Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nigro notanda lapillo

0 bejegyzést írt és 161 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na, akkor a tegnapi havas kitérő után következzen a már hétfőn belengetett (és általatok megszavazott) írországi párposzt, azaz Kisrumpf férjének írása az érem másik (nem túl fényes, inkább rozsdás) feléről. Lássuk tehát, mi az, ami idegesítő Írországban! (A képeket köszönöm Kisrumpfnak, aki ezzel…..
Aki rendszeresen olvassa a blogot, annak nem kell bemutatni Mónit, aki pedig nem, annak csak annyit, hogy az Egyesült Államokból költözött haza a lányával, most nyáron pedig amerikai férje is velük töltött némi időt Magyarországon. Némi hányattatás után Móni iskolában kezdett…..
Nigro notanda lapillo 2017.09.18 17:55:40
@P.Elliot: kedves P.Elliot, szeretem a kommentjeidet, de ezt most különösen jó volt olvasni, köszönöm!
egy ideje kevesebbet jövök a blogra olvasni, mert ùgy éreztem elszabadultak az indulatok, leginkàbb néhàny régi motorosnàl.
ugyanakkor létezik néhàny random (?)"szent tehén" akinek semmit csak jót. Remek lenne ha visszabillenne ez az egyenlôtlenség. Itt felnôttek írogatnak, akik néha nem értenek egyet. Nem élet-halàl harc, csak egy blog.
Kevés olyan európai döntést érzünk ennyire erősen a bőrünkön a hétköznapokban (pláne így, nyaralások idején), mint a roaming-díjak eltörlését. Június 15-től már nem kell fizetni az Európai Unión belül a roamingért, ami szerintem nagyon nagy dolog, ám mint mindennek, azért ennek is akadnak buktatói,…..
Ausztrália ugyan nagyon messze van Magyarországtól, történelmi és egyéb okokból mégis fontos szerepet játszik a mindenkori határátkelő magyarok életében. Meglepően sokan élnek ott, és kétségtelenül van valami vonzó az országban. Nemrégiben azonban nem túl örömteli hírek…..
Nigro notanda lapillo 2017.05.31 17:29:35
@London2009: mondjuk azon is érdemes lenne elgodolkodni, hogy miért nehézkes egy eu-s döntéshozatal/együttmûködés (vagyis a te olvasatodban: "mûködésképtelen fos")
kb.ezért :encrypted.google.com/search?q=caricature+eu&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjCxaLhs5rUAhXG7BQKHVlxBjEQ_AUICigB&biw=1920&bih=925#imgrc=wyxfPkmwfaKpAM:
A határátkelés egyik alaptétele, hogy a külföldön megkeresett pénzt jellemzően ott is költi el az ember, ezért nem szabad átszámolgatni forintra, illetve szabadni szabad, csak semmi értelme. Hiszen egy 1500 eurós (nagyjából 450 ezer forint, hogy csak azért is átszámoljam most az egyszer) fizetés…..
Nigro notanda lapillo 2017.05.16 14:44:54
@vöribaba: elnézést de ezt a fogtömés àrat mégis honnan?
szerencsére ritkàn kell, de tavalyelôtt (és a kollégàknàl végzett gyors közvéleménykutatàs szerint ez nem vàltozott) egy fogtömés àra itt Luxembourgban a következô volt:
- érzéstelenítés 12.60 euró
- elôkészítés 18.24 euró
- tömés (kétoldali, felépített) 54 euró
ez együtt 84.84 euró. az alap TB 72 eurót térített vissza, a kiegészítô pedig a maradékot.
mit nem engedhet meg magànak bàrki ezen?
A haza nem egy hely, hanem egy érzés, ezért akkor tudod igazán otthon érezni magad valahol (akár külföldön), ha fel tudod venni a helyiek ritmusát, legyen az nyelv, önkéntes munka, vagy bármi más. Ezeket a dolgokat szedte össze a Svájc és más blog szerzője, Szilvi és osztja meg…..
Nigro notanda lapillo 2017.03.22 10:50:52
@Hari Seldon 2: csak a hitelesség kedvéért: nem luxemburgi ingàzókkal van tele, hanem LuxemburgBA ingàzókkal.
