnak sem, az a helyi (Önkormányzati) megoldások, táblázások idétlensége. Erre kellene valaki, vagy valami, hogy rendet csináljon, és érvényt szerezzen a KRESZ útmutatásainak. Ezek azok a fura helyek, amiket a rendőrség büntetésre használ, mert a szabályokat nem ők hozzák, csak betartatják, és mivel ezek pénznyerő helyek, ott lebzselnek, és nem a piaci zsebtolvajt akarják elkapni, vagy kocsmai verekedést megakadályozni, hiszen ott eseleg ők is kapnának.
jani74 2012.08.06 23:20:34
@D4D: Indulj ki abból, hogy felnőtt vagy, családod van, kötelezettségeid vannak, van munkád, de a munkahelyed 40, 60, 80, esetleg 100km távol van. Elkap a rendőr, és megbüntet (most ne nézzük, hogy mi volt a vétked) minimális pénzbüntetés, tényleg nem lenne veszélyes, de bevonja a jogsidat, elküld vizsgára, esetleg rutinra is, nem tudsz munkába járni, mert nem jó a tömegközlekedés, a főnököd természetesen kirúg, mert nem tud rád várni heteket, és még jó, ha a nejed nem veri pépesre a nyakad feletti részt a sodrófával. Nos ezek után megtanulsz közlekedni, vagy maradsz olyan mint régen? Hidd el, megtanulsz, sőt a gyerekedbe is beleneveled, megszokod. Az a rendőr, nem csak büntet, hanem segít is, nem az ellenséged. Ebben csak egy baj van, hogy ez a "nagy víz" másik felén van. Vannak persze ott is hülyék az úton, csak nagyon kevesen.
Orbán Viktor szerint a kormány nem végezett jó munkát, mert nem tudta érthetőn elmagyarázni a felsőoktatási reform céljait. A kormányfő, miután találkozott a Fidesz ifjúsági szervezetének vezetőivel, azt mondta: ellenforradalmi kísérletek zajlanak a felsőoktatásban. (index,…..
jani74 2012.07.26 16:17:23
@dr. Bubó: Azért olyan nagyon ne általánosíts a "nyugger" korosztályt illetően. Remélem Te is megéred ezt a kort, és közéjük fogsz tartozni, de az általánosítás, hidd el rosszul esik. Pont olyan megosztott ott is a kép, mint az "aktív" állományban. Természetesen elhiszem, hogy léteznek olyan emberek, akiket a "szépbeszédű" predikátoruk képes befolyásolni, de ilyen balga lelkek vannak az aktív állományban is, elég szépen.
Ami a választható felhozatalt illeti, abban igazad van, nincsenek megbízható arcok sem, nemhogy pártok
jani74 2012.07.26 16:38:36
@lacibacsi1948: Nem értettél meg, a 42 nekem is megvolt, még 96-ban. A többi stimmel. jó egészséget.
Ha az ember politikáról beszél, akkor általában két mondattal találkozhat: „Itt úgyse fog semmi változni, amíg ezek el nem takarodnak!”. Illetve: „A politikusokat nem érdeklik az emberek.”.  Ezt a két mítoszt maga a politika kreálta – talán nem szándékosan, talán még a…..
jani74 2012.07.24 15:07:35
@rajnaig: Nekem az a feltűnő, hogy a gondolataidhoz még nem szólt hozzá senki, pedig az magvasabb, mint a poszt.
Miután zsongó fejjel hagytam el a mozit, és a film képkockái igencsak masszívan beleivódtak az agyféltekéimbe, én is abszolválom a véleményem, amely részben johnnymoore kolléga recenziójára fog reagálni. Alapvetően egyáltalán nem vártam el, hogy Ridley Scott műve olyan…..
Baloldalt Somogyi József Leányka csikóval című, 1965-ben felállított szobra látható Neszták Béla fotóján, melyet pár éve töltött föl a SzoborLapra. Jobbra és alant ugyanennek az alkotásnak jelenlegi állapota tekinthető meg az ittlakunk.hu, ma publikált képein. A szobor…..
