Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kiskakukk1

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Reflektor Mit művel az LMP? 2018.03.21 11:58:23
Most akarnak együttműködni, vagy nem? Akarnak, de tanultak a 2014-es összefogás hibáiból. Az MSZP/DK meg nem. Összefogás, koordináció ellenzéki együttműködés – hívjuk akárhogyan – nem vagy van, vagy nincs. Annak számtalan módja lehet, katasztrofális kimenetelű éppen úgy, mint olyan, ami beteljesíti…..
Kiskakukk1 2018.03.22 13:01:00
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem kormányzott a Fidesz?
- Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén,
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-kal csökkentget, és idén 4%-kal csökkentek az egyb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
-A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
-Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
-Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,
Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.
Folyik a kórház felújítás!
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Még néhány kórházi tétel:
- 1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- 2.) A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- 3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
- 4) Szombathely Markusovszky kórház.
- 5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6) Bethesda gyerekkórház. BP.
- 8) Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- 9) Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- 10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
- 11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
- 12) KARCAGI kórház.
- 13) Várpalotai kórház.
- 14) Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- 15) Nyíregyházi kórház.
- 16) Dombóvári kórház.
- 17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- 18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
- 19) Siófoki kórház. 19) Pécsi kórház.
- 20) Mohácsi kórház.
- 21) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: »Kórház fejlesztések Magyarországon« .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!
- A tanárok fizetését is radikálisan emelték!
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat.
- Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
- Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
  Volt, nincs. A stop.hu megszüntette blog-szolgáltatását, már csak a Google emlékezik, hogy milyen volt. A stopos blogok archívuma is elérhetetlenné vált, így többek között az Egy sör mellett, a Lapcsócsáló és a megZAKkAnT világ mellett a Stop vezető bloggerének, Gréczy…..
Kiskakukk1 2011.05.12 00:16:31
@Dendrobatidae: Kosinva, esetleg nem te vagy a félhülye szellemi árvízkárosult?? Mutass már fel valamit amit gyúrcsótány és pártja tett az országért.
Kiskakukk1 2011.05.12 00:23:47
@tesz-vesz: tesz-vesz! Javaslatom: alakítsd meg a "nekünk semmi nem jó, egyik olyan mint a másik, de mi megmondjuk a tutit" nevű pártot. Meglátjuk, hány követőtök lesz. Véleményed demagóg és destruktív, sehova nem vezet. Természetesen nem igaz, hogy egyik olyan mint a másik, csak össze kellene hasonlítani ahogy a Fidesz 2002-ben és ahogy az msz(m)p átadta az országot, a kormányzást.
A jogos felháborodást okozó vörös iszap katasztrófa számtalan jogi kérdést vet fel, amit a szakemberek is jó részt megválaszolatlanul hagytak. A vezérigazgató rapid letartóztatásának kommunikációja is inkább hirtelen bűnbakkeresési kényszerre utal, mint az ügy valós…..
Kiskakukk1 2010.10.11 23:31:56
@Bukowszky: te nagyon hülye vagy. Az árvizet is a Fidesz csinálta? A Mal dolgozói elmondták, hogy folyamatosan észlelték a hiányosságokat a cégnél, de megfenyegették őket,aki elmondja, azt kirúgják. A repteret egyébként a gyúrcsány kormány privatizálta, mélyen áron alul eladta a viszonylag újnak mondható gépparkjával, most pedig hogy a csőd szélén áll azt is vissza kell vásárolni egy rakás pénzért.
Kiskakukk1 2010.10.11 23:38:07
@Bukowszky: Hogy te milyen hülye vagy! És az árvizet is a Fidesz csinálta?? A repteret a gyúrcsány kormány privatizálta, mélyen áron alul adták el a viszonylag új gépparkjával az orosz maffiózó Abramovicsnak, és mivel most az is csődközelbe került, lehet azt is visszavásárolni. A MAL-t is a Horn kormány privatizálta Suchmann span irányításával. Miről beszélsz te itt??