A francia gasztronómia világhíréhez kétség sem férhet, de azért mást ezt a távolból tudni, és más nap mint nap megtapasztalni. Például a l’apéro jelenségén keresztül, amiről bevallom, én Zsófi, a Fromazs blog szerzőjének posztja előtt nem sokat tudtam. Lássuk, miről is van szó!..
Nigro notanda lapillo 2017.03.13 11:58:03
@diggerdriver: MINDEN francia apéro-zik.
Apéro minden ebéd és vacsora meghívàst megelôz, egyébként vendégek nélkül is gyakran van(péntek este, hétvégénte mindig).
Ahogy írjàk lehet magàban is, ha vkit nem enni hívnak akkor apéro-ra (a németeknél ez kb. a kaffee-kuchen).
Érdekes egy évkezdet lett ez, egészen pezsdítő posztokkal és vitákkal a kommentmezőben. Az egyik dolog, ami többször felmerült (no, nem mintha újdonság lenne) az a „hazaköpködés” vagy „visszaköpködés”, és ennek kapcsán gondoltam, érdemes lenne tovább beszélgetni…..
Nigro notanda lapillo 2017.01.10 14:19:27
@bpetya75:

A "nyafogàshoz": Amennyiben sokszor vetôdik fel egy gondolat fórumon vagy közbeszédben az sok embert foglalkoztat. Ha sokan ellenérzésekkel vannak e gondolat irànt akkor azt a kor tùlhaladta. Ez szerintem nem nyafogàs hanem véleménynyilvànítàs.

a mozgàshoz: szerintem az emberi természetben benne van a mozgàs irànti vàgy, haladàs, ùj megismerése, innovàció, a helyzeten való javítàs igénye. Ez mindig is megvolt, igy lettek a nagy felfedezések is.
Az emberek mindig mozogtak. szerintem nincs nagyobb szabadsàg most sem. Jobbak a technikai feltételek (közlekedési eszközök fejlettsége). A röghöz kötött jobbàgy valóban nem ment sehovà, de minden korban sokan mentek tanulni, kereskedni, szerencsét próbàlni.
Az én csalàdom pont egy ilyen "màszkàlós" csalàd volt mindig is. Apàm ôsei az 1700-as évek elején érkeztek Lengyelorszàgból, majd egy részük az akkori Itàliàig ment. Egy màsik àg Franciaorszàgból érkezett 100 évvel késôbb. Néhànyan késôbb visszamentek. Néhànyan Amerikàba vàndoroltak különbözô idôszakokban. Anyàm nagyapja Ausztriàból jött, de van cseh és holland is a csalàdfàn.

Úgy ahogyan régen, manapsàg sem tud mindenki menni aki szeretne, anyagi, nyelvi vagy egyéb okokból.
Nigro notanda lapillo 2017.01.10 15:43:29
@bpetya75: persze, hogy különbözünk, rengeteg formàban, szereted-e a kelkàposztàt vagy tetszik-e a Green Day zenéje (nekem mind2 bejön :) )
De ha elég messze megyünk, vagy egy kicsit tàgabban értelmezzük a csalàdot, mindenkinek van màshonnan jött felmenôje. egyébként ez a fajta "keveredés" a genetikai egészség s a közösség fennmaradàsànak zàloga.
Nigro notanda lapillo 2017.01.10 17:25:51
@leprecHaUN: ezek a cégek nem adócsalók, csak ott adóznak, ahol megéri nekik, ùgy ahogyan a Google, az Amazon, az e-bay és még lehetne hosszan folytatni. a Mercedes avgy az Audi sem Mo.ra adózik. Ehetsz gulyàst 500 forintért és 5000-ért is. szerinted akkor lenne jobb, ha minden étteremben egységesen mondjuk 1000 forint lenne és kész?
az Airbnb pedig nem màs mint az Ibusz-szoba+ a zimmer frei (elég idôs vagy, hogy tudd mirôl van szó?) 2.0 vàltozata.
Egyébként Airbnb-t üzemeltetô ismerôseim mind fizetnek az önkormànyzatnak a kiadàsok utàn.