HamPLÓ Tizenkét éves a Füsti 2012.07.14 04:00:00
2000. július 14-én, az 50. vasutasnapon nyitotta meg kapuit a Magyar Vasúttörténeti Park, ismertebb nevén a Füsti. Azért emlékszem a dátumra, mert aznap fedeztem fel, hogy még mindig érdekel a vasút: munka után az Index közlekedésbarát topicjainak tagjaival ott voltam a megnyitó…..
Van Kispesten egy furcsa villamosvágány: a lajosmizsei vasútvonal sorompója előtt kanyarodik le az Üllői úton haladó 50-esről, és előbb egy filmdíszletnek tűnő vasútállomás mellett halad el, majd némi kanyargás után éri el a 42-es villamost. Gyakorlatilag az év nagy részében használaton kívül áll,…..
  A Mandiner, a Jobbklikk, a Mos Maiorum és a Konzervatórium szerkesztőinek közös nyilatkozata.   Szűkszavúak leszünk, mert ez ügyben szinte már mindent leírtak: a köztársasági elnöknek le kell mondania. Schmitt Pált kiváló sportemberként, olimpiai…..
Ha van egy minimális esze is az LMP-nek, vagy a Jobbiknak, akkor eldobnak minden más hülye népszavazási és egyéb politikai javaslatukat és ezt nyomják előre. NÉPSZAVAZÁST AZ ÜGYNÖKLISTÁK NYILVÁNOSSÁGÁRÓL. Igen ez fontosabb kérdés lenne a négyes metrónál és sok minden…..
Whitney Houston ma vesztette az életét - a 48 éves korában elhunyt énekesnő halálának okait még keresik. A sztár egy 18 éves kislányt hagyott maga után, akit nagyon megviselt az anyja halála. Bobbi Kristina egyszerűen imádta az anyját, csodálta, idealizálta őt és mindenben…..
jani74 2012.02.13 09:21:29
@Medx: Egy embert nem a kora tesz felnőtté, hanem a körülményei. A "gyerekem" aki pl. 25 éves, és tanul, még én tartom el, az papíron ugyan felnőtt, de társadalmi helyzetét nézve bizony gyerek. A törvény csak irány mutató, de nem feltétlen igaz.
jani74 2012.02.13 10:18:51
@Medx: Nem látod a lényeget, az a felnőtt aki önmagát tartja el, és ha ezt pl. 15 éves korában teszi - ritkán de előfordul - akkor az bizony felnőtt, ezt akartam az előbbi példával jelezni. Természetesen láthatod másként is a dolgokat, akárcsak én.
Volt szerencsénk felvételről (!) megnézni Fábry Sándor legújabb showműsorát, és hát mindenképp kikívánkozik néhány gondolat. szkr-rel ültünk le megnézni, direkt felvettük, nehogy lemaradjunk róla (persze az MTV videotárában is ott van, de mi lelkesek voltunk). Fábryt…..
Megvolt a tüntetés a Fidesz mellett.Elismerésre méltó tömeg vonult fel, látványosan. Maradjunk a feltehetően százezerben, az is szép szám, büszkék lehetnek rá. Az erősen elfogult négyszázezer a szokásos lelkesítő túlzás, a nevetséges egymilliós számról nem is érdemes…..
Úgy tűnik, az emberek humorérzéke nem ismer határokat. Egy "mókamester" tavaly az üllői vasútállomásról rendszeresen a ferihegyi 31-es pályákra leszállni készülő gépekre irányított lézeres tollal világított bele a pilóták szemébe, egészen addig, amíg tetten nem…..
Nemzeti Sport újságíróját lefejelte Paulo Sousa, a Videoton edzője. Egy barátságos meccsen. A szakújságíró szemöldöke felszakadt, az incidens után rendőrségi feljelentést tett, a sebet pedig három öltéssel kellett összevarrni a Fiumei úti baleseti intézetben. Ennyi.…..