Regisztráció Blogot indítok
Adatok
menyus_z

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A korhatárkarika az alant olvasható levél néhány trágár kiszólásának köszönhető, a történet nem horroros vagy szexes, hanem nagyszámos. Viszont parádés. Levélírónk egy középvállalat egykori vezetője, aki regnálása alatt 50 millió forintért eladott egy ingatlant. Most…..
menyus_z 2010.10.15 13:20:56
Néhány kisebb hiba, amit olvastam:
1. APEH-nál köztisztviselők dolgoznak, most hirtelen nem tudom, hogy ők is kormánytisztviselők lettek-e? Attól még, hogy köztisztviselők, nem alkotmányos joguk, hogy természetbeni ellátásokban is részesüljenek.
2. bruttó 73500Ft a minimálbér, de például a gyakornok (pályakezdő) köztisztviselőnek a kjt. törvény szerint 1,79 a szorzója, és az illetményalap 38.650Ft, tehát 69184 Ft a bruttó bére. De a minimálbért meg kell kapnia. A minimálbér nettója a bérkalkulátor szerint 60.236Ft.
3. A könyvelő egyezteti a bevallás végösszegét a 466-467 számlák egyenlegével. Ha ezt nem tette meg, akkor az ő hibája az elírás.
4. Könyvelő év végén egyezteti a rövid lejáratú kötelezettségeit az analitikával és a bekért dokumentumokkal, mint például az APEH egyenlegértesítőjével. Ha nem tette meg, számviteli törvényt sértett.
5. APEH inkasszálja a bevallott összeget, vagy értesíti a céget a tartozásról. Ha ezt nem vették észre, akkor az a cég hibája.
6. Ha korábban Kiss Béla volt az cégvezető (?), és ő írta alá a bevallásokat, majd kilépett, vagy leváltották, akkor a könyvelő kötelessége a változásbejelentőn az eljáró személyének változását bejelenteni. Ha ezt nem tette meg, akkor hibát követett el, és ezért hívták volna be Kiss Bélát az APEH-hez. Csakhogy az APEH nem Kiss Bélát, hanem az xy cég vezetőjét hívja be legfeljebb, a cég címére küldött levéllel. Honnan tudta Kiss Béla, hogy küldtek neki levelet, ha a cég kapta meg? Talán továbbküldte a cég, hogy nem nekik szól a felszólítás, hanem Kiss Bélának? Akkor viszont már tényleg nagyon hülyék ülnek a cégnél. És akkor Kiss Béla is nagyon hülye volt, hogy nem küldte vissza a cégnek, hogy esetleg már nem ő a cég vezetője, nem neki szól a levél, hanem erre fel még be is ment az APEH-be, jogosultság nélkül. Még ráadásul törvénysértést is követett el, így jobb is ha inkognitóban marad, mert elégé megbüntetnék dokumentum hamisítás miatt!