Orbán Viktor fogatlan oroszlánként küzdhet tovább Brüsszel ellen, ám ezt elsősorban önmagának köszönheti. A Fidesz csapata csúfos kudarcot vallott ugyanis hazai pályán az esélytelennek tartott ellenzékkel szemben, és a miniszterelnök hiába próbál úgy viselkedni, mint egy győztes csapat edzője, már…..
Miközben az Egyesült Királyságban már új kormány lépett a posztjáról lemondott David Cameron vezette régi helyébe (és Theresa May kormányfő egyfajta Monty Python-os lendülettel ki is nevezte Boris Johnsont külügyminiszternek), arról talán kevesebb szó esett, miként is élik meg a helyzetet, hogyan…..
A határátkelés lényege: valamit valamiért, magyarul áldozat nélkül nem megy – ezt vallja Péter, aki immár másodszor dolgozik Ausztriában. Történetében ott az első időszak csalódása a gyorsétteremlánccal, a visszatérés Magyarországra, majd az újabb próbálkozás, immár megfontoltabban. És tervei is…..
Nigro notanda lapillo 2016.07.12 15:34:13
@P.Elliot: "Sok magyartol hallottam egyebkent ezt a kifejezest itt akik mostanaban erkeztek hogy megalazo kiszolgalni valakit, takaritani ra vagy apolni." pont ezzel szembesültem néhàny hónapja.
A portugàl takarítónônk szülési szabadsàgra ment. Kerestem vkit erre az idôre. Szó szerint bekönyörögte magàt egy magyar hölgy, hogy ez neki élétbevàgó stb.(bejelentett munka), mindent tud csinàlni stb. Az elsô alkalomnàl màr sorolja, hogy itt fàj ott fàj, nem emelhet, ezért nem tudja felvinni a porszívót az emeletre, különben is megalàzó, hogy neki takarítania kell...csak nézek, majd amikor megkérem, hogy mit hogyan, akkor is jön a "jajjjdemegalàzóezahelyzet" huh ezek utàn betegàllomànyba ment. Vàrom vissza az eredeti hölgyet aki munkaként és hivatàsaként tekint a takarítàsra(miért ne?!)
Nigro notanda lapillo 2016.07.13 10:47:09
@P.Elliot: biztosan van valami abban amit tanato mond(kommunista örökség..) de mégis màr tùl lehetne lépni ezen.
Màsrészt sokszor sajnos nem csak "megalàzónak" tartott munkàk soràn is érezteti veled a honfitàrs, hogy tulajdonképpen szívességet tesz a munlàltatónak azzal, hogy jó pénzért elvégzi a munkàt amire maga jelentkezett... ez való színûleg àltalànosítàs, és vannak kivételek, de sajnos attól még létezô jelenség.
Nehéz lenne azt állítani, hogy a mai poszt minden szavával egyetértek, de a blog története során mindig próbáltam törekedni arra, hogy (ameddig a kulturált keretek megmaradnak) mindenféle álláspont megjelenhessen. Jöjjön tehát bbb írása, ami tulajdonképpen reakció Kiskacsa posztjára. Elöljáróban…..
Nigro notanda lapillo 2016.07.11 14:18:24
@Főgebra: 5* nincs mit hozzàfûzni :)
Határátkelő Élhetőbb ország 2016.07.07 06:45:00
Folytatódik a Magyarország 2.0 pályázat, ezúttal egyik törzsszerzőnk és -kommentelőnk, Digger írásával, aki megpróbálta praktikus példákat felsorolva megmutatni, hogyan lehetne jobbá tenni Magyarországot. Lássuk akkor! Szavazni ma is természetesen itt, a poszt végén, vagy a…..
Nigro notanda lapillo 2016.07.07 11:29:24
@Evain: ezt pontosan ìgylàtom én is: "az operációs rendszert is célszerűbb újratelepíteni, mint javítgatni".

A poszthoz:

Nagyon szeretem Digger ìràsait, és a legtöbbször egyet is értek.
Itt viszont most vmi nem vilàgos: nem mûködik egy csomò minden, de nem szabad gondolkodàsmòdot vàltoztatni, viszont màsképpen kellene csinàlni sok mindent amihez viszont a gondolkodàsmòd megvàltoztatàsa elengedhetetlen. Biztos vagyok benne, hogy nem szabad katarzisszerû egyszeri vàltozàst vàrni mert az valòban sokkolhatnà a közösséget azonban a jelenlegi status quo fenntartàsa nem vezet semmire. vagy Digger konklùziòja az lenne, hogy semmi remény?
Màr nagyon régen nem élek otthon, de az ott tapasztalhatò vibràlàs, aktìv/passzìv agressziò ami jelen van az élet sajnos minden területén nagyon fàraszt( gondolom, a folyamatosan ott élôket még inkàbb). Kicsit olyan, mintha az egész egy nagy màniàkus depressziòban szenvedô egész lenne.

Ami érdekes még, hogy mennyire elterjedt az a hit, hogy mi magyarok mennyire okosak vagyunk, csavaros ész, stb. Azért ez szerintem jòval àrnyaltabb. Pont annyira vagyunk okosak, szépek, mint a többiek. Maximum màsok ezt nem hasznàljàk nemzeti brandként. Az okos magyarok jòl dolgoznak sikeresek, az ostobàk nem. Mind kettô szàmos képviselôjével talàlkoztam és dolgoztam màr az évék folyamàn. Pont mint a többi nemzet. Miért van mégis szükség arra, hogy ezt lépten nyomon bizonygassuk, ràadàsul ùgy, hogy az a standard kitétel, hogy mi szuperek vagyunk bebebeee, a többi pedig ostoba. Pàr hònapja becsatlakozott egy projektre egy ùj magyar kolléga egy màsik csoportbòl. Eleinte örültem, szimpatikusnak tûnt, de sajnos a munka folyamàn a szimpàtiàm erôsen megkopott. Nagyon visszataszìtò hangnemben, lekezelôen beszélt a kollégàkkal, nem akarta megérteni, hogy bizonyos megoldàsok nem àllnak összhangban a proceduràval amit muszàj követni. Nem azért nem gondoltunk ezekre a megoldàsokra mert ahogyan ki is mondta" tudatlan, bàrgyù idiòtàk vagyunk", hanem egyszerûen akkor, ott ez nem lehetséges. Ès amikor ezt megbeszéljük akkor abba kell tudni hagyni a pampogàst, mert nem visz elôre. Az egész csoportot(12 fô/8 nemzetiség) irritàlta, fàrasztotta és hàtràltatta ez a "majdénmegmondomatutitkiscsìràk" hozzààllàs. A szeptemberi projektre nem hìvtàk meg. Szòval nekem ez a "csak mert magyar vagyok én màr jobb vagyok mindenkinél" hozzààllàs nem jön be.

hù, ez hosszù lett, elnézést...
Nigro notanda lapillo 2016.07.07 13:58:42
@kardio1: àruld màr el kérlek, hogy melyik régiòban élsz és milyen réteggel àllsz kapcsolatban, mert elég furcsasàgokat ìrsz a franciàkròl ùgy àltalàban...
a luxemburgiak pedig lehet, hogy elônyben vannak, de a 3 nyeAv tudàsa nem jön àm csak ùgy magàtòl, az àtlag luxi otthon luemburgiul beszél. A két idegennyelvet ugyanùgy el kell sajàtìtania mint bàrki màsnak. a középiskolai oktatàs pont ezért hosszabb is egy évvel mint màshol. Ami pedig a màsnyelvû szomszédos orszàgot, tévét, digitàlis tartalmakat illeti az Magyarorszàgon is pont ùgy elérhetô.
Nigro notanda lapillo 2016.07.07 18:10:50
@Virago_1000:
Amirôl Digger vagy màsok ìrnak nem köpködés hanem làtlelet.
Ha rossz a vérképed felnégyeled az orvost vagy életmòdot vàltoztatsz? A döntés mondjuk a tiéd ahogyan a következmény is.

Ez a mit adott a haza érdekes, mert szerintem ezeket semmiképpen: személyiség az enyém, max a genetika és a sajàt tapasztalataim befolyàsoljàk, az identitàst (az arra valò képességet) a személyiségem hatàrozza meg. A kultùra a közvetlen és tàgabb csalàd, baràtok és környezet emberek alkotta egysége amit maga a magasztos haza nem igazàn befolyàsol, az hogy felnôttem a szüleim érdeme, az hogy utàna mire mentem az enyém.
Nehéz lenne ma másról, mint a britek uniós népszavazásáról posztolni, szóval jöjjön egy, a témába vágó poszt, amit Angliából Emma küldött be, aki megpróbált kiemelni pár szempontot ebből a hatalmas témából. Szerinte bármi lesz is az uniós tagságról szóló népszavazás végeredménye, a következményeket…..
Nigro notanda lapillo 2016.06.23 23:08:36
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: természetesen semmi ilyen elôìràs nincs az EU részérôl. ha egy Egyesült Kiràlysàgbeli kòrhàz a teljes személyzetét a Fülöp-szigetekrôl szerzi be sem szòlhatnak semmit...
Továbbra is érkeznek az írások a Magyarország 2.0-ra pályázatra, melynek célja Magyarország újratervezése, azaz hogy ti mit valósítanátok meg a külföldi jó példákból, min változtatnátok. (Küldjétek még bátran az írásokat, a cím: hataratkeloKUKAChotmail.com, a további részleteket itt találjátok!)…..
Nigro notanda lapillo 2016.06.16 15:44:29
@Herr Géza: hù, az nagyon sok. Itt nàlunk jelenleg 75 eurò egy évre, mindenre jò az orszàgon belül(ok, nagyon kicsi hely), de a jövô évtôl ingyenes lesz a tömegközlekedés(vonat, busz, villamos) minden iskolàsnak, 27 éves korig.
Nigro notanda lapillo 2016.06.16 15:44:43
@tanato: anyukàmék szomszédsàgàban él egy idôs hölgy, minden héten hàromszor megy a körzeti orvoshoz, mert "a rendelô a bolt mellett van, és ha màr arra jàr beugrik, hàtha van valami". Gondolom nem egyedül van ìgy ezzel.
Nigro notanda lapillo 2016.06.16 19:36:15
@tanato: igen, teljesen egyedül maradt, egy fia volt aki pàr éve meghalt, senki màs nincs köülötte, de a szomszédokkal jòban van, rànéznek, segìtenek neki ha kell, ez az orvoshoz jàràs inkàbb olyan "menetrendszerû" mint egy szokàs...
Kati lassan két éve kezdett önkéntes lehetőségeket keresni a nagyvilágban, így került Malajziába, ahol angolt tanít és próbál segíteni a rászorulókon. (Erről bővebben első posztjában írt, itt találjátok.) Most ismét jelentkezett, méghozzá egy, még az országon belül is…..
Nigro notanda lapillo 2016.05.13 16:48:22
@Mirjam2: www.gr2014parliament.eu/Portals/6/PDFFILES/NA0113090ENC_002.pdf
ajànlom szíves figyelmedbe a 6. oldalon "ordinary legislative procedure"
egy "nevtelen, arctalan EU burokrata" :)
Nigro notanda lapillo 2016.05.14 19:57:37
@Mirjam2: köszönöm ezt a kedves vàlaszt.
Annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy nem tudok "kitalàlni és megszavazni" semmit. Sajnos. Ötleteim amùgy lennének.
Az àltalad emlìtett problémàk (is) napirenden vannak.
Egyébként te mint nem euròpai lakos olyan kenyérpirìtòt hasznàlsz amilyent csak akarsz vagy amilyent a lakòhelyed szabvànyai elérhetôvé tesznek.
Sok szó esett már a kultúrsokkról, arra gondoltam, mi lenne, ha ma megfordítanánk a történetét, és azt néznénk meg, vajon milyen kultúrsokk éri azt a külföldit, aki Magyarországra költözik. Colm Fitzgerald magyar feleségével Kalifornia déli részéből indulva szembesült olyan…..
Nigro notanda lapillo 2016.04.30 18:35:13
@monddazigazatmar: ebben csak annyi a kulturális eltérés, hogy van ahol közös családi program, ünnep, máshol pedig szakember végzi el a melót, mindenféle látványosság nélkül. En sem láttam soha disznóölést és nem is vágyom rá. Attól még tudom, hogyan készül a hurka...
Nigro notanda lapillo 2016.04.30 19:10:06
@Shanarey: www.webmd.com/allergies/news/20150220/child-peanut-allergy-findings

A New England Journal of Medicinben jelent meg egy tanulmány nem rég, ami azt veti fel, hogy minél később találkozik a gyermek az allergizáló étellel(anyaggal) annál nagyabb az esélye az allergia tényleges kialakulásának. Sajnos az eredeti cikkhez csak a munkahelyemen férek hozzá.
Határátkelő Vegyespáros 2016.04.28 06:41:00
Aki egyedül költözik külföldre (és elég sokáig marad), az jó eséllyel ott is talál majd párt magának, ami a sok pozitívum mellett azért érdekes helyzeteket és buktatókat is hozhat magával. Az elmúlt napokban már láthattatok egy felhívást a posztok alján, melyben (a…..
Egy ideje kezdenek feltűnni azok a hírek, melyek arról szólnak, hogy a gazdaság bizonyos területein egyre komolyabb feszültséget okoz a munkaerőhiány. Noha sok esetben a vállalatok próbálnak nem tudomást venni a dologról (lásd legfrissebb példaként az autóipart), ez egyre nehezebb…..
Nigro notanda lapillo 2016.04.01 18:18:31
@tsabus [UK]: meg a chemtrail és az ufók!
hosszù idô óta most van lehetôségem megint Hatàràtkelôzni és közben ide is beszivàrgott az okossàg...remélem, hogy csak àtmenetileg...
Miközben fél Európa vigyázó szemét a britek Európai Uniós tagságról szóló, júniusban esedékes népszavazására veti, több országban is elkezdtek mocorogni a referendumot kívánók. Ami persze nem jelenti egyben azt is, hogy a kilépéspártiak lennének többségben, de azt igen,…..
Nigro notanda lapillo 2016.03.16 12:14:05
@rumitom: bizony a kilépési forgatókönyv szerint a folyamat 2 évig tart. Ennyi idô kell, hogy minden szàlat elvarrjanak.
Az elmúlt napokban sok helyütt lehetett hallani a kérdést: miért éppen Párizs? Azaz miért éppen a francia fővárosban támadtak a terroristák, idén ráadásul már nem először. Közben a BBC-ben több betelefonáló is arról beszélt személyes tapasztalat alapján, hogy Párizs már…..
Nigro notanda lapillo 2015.11.16 12:34:42
@Herr Géza: az egyinek volt jegye, megpróbàlt bejutni, feltartóztattàk, mert észlelték az övén a bombàt, ekkor robbantotta fel magàt. szerencsére ez 15 perccel a meccs kezdete utàn volt, így kint màr az ôrökön kívül nem volt senki.
Mindig csodálattal olvasom, milyen szenvedéllyel tudnak a kutyások írni a kedvenceikről, az ilyen posztok éppen emiatt mindig nagyon érdekesek szerintem. Korábban volt már írás arról, milyen kutyásnak lenni Németországban, Angliában és Új-Zélandon (még inkább: milyen kutyával…..
Nigro notanda lapillo 2015.10.27 14:08:58
@P.Elliot: nem tudom, ez a kutyaugatàs dolog nagy talàny a szàmomra(nekünk macskàknk van).
Itt egy kicsike faluban lakunk, talàn 100 hàz az egész. 5 nagy gazdasàg van benne, mindegyikben több kutya+ a többi hàzban is rengeteg, még sincs kutyaugatàs.
Otthon Anyuéknàl(Budapest, kertes övezet) szinte àllandóan ugat valamelyik környékbeli kutya, nyitott ablaknàl aludni szinte lehetetlen, néha mind ràkezdi, minta egymàst és magukat hergelnék(pl. jön a postàs a motorral, vagy valaki elment az utcàn...) a közvetlen szomszédunk pl. egész nap otthon van, tehàt elvileg a kutya nincs egyedül. nem tudom mi lehet ennek az oka...
Határátkelő Itthon ragadtam 2015.10.14 06:45:00
Többször felmerült már, milyen érdekes lenne, ha a blog régi szerzői megjelennének és megírnák, hol tart most az életük. Nos, felvettem a kapcsolatot néhányukkal a legelső időkből, és megkértem őket, írják meg, hogyan (és hol) élnek most, mi történt velük, mik a terveik.…..
Nigro notanda lapillo 2015.10.14 15:29:24
@Ödenburger [Hu/At]: jó bor és szép erdô sehol màshol?